Nagy kérdés, mihez kell nagyobb kalandvágy, külföldre költözni, vagy Magyarországon maradni – ez Péter mai posztjának kiindulógondolata, de innen elég messze jutunk majd a Londonban, sej… sorozat legfrissebb részében. (Az eddig részeket itt olvashatod el.)
„Annak idején, 1956 után is az volt a hivatalos álláspontok egyike, hogy akik Magyarországot elhagyták, azok kalandvágyból tették. A magyarok sokáig azt mondogatták egymás között: szó sincs erről; inkább ahhoz kellett a kalandvágy, hogy valaki otthon maradjon.
Azt gondolom, hogy most igazán ez a helyzet.
Volt év, amikor a magyarországi adó-jogszabályok, ahogyan visszaemlékszem, egyetlen év alatt ötven változáson mentek keresztül. Ugyanabban az évben az Egyesült Királyságban két adójogszabály-változás volt: mindkettő az előző év közepétől fent volt az adóhivatal honlapján.
Tessék mondani: melyikben élni „kalandosabb”?
Amikor először jártam az Egyesült Királyságban, utána baráti körben így jellemeztem az érzéseimet (elnézést a komolytalan stílusért, de ez valóban egy „barátoknak szánt” megfogalmazás volt): úgy érzem, hogy ha végigmennék az utcán négykézláb, valamelyik testnyílásomban egy pávatollal, akkor Magyarországon nevetnének rajtam, valószínűleg beszólnának; van ország, ahol rendőrt hívnának, és van, ahol elmeorvost; az Egyesült Királyságban azonban, ameddig csak valakit meg nem bántok, meg nem támadok, vagy meg nem akadályozok abban, hogy ő is „a maga módján” viselkedjen, az emberek azt gondolnák: ennek az úriembernek nyilván van valami oka arra, hogy így cselekedjen!
Ez nem közömbösséget jelent. A legjobban talán a következő példából látszik az egésznek a felfogása.
Nem hatóság, hanem szolgáltatás
Egy kedves hozzátartozómnak segítettem a társadalombiztosítási szám (NI-szám, National Insurance Number) kiváltásához szükséges interjúban. Az egész folyamatot leírom majd egy bejegyzésben, a telefonos időpont-kéréssel együtt; de most maga az interjú az érdekes.
Bementünk a munkaügyi központba, ahol az előtérben 3-4 vagyonőr-stílusú ember álldogált. Az egyik rögtön odajött és nagyon barátságosan érdeklődött, miért jöttünk; aztán odakísért az asztalhoz, ahol megnézték (útlevél alapján), hogy valóban mostanra van-e időpontunk. Mostanra van: üljünk le, várjunk.
Nagy terem, paravánnal elválasztott íróasztalok, nagyon halk beszélgetés. A hivatalnokok lezser ruhában, mosolyogva. Látunk olyant, aki háromszor ismétel el egy-egy mondatot, mire az ügyfél megérti. Még gesztikulál is hozzá és szinte szótagolva mondja: paaasspooort – az ügyfélen elömlik a megvilágosodás boldog arckifejezése és előkotorja az útlevelét...
Olyan esetet is láttunk, hogy az ügyfél teljesen leblokkol; akkor telefonon felhívtak egy tolmácsot. Egy telefonkagyló az ügyintézőnél, egy az ügyfélnél: az ügyintéző mond valamit a telefonba, a tolmács mondja a fordítást a másik telefonba.
Közben ügyintézők jönnek és neveket mondanak. Amikor a hozzátartozóm nevét mondják, akkor vele együtt én is odamegyek az asztalhoz és megkérdezem az ügyintézőt: szabad leülnöm és tolmácsolással segítenem az interjút?
Az ügyintéző meglepetten rám néz és a hozzátartozómra mutatva azt mondja: Ez őtőle függ. Aztán a hozzátartozómhoz fordulva megkérdezi tőle: Akarja?
Ez itt nem hatóság, hanem szolgáltatás, mint minden hivatal, a rendőrség, az önkormányzat és a többi. Mi pedig a megrendelők vagyunk, akiket ők kiszolgálnak.
Súlyos híreim vannak: kijöttek a második negyedéves GDP-re vonatkozó adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a helyzet nem csupán aggasztó, de egyenesen tragikus. 2013 vége óta egyre lassabb a gazdasági növekedés, a beruházási rátát csak az EU-s pénzek lehívása miatt érdemes jegyezni, miközben a magángazdaságban is egyre kevesebb új projektet valósítanak meg a vállalatok, az építőipar még mindig nagy erővel húzza lefelé a magyar növekedést és csak azért nem mi hajtjuk az európai seregeket, mert egyébként az Unió globálisan szarul teljesített ebben a negyedévben.
Szerencsére Magyarország gazdasági hanyatlása nem mindenkit érint egyaránt kedvezőtlenül. Az Európai Unió ellen folyó, egyelőre csak szimbolikusan véres magyar szabadságharc kellős közepén előkerült az Orbán-dinasztia eddig ritkábban emlegetett nyúlványa.
A főszerep ezúttal ifjabb Orbán Győzőé (a továbbiakban Győzike), aki Orbán Viktor öccse, az azonos nevű Orbán Győző bányatulajdonos másik fia a háromból. Akivel kapcsolatban a Direkt36 írta meg, hogy augusztus végén 291 millió forintos uniós támogatást nyert el egy olyan cég, amelynek ő az egyik tulajdonosa.
A műszaki eszközöket gyártó Gamma Analcont Kft.- ről van szó, amely egy megújuló energiával foglalkozó projektre nyerte a zsozsót, a projektet állítólag egy másik céggel közösen hajtják végre. A lap szerint így valószínűleg nem a Gamma Analcont kapja a teljes összeget, a cég egyébként nemrég egyedül is nyert uniós forrást: januárban 57 millió forintos támogatást kaptak a cég a „termelési kapacitásának” bővítésére.
A lényeg tekintetében elégedjünk meg ennyivel, egyéb részleteket a hivatkozott cikkben lehet találni, az alapvetés azonban ez itt: ha valaki azt hitte, hogy Orbán Viktor nemzetmentő és nemzetegyesítő forradalmár-szabadságharcos miniszterelnöknek van olyan pere és puttya, aki saját erőből áll a lábunkon, nem pedig a fényestekintetű enyves kezének köszönhetően, az hagyjon fel minden reménnyel.
Lévai Anikó és családfája, idősebb Orbán Győző, Tiborcz István, Orbán Ráhel már mind ismerős, hol itt, hol ott figyeltek be valamelyik közbeszerzés, állami pályázat, uniós talicska pénz árnyékából, Győzike viszont mostanáig viszonylag háttérbe szorult. Nem az a kérdés itt – mondom ezt elsősorban a fanatikus rajongóknak -, hogy 300 millióért felkelni sem érdemes, hogy ez a pénz sok vagy kevés, hanem, hogy egy újabb családtag áll a mi lábunkon. Láttuk Tiborcz Pityu semmiből indult diadalmenetét, amelynek során kihasított egy böszme nagy szeletet az illetékes szektorból. Kormányzati-apósi segédlettel. Most pont ugyanez történik. Győzike éppen most vesz el forrást és majd idővel piacot más cégektől, amelyek ilyen módon hátrányba kerülnek, adott esetben tönkremennek.
Ahogyan a vagyontárgyai révén a Viktorral semmiféle közvetlen kapcsolatban nem álló Mészáros Lölö téeszelnökből kiskirállyá avanzsált, Győzikének is csak ezek az első bizonytalan lépései a konszolidálódás felé. Miközben a Paks II nevű mutyi hazájában, ahol éjjel nem süt a nap és nem fúj a szél, ahol a kormány kézzel és lábbal üldözi például a szélerőműveket, ifjabb Győző megújuló energiaforrásokkal kacérkodik. Persze hogy nem ő a cég többségi tulajdonosa (papíron) és persze hogy az vesse rá az első követ, aki még a büdös életben nem nyert százmilliós, vissza nem térítendő uniós támogatásokat úgy, hogy a miniszterelnök testvére volt.
Egy friss felmérés szerint a magyar emberek hatvan százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországnak korrupt kormánya van. Más felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy amennyiben most vasárnap lenne a választás, a magyar emberek ismét a Fideszt választanák, mégpedig hozzávetőlegesen hatvan százalékos támogatottsággal.
Az nem állítható, hogy ugyanaz a hatvan százalék tartja korruptnak a Fidesz-kormányt, amely hatvan százalék rá szavazna, de matematikailag belátható, hogy a két halmaz között van átfedés.
Ebből az következik, hogy Magyarországon ma választási győzelemre egyedül egy velejéig romlott, fejétől a farkáig bűzlő, korrupt párt esélyes.
Ezt a történelmi igazságot felismerve bont zászlót a Magyar Korrupt Párt, amely hamarosan teljes vértezetében a választók elé tárja a programját. A Magyar Korrupt Párt (a továbbiakban: Párt) programja egyébként már most is készen van, csupán a helyesírási, valamint az értelemzavaró hibák kijavítása van hátra.
Addig is, míg a teljes programot a választók megismerhetik, egy kis ízelítő abból, hogy mire számítsanak azok, akik a Pártra kívánnak szavazni.
A Pártnak minden magyar állampolgár tagja lehet, aki elfogadja a Párt alapvetéseit és programját. Vagyis azt, hogy a Párt elsőrendű célja a lopás, közérthetőbb kifejezéssel a lenyúlás.
Ennek eszköze a családtagok, barátok és csókosok helyzetbe hozása, vagyis, jelentős mennyiségű állami, valamint európai uniós pénz megszerzése.
A Párt tagjai az általuk elsíbolt összegeket csakis és kizárólag saját gyarapodásukra fordíthatják. Közösség célokra költeni szigorúan tilos, így kell elérni, hogy a nemzet felemelkedése és az ország polgárai jólétének növelése csak a szlogenek szintjén valósulhasson meg.
A Párt tagjai vállalják, hogy miközben szavakban harcot hirdetnek a korrupció és a kirekesztés ellen, a valóságban csalnak, lopnak és hazudnak. (Amennyiben mindezek mellett marad még szabad kapacitásuk, akkor gyűlöletet keltenek más népek és népcsoportok ellen.)
A Párt tagjai kereszténynek vallják magukat, ami az ő értelmezésükben azt jelenti, hogy amit lehet, ellopnak, az elesetteket pedig nem gyámolítják, hanem beléjük rúgnak.
A Párt tagjai vállalják, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, és miniszterek, vagy államtitkárok lesznek belőlük, minden tőlük elvárható eszközzel segítik családjuk boldogulását, barátaik, csókosaik vagyonának növekedését.
A Párt tagjai kijelentik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a demokratikus jogállam lebontásáért, Mindent elkövetnek, hogy Magyarországon csak olyan kérdésekben lehessen népszavazást tartani, amely a Párt örök és megbonthatatlan vezetőjének az érdekeit szolgálja.
A Párt tagjai ezen kívül vállalják, hogy gyermekeiket is a fenti szellemben nevelik. Ennek elsődleges célja, hogy a Párt uralkodása ne legyen tiszavirág életű, ezért a közjogi tisztségek atyáról fiúra, vagy, (ha ilyen örökös nincs) végső esetben lányra szállnak.
A Párt tagjai vállalják, hogy offshore cégeket alapítanak, anyagi javaikat átláthatatlan, az egyszerű polgárok számára felfoghatatlan céghálókba menekítik.
A Párt tagjai megvesztegethetők, sőt, bizonyos feltételek esetén kenőpénzzel történő megkísértésük kifejezetten ajánlatos.
„Vajon mikor politizálok inkább, Antiphón? Akkor, ha egymagam vetem be magam a politika sodrába, vagy akkor, ha arra fordítok gondot, hogy a lehető legtöbben műveljék hozzáértően a politikát?" Xenophón: Emlékeim Szókratészról
Szeptember 1-jén, csütörtök reggel a Magyar Szocialista Párt elnöke azt mondta a Klubrádióban, hogy pártja – hasonlóan a Fideszhez és a Jobbikhoz – ellenzi a „migránsok" kötelező betelepítését. De ellenzi a szerinte fölösleges népszavazást is, mert a kötelező betelepítés amúgy sincs napirenden.
Ez ugyan gyáva mellébeszélés, de jellegzetes, így hát fontos.
Azt javaslom, hogy egyszer s mindenkorra húzzuk ki a probléma méregfogát – azaz beszéljünk arról, hogy mindenfajta külső kényszer nélkül, minden külföldi befolyástól függetlenül mit tegyen a magyar állam avégett, hogy megsegítse a háború poklából (Szíriából, Afganisztánból, Líbiából és máshonnan) menekülőket.
Indítványom a következő.
Kötelezze magát a szuverén magyar állam – az Országgyűlés döntésével –, hogy (a kellő ellenőrzések után) lehetővé teszi HÚSZEZER MENEKÜLT magyarországi letelepedését.
Hogyan jutottam erre a számra?
A Magyarországhoz területben és lakosságszámban hasonló Ausztria harminchétezer-ötszáz menedékkérőnek teszi lehetővé a letelepedést. Ausztria gazdagabb hazánknál, ezért ezt a számot durván megfeleztem.
Igaz ugyan, hogy ez a fölső szám vagy fölső határ (Obergrenze) az osztrák alkotmányjog szerint törvényellenesen (túlzottan) korlátozó. Igaz ugyan, hogy bécsi baloldali barátaim úgy vélik: a fölső határ (Obergrenze) hívei, támogatói fasisztoid fajgyűlölők. (Mellékállásban persze szociáldemokrata és liberális-konzervatív államférfiak és politikusnők.) Sokkal több menekülőt kellene beengedni, egy darabig eltartani és segíteni, majd egyenrangú polgártársként valóban befogadni a baloldal (pillanatnyilag hatástalan) nézete szerint.
De akit a bécsi baloldaliak fasisztoid fajgyűlölőnek titulálnak, az Magyarországon ultraradikális, szélsőbaloldali „migránssimogató", gyökértelen kozmopolita, a Soros György és a Ferenc pápa által megtestesített globális zsidó háttérhatalom ügynöke.
Mellőzzük most mindezeket a túlzásokat és képzelődéseket, és maradjunk az ismeretes magyarországi politikai valóságban. (Amelyben ezt a számot majd még lefelé fogják alkudni, akár TÍZEZERig. A sok-sok MILLIÓból, akiknek a többsége törökországi, libanoni, jordániai, sőt: iráni menekülttáborokban található – erről a nagy hatósugarú magyar médiákból nem lehetett értesülni, pedig tény.)
Akármi lesz a sokrétű hazugságra alapozott október 2-i népszavazásból és a bojkottjából – bár sejthető, hogy micsoda – , mindenképpen abba kell hagyni, hogy a külföld felelősségéről, Németország és az Európai Unió menekültpolitikájáról locsogjunk tovább.
A tét: Magyarország becsülete, a mi tisztességünk.
Az Európai Unió ebben mellékszereplő.
A lényeg a mi kötelezettségvállalásunk.
A húszezres maximum a mi esetünkben: minimum.
Ezt a demokratikus közvéleménynek kellene előbb az olyan nagy szervezetekre kényszeríteni, mint némely települési önkormányzatok, a nem nagyon rasszista, nem nagyon etnicista ellenzéki pártok, a szakszervezetek, az egyházak, a civil társadalom szabad mozgalmai és intézményei.
Úgy gondolom, hogy nem árt időnként listát készíteni, mert az ember memóriája véges, a politikai memória pedig néhány lépéssel lemarad az aranyhal emlékezőképessége mögött. Lássuk.
Kicsoda egészen pontosan Habony Árpád? Mi a szerepe a kormányban? Miért sündörög folyamatosan Orbán Viktor körül? Ha a miniszterelnök tanácsadója, miért nem szerepel egyetlen fizetési listán sem? Miért tagadja le a miniszterelnök Habony Árpádot azon kívül, hogy én is letagadnám, ha az ismerősöm lenne?
Hová tűnt Farkas Flórián, aki egyszemélyben felelős a Híd a munka világába címen futó program pénzeinek elsíbolásában? Miért védi Orbán Viktor azt az embert, aki meglopta a legkiszolgáltatottabb közösséget, a nekik szánt pénzt elköltötte, ellopta?
Hogy került Orbán Viktol Ráhel lánya és az ő férje a bahreini energetikai miniszterrel egy tárgyalóasztalhoz? Miről tárgyaltak? Milyen jogon tárgyal Orbán Ráhel bármiről, ami túlmutat az ő családján? Ha családi üzletről tárgyaltak, akkor a kormányból ki és milyen alapon nyújtott ehhez diplomáciai segítséget? Ki az az Orbán Ráhel?
Hol van Rogán Antal? Mikor indul nyomozás az ő viselt dolgaival kapcsolatban? Mikor jelenik meg a bíróságon? Hány gyanús ügy kell még ahhoz, hogy lépjen az ügyészség?
Hová tűnt Budai Gyula feljelentőbiztos? Hány per indult ellene rágalmazás ügyében és hol tartanak most ezek a perek?
Miből vásárolt földeket Lévai Anikó? Mennyi saját jövedelemmel rendelkezik és ehhez képest mennyi ingatlant vásárolt eddig?
Lévai Anikó rokonsága valóban ott nyüzsög a közpénzek körül? Amennyiben igen, hogy kerültek oda? Mi a szerepük a Magyar Kereskedőház körüli történetben? Ők mennyit profitáltak a közösséget ért veszteségből?
A letelepedési kötvények körül mikor kezd el nyomozni a hatóság? Pontosan hány ilyen kötvényt adtak el eddig és ez tényszerűen mekkora ráfizetést okoz a magyar adófizetőknek?
Lázár János mikor kér bocsánatot az Ökotárs alapítvány rágalmazása és meghurcolása miatt?
Rogán Antal feltaláló mennyi pénzt keresett (szintén a közös kasszából) a szabadalommal, amire megrendeléseket kapott állami vállalatoktól? Mikor indul vizsgálat ebben az ügyben? Is.
Kishantos tönkretételéért ki a felelős? Ott hogy áll a nyomozás?
Lázár János milyen forrásból vásárolt százmilliós nagyságrendben ingatlanokat a kiskorú gyermekeinek?
Pontosan mennyibe került eddig a Paks II beruházás? Kik profitáltak eddig az üzletből? Pontosan milyen tevékenység történt eddig, összesen mennyibe fog nekünk kerülni és mikor készül el?
Eddig mennyi közpénzt költött a kormány Orbán Viktor Várba költözésére?
Mennyibe került eddig az olimpia előkészítése és mennyi pénzt fog még erre elkölteni a kormány, valamint pontosan kik profitálnak ebből?
Mikor vizsgálják a hatóságok Mészáros Lőrinc ügyleteit, külföldön bejegyzett cégeit – például az orosz cégét – illetve azt, hogy mennyire érintett korrupcióban a polgármester, tekintettel Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatára?
Miután pontosan értesülhettünk arról, melyik szervezet mennyi pénzt kapott Soros György alapítványától, mikor kerül nyilvánosságra, hogy a kormányhoz kapcsolható szervezetek – Századvég, különféle médiavállalkozások, reklámcégek, CÖF – mennyi közpénzt szippantanak fel?
Egy baloldali politikai elemző azon kesereg a Magyar Nemzetben, hogy a kétfarkúak, kérem szépen, “infantilizálják” az amúgy igen érett politikát. Merthogy a politika végső soron komoly dolog, a pártok is komoly dolgok, a politikusok is komoly emberek, és a kétfarkúskodás “egyfajta kellemes és vicces kivonulási út a megcsömörlötteknek” – írja Böcskei Balázs.
Mikor 1968-ban a yippik Pigasust, a disznót indították az amerikai elnökválasztáson, hogy végre egy igazi disznó legyen az Egyesült Államok elnöke, az aktus komoly ellenzéki körökben is megdöbbenést keltett. A yippik ezzel, úgymond, a demokratikus berendezkedésből is gúnyt űztek, akciójuk zavaró, idétlen és oda nem illő volt. Micsoda disznóság! – méltatlankodtak.
Mikor az összesereglett hippik kiáltozva vonultak végig New York utcáin, nagy, színes békemenetben, és azt kiabálták, hogy “a háborúnak vége!”, az elnöknek külön nyilatkozatban kellett bejelentenie, hogy a háború, hálisten, folytatódik, van még elég napalm, van még elég pénz, ember, befektetői akarat. Mérvadó háborúellenes körök az akciót felelőtlennek ítélték, és azon morfondíroztak, hogy komoly kérdésekben illetlenség az efféle öncélú ripacskodás. Egyenesen árt a háborúellenes mozgalom reputációjának – mondták. Mikor a yippik egydollárosokat szórtak a Wall Streeti-i tőzsde karzatáról az alkuszok közé, akik a földön hemperegve, egymást cibálva igyekeztek összeszedni a pénzt, ami talán a napi kávéjukra sem lett volna elég, tekintélyes antikapitalisták úgy vélekedtek, hogy az ilyen feltűnősködés sértés a komoly, tudományos kapitalizmuskritikára, és általában véve is, a yippiknek illene már felnőniük. A pénz olyan ellenfél, amit tisztelni kell – állították.
Mikor a yippik hangadói kifestve, bohócnak öltözve, az amerikai zászlót panyókára vetve, nyakukban műanyag géppisztollyal jelentek meg saját tárgyalásukon, a progresszív mozgalmak józan napszámosai a független törvénykezés és az amerikai jogállamiság méltatlan sérelmén morogtak, és értetlenségüket fejezték ki, hogy mit akarnak vajon elérni ezek a fiatalok, akik – szemmel láthatóan – azt sem tudják jódolgukban, hogy mit csináljanak. Mikor a Szinópéi Diogenész, a hajléktalanszagú cinikus oldalba pisálta az athéni Agóra egyik bódéját, a derék polgárok felháborodásukban majdnem agyonverték. Megcsúfolta, mondták, a polisz közösségét. Aztán siettek, hogy üdvözöljék a makedón hódítókat. Azok legalább néha mosakszanak – mondták.
Ez egy ilyen nap. Nem is tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy röhögjek. Vagyis de, el tudom. Röhögök. Az mégis kellemesebb.
Ma van az a nap, amikor a hetvenkettedik magyarázatot is meghallgathattuk arról, hogy mi a búbánatos túrót is keresett Orbán Viktor elsőszülött lánygyereke és az ő hites ura olyan helyen, ahová csak és kizárólag diplomáciai csatornákon keresztül előkészített módon lehet eljutni. Ma van az a nap, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és miniszter bejelentette, hogy anya lesz. Már amennyiben ezt jelenti az, hogy ő a 24. órában van. Nőknél ez kilenc hónap szokott lenni.
És ez az a nap is, amikor a pofám leszakadt. Így, egyszerűen.
Magam is szülő vagyok. Ha a gyermekeim akkor is öltönyt húztak volna egyetemistaként, amikor éppen nem volt szóbeli vizsga, garantáltan orvoshoz viszem őket, bár a videón látható fiatalokkal nem ez a nagyon nagy baj, hanem minden egyéb.
A nyíllal díszített zászló, az ember rémálmaiból visszaköszönő szófordulatok, az egész videó…nem is tudom, hogy nagyon ijesztő, vagy nagyon szánalmas inkább.
Ki a jó fene gátolja meg ezeket a fiatalokat abban, hogy úgy éljenek, ahogy azt jónak érzik? Mi akadályozza meg őket abban, hogy ápolják a gyökereiket, vagy amit ápolni akarnak? Mitől nem tudnak ők konzervatív értékek szerint élni? Azt csak óvatosan kérdem meg, hogy egy huszonéves fiatal milyen fertőzés hatására akar konzervatív lenni?
A nagyon nagy baj ezzel az egész hülyeséggel nem az, hogy így, vagy úgy, netán amúgy akarnak élni. A szörnyű az, hogy mindenki mást arra akarnak kényszeríteni, hogy az ő elveiket kövesse. Hogy az legyen az etalon, a kötelező. Ők vissza akarnak térni őseik értékeihez – ám tegyék azt – de úgy tegyék, hogy lehetőleg ne lépjenek rá másokra.
Nekem bűzlik ez az egész. Tényszerűen. Miféle fiatal az, aki a szabadság ellen lázad? Ilyen nincs a világon sehol. Milyen egyetemista fiatal az, akinek halványlila fingja sincs arról, mit jelent a liberalizmus, vagy van fogalma és hazudik, mint a parancsolat. Ők akarnák a mi jövőnket irányítani? Csak az hiányozna, semmi más.
Szerencsére nem hiszek abban, hogy túl nagy sikerrel járnának a nyilas zászlót bontó ifjak. Ilyen mentalitással leginkább az évtizedekig lelkes munkásőrként ténykedő, majd a rendszerváltást követően önmagukkal meghasonlott volt párttitkárok rendelkeznek, nem pedig tanult fiatalok. Az egész történetről süt a művi, célzott manipuláció.
Normális fiatal – ha egyetemista, ha nem – szabadságot akar, lázad, de nem a szabadság ellen. Normális fiatal szerelmet akar, tudni és megismerni akar, habzsolja az életet, nyitott mindenre és véletlenül sem akar egy vasbilivel a fején öltönybe szorulva, ökölbe rándult aggyal hátrafelé nyilazni.
Erről természetesen beszámolt az MTI – szemben például az Együtt közleményével, amely szerint Szigetvári Viktor pártja befolyással való üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tesz ezzel a szép históriával kapcsolatban – Rogán Antal propagandaminiszter (nem, ne feledkeztünk meg róla sem!) egyik beosztottját idézve.
Dömötör Csaba nagynevű ismeretlen államtitkár arról beszélt, hogy új szakaszba lép a kormány népszavazási kampánya, mégpedig az alábbi szlogennel:
Ez persze nem minden: a kisajátított nemzeti szimbólumként funkcionáló magyar zászló alapú plakátok mellett minden háztartásba „tájékoztató kiadványokat” juttatnak el, és hogy a határon túli magyarok se maradjanak ki – ha akarnak se – ebből a fenyegető, uszító játszmából, őket „buzdító levelekkel” bombázzák. Ha már szóhoz jutott, a névtelen államtitkárka minden pártot és felelős politikai szereplőt arra utasított, hogy küldjék el választóikat szavazni, és tegyék világossá, hogy az igen vagy a nem szavazatot támogatják.
Ha vicces lenne, röhögni is lehetne mind az új szlogenen, mind az államtitkárocska szájába adott szövegen, amit azóta csak Kósa Lajosnak sikerült überelni. Igen, előkapták Lajost az uborkafa alól, aki hozta is a kötelezőt, amire képes, de most ezzel kivételesen nem fárasztanék senkit, mert van itt még egy dömötörös mondat:
Bulvárhírek következnek. Pontosabban egyetlen bulvárosodó hír. Egy olyan, ami tulajdonképpen nem is annak indult. Mert először felröppent, hogy Orbán Ráhel a magyar állam nevében tárgyalt Bahreinben. Aztán az érintett cáfolta. S miért is ne. Nem az első hír, amitől a saját lábára ál. Ámde...
A zavaros ügy egyik olvasata nyilván az, hogy igen érdekes állapot, lehet, amikor a miniszterelnök leánykája elkirándul az ő élete párjával, majd nem sokkal később egy egész küldöttség követi. S ez akkor is furcsa, ha az alaptörténet közel egy éves. De ez semmi kis kor ahhoz képest, amennyit egy-egy alapvicc képes „életben maradni” a nép ajakán. Bár, most Orbán Ráhelről egyetlen ilyen alapvicc sem jut az eszembe. Közmondásból is leginkább a korsó és a kút esete motoz elő. Legfeljebb a jelen esetben olajkútról van szó. Azon természetesen el lehet mélázni, hogy mennyiben egy dinasztikus nagyképűség tünete, ha netán mégis kiderülne a félig-meddig hivatalos út. S mennyiben az említett szindróma tünete, ha puszta „véletlennek” állítják be a hivatalos küldöttséget megelőző látogatást. Hivatalosan. Magyarországon. Mert Bahreinben alighanem legfeljebb az kelthetett meglepetést, hogy egy nő megy tárgyalni. De legfeljebb betudták a nyugatias hóbortok egyikének.
S itt kezd kissé bulváros fordulatot venni a történet. Az angol nyelven kiadott közlemény ugyanis egyértelműen úgy fogalmaz, hogy Bahrein energiaügyi minisztere a magyar miniszterelnök B. nejét fogadta. Alkalmasint a magyar konzul társaságában:
„Minister of Energy His Excellency Dr. Abdul Hussain bin Ali Mirza received in his office at the National Oil and Gas Authority (NOGA) the wife of Prime Minister of the Republic of Hungary Ms. Rahel Orban, accompanied by the Consul of the Republic of Hungary to the Kingdom of Bahrain Mr. Balazs Garamvolgyi in the presence of Dr. Ahmed Ali Al Sharyan, the NOGA General Secretary”.
Melyből természetesen adódna a kérdés, hogy amennyiben Ms. Rahel Orban nem hivatalosan fordult ott elő, akkor miért a konzul és nem a kedves férj kísérte. Tekintettel arra, hogy Ráhel szerint a férjével mentek oda a saját lábukon. S minden más hazugság.
Azonban az is nyilvánvaló, hogy amennyiben nem a hivatalos ügyekben jártas konzul kíséri, akkor a férj jelenléte szinte azonnal szöget üthetett volna a butuska arabok fejébe. Talán nem is esnek könnyedén abba a tévedésbe, hogy Orbán Viktor feleségének aposztrofálják Orbán Viktor lányát. Ha mindjárt a legidősebbet is. Meg aztán még az is lehet, hogy amennyiben nem a konzul, hanem a közvilágítás sztahanovistája kíséri el Ráhelt, akkor szóba sem állnak vele. Legfeljebb adnak neki egy játék-olajkutat, és egy autogramot. De csak akkor, ha jól viselkedik. Aztán megsimogatják a buksi fejét, és elküldik zabot hegyezni. Ami valószínűleg akkor is bekövetkezik, ha a félreértést helyben tisztázzák. Amit különben a konzul is megtehetett volna. Akár utólag is. Például, akkor, amikor a sajtóközlemény megjelent.
Mert az alig valószínű, hogy sem a konzul környezetében, sem a külgazdasági apparátusban egy fia sajtófigyelő se fordulna elő. Közel egy év alatt meg hátha sikerült volna felhomályosítani a bahreini bácsikat. Arról, hogy akivel beszélgettek, az nem Orbán Viktor felesége volt, hanem a lánya. Ráadásul még a feleségének is pont annyi hivatalos köze van a magyar hivatalos politikához, mint a lányának. Tekintettel arra, hogy még nem ütötték, pontosabban kenték, királlyá
Nagy kérdés, mihez kell nagyobb kalandvágy, külföldre költözni, vagy Magyarországon maradni – ez Péter mai posztjának kiindulógondolata, de innen elég messze jutunk majd a Londonban, sej… sorozat legfrissebb részében. (Az eddig részeket itt olvashatod el.)
Súlyos híreim vannak: kijöttek a második negyedéves GDP-re vonatkozó adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy 
Egy friss felmérés szerint a magyar emberek hatvan százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországnak korrupt kormánya van. Más felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy amennyiben most vasárnap lenne a választás, a magyar emberek ismét a Fideszt választanák, mégpedig hozzávetőlegesen hatvan százalékos támogatottsággal.
„Vajon mikor politizálok inkább, Antiphón? Akkor, ha egymagam vetem be magam a politika sodrába, vagy akkor, ha arra fordítok gondot, hogy a lehető legtöbben műveljék hozzáértően a politikát?" Xenophón: Emlékeim Szókratészról
Úgy gondolom, hogy nem árt időnként listát készíteni, mert az ember memóriája véges, a politikai memória pedig néhány lépéssel lemarad az aranyhal emlékezőképessége mögött. Lássuk.
Egy baloldali politikai elemző azon kesereg a Magyar Nemzetben, hogy a kétfarkúak, kérem szépen, “infantilizálják” az amúgy igen érett politikát. Merthogy a politika végső soron komoly dolog, a pártok is komoly dolgok, a politikusok is komoly emberek, és a kétfarkúskodás “egyfajta kellemes és vicces kivonulási út a megcsömörlötteknek” – írja Böcskei Balázs.
Ez egy ilyen nap. Nem is tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy röhögjek. Vagyis de, el tudom. Röhögök. Az mégis kellemesebb.
Miközben Orbánné Orbán Ráhel sértődötten közszerepel az MTI-ben, pedig állítólag nem is közszereplő, és kikéri magának, hogy ő márpedig turistaként látogatott férjestől-urastól Bahreinbe, egészen pontosan azért, hogy udvariasságból üdvözölje a muszlim arabokat, apu 
Bulvárhírek következnek. Pontosabban egyetlen bulvárosodó hír. Egy olyan, ami tulajdonképpen nem is annak indult. Mert először felröppent, hogy Orbán Ráhel a magyar állam nevében tárgyalt Bahreinben. Aztán az érintett cáfolta. S miért is ne. Nem az első hír, amitől a saját lábára ál. Ámde...