- Részletek
-
Készült: 2018. február 02. péntek, 17:33
-
Találatok: 1571
Korábban úgy tudtuk, hogy a Fidesz elsősorban szövetséges pártjait tudja módszeresen ízekre szedni, kicsontozni, a számára szükségtelen darabokat a szélrózsa minden irányába szétszórni, hogy a megmaradt csonkot egyszer s mindenkorra magához láncolja. A kétezres évek elejétől azonban Orbán Viktor megtanulta, hogy az ellenzékkel kapcsolatos nagyvonalúság is visszaüthet, tehát jaj a legyőzöttnek.
Azt hinnénk, hogy a politikai paletta másik oldalán ezt hamar felismerték, s azokat a szálakat igyekeznek szorosabbra fűzni, amelyek összeköthetik őket. Hogy erre kevés a hajlandóság, tudjuk-látjuk, mint ahogy azt is, hogy ennek számos indokolt és gyűrötten előrángatott oka van. Mindenesetre a rezsim 2018-ra tökélyre fejlesztette ellenfeleinek megosztását, ellehetetlenítését, ahol akár az izomtónus akaratlagos működését vagy reflexeit felfedezi, oda törvényt, médiát, ellenőrt, netán kidobóembereket küld, ellenszervezetet alapít, pártok, kamarák, szakszervezetek születtek szolgálatukra.
E ciklus ideje alatt Orbán Viktor számára tulajdonképpen egyetlen igazi és váratlan csapás érkezett, társának és a hozzá tartozó sajtóbirodalomnak az elvesztése, amelyet, bár átlátszó fondorlatokkal, de rohammunkával pótolt. Jelenleg pedig éppen azon fáradozik, hogy Simicska Lajos csicskásának állítsa be a konkurenseket, kiradírozva azt az időszakot, amikor is a Fidesz Lajos nélkül lélegezni sem tudott volna.
A közélet térfigyelő kamerái most, a választási kampány küszöbén is azt rögzíthetik, hogy az ellenzék egymást csepüli, sőt külön rekeszt nyitottak a betagozódók, kollaboránsok, a Fidesszel üzletelők nyilvános meggyanúsítására. Nem minden sejtetés légből kapott, vannak szállongó történetek, érzékelhető jelek kis és nagy árulásokra, akár megszemélyesíthetők is volnának bizonyos alkuk, amelyeknek soha nem járnak a végére, talán azért sem, mert az még inkább ellehetetlenítené, eszköztelenné tenné őket.
A porondon egyre élesebb és kevésbé válogatós a küzdelem a megmaradásért mind közösségi, mind egyéni értelemben, ugyanakkor éltető energiához, pénzhez, valamint bátor és aktív holdudvarhoz mind nehezebb hozzájutni. Érdektelen, hogy beteg-e a demokrácia, vagy ez már maga a kifejlett autokrácia, a Fidesz nyolc év alatt módszeresen kiszárította, szikesítette a plurális közélet talaját, s félő, hogy egy újabb választási győzelemnek is lesznek még meghódítandó, sejthető célpontjai. Ezen a terepen könnyen talál magának utat egy okos, kompromisszumnak látszó megalkuvás, túlélést biztosító alku, amelyik mintha kulcsot kínálna, időt az erózió, a hitelvesztés megállításához – vagy csak egy meghatározott körnek az egzisztenciális kibekkeléshez.
A hatalom az ostorpattogtatáson túl mézesmadzagot is használ, megkörnyékez, úgymond segítséget nyújt szervezeteknek, műhelyeknek, személyeknek, s nem is vár túl sokat cserébe, csak mondjuk annyit, hogy példa legyen, legitimáljon. Előáll az ismerős dilemma, hogy szabad-e az ilyesmit elfogadni, vagy ehelyett látványos szaltóval a mélybe kell-e zuhanni. Tipikusak a magyarázatok is, megmosolyogtatók annak, aki megússza az ilyen súlyú választást, kínos, aki belekényszerül, azoknak pedig érthető, akik képesek még tárgyilagosan és empatikusan gondolkodni.
Mindettől függetlenül végtelenül szomorú, hogy idáig jutottunk; Tarr Béla filmrendező keresetlen tömörségű megfogalmazásával, hogy ...
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. február 02. péntek, 00:04
-
Találatok: 1792
Képzeljük el, hogy a hetvenes években a kis Orbán Viktor a Fejér megyei Alcsútdobozon, majd Felcsúton hatalmas dilemma elé kerül. A focipálya és a könyvtár között kell dönteni. Melyik lesz fontosabb: a játék a labdával, vagy az elme pallérozása? S bár nagyon szereti a focit, végül is fontosabbnak tartja a tanulást, és orvos vagy tanár szeretne lenni.
Képzeljük el, mi lenne mindennek a következménye ma. A taopénzek milliárdjai nem az üresen kongó stadionokba áramlanának, hanem az egészségügybe. A kormányhoz törleszkedő vállalkozások nem várnának visszaosztást a kórházak, rendelők számára átutalt összegből, ahogy azt a sportegyesületek esetében ma sok vállalkozás teszi. Ha ilyesmi derülne ki, maga a kormányfő követelne azonnali vizsgálatot, szigorú büntetést. Nem kellene fenntartót keresni a drágán fölépített, túlméretezett, önmagukat eltartani képtelen stadionoknak. Ehelyett az egészségügyi intézményekbe fektetett taoszázmilliárdok valóban jól hasznosulnának, mindannyiunk érdekében. Nem kellene azt hallania az üzemorvostól az embernek, hogy úgy tűnik, rákos, és ha életben akar maradni, ne várjon, amíg az állami egészségügy képes lesz finanszírozni a kezelés elindításához szükséges CT- és MR-vizsgálatot, inkább fizesse ki sok tízezer forintos árát zsebből. (Nem is beszélve a PET-CT-vizsgálat negyedmilliós költségéről.) Azt sem kellene tudnia, hogy sok esetben olyan későn történnek a pontos diagnózishoz elengedhetetlen vizsgálatok, hogy a kezelés legfeljebb meghosszabbítja a páciens szenvedéseit, gyógyulásra már nincs esély. Vagy hogy a szövettani vizsgálatok azért olyan lassúak, mert a magyar orvosok külföldi megrendelésre dolgoznak az állami egészségügyben, így a magyar betegek a sor végére kerülnek.
Ha az egészségügybe kerülnének a standionokra költött százmilliárdok, talán rövidebbek lennének a várólisták is. Még nem szűntek volna meg, mert néhány év alatt a legjobb szándékkal sem lehet nyugati színvonalú egészségügyet építeni, de legalább a halálos betegségek esetében nem kellene hónapokat várni egy-egy életmentő vizsgálatra. S ha a kormányfőnek valóban szívügye lenne az egészségügy, akkor nem tartott volna az ágazat átalakításától, az már megtörtént volna, és sok ember életben lenne, aki a reform elmaradása miatt már távozott közülünk.
Képzeljük el, hogy ha az egészségügy lenne a kormányfő számára a legfontosabb, és nem a foci, akkor ma nem a magán-, hanem az állami egészségügy épülne. Nem a haverok magánkórházainak borsos számláit fizetné a társadalombiztosítás a vizsgálatokért, hanem önköltségi áron végezné azokat az állami egészségügy. Talán az orvosok és ápolók sem azt figyelnék, hol fizetnek a legtöbbet az Európai Unióban a szaktudásukért, hanem megfelelően fölszerelt kórházakban, tisztességes fizetésért dolgoznának. Talán hálapénzt sem fogadnának el.
Vagy képzeljük el azt, hogy a foci helyett az oktatást tekintené szívügyének Orbán Viktor. Ha így lenne, Pokorni Zoltánra bízta volna a gyengélkedő magyar oktatásügy irányítását 2010 után is, ahogy első kormánya alatt tette. Szabadabb, a gyermekeket középpontba helyező rendszer alakult volna ki, ma már jelentkeznének az átalakítás első eredményei, és nem a hátsó fertályba tartoznánk az EU oktatási rangsorában. Nem arról szólnának a hírek, hogy az erőszakkal államosított iskolákban dolgozó pedagógusok önállóságuk teljes megvonásaként érzékelik az esztelen központosítást, ahol az igazgató önállóan nem vehet föl és bocsáthat el munkatársakat, és nem dönthet ötvenezer forint feletti beszerzésekről sem. Megfizetnék a pedagógusokat, de ennek fejében teljesítményt követelnének tőlük. Nem a tankötelezettségi kor csökkentésére került volna sor, hanem továbbtanulásra ösztönöznék a fiatalokat. Nem munkaalapú társadalomról beszélne a miniszterelnök, hanem a tudásalapú társadalomról.
Képzeljük el, hogy Orbán Viktor fölismerte volna: nem az virágoztatja föl az országot, ha a világ vezető vállalatait hazánkba csábítva összeszerelő országot vizionál, ehelyett a fejlett oktatási rendszer kiegészítése jegyében komoly összeget fektetne kutatás-fejlesztésbe, tisztában lévén vele, hogy így marad itthon a haszon.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. február 01. csütörtök, 00:12
-
Találatok: 1424
Orbán Viktor tegnap Bécsben perecezett, valamint Sebastian Kurz frissen beiktatott kancellárral és helyettesével, a szélsőjobboldali FPÖ vezetőjével találkozott. A találkozó a magyar miniszterelnök számára a szövetség felmutatása miatt volt fontos, és a két kormányfő sajtótájékoztató alapján úgy tűnik, a magyar kormány sem az osztrák kormány által megtámadott paksi bővítés, sem az Ausztriában dolgozó magyar családok támogatásának radikális megvágása miatt nem tervez komolyabban konfrontálódni Béccsel.
A külső migráció kérdésében a találkozók az egység jegyében zajlottak. Ami nem meglepő, az új jobboldali-szélsőjobboldali kormánykoalíció elsősorban bevándorlás-ellenességének köszönheti választási győzelmét, a magyar kormány menekültpolitikája gyakran szerepelt pozitív példaként a jobboldali pártok – elsősorban a szélsőjobboldali FPÖ kampányában. A találkozó célja Orbán számára mindenképpen a bevándorlás és menekült-ellenes blokk erősödésének felmutatása volt.
A miniszterelnök Bécsben is elmondta, hogy a magyar kormány a bevándorlást tekinti a legnagyobb veszélynek Európára nézve. Sebastian Kurzzal azzal egyet is értettek, hogy az Uniós kvótarendszer nem lenne megoldás (erről persze már régen nincsen szó), és hogy a közös cél az Unió külső határainak védelme kell legyen. Az osztrák kancellár egyúttal hangsúlyozta, hogy a belső határok nyitva tartásának ez az elsődleges feltétele.
Orbán újra kifejtette, hogy szerinte a bevándorlás elleni védekezés “a keresztény kultúra”, az “európai identitás” védelmét jelenti. Az afrikai és közel-keleti bevándorlás elutasítása az osztrák kormánypártok számára is elsődleges kampánytéma volt, de az osztrák kormány idegenellenességének éppúgy része a kelet-európai, elsősorban magyar és román vendégmunkásokkal kapcsolatosan hirdetett szigor.
A kérdés tehát adja magát:
Megvédi-e Orbán az ausztriában dolgozó magyarokat?
Az osztrák kormány egyik első intézkedése a családtámogatási rendszer radikális átalakítása lenne. A támogatások megvágását az új osztrák kormánykoalíció elsősorban keleti vendégmunkások “visszaéléseivel” igazolják, a cél tehát többek közt a számos Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkás-család támogatásának csökkentése.
Miért támogassa az osztrák állam az ausztriában élő gyerekekkel azonos mértékben azokat a gyerekeket, akiknek a szülei Ausztriában dolgoznak, de ők maguk Magyarországon és Romániában élnek? – szól a kérdés.
A tervek szerint tehát a családtámogatások mértékét ezen túl ahhoz fogják kötni, hogy hol él a gyerek. A magyar családoknak ezek szerint tehát kevesebb, a svéd családoknak pedig több családtámogatás járna.
Orbán Viktor az MTI közlése szerint a Sebastian Kurzzal közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, szeretné, ha a kint dolgozó magyaroknak tisztességes eljárásban lenne részük. Vagyis azok a magyar családok, akik adót és szociális hozzájárulást fizetnek, ugyanazokat a támogatásokat kapják meg, mint az osztrákok. A miniszterelnök szerint a magyar kormány harcolni fog ezért az igazságért, kérdés persze, hogy ez mit jelent.
A diszkriminatív törvény kapcsán természetesen felvetődik az Uniós joggal való összeegyeztethetőség kérdése, az osztrák kormány azonban abban bízik, hogy a családtámogatások új rendszerét sikerül harmonizálni az uniós joggal. Ezt mondta el Orbánnal közös sajtótájékoztatóján a szélsőjobboldali FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache alkancellár is. Orbán pedig kifejtette, a kérdésben Brüsszelnek kell döntenie, a döntést a magyar kormány tudomásul fogja venni. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 30. kedd, 21:15
-
Találatok: 1825
Aggasztanak a Magyarországon végbement változások: romba dőlt a demokratikus átmenet számos vívmánya, szisztematikusan szétverték az emberi jogok garanciáit, a fékek és ellensúlyok rendszerét – ezt mondta a kilencvenedik születésnapja alkalmából tartott konferencián a Budapesti Corvinus Egyetemen Kornai János.
Az ünnepelt a hazai közgazdaság-tudomány kiemelkedő alakja, a Harvard Egyetem és az eseményt szervező intézmény professor emeritusa. Hozzátette, a jövőben is tanulmányozni fogja e folyamatokat, és felhívja a figyelmet mindarra, ami nyugtalanítja.
Kornai János Látlelet című, több tanulmányt tartalmazó kötete, amelyben az Orbán-rendszer működéséről szóló megfigyeléseit foglalta össze, az elmúlt év végén jelent meg. Álláspontja szerint az a politikai kormányzati forma, amelyben élünk, már nem tekinthető demokráciának – igaz, nem is diktatúra. Ez a berendezkedés autokrácia, amely nem átmenet az előbbi kettő között, hanem önálló működési mód. Ismertetőjegyei közé tartozik, hogy csak formálisan léteznek azok az intézmények, amelyek garantálnák a kormány leválthatóságát, a parlamenti ellenzékkel szemben pedig represszív (akadályozó, gátló) eszközöket alkalmaznak. Nem függetlenek a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézmények, az uralkodó csoport szinte minden fontos tisztségre saját embereit nevezte ki. Gyenge és folyamatosan támadásoknak van kitéve a civil szféra, a részvétel jogi keretei nem érvényesülnek, a sajtószabadságot jogi és gazdasági eszközökkel is korlátozzák.
Kornai, aki az úgynevezett nem egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet nemzetközileg elismert elemzőjének számít, azt állítja, az autokrácia és a diktatúra közös vonása, hogy felülről vezérlik őket, minden fontos szereplőt megpróbálnak egy hatalmi, parancsuralmi láncba terelni. Kornai már egy 2012-es írásában a társadalom és a gazdaság működésére negatív hatást gyakorló centralizáció 33 példáját sorolta fel az MNB felett átvett irányítástól kezdve a felügyeleti szabályozó szervek és az önkormányzatok jogkörének megnyirbálásán keresztül az Országos Bírósági Hivatal és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap létrehozásáig.
A szerző felsorolja és osztályozza azokat az intézkedéseket, amelyekkel az Orbán-rezsim megsértette a magántulajdonhoz fűződő jogokat, alapjaiban korlátozva ezzel a kapitalizmus normális működését. Az ilyen intézkedések között akadtak olyan egyszeri lépések, mint a magánnyugdíjpénztárak államosítása vagy a végkielégítések megsarcolása visszamenőleges hatályú törvényhozással. Ám ebbe a kategóriába tartoznak olyan, naponta ismétlődő jelenségek is, mint egyes cégek szándékos meggyengítése, majd felvásárlása, utóbb a rokoni-baráti körbe tartozó tulajdonosoknak való átjátszása potom pénzért, vagy az uniós és az állami pályázatok manipulációja. A cél leginkább az, hogy a gazdaság irányítóit befűzze abba az úr-szolga kapcsolatrendszerbe, amelynek engedelmes tagjai az ellenőrző rendszer vezetői is.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 30. kedd, 01:10
-
Találatok: 1554
Az állam az orosz típusú adminisztratív ellehetetlenítés, fenyegetés és kirekesztés útjára lépett, vetélytársainak alapjogait fenyegeti, magyar állampolgárok kitoloncolását helyezi kilátásba. Vélemény.
„Egyszer s mindenkorra: a szabadság nem csupán egy puszta természetes jog; ez az a hatalom is, melyet egy ember azért kap, hogy képességeit használja és fejlessze az igazság uralma és a törvény védelme alatt.” (Bastiat: A törvény)
Igen nagy sallert és még nagyobb kokit kapott a kormányzati kommunikáció az után, hogy vezető funkcionáriusuk a minap kikotyogta egy máltai napilapnak az elhíresült 1300 menekült teljesen korrekt befogadását. De ne becsüljük le az állampárt elszánt szavazóit, meglepően rövid idő alatt, az április 8-ig tartó időszak töredékéig túl lesznek a kognitív disszonancia-csökkentés, hárítás, önigazolás összes fázisán, végül is van gyakorlatuk a világképbe nem passzoló információk átértékelésében és eliminálásában.
Ez azonban a mi szégyenünk is: azoké, akik nem ilyen Magyarországon szeretnének élni. Azoké, akik négy, de inkább nyolc éve képtelenek érthetően elmondani, hogyan képzelik a szabadság természetes jogát, az igazság uralmát és a törvény védelmét.
Vita a választási bojkottról a hvg.hu-n
Önmagában azt hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor szabadulószobát csinált a köztársaságból, csak kevesek komfortérzetét sérti, jóval többen tudnak (mert kénytelenek és/vagy akarnak) ezzel együtt élni, tömegtüntetést szervezni erre lehetetlen, de lassan még Facebook-csoportot is. Kitolódott az ingerküszöbünk, az „úgyis mindenhol van korrupció” államvallás lett, a demokrácialeépítéssel árukapcsolt szervezett közpénzellopás a jelek szerint nem elég arra, hogy az állampárt megalapozottan féljen az áprilisi választások előtt.
Hiába a kínossá vált Altusz-nyilatkozat, „migrációs vitában a Fidesz egyszerűen nem tud veszíteni” – mondta egy vezető politikusuk találóan, ez ugyanis arra mutat rá, hogy a Fidesz pontosan meg- és eltalálta azt a történetet, amit a jónépnek el akar mesélni. Azt a sztorit, amelyben önnön nemzet- és Európa-mentő, biztonságteremtő szerepét el tudja helyezni, amelyben egybeforrhatnak a minden más mérce szerint összeférhetetlen érdekei a néppel.
Ha az ellenzék a Brian életéből elhíresült jelenettel megkérdezné az embereket, mit adott nekünk a Fidesz, olyan válaszokat kapna, amikre nem tudna mit mondani. Identitást. Nemzeti és kulturális hovatartozást. Az európai értelemben vett magyar kisebbrendűség leküzdését. Biztonságot. Családi adókedvezményeket, nem utolsósorban. Az, hogy cserébe felesleges stadionok, kisvasutak és egyéb nyünyükék épülnek, meg hogy cserébe Kerényi Imre a Fidesz-nómenklatúra gyerekeinek nyári tábort szervez, ahol római tunikában azt éneklik, hogy „Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos”, nyilván nem tűnik elfogadhatatlan árnak ezért a velejéig hazug tudatért. Egyelőre. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 28. vasárnap, 14:51
-
Találatok: 1723
Kedveseim, most már egészen biztos, hogy vezérünk teljesen, véglegesen és visszavonhatatlanul megőrült. Két napja a facén üzent az ő népének, mert valami miatt ilyen Dumas-szerű romantikus hangulatban volt. Azt tartotta fontosnak közölni a nagyvilággal, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért” Télleg, nem szórakozok.
Még jó, hogy nem a milliók egy miatt, hogy nem ez jutott az eszébe, bár voltaképp totálisan érdektelen, mi gőzölög a búrája alatt. Már rég eljátszotta a jogait, hogy komoly emberek foglalkozzanak vele, itt, a hátországban azonban jól elvagyunk. A móka és a kacagás jót tesz az emésztésnek, plusz még felpezsdíti a vérkeringést is.
Tegnap az is kiderült, hogy újólag levelet ír népének egyetlenünk, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül, hogy az utolsó csecsszopó is megtudja az egy igazat, az örök üdvözülés biztos útját. A levél arról szól, hogy Soros György milliókat akar betelepíteni a Közel-Keletről és Afrikából, ezt pedig nem lehet hagyni. Sic! Minden körítés, vakarózás és cicó nélkül.
Még csak választ sem vár rá, úgyis tudja, hogy az egész nemzet, egyként, önként és dalolva, mindenki mögötte állván, elutasít, fogat csattogtat és hörög egy ütemre. Én most az alkotás schmittes módját választom – másolok, és nem restség okán. Szívbéli örömmel olvasgattam a hírhez fűzött kommenteket, amelyeket megkapna a vezér, ha hagyná. De ilyet nem tesz egészségügyi okok miatt, pedig az anyázás meglepően változatos tárháza tűnik fel az alább közzéteendő sikolyokban.
Ti viszont örvendjetek velem, íme, a merítés:
„…Ez egy borzasztóan buta levél, borzasztóan buta embereknek.…A populisták óriási találmánya, hogy a butaságra erőforrásként tekintenek, és nem haboznak ki is aknázni azt. Tehát: buta embereknek szól, ez igaz, és a levél is az ő szintjüknek megfelelő, viszont aki írja, na, az egyáltalán nem buta, viszont mérhetetlenül aljas. A Magyaroknak tökéletes lesz….És a migránsokat is elriasztja!….Borzasztónak borzasztó, de erős igény van rá……A levél színvonalán látszik, hogy mit is gondolnak valójában rólunk, mármint a Kubatov listáján szereplőkről. Csak az átlag Fidesz szavazó szellemi színvonalához igazították….Viktor Orbán mifaszt levelezik velünk már megint? Nincs erre idő, inkább áskálja tovább a lövészárkokat, mert különben lecsap ránk a Soros-veszedelem, megerőszakolják a nőket, és levágott fejekkel fog focizni a Pancho Arénában a migráns válogatott!….Affenébe! Most megint lehet izgatottan várni a postást, remegő kézzel feltépni a borítékot, végigsimítani szeretettel a lapon, áhítattal élvezni a sorokat, rákönnyezni, összecsókolni minden négyzetcentit, az aláírást huszonötször, naponta, az imazsámoly fölé helyezni a falra, majd rárajzolni a büdös lófaszt.…
…Sieg Heil Mein Minister Elnök Úr!!!….És most ezzel már megint mit kellene csinálni? Nem lehet rajta ikszelgetni és egy vagyonért visszaküldeni, nincs benne csekk sem. Hát ez így csak egy levél. Nyugodtan írhatna nekem Facebookon is, jóval olcsóbb és ugyanúgy leszarnám, mintha kézbe kapnám….
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 27. szombat, 17:21
-
Találatok: 1830
Az európai választók mintha megijedtek volna a radikális döntésektől. Elégedetlenek a fennállóval – nemzeti kormányzó és ellenzéki elitjeikkel, az európai elitekkel -, változást is akarnak, de nem sokat. Jöjjön a rendszerek kijavítása, átalakítása, de ne jöjjön rendszerváltás.
A 2008 után elhúzódó válságra, először "európai tavasszal" válaszoló tömegmozgalmak és radikális pártok, a görög Szirizától a spanyol Podemosig és olasz Cinque Stelle-ig a színpadon vannak még, de nem váltak Európát meghatározó erőkké. Hasonlóképpen, a fenyegető populista és nacionalista radikálisok is a kapuk előtt állnak, de nem sikerült betörniük őket. A Brexitet választó brit döntést nem követték hasonló radikális döntések. Az európai társadalmak elfogadnak immár kisebbségi kormányokat, nemszeretem nagykoalíciókat, kormányozhatatlanságot vagy éppen autokrata kormányzást, csak legyen nyugalom és biztonság.
A globális kapitalizmus és ezen belül az európai kapitalizmus, és a liberális parlamenti rendszer válsága kiváltotta az alternatíva keresését. A nagyra törők a globális kapitalizmusnak kerestek és keresnek versenytársat, Macron és Merkel egy európai alternatívát próbál kialakítani, a kelet-európaiak egy része pedig a nemzeti antiliberális rendszert igyekszik a globális rendszerrel szembeszegezni. Nemzeti történeti alternatívát. Keleti nemzet. Keleti történet. Keleti alternatíva.
A rendszer-alternatíva hiánya
Gyanítom, hogy a magyar választók többsége elfogadta a rendszert. Elfogadta Orbánt. Elfogadó nemzet vagyunk. Csak a rendszer javítását, a vadhajtások lenyesését szeretnénk. A régi jó Orbánt. Az elmúlt évtized – egyesek szerint sajnos, mások szerint szerencsére -, azt bizonyította az ország többségének, hogy nincs alternatíva. Most vagyunk az évszázados nemzeti úton, ahol mindig voltunk: kelet-európai értékek és érdekek, paternalizmus, ellensúly nélküli állam. Ez van, ezt kell szeretni. Ahogy a Horthy- és a Kádár-rendszernek, Horthynak és Kádárnak se volt, Orbánnak sincs alternatívája. Nem rossz, nem jó a rendszer, tőlünk, magyaroktól ennyi telik. Ebben vagyunk otthon. Kelet-európai politikai gének. Nyugat-európaiság, liberalizmus, a nemzeti közösség és a szabadság ügyének egybeesése tőlünk idegen. Horthy és Kádár se voltak nagy személyiségek, elkövettek ők is egyet és mást, de nekünk magyaroknak ilyen vezetők kellenek, hozzánk ők illenek: Orbán Viktor. Miénk a felvilágosult vagy tudatlan abszolutizmus, a látszat-demokrácia és autokrácia, az antidemokratikus nacionalizmus, ahogy az oroszoknak a rendcsináló diktatúra – járjon mindenki a maga ruhájában, ne idegen módiban.
Lássuk be, az elmúlt évtizedben se a politikai pártok, se a gazdasági nagyságok, se a szellemi vagy médiaelitek nem voltak képesek előállítani olyan rendszer-alternatívát, Orbán-alternatívát, amely hitelesen versenghetett volna. Az egyáltalán nem néma, aktívan választó középrétegek se igyekeztek arra szorítani a régi eliteket, hogy állítsanak elő már valami újat, valami mást, nem szültek új eliteket, hogy kikényszerítsenek egy másfajta rendszert. Ellenkezőleg, helyezkedtek, izegtek-mozogtak, hogy minél jobb helyet foglaljanak el a rendszerben. A társadalmi és politikai némák pedig csak áldozatai maradtak a politikai és gazdasági brutalitásnak. Nincs nyugat-magyar, liberális demokrata, a nemzeti közösség birtokbavételét, az ember felszabadítását és a modernizációt összehangoló alternatíva. Egy alternatívát nem elég elképzelni, elő is kell tudni állítani. Hozzászoktunk, hogy azt mindig a külvilág állítja elő számunkra. Nem jelent meg olyan társadalmi-politikai erő, amely a társadalmi felemelkedés dinamikáját képviselni tudná. Az egymást kölcsönösen fékező, lassító és semlegesítő erők között egyedül Orbán és rendszere tudott mozgást előidézni.
A létező kapitalizmus
Orbán és a rendszer működik. A rendszeren belüli és kívüli ellenzék nem működik.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 26. péntek, 23:42
-
Találatok: 1856
Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.
A helyzet az, hogy kiderült, hogy a kormány, miközben évek óta ádáz harcot vív az Európai Unió menekültpolitikája ellen, legalábbis szóban, lényegében azért csak befogadott majdnem ugyanannyi menekült- és oltalmazott státuszt kapott embert, mint amennyi ellen amúgy a kvótarendszer ürügyén ágált. Vagyis az történt, hogy miközben ezerrel magyaráztak valamit, annak pont az ellenkezőjét csinálták. De őszintén szólva nem ez az első ilyen eset – csak ez a kékre plakátolt utcák tükrében valóban látványosra sikeredett.
Hisz ez volt a cél.
Az, hogy sikerüljön éveken át fenntartani az erős, harcos, a magyar érdekeket védő politika látszatát. Hogy sikerüljön háborús retorikával elhitetni, hogy amennyiben nem ez a kormány kormányoz, akkor az egész országot felfalják a brüsszeli bürokraták, a keletről érkező migránsokkal karöltve.
Innen nézve az, hogy négy évvel ezelőtt a rezsicsökkentés volt a mantra (Németh Szilárd azt is hasonló lendülettel tudta nyomni, mint most a sorosozást), már tényleg megmosolyogtatónak tűnik. Pedig a séma ugyanez volt: elhitetni, hogy ha nem a Fidesz marad hatalmon, az embereket betemetik a gázszámlák. És persze utólag kiderült, hogy a gázszámlák a legrászorulóbbakat így is betemetik – csak ez akkor már senkit sem érdekelt.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy fatális véletlenre (meg Altusz Kristófra) volt szükség ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Illetve hát itt nem is a kiderülés a jó szó, hanem a megerősítés. Hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű cikk, tanulmány, nyilatkozat és állásfoglalás született már arról, hogy a kormány bevándorlásellenes kampánya (pláne megfejelve a Soros-topikkal) konkrét hazugságokra, félinformációkra és barokkos túlzásokra épült.
Tudtuk, hogy az egész, 2015 óta tartó migránsokkal riogató retorika hamis.
És mégse történt semmi.
Ami jól mutatja azt is, miben rejlik a kormány ereje: hiába álltak tények szemben a propagandaanyagokkal, mégsem sikerült egyszer sem akár csak egy fél pillanatra zavarba hozni velük a kormánypárti politikusokat. Egyszer sem ingott meg senki alatt a szék, szempilla se rezzent, hiába derült ki újra meg újra, hogy nem mondanak igazat, hogy feleslegesen keltenek pánikot. És mindezt képesek voltak pusztán azzal elérni, hogy egyszerűen nem reagáltak a tényekre, és ha kicsit lankadt a figyelem (vagy éppen más, kínosabb ügyekre terelődött), még eggyel erősebb fokozatra kapcsoltak. Ennyi kellett ahhoz, hogy elvegyék a teret a nem kormánypárti nyilvánosság elől, leuralják a közbeszédet, és ezzel kézben tartsák az irányítást.
A mostani eset annyiban nyilván különleges, hogy belülről erősíti meg mindazt, ami kívülről mindig is egyértelmű volt. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.
Ha azt nézzük, hogy politikai tőkét ki tud kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem állunk túl jól. Annyit már látunk a kormánypárti reakciókból, hogy a migránsozás helyét minden eddiginél erősebben veszi át Soros démonizálása (arról pedig már nagyvonalúan kezd elfelejtkezni a propagandagyár, hogy miért is kellett Sorost belekeverni ebbe a történetbe). Persze, adott most egy óriási támadási felület, amin keresztül lehet ütni a kormányt, ehhez viszont az is kéne, hogy az ellenzék megfelelően tudja lereagálni a kialakult helyzetet (ez egyelőre még nem igazán sikerült senkinek).
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. január 25. csütörtök, 22:28
-
Találatok: 1667
Időbe telik legörgetni a Financial Times internetes portálján azt a cikket, amely Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke politikai karrierjéről szól. Az írás címe elárulja, mit gondolnak erről a szerzők: The rise and rise of Viktor Orban. Szabadon fordítva: Orbán Viktor szárnyalása.
Orbán Viktor útja a demokrácia ifjú bajnokának szerepétől, amelyet 1988-1989-ben játszott, 2010 után kiépített politikai berendezkedéséig, amelyet ő nevezett "illeberális demokráciának", az egyik leginkább figyelemreméltó átalakulás az elmúlt évtizedek európai politikatörténetében -
indokolják a Financial Times (FT) szakírói, mért szenteltek szokatlanul hosszú cikket Magyarország miniszterelnökének.
A magyar politikus átváltozása egyben a rendszerváltás után létrejött kelet-közép-európai demokráciák átalakulásának története is. Egy évtizede még úgy látszott, hogy az Európai Unióba belépett szocialista országok átváltozása diktatúrából demokráciába visszafordíthatatlan, ám az elmúlt években elindult az akkor kiépült demokratikus rendszerek lebomlása, amely fenyegeti az EU alapértékeinek érvényesítését, sőt talán magának az uniónak a létét is - folytatódik az FT elemzése.
A legsikeresebb
Négy év korábbi kormányzás után Orbán Viktor 2010 óta nyolc éve van hatalmon Magyarországon, amivel Európa legsikeresebb nacionalista-konzervatív kormányzását produkálja. Módszereit másolják Lengyelországban, sőt a populista-nacionalista politikai erők még Ausztriában is. Orbán egyes vélemények szerint Donald Trump amerikai elnök egyes szövetségeseit is inspirálja.
Az EU nem találja a fogást az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormányon, amely nagy parlamenti többségére támaszkodva 2010 óta kénye-kedve szerint átszabta Magyarországot. A kormányfő bírálói szerint lebontották a jogszolgáltatás függetlenségét és pártkatonákat helyeztek a kulcsfontosságú döntéshozói pozíciókba. Az állami médiából propagandagépezetet csináltak és a hatalomhoz hű oligarchák kezére játszották a független sajtót. A 2015-ös kerítésépítés óta a miniszterelnök nacionalizmusa keményebb mint valaha.
Mi ez?
Timothy Garton Ash, az oxfordi egyetem Európával foglalkozó professzora, aki jelen volt Orbán Viktor híres 1989-es beszédén a Hősök terén, amelyek a szovjet csapatok kivonását követelte, úgy véli, hogy Magyarországon vegyes politikai rendszer épült ki. A szó szoros értelmében nem diktatúra, ám immáron nem is liberális demokrácia. Egyfajta hibrid rendszer, félautoritáriánus rezsim. Ezzel kiprovokál egy alapvető kérdést az EU-val kapcsolatban: vajon az unió továbbra is demokratikus államok közössége-e még vagy már nem az?
Megosztottság
Orbán Viktor visszautasította az FT számos kérdését arra, hogy interjút adjon az üzleti lapnak a politikai életútját bemutató cikkhez. A lap cikkének szerzői ezért arra a több mint tucatnyi interjúra támaszkodtak, amelyet korábbi barátaival, szövetségeseivel, támogatóival és ellenfeleivel készítettek. A magyar olvasónak valószínűleg nem újdonság, amit megtudtak.
Bővebben ...
