- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 30. kedd, 06:11
-
Találatok: 1664
Két hete a Kettős Mérce, 10 napja az Átlátszó, most pedig az atv.hu írta meg: a Fidesz ráteheti a kezét a jelenleg második legnagyobb árbevételű magyar médiacégre: a Népszabadságot, 13 megyei lapot, a hozzájuk tartozó hírportálokat, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot kiadó Mediaworksre. Hiába a három cikk, a nagy sajtótermékek és az ellenzéki közvélemény is szemet hunyt a magyar médiahelyzetet döntően befolyásoló fejlemény felett.
Az Átlátszó és a Kettős Mérce cikke is arról szólt, hogy a Mediaworks nevű céget, amelyet eddig a Spéder Zoltán oligarchához köthető osztrák üzletember, Heinrich Pecina birtokolt, sajtóhírek szerint egy Mészáros Lőrinchez köthető cég veheti meg Habony Árpádék számára. De az ügy egyelőre ennyiben maradt: Bayer Zsolt kitüntetése jobban érdekli az embereket, mint a teljes vidéki sajtó letarolása. Persze érthető a szituáció, Bayer Zsolt esete jobban megfogható, és könnyebb tiltakozni ellene. De talán pont ennek a két ügynek az összehasonlítása mutatja meg, miért siklik félre az ellenzéki közvélemény Magyarországon.
A helyzet ugyanis egyszerre két dologra mutat rá. Mennyire rossz a szabad média állapota ma Magyarországon, hiszen a cikkek átvételét nem a minőségük, és nem is a más újságokban dolgozó újságírók figyelmetlensége akadályozhatta, hanem valamiféle rosszul értelmezett kollegialitás, esetlegesen félelem, illetve üzleti érdekek. Azt is láthattuk ebből, egy ennyire durva politikai beavatkozás se ösztönzi szolidaritásra a kollégákat: a többi újságban dolgozó újságíró természetesnek tekinti a politikai felvásárlást, nincs olyan újságíró szervezet például, amely szót emelne a szektorba történő ilyen durva beavatkozás ellen. De a helyzet rámutat arra is, mennyire nem létezik a politikát értő és alakító “második nyilvánosság” Magyarországon: mennyire nem vagyunk tudatosak médiafogyasztásunk következményeit illetően, és mennyire esetlegesen csapódik ki felháborodásunk.
Ugyanis nagyon úgy tűnik, csak abból lesz ügy, amit a mainstream sajtó felkap, és nincs társadalmi igény, amely alapján a sajtó képezhetne ügyeket. Pontosabban a sajtó eszkalálja a különböző társadalmi botrányokat saját igényei szerint, és lényeges, potens és akcióképes ellenzéki szereplő hiányában a napi tematizációt is ő végzi el az ellenzéki térfélen.
Persze ezzel a tematizációval nem lenne gond, ha a sajtó egy aktív, társadalmi ügyekben kiállni képes civil kontroll egyik szereplője lenne. Az a gond, hogy lényegében az egyetlen ilyen szereplő.
És ebből következik az is, hogy mennyire esetleges, tudatlan, és ezért bármilyen cselekvésre alkalmatlan az ellenzéki közvélemény is. A baloldali, liberális médiateret ugyanis nem alakítják politikai témák. A pártok elvesztették mára témaalakítási lehetőségüket; olyan politikai mozgalom, mint korábban a Milla, vagy a Szolidaritás nem létezik, így senki sincs, aki terelni tudja az ellenzéki választó elnyomásából fakadó folyamatos felzúdulásait. Csupán az újabb és újabb botrányok mentén tör fel a tiltakozás, vagy valamiféle felzúdulás.
Viszont mivel a Népszabadság kapcsán nincs ilyen felzúdulás, a média nem foglalkozik vele, és nem szólaltat meg nap mint nap szakértőket, nem viszi az ügyet. Az ellenzéki közvélemény se paprikázódik fel.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 27. szombat, 15:13
-
Találatok: 1725
Itt és most, ebben a politikai helyzetben, ilyen erőviszonyok mellett is megtehetnénk annyit, hogy a saját életünket, a saját személyünket nem vetjük alá a gyűlölködésnek - fogalmaz Lakner Zoltán. A politikai elemző a kormány menekültügyi indulatgerjesztéséről, valamint az arra való választalanságról beszélgetve arra jut, hogy az ellenzéki oldal egyetlen kötőereje ma az Orbán-ellenesség, amelyből sem valódi alternatíva, sem értékalapú politika nem látszik kifejlődni. Lakner szerint az egyes embernek, az egyes választópolgároknak is felelőssége van a maga körében.
- Tudta?
- Csak sejtettem.
- Lehetett sejteni, hogy ez lesz?
- Az ember időnként azt gondolná, hogy őt már itt nagy meglepetések nem érhetik. De persze, meg lehet lepődni ma is. Mert ugyan régi szabály, hogy mindig van lejjebb, ám hogy ez a menekültellenes kampányhisztéria valójában mit tett és tesz ezzel az országgal, azért többféle meglepetéssel tud szolgálni még nekem, nekünk elemzőknek is. A felmérések mutatják, hogyan emelkedik az amúgy sem alacsony szintről induló menekült-, s idegenellenesség. Persze, mindez nyilván beleillik a sérelmi politikai hagyományokba, s a felelősség-elhárítás klasszikus struktúráiba, de azért az mégiscsak meglepő, hogy ennyire képesek vagyunk utálkozni. Mert azt eddig is tudtuk, tapasztaltuk, hogy van egy iszonyatosan frusztrált társadalom, amely rendre ki akarja tölteni a mérgét valakin, vagy valakiken, de hogy ez a politikai játék a menekültekkel ennyire sikeressé válhatott, némileg meglepő. Ahogyan az is, hogy mennyire választalanok vagyunk rá.
- De miért szeret a magyar ennyire gyűlölködni?
- Nyilván létezik történelmi hagyományokból fakadó hajlamosság, de ez nem fátum. A cselekedetek számítanak. Vagy a hiányuk. Én mindig azt gondoltam, hogy minden embernek van felelőssége a maga körében, életében, hatósugarában arra, hogy egy-egy élethelyzetben mit tesz. Hogy mihez kezdünk a menekültválsággal, ami egy létező, komoly probléma - egy pillanatig sem akarom alábecsülni -, szintén a saját döntésünk. Az állami szintű válasz a kormány döntése volt, illetve a kormány n plusz egyedik plakátkampányát is hitelesként és valódi politikai tartalomként kezelő társadalomrészé, így az egyes embernek, az egyes választópolgárnak is a maga körében felelőssége van ebben. Azoknak is, akik csak csöndben elfogadják, és azoknak is, akik hangosan helyeslik. Mindenki a saját életében dönti el, hogy akár az utcájában lévő hajléktalanban, akár egy menekült emberben ellenséget lát-e. Ez nem csak a politikán múlik, a politika adhat persze instrukciókat a döntéshez, de nem vagyunk kötelesek ezeket elfogadni.
- Sőt, a kutatások épp azt mutatják, hogy politikai tábortól függetlenül fogékonyak az utálkozásra az emberek.
- Azért vannak különbségek a mértékben. Összességében viszont van abban valami, hogy az elhallgatás vagy az elnyomás miatti feszültség kitör egy-egy ponton és egyes csoportok elleni gyűlöletben tör a felszínre. Ami ön- és közveszélyes tendencia.
- Elhallgatást említ, de ez jelentheti a társadalmi ismeretek, a tudás hiányát is.
- Valóban sok jel utal arra, hogy csak foltokban van tájékozottságunk. És a foltok között, ami érdekes, ami indulatot kelt, félelmet vagy más érzelmeket vált ki, eltér a megszokottól, normasértésnek látszik, és amiért nem kell felelősséget vállalni, az sokkal könnyebben átszűrődik.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 27. szombat, 08:55
-
Találatok: 2190
Bár hivatalosan csak tanácsadója az MTVA-nak, úgy tudni: valójában ő dönt minden egyes beszállítóról, kifizetésről, személyi változásról, kinevezésről. Bár bírósági ügye és elmarasztaló ítélete miatt sokáig a háttérből dolgozott a Fidesz pénzügyei körül, a G-nap után Orbán rábízta – igaz, álruhába bújtatva – a közmédia nyolcvanmilliárdos büdzséjének felügyeletét. Keresve sem találhatott volna jobb embert a feladatra.
„Táskásember”, „pénz- és selyemzsinór-kihordó”, „a Fidesz fekete embere”, „a végrehajtó” – ilyen és ehhez hasonló minősítésekkel illetik ismerői Várhegyi Attilát, a közmédia jelenlegi urát. Szívós, állhatatos és nem utolsósorban pénzimádó embernek írták le, aki Szolnok egykori polgármestereként a bíróságon belebukott a pénzosztásba, Orbán Viktor mégsem engedte el a kezét. Sőt, sokévi hibernáltság után nemrégiben újra fontos szerephez juttatta: ő kezeli az MTVA-ra, azaz a közmédiára szánt 84 milliárd forintot.
Várhegyi 1963. október 5-én született Siklóson. 1987-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd 1988-ig a szegedi egyetemen tanult. Később általános iskolában dolgozott, majd a Repülőgépszerelő és Repülőműszerész Szakközépiskolában, aztán egy nagy ugrással a Fidesz Szolnok megyei Területi Koordinációs Irodájába került. 1990-ben már Szolnok alpolgármestere, 1991-től polgármestere. Egy ismerője szerint „nagyon elhitte magát, mármint azt, hogy hatalma van, s azonnal fejest ugrott a politika sötét bugyraiba”. Nem is volt kérdés, hogy az 1994-es önkormányzati választásokon újraindul a polgármesteri székért, de a kampányhoz nem volt elég pénz sem a város kasszájában, sem az akkor még ellenzékben működő szolnoki Fidesz-szervezetben. Várhegyi pedig vállalta, hogy majd ő szerez pénzt. Ekkortól – ahogy segítőink fogalmaztak – „nem volt megállás, semmi nem volt drága a számára”. Cégeket keresett meg, politikai támogatásért anyagi juttatásokat akart, mindent és mindenkit beszervezett, felhasznált.
A Pest Megyei Főügyészség huszonkét rendbeli bűncselekmény vádjával már 1996 decemberében bíróság elé citált kilenc embert, köztük Várhegyit. A per másik szála egy ingatlanértékesítési ügy volt, melyben a vád szerint Várhegyi polgármesterként az önkormányzat képviselő-testületének jogosítványát törvényellenesen magához vonva 192 millió forintos vagyoni hátrányt okozott Szolnoknak: kenőpénz fejében belvárosi telkeket adott el áron alul egyebek mellett olyan cégeknek, amelyek támogatták a kampányát. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg. A hat évig tartó per nagyon nem jött jól a Fidesznek. Orbán mégis tartotta Várhegyit, sőt pozícióhoz juttatta: 1998-tól 2001-ig – forrásaink szerint „poénra véve a titulust” – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kulturális államtitkára lehetett.
A 2001-ben megszületett elsőfokú ítélet hanyag kezelés miatt bűnösnek mondta ki Várhegyit, aki fellebbezett, egyúttal – úgy tudni, Orbán felszólítására – benyújtotta a lemondását. Lépését azzal indokolta, hogy „nem akarja erkölcsi értelemben terhelni a kormányt.” Ugyanakkor közölte, hogy a közéletből nem vonul ki, a Fidesz választmányi elnöke marad. A 2002-ben megszületett jogerős döntés Várhegyit folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet indoklásában egyebek mellett az áll: a Fidesz-szervezet és Várhegyi „jogszabállyal ellentétesen, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon” fogadott el kampánypénzt. Az ítélettel Várhegyi lett a rendszerváltás utáni első, bűncselekmény miatt jogerősen elítélt országgyűlési képviselő. Mégsem merült fel, hogy kivonul a politikából, Orbán értékelte benne az elkötelezett, megbízható kádert.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 26. péntek, 03:44
-
Találatok: 1804
Napjaink közéletéről sokat elárul az a tény, hogy a népszerűségi listákat évek óta uraló kormánypárt potentátjai sem igazán elégedettek a pártjukban és kormányukban uralkodó állapotokkal. Kövér László parlamenti elnök például olyan depresszív nyilatkozatokkal sokkolja magát és a közvéleményt, ami rányomja a bélyegét az amúgy sem mókás hangulatú plenáris ülésekre. De említhetnénk az egykori kultúrvezér Szőcs Géza dohogását is, aki a kormánypártot minden szakmai fenntartás nélkül szolgáló közmédiáról is lesújtó véleményt fogalmazott meg.
Azért egy percig se gondoljuk, hogy értünk és hazánkért aggódnak ezek a fontos emberek, sokkal inkább pártjukért és kormányukért, amely annyi szemetet söpört már a szőnyeg alá, hogy lépten-nyomon orra bukunk benne. Azért nem árt vigyázni a bírálatokkal, mert az építő jellegű kritikát könnyen lázadásnak titulálhatják a párt legfőbb urai, és így nem maradhatnak megtorlatlanul.
1. Ha fideszes vagy, egy percig se bíráld magát a rendszert, csak annak bizonyos elemeit. Ha véletlenül arra célzol, hogy a jogállam van veszélyben Magyarországon, azonnal árulónak, liberálisnak és komcsinak bélyegeznek, ami egyenlő a politikai karriered végével. Bírálatodban kerüld a személyi felelősség kérdését, mert véletlenül olyan kormányzati potentát tyúkszemére taposol, aki védettséget élvez, és akkor finoman szólva is megszívtad. Intézményeket lehet bírálni, de lehetőleg csak nagyon általánosan. Ha például Szőcs Gézához hasonlóan a közmédia leépülésén keseregsz, véletlenül se nevezz meg műsorokat, felelős szerkesztőket, arculati elemeket, hanem csak általánosan értékeld, hogy egy rakás trágya az egész. Ezt még talán elnézik neked, és az érintettek közül senki sem veszi magára a bírálatot, hiszen mindenki azt gondolja majd, a rakás trágyáért nem ő a felelős.
2. Ne gondold, hogy meg tudod nyugtatni a lelkiismeretedet azzal, ha odapiszkálsz a rendszernek. Te is épp olyan bűnös maradsz, mint azok, akik csak mennek, és kiszolgálják a rendszert némán, és nem morognak az orruk alatt sem. Jól kitapintható a magyar sajtóban, hogy ellenzéki újságíróknak már nem kell rohangálniuk a témák után, hanem kormánypárti képviselők, kormányzati tisztségviselők szivárogtatják ki a kompromittáló információkat. Ez annak a jele, hogy még mindig vannak a kormánypárt környékén a lelkiismeretükkel küzdő figurák, aminek mi örülünk, Orbán Viktor viszont nem. Azonban attól még, hogy valaki kiborul a rendszer kíméletlenségét, igazságtalanságát és ellentmondásosságát látva, még nem feledhető a tény, hogy része volt ennek kiépítésében és fenntartásában. A rövidlátóság és a tudatlanság senkit sem ment fel a felelősség alól!
3. Ne hidd, hogy bármi is megváltozik attól, hogy kiborítod a kis bilidet. Nagyon sok bili van, tele kellemetlen szagú ürülékkel, amelyeket senki sem fog kiborítani, így a te kis bilid csak néhány napig érdekli a közvéleményt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 25. csütörtök, 08:52
-
Találatok: 1821
Professzor, fn: az a szolga, akinek szakállába törlik zsíros kezüket a mulatozó urak. - A professzor szó átvitt értelemben nagyon okos embert jelent, így van ez, mióta egyetemek léteznek. Az agyából, sőt az agyának él, ezért az övé fejlettebb a többieknél, Platón az ő fajtájára bízta volna az állam vezetését. Ha megkocogtatja a poharát, joggal várja el, hogy odafigyeljenek rá.
Az ilyen átvitt értelmekben évszázadok hagyománya ülepszik le. De kellően kitartó munkával lerombolható minden tradíció. Na ezen dolgozik a Professzorok Batthyány Köre, már huszonegy éve. Eleve szatellitszervezetként indult, soha nem is csinált mást, mint szaporán nyalta fel a padlót Orbán Viktor előtt. Igaz, 1995-ben még úgy tűnt, ilyen szép lakkcipőket nyalogatni nem is méltatlan egy elitértelmiségihez.
Hiszen akkor a polgári kormányzás volt a jelszó – mit ad isten, a PBK jelszava is. Az első Orbán-kormány alatt gyakorlatilag kussoltak, csak néha bólintottak egy nagyot, aztán 2002-től megszaporodtak az állásfoglalások, tiltakozások és felháborodások. Akkor is nagyjából leszarta őket mindenki, de a saját integritásuk még védhető volt: egy inkompetens, megszorító kormányzatot támadtak, és választások alkalmával sürgették a polgári értékrend helyreállítását. Az már akkor is viccesen hangzott, hogy a Simicska-Pintér-Torgyán csatársor szerintük polgári, de kisebbik rossznak még eladható volt.
Aztán rendbe is jött minden 2010 után. Legalábbis aki a PBK nyilatkozataiból tájékozódik, az azt hihette, hogy árnyalatnyi hibucikon kívül minden szuper, kivéve, hogy Magyarországot támadják a sorosgyíkok külföldről. A lakkcipőből büszke gumicsizma lett. Kultúra, egyetem, felsőoktatás, kutatás szétrúgva férfiasan, értékrendnek nyoma sincs, zabrálnak, mint az oroszok, és mellesleg még az oroszokat is a nyakunkra hozzák.
Ezek meg önfeledten nyalogatják a csizmát.
Most éppen kvótaügyben. „Sorsdöntő kérdés”, írják a professzorok, csupa nagybetűvel üzenik, hogy a helyes válasz NEM, még toppantanak is hozzá. Sőt szembeszállnak nemhogy a népszavazást, hanem a vitán felül undorító kampányt kritizálókkal is. Leint a prof, és fölényesen, határozottan felszólít, hogy ettől tekintsek el. Ja és csupa kérdő- és felkiáltójel a közlemény, stilisztikailag olyan hisztérikus, hogy Bayer Zsolt a hibái közé sorolná, ha ilyet írt volna.
És bemegy a főprofesszor a tévébe, és kitakarás nélkül belemondja, hogy lehetnek ebben a kampányban túlzások, de szégyellje magát, aki ezen fennakad. Álljon itt a neve az utókornak, máshol nem nagyon lesz meg: Náray-Szabó Gábor. Szóval ilyen egy professzor manapság. Tudta?
Ex cathedra non est vita
Mondom, nyalásból voltak ezek profik eddig is, de ez mégis más minőség. Most nem egyszerűen vitatható intézkedések mellé álltak, hanem egy olyan prosztó, primitív gyűlöletkampány mellé, amelynek minden szava ellentétes az értelmiségi lét minimumával. Aki az agyából él, azt óhatatlanul zavarja a manipuláció ilyen intenzitása, amiről ordít, hogy a bunkóknak szól, akik elfelejtenék vagy elszégyellnék a véleményüket, ha nem erősítenék őket naponta többször. Ettől bekapcsol az ember fejében az adblocker. (Hogy az micsoda, azt most nem érek rá elmagyarázni a professzor uraknak, de kábé ötven leckével azután következik, ahogy most kinéz és működik a weblapjuk.)
Ezzel a vérszagú gejzírrel együtt fényképezkedni, ahhoz nem agy kell, hanem gyomor.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 24. szerda, 07:45
-
Találatok: 2176
„Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.” (Nem vizsgálta a választási bizottság az MSZP kifogását)
Vajon mennyire lehet megbízni a Nemzeti Választási Bizottság és Nemzeti Választási Iroda tevékenységében?
Kellő naivitással és a magyar kormányba vetett, rendíthetetlen hittel felvértezve, teljes mértékben. A tapasztalatok alapján semennyire. Nem tekintélyes, köztiszteletben álló valamikről van szó, csupán propaganda-, illetve kormányzati szervekről. Ezek mindössze a sajátságos magyarországi demokrácia ócska díszleteihez tartoznak. Szükség van ugyan rájuk, de csak a látszat kedvéért, illendőségből. Az a feladatuk, hogy a kormányzó többség ne közvetlenül képviselje a saját érdekeit. Hogyan venné ez ki magát egy nemzeti-keresztény országban?
Ezek az intézmények vagy mik, nagyjából olyan mértékű függetlenséget élveznek, mint a Polt Péter szerint egész Európában irigyelt ügyészség. Mindenképpen becsületesebb lenne ezért átnevezni őket FIDESZ-KDNP Igazságtételi Bizottságra, illetve Érdekvédelmi Irodára. Ez ellen senki sem szólhatna egy rossz szót sem, mivel tökéletesen lefedné a tevékenységüket.
Ezek a gittegyletek egyetlen olyan döntést, határozatot sem voltak képesek hozni, ami a legkisebb mértékben is ütközött volna a kormányzat érdekeivel, illetve óhajaival. Hivatalosan biztosan nem lehet rájuk bizonyítani, de a lényegi kérdésekben valószínűleg mindig kikérik az illetékesek véleményét és meg is fogadják a bölcs útmutatásaikat.
Empirikus módszerekkel azonban egyértelműen elemezhető jámbor és magalkuvó természetük. Buzgó ügyködésükkel elérték azt, hogy a népszavazás intézményénél sikerült bevezetniük a már több mintaországban jól működő, sikeres és hatékony félázsiai modellt. Felkészülhetünk az akár 99 %-os győzelmekre is.
Ezek a kormány által felügyelt intézmények minden ellenzéki, illetve egyéni próbálkozást kellő időben és nevetséges indokokkal elutasítottak, ellehetetlenítettek. Aki nem hiszi, az járjon után, vagy hallgasson mindörökké. Jelenleg Magyarországon mindenről szavazhatnak az állampolgárok, amit a kormány is támogat. Ez a cinikus, praktikus hozzáállás nagyon megkönnyíti a rendszer működtetését és teljesen ellehetetleníti a valós problémákról szóló referendumokat. Aki ez ellen a módszer ellen tiltakozni szeretne, az kezdeményezzen ebben a kérdésben népszavazást, de jóval egyszerűbb, ha ismét elolvassa Joseph Heller keserű regényét, a 22-es csapdáját.
Fognak-e vajon csalni a 2016. október 2-ára kiírt népszavazás során? Nem fognak, mivel ezt már meg is tették. A kormány eddig három és fél milliárdnyi közpénzt zúdított a választási kampányába. Ehhez nem volt joga, mivel csak 2016. augusztus 13-ától kezdhette volna meg a hisztériakeltést, illetve a „tájékoztatási tevékenységet”. Ehhez képest már az uszító plakátok alapján készült mémeket is kezdik lassan megunni a népek.
A primitív üzenetek tele vannak csúsztatásokkal és hazugságokkal. Olyan plakát ráadásul sehol sem jelent meg, hogy „Tudta? Az aleppói harcokban az utóbbi négy hónapban 1396 polgári személy vesztette életét.” Sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán mi is az az Aleppó, de ennek ellenére büszkén és öntudatosan el fognak menni voksolni. A központilag irányított tudatlanság diszkréten elfedi a szíriai polgárháború szörnyűségeit.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 23. kedd, 01:08
-
Találatok: 2161
Lassan úgy áll a helyzet, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje -kitüntetettjei számát tekintve- a világ legritkább medáliája lesz. Mikor ezeket a sorokat írom, már negyvenen jelezték, hogy lemondanak a megtiszteltetésről, mert mint Bruszt László egyetemi tanár, szociológus Facebook oldalán Áder Jánosnak írta: „...nem tartok igényt olyan állami kitüntetésre, amelyet egy rasszista, a magyar politikai kultúra lerohasztásában élenjáró bértollnok megkaphat. Nem tudom, Ön hogyan számol el lelkiismeretével azután, hogy aláírta annak a Bayer Zsoltnak a Lovagkereszttel való kitüntetését, aki évek óta folyamatosan kisebbségek eltiprására, polgártársaink meggyilkolására szólít fel. Őszintén szólva: nem is érdekel. Nekem azonban nem áll szándékomban B.Zs.-tal egy listán szerepelni.”
Nem az első eset, hogy egy kitüntetés vihart kavar, de eddig általában nem a kitüntetett, hanem inkább a kitüntető személyével volt baj.
Gyurcsány kezéből nemigen szerette némely jobboldali átvenni a kitüntetést, volt, aki elfelejtett vele kezet fogni, mert nem tartották eléggé demokratikusnak, de ez a szokás Orbán hatalomrajutásával feledésbe merült – ő szinte minden jobboldali számára maga a megtestesült demokrácia.
A demokratáknak meg volt gyerekszobájuk, meg aztán nem is kényeztette el őket kitüntetéseivel a kettéfűrészelt ellentengernagy-imitáció, amit pedig nem adnak oda, azt nehéz visszautasítani.
Ezren próbálkoztak ezidáig a demokraták egységbe kovácsolásával, sikertelenül. de most végre sikerült. Bayer Zsolt lett a siker kovácsa.
Persze az ügyet túldimenzionálni nem kell, ettől még nem fog Orbán Viktor megvilágosodni, se a csicskásai nem fognak önérzetre kapni, minden marad a régiben, legfeljebb a felcsúti kisvasúti modell kerül alkalmazásra: ha nem tetszik. majd meghosszabbítjuk Vlagyivosztokig.
Ha nem tetszik Bayer kitüntetése, hát kitüntetjük mégegyszer és mégegyszer, míg csak úgy nem néz majd ki, mint Brezsnyev fénykorában.
A mi vezérünk önérzetes ember, nem tűri az ellentmondást.
Bayer Zsolt olyan szorgalmasan nyalja a Legszentebb Segget, hogy igazán nem kell félteni az éhenhalástól, írásai pedig biztosan nem fogják kiverni a biztosítékot a sajátjai között, hiszen ő a Fidesz és Orbán Viktor magyar hangja.
Amit Orbán körbetaknyolgat, mert a várható nemzetközi reakciók miatt nem meri egyenesen kimondani, azt Bayer gátlástalanul kimondja, nagy örömet szerezve ezzel a magyar szélsőjobbnak.
Nálunk ez is speciális, hiszen úgy van a jobboldalnak széle, hogy nincs közepe.
Ez azért szörnyű, mert a normális, konzervatív gondolkodásúakat is belekényszeríti Orbán táborába, ahol aztán csak titokban fanyaloghatnak, vagy kaphatnak hányingert a néhai liberális újságíró nettó nyilas eszmefuttatásaitól.
Sokan valaha szerették, és még ma is vannak, akik elismeréssel adóznak elherdált képességeinek.
Hát igen.
Mára ő lett a szarral festés Michelangeloja…
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 21. vasárnap, 21:35
-
Találatok: 2196
Talán megbocsájtható nekem, hogy nem nagyon nézem az olimpiai közvetítéseket. A Moszkvai- és a Los Angelesi Olimpia óta kihunyt az érdeklődésem. A valóság az, hogy nem érdekel az a sportnak nevezett pénzgyártási- és dopping-mechanizmus, amely eluralta az országot-világot, s amely kifelé szédelgően feldicséri a sport-bravúrnak beállított teljesítményt, magában azonban a befektetett állami bankókból visszacsordogáló magánhasznot számlálgatja. Ilyen cucc ez a Riói Olimpia, és a magyar bugriskormány álmaiban dédelgetett magyarországi is.
Unalomig dühöngtünk már a stadionokon és vidéki focipályákon, miközben azok építői dagadtra keresték magukat. Akkor azt vágták a képünkbe, hogy „megfelelő infrastruktúra nélkül nincsen magyar labdarúgás”. A franciaországi labdarúgó EB után, elmondhatjuk, hogy azzal együtt sincs, bárhány ezer kopasz ember ugráljon is alkoholmámorban és önkívületben az esti fénybe öltözött Nagykörúton.
Ehhez képest a Riói Olimpián a legkevésbé pénzigényes sportokban hoztuk el a legtöbb aranyat és ezüstöt: úszás (Hosszú Katinka az USA-ban készült fel, mert a Magyar Úszószövetség nem biztosította számára az általa megkívánt feltételeket), kajak-kenu (már én is az öreg Dunán készültem fel a versenyeimre, pedig annak több mint 40 éve) és vívás (ezt nem is kell magyarázni). Az egyetlen bronzhoz is mindössze egy súlygolyóra volt szükség, meg egy nagy mérőszalagra. Akármekkora is volt a magyar siker mégsem ugrált a boldog, büszke nemzet a mondott helyen.
Magyarország 2024-ben Olimpiát akar rendezni. A bugriskormányt nem érdekli, hogy az ország ebbe bele fog rokkanni. Nem ez lesz az első szeg, amit bever a nemzet koporsójába. Tudjuk, persze, hogy van egy mögöttes cél is: a politikai ellenzék éberségének elaltatása és meggyőzése arról, hogy túl sok akna van itten elrejtve ahhoz, hogy akárcsak futó gondolatként megforduljon a fejükben a kormányváltás lehetősége. Belebuknak ezek majd maguktól, gondolja az ostoba ellenzék.
Ostoba, mert nem látja, hogy van itt bizony egy másik, sokkal fontosabb cél is. Csepreghy Nándor, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes a minap elszólta magát. Azt találta mondani, hogy ez a kormány egyik legfontosabb feladatának tartja az új magyar nagytőkés osztály létrehozását. Ez a mondat, mintha a legtermészetesebb lett volna, elszállt a magyar éterben, semmiféle reakciót nem váltott ki. „Nyilvánvaló.”- gondolta a magyar –„Csepreghy a már amúgy is létező magyar oligarchákról és stróman-lőrincekről elmélkedik.
Nos, most éppenhogy nem rájuk gondolt. Pontosabban nem csak rájuk. Azokra a kiválasztottakra gondolt, akik az állampárt által ki lettek szemelve, hogy ugyanennek az állampártnak a további, szélesebb körű, biztos és megbízható pénzügyi hátországává váljanak, s biztoítsák a tolvaj kormány további, korlátlan politikai hatalmát, és – ami ezzel jár – védelmét. Ehhez kell a Budapesti Olimpia.
Muszbek Mihály sportközgazdászt megkérdezték, hogy megrendezhető-e gazdaságosan egy olimpia Magyarországon? Az optimista válasz úgy hangzott, hogy ehhez 4500-6000 milliárd forint szükségeltetik, amennyit a kormány által megrendelt és elkészített tanulmányok is tartalmaznak. Az előzetes költségvetés a szükséges fejlesztési és a rendezési költségeket foglalja magában. Ez ma – mint mondta – az ország GDP-jének 17 százaléka, az éves költségvetés harmada, de ennek kigazdálkodására a döntés után hét év áll rendelkezésre és a GDP-növekedésből megszorítások nélkül finanszírozható.
Hozzátette ugyanakkor, hogy költségtúllépéssel számolni kell, ami Szocsiban – a 2014-es téli olimpia városában – például tízszeres volt.”
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2016. augusztus 21. vasárnap, 09:54
-
Találatok: 2161
Bod Péter Ákos: A korrekció a gondolkodás jele - Az élet ritkán követi a kormányzati stratégiákat, így a magyar iparnak is lesz esélye a nemzetközi trendekhez igazodva fejlődni – véli Bod Péter Ákos. A Corvinus egyetem professzora, volt ipari és kereskedelmi miniszter szerint a kormány Irinyi-terve a múltban sikeres utat kívánja követni, ám a közepes fejlettségű ipari kultúrára már nem sokáig lesz igény. Arra is figyelmeztet: az innovációt illetően a kormányoktól nem érdemes sokat várni, ezért arra biztatja a piacot, a tudományt és a szakmát, hogy álljanak a sarkukra, ha valami nem felel meg nekik.
– Mit szól a kormány újraiparosítási stratégiájához, az Irinyi-tervhez? Megfelel annak, amit ma a világban iparosítás alatt értenek?
– Azt nem látom pontosan, mi a jövő, de azt igen, hogy mi nem az. Ebből a szempontból óriási fenntartásaim vannak. A kormányzat mintha folytatni szeretné azt, ami bevált, holott szakaszváltás előtt állunk, újak a játékszabályok. A magyar helyzet több szempontból is speciális. Az ipar átalakításának legutóbbi korszaka a rendszerváltáskor indult, akkoriban kezdtek az országba érkezni olyan multinacionális cégek, mint az Opel, a Ford, az Audi, vagyis azok a vállalatok, amelyek napjainkban is húzzák magukkal az ágazatot. Nélkülük nem lenne most növekedés. Ám lezárulóban van az a korszak, hogy hozzák a technikát, és mi adjuk az olcsó, jól képzett munkaerőt. A másik csapda a közepes fejlettségi szint. Magyarország nem elég szegény, hogy olcsó bérrel le tudja küzdeni a gépesítést, de nem is elég gazdag, megbízható és jól működő – mint például Svédország és Dánia –, hogy magas bérszint mellett is jól hasznosuljon a tőke. Most azt kell kigondolni, miként lehet a közepes fejlettségi szintről előrelépni. Nehéz, de van, akinek már sikerült. Az írek, a finnek megcsinálták.
– A csokkal, a kormány otthonteremtési koncepciójával kapcsolatban mondta nemrég, hogy egy jól vezetett, rendes országban olyan nincs, hogy előbb elkészül a stratégia, aztán kezdenek számolgatni. Mintha most is ez történt volna. Hiányzik a megalapozottság.
– A legmagasabb szinten megszületett egy vélemény, és utána az apparátus érveket keresett az igazolására. Ez általános probléma. Szerencsére a gyakorlat nem nagyon követi a terveket, az élet színesebb ennél. Ha egy szolgáltatóközpont Magyarországra akar jönni, a kormány iparstratégiájától függetlenül is jön. A startupok nem kapnak sok támogatást, mégis működnek. Eddig a fővárosi turizmus sem kapott figyelmet, de szépen teljesített. Az autóipar a szíve csücske a kormánynak, ez van. Kiskorukban biztosan szerettek mozdonyt, matchboxot tologatni.
– Mivel nem számoltak a stratégia készítői?
– A megváltozott játékszabályokkal. Nem mindegy, hogy egy vállalkozás a gyártási folyamat melyik szakaszában és milyen jelleggel tud bekapcsolódni. Az értéklánc globális: kigondolnak valahol egy terméket, másik országban legyártják, egy harmadikból intézik a logisztikát, a negyedikben szervizelik. A legtöbbet a folyamat elején, az ötlettel, a dizájnnal, illetve a végén, az eladással lehet keresni. Annak jut a legkevesebb, aki az összeszerelést végzi. Még 1981-ben írtam erről egy cikket a Valóság című folyóiratba, ma is aktuális. Rendben van, hogy építünk még egy gumigyárat, az akkori Szovjetunióból ki tudtuk elégíteni az energiaigényét, az üzemben lévő gépeket ugyancsak nem nálunk gyártották, Magyarország mindössze a munkaerőt adta. A foglalkoztatás nőtt ugyan, de a munka hozzáadott értéke kicsi volt. Ma is hasonló a helyzet. A kormány nem számolt azzal sem, hogy a világban elkezdődött „negyedik ipari forradalom”, s ez óriási szociális következményekkel jár. Szükség lesz szoftverfejlesztőkre, olyan emberek tömegére, akik beszélik az informatika új nyelvét.
Bővebben ...
