Tenger mormolása
- Részletek
- Készült: 2024. augusztus 11. vasárnap, 09:27
- Találatok: 1722
Amolyan vihar előtti csend van. Mintha az olimpia záróünnepére készülnének csattogós protkóikkal a fideszisták, hogy megint teleordítsák majd annak kapcsán a levegőeget a hanyatló nyugattal, a család, a kisjézus és a szuverenitás fenyegetésével, azzal, hogy gyermekeink – úgy is mint közjószágok – szemeit be kell fogni azon rontás elől, ami a szaros Szajna partjáról árad, s amitől, fiaink spontán átműttetik magukat kis puncikat követelve a lábuk közé, a napot pedig szivárvány takarja el (meggyurcsány) mindörökre.
Mindezen örömökre legalább ma estig várni kell, de olyan meleg van amúgy, hogy alig is történt valami a propaganda-műhelyben. Fölborult a szokásos hétvégi menet. Mert az ember, aki immár tizenegyedik éve foglalkozik azzal, hogy napra nap dokumentálja a NER által determinált nyomorult életünket, szokva van ahhoz úgymond, hogyha hétvége, akkor Rétvári-jelentés mindenféle világra szóló sikerekről, Deutsch megenged valami bölcsességet „ennyi” leütéssel, ami nála az indián „uff”, és a hátország is aktív szokott lenni. 
Hogy a Fidesz embertelen, azt régóta tudjuk, és számos bizonyságát is adta már, amióta Orbán másodszor hatalomra került. Nevezhetnénk ezt érzéketlenségek, a szolidaritás és empátia teljes hiányának, de ez több annál. Nem emlékszünk, melyik hangzott el előbb, ám a lényeget tekintve mindegy is, ám még a rezsim igazi tombolása elején nyilvánult meg nekünk egy bizonyos Zsiga Marcell, aki azóta eltűnt a süllyesztőben, azaz, nincs az orrunk előtt naponta.
Most képzelje el a nyájas olvasó az alábbiakat. Ha önnek tetszett az olimpia megnyitója, felfedezte annak kultúrtörténeti, történelmi és netán esztétikai értékeit, pláne talán elégedetten és elaléltan csettintett a látottak miatt, akkor iszonyú sors vár (vagy várhat) testére és lelkére. Feltéve, ha Vincze Minya István református esperes úr, illetve az ő csapatai kezébe kerülne. Még akkor is, ha csak teoretikusan, elméletileg mintegy, bár figyelembe kell vennünk, hogy nagyon szűk a mezsgye és könnyű az átjárhatóság.
Hogy pénzért lehet venni mindenféle (ezredes és alezredes) rendfokozatokat a minisztériumtól, annak az a célja állítólag, hogy a „magyar társadalom és a magyar honvédség kapcsolata erősödjék”. Nem tudjuk belátni, miért kellene cimboráknak lennie e két halmaznak, s ez hogyan valósulhatna meg, hogy elmennének-e sörözni így ketten, lányok után kajtatni, vagy tényleg mi. Erősödik bennünk az az érzés, mintha Svejkkel ülnénk a fogdavagonban, és hallgatnánk a történeteket, de ennél azért többről van szó.
A belpolitika, jelesül a SZUH és Lánczi et. nem elterelte a figyelmünket, csak épp fontosabbnak tűnt róla morfondírozni tegnap, mint Iránról, Izraelről és Szijjártóról, de mára eljött ennek is az ideje. Ez az érdekes, hogy a futsalos mennyire gyakran kerül címlapra minálunk, amit viszont nem az indokol, hogy milyen hasznosan, kies hazánk javára sürög-forog, hanem az, mennyi kifogásolni valót találunk működésében. Nem széles jókedvünkben énekeljük meg tehát olyan gyakran, hanem országunk (s benne magunk) miatt való aggódásunk okán.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZUH), élén a sokak által méltán gyűlölt és megvetett Lánczi Tamással, nem akarja békiben hagyni az Átlátszó lapot, az oknyomozó portált, amely élen jár a Fidesz korrupcióinak leleplezésében. Az Átlátszó egyszer már fityiszt mutatott Lánczinak, és hosszan, pontokba szedve, jogi érveléssel magyarázta el neki, miért nem működik vele együtt, miért nem ad meg neki adatokat saját magáról.
MCC Feszt volt Esztergomban. Mint az közismert ez az MCC (Mathias Corvinus Collegium) a Fidesz janicsárképzője annyi súlyos milliárdokkal kitömve, hogy a kórházak csak álmodozhatnak róla. A feszt pedig az ő bulijuk ekképpen közpénzen. S hogy milyen jellegű is, arra bizonyítékunk van, mégpedig az, hogy a legjobban várt sztárfellépő Szijjártó Péter volt. Meg is telt a nagyszínpad előtti tér, ifjaink inni készültek Szijjártó bülbülszavait.
Nem akarna az ember már a több mint egy hete tartó woke-LMBTQ-keresztény vonatra újra felszállni, de akkora a hangzavar, ami kényszerít. Nem a megoldás szempontjából, sem az igazságtevés, a győzelem miatt pedig végképp nem, hanem amiatt, hogy önmagunkat nyugtassuk meg, nem vagyunk egyedül, mi több, nem vagyunk kisebbségben azzal a morális tartással, ami alapvető emberséget, toleranciát és civilizációt tételez az ocsmány csatazajban.
Érdemes itt egy pillanatra megállni és felidézni, hogy kiket is akart Oroszország visszakapni az élmúlt évtizedekben soha nem látott méretű fogolycserében, mert hogy a KGB utódja, az FSZB sem hagy senkit az út szélén.