- Részletek
-
Készült: 2025. március 27. csütörtök, 01:07
-
Találatok: 1808
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Nem is csak a háborúról van itt szó, amiről persze egy félkegyelmű is tudja, hogy Európa ellen folyik, tágabban a Nyugat ellen, vagyis tegnap még Amerika ellen is, de a trumpista elit ebből az egyenlegből épp most vonja ki az Államokat. Pillanatnyilag az Északi Áramlatról van szó, amiről az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy visszakapcsolása a gázszállítási rendszerbe komoly téma Washington és Moszkva között, és őt igazán nagyon érdekli, hogyan fogják Trumpék újra rákényszeríteni az orosz gázt Európára.
Mert Brüsszelt, Párizst, Berlint, Rómát természetesen nem kérdezte a kutya sem, de hát minek is? Trump sokadszorra teszi világossá, hogy az Uniót élősdinek tartja, amelynek már a létezése is egy Amerika-ellenes bűncselekmény, ezenkívül gyenge is, tehát az egykori szövetségest nemcsak megalázni lehet, de zsákmányállatnak nézni is igen jövedelmező, úgy gazdaságilag, mind politikailag, az egóról már nem is beszélve.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2025. március 26. szerda, 00:29
-
Találatok: 1884
Február utolsó napjaiban összegyűlt a pénzügyi elit és a jegybank stábja a Magyar Nemzeti Bankban, hogy méltóképp elbúcsúztassák a 12 évig regnáló Matolcsy György jegybankelnököt. A rendezvényen még egyszer utoljára Matolcsy saját magát fényezte, nemes egyszerűséggel a jegybank második aranykorának titulálta az elnöksége idejét, és biztos, ami biztos, még egy könyvet is összedobtak számára. A „12 év a stabilitás szolgálatában” című könyv egy kordokumentum, amely felidézi az MNB elmúlt tizenkét évének erőfeszítéseit, amelyek a hazai gazdasági és pénzügyi környezet stabilitásának megőrzése köré összpontosultak – olvasható a „bensőséges ünnepségről” kiadott MNB-közleményben. Nem tudom, milyen érzései voltak a nyugdíj előtt álló, 69 éves távozó elnöknek, de biztosan belegondolt abba, hogy könnyen lehet: a megérdemelt nyugdíjas évek helyett valami egészen más következik.
A jegybanknak ugyanis nem volt semmilyen aranykora 2013–2024 között. Ezeken a hasábokon sokat írtunk az elmúlt évek elbaltázott monetáris politikájáról, a gigainflációról és a még gigantikusabb, több ezer milliárd forintos jegybanki veszteségről. Matolcsy elnöksége akkor is sok ezer milliárd forintos kárt okozott volna, ha nem lopnak.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2025. március 25. kedd, 01:23
-
Találatok: 1899
Egy hét telt el azóta, hogy kormánypárti képviselők benyújtották – és aztán rendkívüli eljárásban, viharsebesen meg is szavazták – a Budapest Pride-felvonulás betiltását szolgáló törvénymódosítást. Egy hete nem kapunk magyarázatot arra, mi indokolja a gyülekezési jog extrém korlátozását, amellyel a Fidesz nem kizárólag az LMBTQ-közösség, hanem mindnyájunk szabadságát csorbítja. Az a magyarázat, amit kapunk, nem értelmezhető.
A kormány a gyermekek védelmére hivatkozik, de kísérletet sem tesz rá, hogy megvilágítsa elménket: ennek mi köze a felvonuláshoz? Gulyás Gergely miniszter állítása, hogy családos ember a Pride közelébe se megy, konkrétan hazugság. Orbán Viktor kormányfő – a magyar szuverenitás élharcosa – a „
nemzetközi helyzet” változásával, Donald Trump győzelmével hozakodik elő, amikor arról kérdezik, miért éppen most óhajtja betiltani az évtizedek óta megtartott rendezvényt. Orbán láthatóan elfeledkezik arról, hogy Trump egyszer már volt amerikai elnök: az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége történetesen akkoriban is kiállt a Pride mellett. Sulyok Tamás államfő okfejtését, hogy a gyülekezési törvény módosítása a „
gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti”, helyezzük el a viccgyűjteményünkben.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2025. március 24. hétfő, 00:18
-
Találatok: 2087
A fél ország rágódik azon, hogy vajon most gumicsontokat dobálnak Magyar Péter, illetve az ellenzéki formációk, lapok elé, vagy valami más szándék húzódik meg Orbán Viktor tervei mögött. Pedig nem kellene nagyon rágódni: egy szélsőjobbra radikalizálódó vezető nem csontokat hajigál, hanem mérgezett anyagokat.
Vagyis az ország vezetőjének és a magával rángatott csapatoknak semmi más célja nincs, mint hogy kinyírja a lehetséges ellenfeleket. Jól bevált recept szerint dolgozik; ezt tette Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter esetében és ezt teszi most is. Ha megfigyelik, most már Gyurcsány nem tétel számára, lényegében felhagyott két évtizede tartó üldözésével, Márki Zay mintha nem is létezne, teljes erővel Magyar Péterre koncentrál és koncentráltat. Megvásárolt embereinek nincs más dolguk, mint fogást keresni és találni, lehetőleg pedig kriminalizálni a jelenleg legerősebb párt vezetőjét; addig üldözni, amíg nem követ el olyan hibát, amivel végképp ki lehet őt iktatni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2025. március 23. vasárnap, 00:10
-
Találatok: 2450
A Tisza Párt elnöke célzott arra is, hogy elkelne egy tavaszi nagytakarítás a szerinte 13 milliárdból felhúzott uradalmi birtokon.
„
Elnök úr, hallom ideges lettél a zebrák meg a családi freskó miatt és azt üzented, hogy ez még viccnek is rossz. Valóban, viccnek elég durva lenne” – folytatta, majd részletezte újabb a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) reakciójára adott posztjában Magyar Péter, személyesen Orbán Viktornak, tegeződve címezve észrevételeit, és kérdéseit Hatvanpusztának a közvéleményt igencsak érdeklő rejtélyeiről.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2025. március 22. szombat, 02:12
-
Találatok: 2069
Míg Varga Mihály jegybankelnököt nem vádolták még meg komolyabban, Matolcsy György esetében más a helyzet. Ennek ellenére sem számít arra Csillag István, hogy kattanna a bilincs a volt jegybankelnök csuklóján.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt,
már nyomoznak a Matolcsy György volt jegybankelnökhöz köthető alapítványok ügyében. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodását vizsgáló, és az MNB-alapítványok esetében több visszásságot is feltáró Állami Számvevőszék (ÁSZ) a hét közepén tett feljelentést, amely alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást, amely felderítési szakaszban van.

Bővebben ...