Hírek

Sajtószabadság

Részletek

Készült: 2016. október 14. péntek, 04:30

Találatok: 1751

A Népszabadság bedöntése alkalmából ismét sok-sok szó esik a sajtószabadságról. De a mintha a megszólalók többsége fordítva ülne azon a lovon. Sokan a munkatársak jövőjét féltik: nem ok nélkül, hiszen ez a pálya sose volt biztonságos játszótér. A szerkesztőség néhány tagját személyesen, többeket csak írásaikból ismerve, úgy remélem, nem értik félre az alábbiakat.

Ahogyan az egészségügy vagy az oktatás nem azért van, hogy az orvosoknak, tanároknak legyen hol dolgozniuk, úgy a sajtószabadság sem elsősorban az újságírók érdeke. Az, hogy a CÖF-CÖKA alapvetően félreérti a helyzetet, nem újdonság – bár a soraikban feszítő főszerkesztők, lapigazgatók igazán szólhattak volna közönségüknek. A nevezetes izé (mozgalom, faliújság, agitka?) ugyanis közleményébe a következőt volt képes beleírni: a sajtószabadság márpedig sértetlen, mert „…minden olvasó megtalálhatja a világnézetének megfelelő véleményeket.”

Azon most nem polemizálnék, hogy ezek szerint a „civilek” újságok lapjairól szerzik be önálló véleményüket.

Az viszont talán megér egy kérdést: ugyan minek az alapján alakíthatja ki ma egy magyar állampolgár hazája helyzetéről szóló véleményét? Bár tudjuk, hogy ez gyakran nem így van, azért tételezzük föl: megalapozott, körültekintő álláspontot normális ember a tények ismeretében alakít ki. A tényekről pedig az átlagember leginkább a köznyilvánosságból – újságból, rádióból, tévéből, vagyis a sajtóból – szerezhet tudomást. A sajtó szabadságának tehát csak egy kis része a véleménynyilvánítás szabadsága. Arról már ne is beszéljünk, hogy a szakmáját jól művelő újságíró egy közönséges tudósításba is képes a véleményét belefogalmazni.

Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az újságíró hozzájusson mindazon információkhoz, amelyek a sokoldalú tájékoztatást szolgálhatják. Törvény is van erről, az információszabadságról szóló 2011 évi. CXII. (112) tv. Ebből érdemes szó szerint idézni a 27. paragrafus 3 pontját: „Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz – így különösen a védett ismerethez – való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.”

A fenti két mondatból különösebb fáradság nélkül kihüvelyezhető, hogy bármit is mond a jelenleg regnáló kormány „üzleti titokról”, meg „nemzeti(?) érdekről” – ha közpénzről van szó, felhasználásáról a nyilvánosság előtt kell számot adnia.

Ezt persze lehet úgy, hogy baráti mikrofonállványok előtt szórjuk a rizsát, meg úgy is, hogy kérdések kényszerítenek indoklásra. Ezeket a kérdéseket kell feltenniük – helyettünk is – az újságíróknak, ezért van nekik is szükségük a sajtószabadságra.

Bővebben ...

A hosszú bájtok napjai

Részletek

Készült: 2016. október 12. szerda, 22:59

Találatok: 1658

Mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat? 1998-ban, Orbán kormányra lépésekor csak egy éjszaka adatott az APEH frissen kinevezett elnökének. Ezért is nevezték el a halottak napján levezényelt műveletet  „hosszú bájtok éjszakájának”. Most – úgy tűnik – több nap áll a rendelkezésükre, hogy szép nyugodtan letöltsék a Népszabadság összes újságírójának a laptopjáról az összes magáninformációt, valamint a fideszes potentátok disznóságait leleplező források nevét, címét, munkahelyét, lábméretét és nyakbőségét. Amit a ma még érvényes törvények szerint is megvédhet az újságíró. Kiadnia nem kell, legfeljebb ellophatják tőle.

Na, és ki fogja mindezt letölteni, raktározni és „feldolgozni”? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha. Vannak erre szakosodott szervezetek. És ki fogja fölhasználni ezeket az információkat? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha, mert nem valószínű, hogy ezek az informátorok náluk dolgoznának. Nem a Mediworks üzleti titkait szivárogtatták ki, miért érdekelné hát mindez Pecina urat vagy a menedzsmentet?  Biztosak lehetünk benne, hogy a népszabis újságírók számítógépein talált információkat azok fogják fölhasználni, akiknek kellemetlenséget okoztak. Vagyis a fideszes potentátok. És mire fogják felhasználni? Bosszúra. Azok ellen, akik – bár korábban feltehetően a Fidesz hívei voltak, hiszen másképp nem is kerülhettek volna pozícióba – megelégelték a csalást, a lopást, a hazudozást. Azok ellen, akik látják, hogy nem az történik, amiért a Fidesz hívei lettek. Azok ellen, akikben megvolt a bátorság, hogy lebuktassák a reményeiket és elveiket megcsúfoló fideszes potentátokat.

Aki az előző bekezdésben írtakat összeesküvés-elméletnek minősítené, egy kérdésre adjon választ: mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat?  Hiszen miután jól átverték őket a költözködéssel és a csomagolással, és miután elintézték, hogy az épületbe se mehessenek be, már a felfüggesztést közlő levélben megírhatták volna nekik, hogy másnap reggel a kapuban mindenki átveheti a becsomagolt cuccát. (Ha már annyira nem voltak gálánsak, hogy hazaszállítsák nekik.)

A lebuktatott fideszes potentátok bosszúja sokféle formát ölthet. Alapesetben az informátort egzisztenciálisan ellehetetlenítik. Nem csak kirúgják, hanem utánanyúlnak, és azt is megakadályozzák, hogy máshol munkát kapjon. Van rá példa dögivel. Gondoljunk csak az APEH-et lebuktató Horváth Andrásra, a fekete ruhás Sándor Mária nővérre, a nyíregyházi Orosz Zoltánra, a kaposvári iskola megmaradásáért tiltakozást szervező tanárnőre, a kockás inges tanárokra vagy a szentendrei Csató Kata bábrendezőre. (Az utolsó kettőre nyugodtan rákattinthat az olvasó, és meglátja, mit jelent, hogy a Népszabadság archívumát is kiirtották. Talán sóval is behintették.)

Még a versenyszférába is elér a kezük, jól kidolgozott módszereik vannak arra, hogyan kell tönkretenni egy magáncéget, ha nem tetszik a pofája, vagy ha tetszik nekik a cég, és olcsón meg akarják szerezni. Egészen nagy nemzetközi cégek is igyekeznek Magyarországon úgy lavírozni, hogy magukra ne haragítsák Orbán Viktort, mert akkor aztán hoz egy olyan törvényt, hogy a nyereségük rögtön veszteségbe fordul. (Alig vannak olyan kivételek, mint az RTL Klub.) Közmunkára se számítson az áldozat, mert azt eleve a Fidesz helyi döbrögijei osztják.

Ölthet a bosszú olyan formát is, hogy ráuszítják a rendőrséget és az ügyészséget, aztán járhat évekig bíróságra. Rosszabb esetben hónapokra előzetes letartóztatásba helyezik. Aztán  számíthat olyan ítéletre, mint Dávid Ibolya, akit azért marasztaltak el, mert nyilvánosságra merte hozni az ellene irányuló törvénytelen akciót.

Bővebben ...

Tökéletes diktatúra

Részletek

Készült: 2016. október 11. kedd, 01:34

Találatok: 1754

Diktatúrának nevezzük az egyszerűség kedvéért azt, amikor valamennyi hatalmi ág egy kézben van, ennek klasszikus formája az egyszemélyi diktatúra. Ilyen volt Sztálin, Hitler, diktatúrája, melyben a döntéseket egyetlen személy hozta, de voltak diktatúrák, melyekben a vezetés egy szűk csoport kezében volt, és a csoport feje csak megjelenítette a közös akaratot.

Napjainkban diktátornak szokták nevezni az észak-koreai Kim Dzsongunt, de lelkesen diktátorozzák Putyint is, nem is szólva Lukasenka belarusz elnökről. Érdekes módon a kínai elnök, Hszi Csin-Ping nem kap ilyen jelzőket, jóllehet semmivel sincs kisebb hatalom a kezében, mint mondjuk Putyinnak, és mégis, ahogy valamerre kiteszi a lábát a Mennyei Birodalomból, ellenfelei felcsapott farokkal rohannak a seggét nyalni. A hatalom koncentrációja másfelé sem szokatlan, a francia vagy az amerikai elnök kezében is ott összpontosul a politikai és katonai hatalom jelentős része, de a kialakított politikai gyakorlat, a fékek és ellensúlyok rendszere jól korlátozza tevékenységüket.

De nézzük meg a mi kis diktátorocskánk gömbölyűre csiszolt rendszerét és csettintsünk elégedetten.
Más országokban a hatalmi ágak szétválasztása eleve garancia arra, hogy a végrehajtó hatalom feje nem pofátlanodhat el.
Általában három hatalmi ágról szoktunk beszélni, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmi ágakról, melyek egymást kölcsönösen ellenőrzik.
Az utóbbi években a három klasszikus hatalmi ághoz még egyet soroltak, ez pedig a média.
Sokan azt gondolják, hogy a média közvetlenül ható eszközök híján nem képvisel hatalmat, de - véleményem szerint - ez nem helytálló, mert a média formálja a választók véleményét a politikáról, sok esetben még a törvényekről és a bírói gyakorlatról is. Elsősorban a hatalom ellenőrzésében van szerepe, de a társadalmi közérzet alakítására is visszahat tevékenysége.
A hatalmi ágak elkülönült működése bármelyik tisztességes, angolszász mintára működő parlamentáris demokráciájában remekül tanulmányozható, természetesen egyik sem hibátlan, de mint Churchill ezt meglehetősen cinikusan kifejtette, nincs helyette jobb. Nálunk meg nincs már ebből sem semmi...

Tulajdonképpen a hatalom részéről a napilap kinyiffantása  teljesen felesleges húzás volt, hiszen a média már teljesen a kezükben volt, mire idáig jutottunk, gyakorlatilag már nem volt ellenzéki média.
Akik maradtak, azok közül a Népszava már húsz éve folyamatos finanszírozási gondokkal küzd, a Klubrádió meglehetősen kesztyűs kézzel bánik a hatalommal, nehogy véletlen elvegyék a még megmaradt frekvenciákat is, mert nem pereket szeretnének nyerni, hanem rádiót akarnak csinálni.
Az ATV hanyattvágta magát Orbánnak, bizonyítva a "van az a pénz, amiért korpás lesz a hajam" nagy igazságát. Azzal, hogy kiderült történelmi jellege, a Hit Gyülekezete, mely a sokak által baloldalinak tartott televízió tulajdonosa, rengeteg állami támogatásra tett szert,  a lét pedig meghatározza a tudatot, mondják a klasszikusok.
Ők pontosan tudják, hogy ha túlzásokba esnek, elveszik a lét...
Kálmán Olga mag Rónai Egon addig maradhat, míg Orbán hasznosnak tartja a szelep működését, a többiek meg boldogan elbulvárosodhatnak, van, akinek ez nem is esik túlzottan nehezére.
Addig is működik az önkorlátozás,
A Népszavánál várható, hogy egyszer majd előkerül valaki, aki előszed egy kazal számlát a lap lejárt tartozásairól és elindítja a kiadó ellen a felszámolási eljárást, aztán lehet szaladgálni megint koldulni a pénzt a hajdani ballib kormányok nem túl nagyvonalú, általában a fogtechnikai iparban utazó (v.ö: fogához veri a garast...) haszonélvezőihez.
Nincsenek illúzióim, sem Kóka, sem Oszkó, sem Leisztinger nem fogja kinyitni a bugyellárist, esetleg Puch, de ha ő veszi meg, akkor az olyan lesz, mintha Orbán vásárolta volna meg a lapot.
Meg aztán a Népszava a fizetőképes keresletet képező budapesti kispolgárnak túl balos, igaz, most megnyílt egy üzleti rés a balközép felé, de ez már túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen...

Bővebben ...

TGM: A Népszabadság-ügy

Részletek

Készült: 2016. október 10. hétfő, 00:52

Találatok: 1778

Az interneten az olvasók egy része arról vitatkozik, hogy milyen lap volt a Népszabadság. Még azt is olvastam egy kommentben, hogy a „népszabadság” szó bolsevista, mesterkélt agyszülemény, holott persze 1848-ból származik, Petőfi is, Táncsics Mihály is használta.

Mindez közömbös. Azt írják többen, hogy a Népszabadság az utóbbi évtizedekben nem volt baloldali lap. Ez igaz. (Mint ahogyan a „baloldali” ellenzék se baloldali. Ez is igaz. Ma a sajtónyelvben azt nevezik „baloldalinak”, aki szembenáll Orbánnal. Ezek gyerekes értelmetlenségek.) Mindennek nincs köze a fölmerült problémához. Nemcsak baloldali médiákért vagy kulturális folyóiratokért kár, hanem minden helyért, ahol némi elevenség tapasztalható.

A probléma veleje az, hogy a kormányzó jobboldal lassacskán fölszámol – vagy pusztulni hagy – minden független intézményt. És evvel tönkreteszi azt a kevés pozitívumot, ami a rendszerváltás miatti – vagy a rendszerváltással időben egybeeső – válság még meghagyott.

Itt nem a demokrácia kérdéséről van szó. A demokrácia azt jelenti – amit itt negyedszázada elhallgatnak vagy elfelejtenek – , hogy megkérdezzük: az „alsóbb néposztályok” társadalmon belüli relatív súlya növekszik-e, hogy kivergődnek-e gazdaságilag és politikailag függő helyzetükből, hogy nő-e a jólétük, emelkedik-e az életszínvonaluk és átlagéletkoruk, javul-e az egészségük, kivívják-e, hogy ne vessék meg őket, élvezik-e a vertikális mobilitás áldásait, műveltebbek-e, mint korábban, szándékaikat és ízlésüket kénytelenek-e elismerni a náluk gazdagabbak, hatalmasabbak, tájékozottabbak, beleszólhatnak-e az államügyek irányításába, van-e saját politikájuk és világnézetük. És ha mindezekre (és még sok hasonló kérdésre) igennel válaszolhatunk, akkor kezd értelme lenni a demokráciáról való beszédnek.

A sajtószabadság nem a demokrácia kérdése, hanem a demokrácia előföltételeinek a kérdése. A lapokban és egyéb médiákban nem a nép vitatkozik, még az interaktív és/vagy közösségi médiákban meg a többé-kevésbé autonóm blogoszférában se. Nem a nép, hanem újságírók, publicisták, aktivisták, elkötelezett emberek, ráérő különcök cserélnek eszmét, sajátos életformájukkal és az életformájukból következő különösségeikkel és előítéleteikkel. A médiák fontos része egyszerűen üzleti vállalkozás, és rombolja a közerkölcsöt.

A médiaszabadság körülményei között működő sajtó – ha liberális előítéletekkel közeledünk hozzá – mímeli a közéletet. A közéletnek minden honpolgár (tehát a laikus többség) körében kellene történnie. Ez nem a közélet, különösen nem a demokratikus közélet, de jó esetben a demokratikus közélet színjátékszerű vagy pedagógiai előkészítése, fölöttébb tökéletlen formában. De legalább megtestesíti azt az elvontságot, hogy létezik a vélemények és értelmezések sokféleségének végtelenje.

És közöttük – bármennyire részlegesek, és bármennyire messze állnak a nép érzékenységétől és érdekeitől – nem dönthet a tekintély és az erőszak.

Ez a minimum (márpedig a minimum: minimum, azaz nem sok) nélkülözhetetlen a népuralom és népszabadság előkészítéséhez.

A demokratikus szellemű közélet és a demokratikus közerkölcs (mindkettő a jelenlegi körülmények között világszerte utópia – de ez nem baj) azt követeli meg, hogy az állam a közérdeket képviselje, ne a magánérdeket, különösen nem a kevesek magánérdekét. A nép (tehát mindenki, kivéve a gazdagokat és a hatalmasokat, tehát a túlnyomó többség) érdeke közelebb áll a közérdekhez, mint a csekély számú kiváltságos csoport saját külön érdeke. A professzionalizált, ezért csak félig-meddig autentikus nyilvánosság a maga versengésében legalább nem csak egyetlen kiváltságos csoport érdekét védi, hanem többekét, és kivételesen a „hátrányos helyzetű” csoportok egyikéét-másikáét is. Néha.

Bővebben ...

Kivégezték a Népszabadságot

Részletek

Készült: 2016. október 09. vasárnap, 01:23

Találatok: 1657

Kinyírták Magyarország legnagyobb baloldali újságját, a szimbolikus jelleggel bíró Népszabadságot. Nem kétséges, hogy Orbán megszerezte az újság feletti uralmat, és az ő utasítására szüntették meg puccsszerűen a Népszabadságot.

Az új kiadó által kiadott közlemény minden szava hazugság. Miért vette meg valaki, ha nem tudja finanszírozni a veszteséget? Nem most tudta meg, hogy mibe kerül az újság fenntartása. A közlemény szerint a Népszabadság előfizetőinek azt ajánlották fel, hogy a kiadó másik lapjára fizessenek elő, az előfizetéseket oda irányítják át. Ez bizonyítja, hogy a Népszabadság nem fog újraindulni.

Egy lapot akkor sem állítanak le, ha át akarják alakítani. Az átalakítás és tervezés alatt a lap folyamatosan megjelenik. A rádiónak szólnia kell, a lapnak reggel meg kell jelennie, ez az alapvető sajtómorál része. Az olyan újság, amelyet puccsszerűen leállítanak, azt soha többé nem fogják újraindítani.

Nagyon egyszerű, hogy mi áll a háttérben. Orbán két lépésben szerezte meg a lapot, azzal a szándékkal, hogy kinyírja. A Mediaworks Zrt. "Mészáros Lőrinc", vagyis Orbán Viktor kezébe kerül, de mielőtt ezt formálisan közölnék, nyilván a belső megállapodás értelmében, a Népszabadság kivégzését még a Mediaworks-re bízták. A piszkos munkát végezzék el ők, mielőtt átveszi a tényleges tulajdonos, "Mészáros" valamelyik cége.

Ennek aljasságával lehet összefüggésben, hogy a Népszabadság felszámolásával egyidőben távozik a cégtől a vezérigazgató, akinek talán felfordult a gyomra ettől, és nem volt hajlandó a nevét adni ehhez az aljas eljáráshoz. A Népszabadság kivégzése azt jelenti, hogy Orbán elhatározta a viszonylagos sajtószabadság felszámolását is. A NER szorosabbra vonja a centrális erőteret.

Az ügy politikai része nyilvánvaló, Orban fasiszta diktatúrája felszámolja az ellenzéki hangvételűnek mondható médiát. Korábban megírtuk, hogy megbízható források szerint a nyár elején Orbán utasításba adta, hogy december 31-ig némíttassák el a NER-t kritizáló hangokat és helyezzék teljes kontroll alá az egész magyarországi médiát.

Tudomásunk szerint az Orbán Viktor házi díszzsadajának számító, az Orbán pénzén terjeszkedő Köves Slomó és a nevéhez köthető Brit Media sem fizeti már rendesen a 168 Óra újságíróinak fizetését. Idő kérdése lehet, mikor jelentik be ők is, hogy nem tudják fenntartani az általuk megvett és Orbánnak átjátszott médiumokat. Gazdasági kényszernek és megfontolásnak álcázva számolják fel a tradicionális liberális és baloldali médiumokat.

Orbán és Erdogan között a brutalitásban van csupán különbség, egyelőre. Nem úgy rohanják le a szekesztőségeket, mint Erdogan. Orbán ezt csak a Norvég Alapítvány esetében rendelte el. Megzsarolják a tulajdonosakat, megszerzik és gazdasági okokra hivatkozva megszüntetik az ellenzéki hangokat. Orbán Észak-Koreává teszi a magyar Tündérországot. Az emberek egy mesterséges világot kapnak, aminek köze sincs a valósághoz. A propagandára épülő rendszer a nácizmus találmánya.

A Népszabadság megszüntetése a diktatúra eddigi legdurvább lépése. Nincs esélye a többi ellenzéki médiumnak sem a túlélésre, arra pedig senki nem számíthat, hogy a szabadságszerető magyar nép majd utcára vonul a diktatúra ellen a sajtószabadság miatt. A Népszabadság nem ennivaló. Az értelmiség saját kis projektjeit és a túlélését tartja szem előtt, és asszisztál a fasiszta diktatúra minden aljasságához.

Abba most még bele sem gondolunk, hogy a fasizmuson túl mit jelent ennek a nagy múltú lapnak a bezárása és megszüntetése. Micsoda történelmi múlt, szellemi tőke, érték halmozódott fel ott az elmúlt évtizedek alatt.

Bővebben ...

TGM: Érvénytelen és eredménytelen

Részletek

Készült: 2016. október 08. szombat, 06:10

Találatok: 1566

„Orbán még nyerhet választásokat, de a karizmatikus hatalma, a népvezérsége véget ért. Egy füllentős, érthetetlenül gazdagodó politikus a sok közül, talán még mindig a legügyesebb – de ez nem sokat ér." Ennek az interjúnak a kérdéseit Kertész Melinda tette föl, kedden, október 3-án jelentette meg a kolozsvári Transindex.ro portál. A Kettős Mérce számára Tamás Gáspár Miklós kiegészítette a válaszait.

Mind a magyarországi ellenzék, mind a kormány a maga előnyére magyarázta az október 2-ai népszavazás kimenetelét, közben egészen érdekes retorikai bukfenceket is elkövettek. A kérdés most itt inkább az, hogy Magyarország számára morálisan kudarc vagy győzelem az, hogy egyrészt érvénytelen volt a szavazás, magas volt az érvénytelen szavazatok aránya is, másrészt a nemmel szavazók aránya 98 százalékos?

Se kudarc, se győzelem. Magyarországon bebizonyosodott, hogy a közvélemény zöme konzervatív, bezárkózó, gyanakvó: óvakodik a muzulmánoktól, a színesektől, fél a terrorizmustól. Nagyjából ugyanilyen a hangulat egész Európában, sőt: az egész világon. Ugyanakkor ez a közvélemény, ez a társadalom nem fasiszta. Akik a kormány, a jobboldal kérésére „nem”-mel szavaztak, azok se szélsőjobboldaliak, csak töredékük lehet az. Akik hátat fordítottak a jelenlegi magyar kormánynak, azok megundorodtak a borzalmas propagandakampánytól, amely – azon túl, hogy számos elemében alkotmány- és törvénysértő volt – sértette majdnem valamennyiünk erkölcsi és szépérzékét. Volt, aki párthűségből, lojalitásból túltette magát ezen, de tetszeni neki se nagyon tetszett.

Mindazonáltal persze több mint hárommillió ember szavazott „nem”-mel: ez azért sokat számít. A menekültek befogadásával szembeni közhangulat nem változott érzékelhetően. A kormányzó jobboldal csatát vesztett, de a világszemlélete még mindig domináns Magyarországon. Akkor is, ha a módszerei rendkívül népszerűtlenek.

A többséget fölháborította a kormányzó jobboldal tenyérbe mászó szemtelensége, kihívó arroganciája, a honpolgárok intelligenciájának lenézése. A megvetés. Mindehhöz hozzájönnek még a valaha tehetséges Orbán Viktor abszurd győzelmi beszédei, amelyeken mindenki nevet. Ugyanakkor a gyáva és tehetetlen „ellenzék” se nyert. Természetesen. A nagyobb ellenzéki pártok (MSZP, LMP) nem csináltak semmit, és az alapkérdésben voltaképpen igazat adtak Orbánnak. Gyurcsány nem adott neki igazat, de a magyarországi választók általában az ellenkezőjét csinálják annak, amit Gyurcsány tanácsol, úgyhogy jobb lett volna, ha meg se szólal. (Ez a Piszkos Fred-szindróma.) A független magyar értelmiség máskor ékesszóló, neves hangadói meghúzták magukat, és hallgattak. Most, hogy Orbán – számukra is váratlanul – vereséget szenvedett, előbújnak erdei kunyhóikból, győzelemről harsognak és hencegnek. Még most se mondja (majdnem) senki azt, ami szerintem a legszükségesebb: hogy Európától teljesen függetlenül, a saját akaratunkból be kellene fogadnunk legalább pár ezer menekültet. Szíriát miszlikbe bombázzák, a kétmilliós Aleppóban nincs víz és villany, az emberek éheznek és véreznek, az Egyesült Államok, Oroszország, az Asszad-kormány, az Iszlám Állam és még vagy öt fegyveres szervezet szétlőtte a legtöbb lakóépületet és kórházat, az emberek menekülnének – és mi, európaiak azon vitatkozunk, hogy mekkora Orbán veresége. (Vagy a „sikere”.) Végül is mindegy. Tovább se segítünk a szenvedőkön, és némelyek közülünk tapsolnak, ha a menekülők lélekvesztői elsüllyednek a Földközi-tengeren, és a holtfáradt menekültek végre a vízbe fulladnak. Mare nostrum!

Ez a kvótanépszavazás – mivel nem befolyásolhatja Magyarország európai uniós szerződéses kötelezettségeit – mennyire szólt a menekültválságról, a migrációról, és mennyire fogható fel az Orbán-kormány iránti bizalmi népszavazásként?

Bővebben ...

A gyűlölet népe

Részletek

Készült: 2016. október 07. péntek, 02:10

Találatok: 1622

Elgondolkodtató, hogy mivé lett az ország, mivé lettünk mi, magyarok, hová süllyedtünk és süllyedhetünk-e még alább? Itt élünk, egy áthiszterizált társadalomban, mentális és szellemi, morális kihívásokkal küzdő emberek irányítása alatt, és értetlenül nézzük hárommillió honfitársunk szellemi vergődését, miközben tudjuk, hogy ők nem a teljes népesség, kiket meghülyített a félelem.

Vannak még sokan, akik szégyellik környezetük előtt, hogy félnek, vannak, akiknél a félelmeket felülírják erkölcsi szabályaik, mely szerint az elesettet, a gyengét, a menekültet támogatni, segíteni kell.
De az ismeretlentől, az idegentől fél az ember, mióta ősük lemászott - fideszesek esetében leesett - a fáról, mert az idegen maga a veszély, az ismeretlen pedig kiszámíthatatlan és félelmetes.
Az, hogy az ismeretlen hozzá is adhat valamit a kultúránkhoz, teljességgel meghaladja a fantázia határait, ezért hát magunkra kell csuknunk az ajtót és magunk között kell élnünk, míg csak a fejlődés le nem takarít bennünket a térképről, mint a longobárdokat, hunokat vagy a vizigótokat.

A népi bölcsesség megmondja: egy bolond százat csinál, erre számíthattunk, de hogy egy bolond hárommilliót, no, erre azért nem számíthattunk.
És lám, mégis.
Azért ha mélyebben belegondolunk, volt már ilyen a történelemben, ha csak a hamelni patkányfogóra gondolunk, aki - bosszúból - százharminc gyereket csalogatott magával bűvös furulyája segítségével, de az ezerkétszázas években a gyermekek keresztes hadjáratát, később a boszorkányüldözéseket is a tömegmanipuláció tette lehetővé.
Nálunk is szorgalmasan furulyázik egy manipulátor, normális időkben már vagy a bolondokházában, vagy börtönben ülne, de most ő a Nemzeti Lótuszfaktusz (copyright by Hofi...) aki után boldogan üget szerencsétlen népe, mint lemmingek a szakadék felé...
Persze vannak, akik nem ingyen idióták, vannak közöttük kisebb-nagyobb Voldemortok, Nagyurunk kisebbségi érzéséből jól élő díszítő-szobrász szakmunkások, strómanok, pasaparki bulibárók, gusztustalan rablók még gusztustalanabb celebekkel az oldalukon - ők tudják, miért barna a nyelvük.
De ők legfeljebb néhány ezren vannak, a hárommillió meg ingyen küzd a migránsok léte jelentette kihívással, rémálmaival, félelmeivel, önértékelési és megértési zavaraival, primitivizmusával.
Mitől lett ilyen ez a társadalom - nehéz megérteni.

Magam sem tudok biztos magyarázatot adni, de azt gondolom, hogy főként azért alakult ez így, mert magyarember képtelen a tükörbe nézni, vagy, ha mégis belenéz, mást lát benne, mint amit a tükör mutat.
Érvényes ez a társadalom egészére éppúgy, mint az egyénre, Kiss Julcsára vagy Nagy Józsira, az összes önértékelési zavaraikkal megtetézve.
A magyar (és értsük ezen most a magyar nemzetiségű magyarokat, ne a Magyar Királyság alattvalóit) társadalom évszázadokon át abban a hitben volt, hogy hazánk bokréta Isten kalapján, magyarember pedig létállapotánál fogva (miszerint ő magyar) arra hivatott, hogy ezen az istenáldotta földön elkormányozgassa a primitív vadakat, legyenek bocskoros oláhok, tutajos tótok, gyüttmaradt svábok, ruszinok, vendek, és így tovább - kultúrfölény, miegymás.
Nem is kellett nekünk gyarmat, elvoltunk itt magunkban, csak akkor a saját nemzetiségeinknek lett elegük belőlünk, most meg éppen Európa népeinek lesz belőlünk elegük.
Az első világháború után Trianon következményét - a nemzetiségek önrendelkezési jogának gyakorlatba történő átültetését - sokként élte meg a népbutításból már akkor is bőven részesülő társadalom, kellett hát az állapot további fenntartása, mely elvezetett a második világháború során kivívott vereségig, melyben saját felelősségünket ismét nem sikerült fellelni.

Bővebben ...

Szele Tamás: Új Kétség

Részletek

Készült: 2016. október 05. szerda, 20:52

Találatok: 1493

Hogy rövid legyek, és pórias, csak egyetlen dolog maradt homályban Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatója után, éspedig az, hogy mi a kacskaringós fityfenének kellett nekünk egyáltalán népszavazást tartani? Hiszen hiába érvénytelen, a Fényesorcájú Padisah az Új Egység nevében mindenképpen azt tesz, amit akar és amit eltervezett.

Ez nem meglepő, mi több, nem is mulatságos, de akkor minek kellettünk ehhez mi, mármint az ország népessége? Érdeklődött a hogylétünk felől? Rég nem hallott rólunk, meg akart számolni minket, megvagyunk-e még? Mert számolni, amint látom, tud, de nem akar. „Hogy vagyunk, hogy vagyunk”, viccelődik Orbán Viktor, „jól vagyunk, jól vagyunk”, viccelődünk mi? Mindjárt megszakadok a röhögéstől. A népszavazásra semmi szükség nem volt, a milliárdok kihussantak az ablakon, mint könnyű tollpihe a lenge szellő szárnyán, nekünk pedig maradt a fogaknak csikorgatása.

Ugyanis kutya pogány idők jönnek ránk.

Először is vegyük azt, hogy módosul az alaptörvény, amit a miniszterelnök tévesen de következetesen alkotmánynak nevez. Nem alkotmány az, nagyon nem, de hogy alaptörvényen kívül még micsoda, azt a jóízlés tiltja elmondani. Az. Na, szóval módosul ez az izé, mégpediglen négy ponton, melyből tegnap csak az egyiket ismertette, mondván, az a legfontosabb. Hát, vagy nem, látnunk kéne a másik hármat is, hogy ismereteink legyenek erről, véleményünk lehessen, csakhogy azt nekünk nem mutatják meg, pedig le merném fogadni, hogy a láthatatlan három pontban lesz a vitamin. Azokat viszont csak akkor láthatjuk, amikor majd késő lesz.

Illetve, most is késő, hiszen semmibe nem szólhatunk bele, ez benne a demokratikus.

Mármost lássuk az ismertetett pontot.

„A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.”

Hát, azért ennek is véres a nyaka, mint olyan, ugyanis csak arról feledkezik meg, hogy uniós tagállam nem hozhat az uniós joggal ellentétes törvényt, márpedig ez törvénymódosítás, még ha alaptörvényé is. Létezik egy jogharmonizáció nevű elv, ami kötelező ránk nézve is. Azért ezt egy jogvégzett kormányfő tudhatná. De mellesleg az egésznek a felhatalmazásával, legitimitásával van a legnagyobb baj, és itt érkeztünk el a lényeghez.

Szóval, kiknek a nevében is terjeszti be a minielnök a módosítási javaslatot? Itt a leghelyesebb őt magát idézni. Az első mondat még az ülésteremben hangzott el, nem a sajtótájékoztatón.

„Úgy fogalmazott, mostantól nem a kormány és nem is a parlamenti képviselők akaratát, hanem mintegy 3,3 millió magyar emberét képviselik Brüsszelben.” (kormany.hu)

A maradék 6,7 millióét meg nem. Ők le vannak tojva, rosszul viselkedtek, nem mentek szavazni, büntiben vannak. Orbán gazda csinál nélkülük országot, ő meg az élcsapat.

Bővebben ...

Orbán lemondatása

Részletek

Készült: 2016. október 04. kedd, 20:58

Találatok: 1787

Nem azért kell lemondatni Orbán Viktort, mert a népszavazás elbukott; nem azért kell eltávolítani a hatalom éléről Orbán Viktort, mert feleslegesen költött milliárdokat, ráadásul a mi milliárdjainkat egy értelmetlen referendumra; nem azért kell a kormányfőt elküldeni, mert gyűlöletet keltett az országban. Ezekre még mind azt lehet mondani: egy ostoba, de persze elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan kampány elemei voltak. Orbánnak azért nincs helye a hatalomban, mert törvénytelenségre buzdít, tudatosan veszi semmibe a jogszabályokat, miniszterelnökként olyan országgá akarja tenni Magyarországot, ahol azt a szabályt tarja csak be, amit akar, de még a saját maga által gyártatott törvényekre is fittyet hány.

Orbánról eddig sem hittük, hogy demokrata, de hittük, hogy csak bizonyos határok között mozog. Jó, tologatja ezeket a határokat, pontosan úgy, ahogy mindig is tette, de azért egy ponton túl nem terjeszkedik. Amióta ő vezeti az országot, uralkodóvá tette a maffiamódszereket, ezek sem voltak soha ízlésesek, de legalább arra ügyelt, hogy fenntartsa a törvényesség látszatát. Vagy ha nem tudta, hát alkottatott egyet az országgyűlésével, s ha döntései eladhatóvá nem is váltak általa, de nem billentette látványosan fenékbe a paragrafusokat.

Most ezt tette. És ezzel egy újabb határt lépett át, testközelbe emelve a putyini, vagy erdogani megoldásokat. Orbán vasárnap este, a teljesen nyilvánvalóan elbukott népszavazás után kiállt a nyilvánosság elé és győzelmet hazudott az emberek szemébe. Ami, ismétlem, még mindig beleférne egy – ilyen – politikus filozófiájába, a folytatás azonban már semmiképp. Az már semmiképp, amikor arról beszél, hogy a magyar emberek felhatalmazták őt az alkotmány módosítására és ő ennek meg is fog felelni; néhány napon belül leteszi az országgyűlés asztalára azt a javaslatot, ami a népszavazásból következik. És ott állt mögötte a sok sötétbe borult Fidesz vezető, hol mosolyogva, hol tapsolva, épp, úgy ahogy egy diktátor szolgahada szokott. Mindenki adta, adja hozzá az arcát, s az ember csak reménykedni tud, hogy azért ott legbelül éreznek valami mellkasi nyomást, hogy ez még sincs így rendben. Hogy csak akad közöttük egy olyan, aki legalább a tükörbe nézve azt mondja: túlmentem a szervilizmus minden határán.

De ez csak illúzió.

Ahhoz valóban meg kell buknia Orbán Viktornak, hogy előjöjjenek a fényre a másként gondolkodók, akik egyszer majd azt fogják vallani a nyilvánosság előtt: ők nem ezt akarták, ők szóltak, ők ellenálltak, de a rendszer elnyomta, bedarálta őket. Ettől azonban még messze vagyunk. Most még valamennyien asszisztálnak a hazug játszmához, részesei a törvénytelenségeknek és haszonélvezői a hatalomnak. Vajon várhatunk-e igazi tiszteletet, legalább az emberek iránt, akikre oly gyakran hivatkoznak, ha a legpimaszabb módon csapják be őket. Várhatunk-e tisztulást egy olyan rendszertől, ahol a vezető egy csoportképet maga mögé állítva közli a tévékamerák előtt: őt bizony nem érdeklik a saját törvényei sem. Hiszen Orbán ezt mondta, még ha mást is hallottunk tőle. Ezt a törvényt ugyanis ő alkotta, ő alkottatta; ő döntött úgy, ilyen szabályok mellett lehet Magyarországon népszavazást tartani. Pont azért találta ki így, hogy az ellenzék ne tudja vele szemben használni a saját fegyverét (2008), csak akkor és csak abban a kérdésben lehessen a népszavazást tartani, amit ő engedélyez. Azért emelte ily magasra az érvényességi küszöböt, mert akkor még nem gondolta: ő maga akar újra ezzel a fegyverrel élni. És azt hitte, képes lesz megmozgatni négymillió embert, kerül amibe kerül.

Bővebben ...