Hírek

Élükön Orbánnal természetesen, akinek a csettintésére a csürhe úgy működik, mint valami tudat nélküli, arctalan tömeg, de ez az ő nyomoruk. Ugyanakkor fölsejlik bennünk a kedves vezető egy másik alaptétele is még régebbről, miszerint „Magyar ember csak a jósiten, a hazája és a szerelme előtt térdel le”, s ezzel kijelölődik az a mezsgye, amelyen a Fidesz-frakció, s az üzenetnek megfelelően az összes rajongó bávatag is ülve marad. Ezzel valami erkölcsi minimumot szeretnének mutatni, nem mi tehetünk róla, hogy belebuknak.

Nem azért, mert amúgy kedvesek és aranyosak, sőt, igazuk is van, hanem azért, mert azt, amit szeretnének elérni, a pártokon keresztül tudják, ha törvényi szabályozásban és nem forradalomban gondolkodnak. Az ilyesmi Magyarországon nem túl gyakori, és most sem nagyon néz ki, azaz a „civilek és szakemberek” óhajainak hímzőszakkörön kívül való artikulálására pártok kellenek. Ha a mostaniak nem felelnek meg nekik, akkor újakat kell létrehozni, ha nem kaszában és kapában gondolkodnak, hanem gombnyomogatásban.

Pedig az, hogy Orbán, és az ő szájával mind az összes bátorak a nagy ’almádi bunkerlétben kijelentették: az Alkotmánybíróság volt elnökét tartják alkalmasnak az új golyóstoll-szerepre, az csak egy dolog. Jobb helyeken – amit nem csak demokráciának hívnak, hanem tényleg az is – ezután még számos akadály tornyosulna azelőtt, hogy valóban azzá is váljon. Neria azonban nem az az ország, ahol ilyesmik fölvetülnének. Itt nyílegyenesek a dolgok.

Abban az értelemben mégpedig, hogy egy huszárvágással – a szokásos, ennyire végződő közösségi médiás bejegyzésében – tett tanúbizonyságot arról, nála lentebb nagy valószínűséggel márt nem lehet létezni. Ekkor természetesen morális, kognitív és egyéb készségekre gondolunk, mint ami alapvetésekre szükség van az emberi élethez, ha az ember pedig listavezető, akkor még inkább. De nem a Fideszben ezek szerint. Az állandóság azonban az ebben a történetben, hogy ezt megszoktuk, és meg sem lepődünk rajta.

Így válnak szimbólummá a dolgok. Amikor kiderült, hogy a Fidesz-frakció Balatonalmádiba vonul el megváltani a világot, akkor az első és nagyon fontos gondolat a miből és hová, s nem azért, mert ilyen spórolós háziasszonyok volnánk, hanem, mert sokszorosan a mi pénzünkről van szó. Balatonalmádiban mindent mi fizettünk. Azt, hogy Mészáros megvette a szállodát, hogy felújította, s ami pénzt most a szolgáltatásért beszed.

Vannak azonban most is dolgok. Akadnak történések, amelyek arra utalnak, a mimagyari organizmusoknak már nagyon régen elment az esze, és halovány fingjuk nincs arról, mi történik körülöttük, milyen emberek és miért járkálnak a flaszteron, ki hová tartozik és miért. Sheldon az entrópia kavargó örvényének nevezné a bugyborékoló tudatokat, mi beérjük a Tohuvabohu meghatározással, ami a fény teremtése előtti puszta, üres és ősi állapotot takar. Belenézve egynémely honfitársunk szemébe tudhatjuk, mit is jelent ez igazán.

Ilyen stádiumban nem nagyon szokott kattanni a bilincs, most azonban igen. És szomorún már, nem pedig fülig érő szájjal – mert ez a rögvaló és nem film – jut eszünkbe Virág elvtárs igazsága, intelme, vagy inkább fenyegetése A tanúból, miszerint: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire, ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös”. Azt hiszem, illetve erősen úgy tűnik, hogy itt tartunk immár.

Idézzük fel: nem is olyan rég, milyen kitörő örömmel fogadta a Fidesz és annak vezérkara (illetve korlátlan hatalmú egyszemélyes ura) azt, amikor Ursula von der Leyen asszony az EB élére került. Emlékezzünk csak Orbán kézcsókos pörformanszára (amikor úgy bukik a kiszemelt asszony kezére, akárha gyöngytyúk a takonyra), ami jelenetet Ursulával is előadta, mert azt hitte, egy vérből valók lesznek. Azóta Ursula nem sokat változott, Orbán viszont szélsebesen haladt jobbra, így hát elnökasszony (nem a miénk) kék plakátra is került.

Mindemellett nem is csak ez, hanem a bunkótempó. Mert hiába jöttek derűs jószándékkal a népek a nagy vízen túlról, Orbán, Szijjártó, a kormány meg a bátorak szóba nem álltak velük, egy teára meg nem hívták őket, pedig elpilledhettek a hosszú úton, elgémberedhetett a lábuk, ilyenek. Ebből a nem fogadásból, szóba nem állásból két dolgot vonhatunk le. Az egyik, hogy nagyon úgy néz ki, nem akarunk mi abba a klubba tartozni egyáltalán, amelynek amúgy egyfolytában az asztalára pisálunk, a másik pedig jellem vagy modorbéli folyomány. Összetett dolog ez, de, ha már külpolitikáról van szó, akkor Szijjártó maga.