Hírek

"Kedves patkányok, ne meneküljetek a hajóról, mert még bajotok eshet!"

vgynyaj– Juhász Péter szerint Orbán kötcsei fenyegetése a Fideszből kifelé beszélőknek szólt.

Egy nagyon megfáradt, nagyon összeroskadt ember benyomását keltette Orbán Viktorban Kötcsén – mondta a Megbeszéljükben Juhász Péter, aki szerint a miniszterelnöknek még a saját közönségét sem sikerült lázba hozni a pikniken. A hajdani Együtt Korszakváltók Pártja egykori elnöke, korábbi V. kerületi önkormányzati képviselő és influenszer szerint a miniszterelnök beszédéből elmaradt  tűz, amivel a híveit fel tudta volna lelkesíteni.
 
Juhász szerint a beszédből ugyanakkor az is kiviláglott, hogy Orbán Oroszországhoz akarja közelebb vinni az országot, szemben az Unióval. Kirajzolódott hogy a polgári kormányzás hová jutott 15 év alatt: egy autoriter hatalmakkal együttműködő, azokkal parolázó rezsim élén ül. klubradio
 
"A politikát szorosan követő, de laikus állampolgárként" az az érzése, hogy Orbán tényleg elhitte magáról: hihetetlenül jó szemű, hatalmas perspektívákban gondolkodó vezető, aki pontosan érti a világ dolgait. Ehhez képest rengeteg állítása nem jött be az elmúlt időszakban. Emlékezzünk például arra, hogy fél éve mit mondott az amerikai elnökválasztásról, hogy az Magyarországnak mennyi előnyt jelent majd, és nézzük meg, mennyi előnyt hozott ez valójában, tud-e valaki bármilyen előnyt mondani azon kívül, hogy Rogánt levették a szankciós listáról.
 
Kötcsén valójában egy nagyívű blablát hallottunk.
 
– összegzett.
 
Orbán Viktornak semmilyen más politikushoz nem hasonlítható tapasztalatai vannak. A nyolcvanas évek óta politizál és ha nem is egyhuzamban, de már huszadik éve miniszterelnök, ami példátlan Európában – vetette közbe a műsorvezető, amire Juhász úgy reagált: "pont ezért példátlanul fáradt, példátlanul kiégett és példátlanul elveszítette kapcsolatát a realitással. Egy normális ember általában kap visszajelzéseket a cselekedeteivel kapcsolatban, vannak úgynevezett barátai, akik őszinték vele. Orbán esetében ezt kizártnak tartom, nem hiszem, hogy vannak a környezetében olyanok, akik érdektől mentsen  visszajelzést adnának neki. Rendívül tehetséges embernek tartom, aki nagyon sokat tehetett volna az országért, de nem pozitív dolgokra használta a tehetségét."
 
A kötcsei beszédből kiderült az is, hogy a következő hét hónapban megfélemlítési kampány jön. Mennyire féljünk ettől? – vetette közbe Bolgár György. Juhász Péter szerint tényleg erős, hogy egy miniszterelnök megfenyegeti az országa polgárait,  de ez most   inkább a Fideszből kifelé beszélő embereknek szólt, és az az üzenete, hogy kedves patkányok, ne meneküljetek a hajóról, mert még bajotok eshet.
 

Megbeszéljük - részlet / Juhász Péter

 
 

youtube / videó
Miket beszél Orbán Kötcsén?!  / 2025.09.08. - Orbán Viktor Kötcsén tartott nagyívű monológot a belső körének – ezúttal nyilvánosan –, én pedig szétszedem darabokra. Hihető világmagyarázatot próbál itt fabrikálni minden évben a sajátjainak: most a kiskakas-elmélettől kezdve az álomvezérelt kinyilatkoztatásokon át egészen az EU-val való végtelen birkózásig mindenről szó esett. Vajon ez lenne a híres győzelmi stratégia, vagy csupán egy újabb önigazoló mese? Nézzük meg együtt, és kiderül!

 

Kapcsolódó cikkeink:

258332xOrbán megint a mi pénzünkön akar nyerni / Készült: 2025.09.07
Sajátos előadást tartott Orbán Viktor vasárnap Kötcsén. De mielőtt rátérnék a tartalmi megjegyzésekre, valahogy meg kell indokolnom az előadás sajátosságát. Tudniillik első helyen nem is a mondandóra gondolok, sokkal inkább a külsőségekre.