Mivel úgy alakult az élet, hogy a BL-döntőn, Cardiffban a VIP-páholyban pöffeszkedni fontosabb volt, mint Csíksomlyón kampányolni nemzetileg össszetartozni az ott összesereglett magyarok tömegeivel (egyébként is Áder János államelnök tökéletesen kifejezte mindazt, amiért oda küldték), a legnemzetibb kormány örökzöld miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent a nemzeti összetartozás napja alkalmából minden magyaroknak:
Én biztosan nem szeretném és hátha nem is fogom elrontani az egymásra lépő talpainkból szárba szökkenő giganemzeti gigaösszetartozás napját (bárcsak el lehetne rontani), de azért nem bírom nem szóvá tenni, hogy az összes hócipőm tele van ezzel a június 4-ével. Nem tegnap óta, nagyon régóta.
A Juhász Gyulától kölcsönvett verssort nem is kell a tágabb kontextusába helyezni (Magyar szegénység: véget ér e tél,/Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,/Az igazság lesz úr e föld felett/És az se fáj, hogy én már nem leszek!) ahhoz, hogy a cinizmus átsüssön a mondanivalón. A szőlőben és lágy kenyérben dúskáló Orbán-dinasztia első embere odabüfögött a parasztoknak: igaz, hogy lassan egy évtizede én osztom a lapokat, ti tűrjetek, majd egyszer lesz nektek is, csak győzzétek kivárni.
Emellett még szó nélkül is képes lettem volna elmenni, ha a Fidesz nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy az általuk 2010-ben kitalált eme piros, vagy fekete keretes ünnep-, illetve gyásznapon is beleürítsenek a pofámba.
www.youtube.com / Fidesz / videó
A Fidesz-KDNP ügyeletes barnaszája azért szólalt meg ma, a Fidesz-KDNP által 2010-ben gründolt nemzeti összetartozás napján, azért csődített össze egy sajtótájékoztatót, hogy elmondja, kik nem tartoznak a nemzethez:
A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is. 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, ha nemzeti ügyekről van szó, sőt odáig mentek, hogy baloldali és újabban már jobbikos politikusok is gyalázták a külhoni magyarságot.
A Fidesz tiltakozik Soros György brüsszeli beszéde ellen, amelyben azt mondta, “csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik”.
Arany mondatok, minden szava igaz, talán csak azt leszámítva, hogy a magyar emberek oly nagyon ellenállnának Orbán maffiaállamának. Viszont valóban örvendetes, hogy az Európai Unió végre normálisan reagált mindarra, ami Magyarországon és Lengyelországban történik. Ha az oroszok által gerjesztett szélsőjobboldali dezinformációs támadást sikerül Európában visszaverni, az valóban az Európai Unió megújulásához és megerősödéséhez vezethet.
A Fidesz kikérte magának, hogy maffiaállamnak nevezzék, de nem értjük a felháborodását, mert ennél pontosabb meghatározás még nem született, és a “Magyar Polip” című kötetek (Szerkesztette: Magyar Bálint) ezt pontosan alátámasztják. Ez a magyar államforma, akár bele is írhatnák az alaptörvényükbe. A működési módja demokráciának álcázott diktatúra, a rendszer ideológiája fasiszta, de az államformája maffiaállam.
A Fidesz az első olyan szervezett bűznözői csoport, amely nem az állammal vívott harcban szerzi meg a köz vagyonát, sarcolja meg az adófizetőket, hanem magát az államot foglalta el, és az állami pozícióból rabolja szét Magyarország vagyonát. Az állam szervezetébe bújva tartja fenn és működteti a maffiát. A magyar “Don Corleone”-t Orbán Viktornak hívják és a miniszterelnöki posztot bitorolja. Pontosan úgy, mintha Al Capone amerikai elnök lett volna.
A különböző maffiák csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy megvásároltak korrupt rendőrt, ügyészt, bírót, politikust. Az Orbán vezette fideszes maffia új fejezetet nyitott a szervezett bűnözés és a kriminalisztika történetében, hogy a világon egyedüliként magát az államot foglalta el a maffia, és az államot működteti maffiaként. Ez a maffiaállam, amelynél azért nehéz korrupcióról is beszélni, mert ennek a fogalomnak is új jelentést adott, miszerint a korrupció maga az állam működési és létezési módja.
A vesztegetést, a befolyással való üzérkedést, az adócsalást, a lopást és a rablást nem a bűnügyi krónikákban, hanem a hivatalos állami Magyar Közlönyben lehet olvasni. Mintha egy paródiát látnánk, ahol a bankrablást nem a krimi rovatban lehet olvasni, hanem az állami bejelentések között. A prostitúció ilyen mértékben még nem terjedt ki, hogy a prostituált fogalma nem az utcalányokra szűkül, hanem a miniszterektől az utolsó fideszes trafikosig.
Ilyen védelmi zsarolást, amit az Orbán maffia csinál magyar és külföldi cégekkel, az oroszok álmaiban szerepelnek csak, miközben az orosz maffia ennek a nagymestere. Leszámolások nem a nyílt utcán lövöldözéssel folynak, hanem az állami igazságszolgáltatás révén. Nem kell a bűntársakat fegyveresen kiszabadítani az előzetesből vagy a börtönből, mert be sem kerülnek, hiszen a legfőbb ügyész a maffia embere, aki az ügyészséget a maffia érdekében működteti. Egy jogállamban ő lenne az első, akit le kellene tartóztatni.
A magyar maffiállamban virágzik az alvilág minden tevékenysége, a pénzmosástól a lopáson át a legprimitívebb lefizetésig, csak ezt a tevékenységet az állam nem üldözi, hanem maga az állam hajtja végre, amelyet átvett a maffia. Nem kell sokat töprengeni, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna (lásd még szerencsejáték), Rogán, stb. valamennyien szervezett bűnözői csoport tagjai, alvilági emberek, élükön a maffiavezérrel. Így lettek ők Magyar Bálint meghatározása szerint a szervezett “felvilág” részei.
Sokadik folytatásához érkezett a NER-kormányzat szokásos csütörtöki show-műsora, a Lázár János–Kovács Zoltán-kettős által vezényelt kormányinfó. Írásunk fókuszában azonban ezúttal nem a kormányzati duó áll, hanem a kommunikációs inváziónak kitett sajtó. A heti meetingek koreográfiájából megrajzolható a hazai médiumok és médiamunkások hierarchiája. Ülésrend, szemkontaktusok, arckifejezések, megszólítások, simogatások és parádriposztok. Kritikánk a kormányinfónak keresztelt nyolcvankilencedik színi előadásról.
Csöndesen ejtőzünk a napsütésben, regisztrálunk, bejutunk és várunk. Készen állunk a befogadásra. A kulcsszereplők – Lázár János és Kovács Zoltán – késnek. Kétoldalt két teremszolga beélesített mikrofonnal, hátul hét nehézágyú, tüzelésre kész szuperkamera, körben tíz-tizenöt fotós. Valamiképpen esemény ez is. A kormányinfót a közszolgálati tévé is adja. Hogy lapunk e belterjes világban újonc és alkalmi szereplő, idegenkedő tekintetek sejtetik.
A hangulat váratlanul felforrósodik. „Pofán váglak, ha előrehajolsz, amikor jön a Lázár.” A felzúdulás tárgya fotósunk térfoglalása, az agresszor egy konkurens fotós. Szakmai ügy, nem érdemes beszállni, a művészek szenvedélyesek. Dani le is ül előre, bele a kemény mag közepébe. Ez a második nagy hiba. A kormányinfó világában megszabott protokollok, jogok és előjogok vannak. A rendezői bal egyes szék birtokosa Csuhaj kollegina (ATV), a kettesen az Origó ül, a hármason Péter (így szólítja őt Kovács Zoltán), Breuer úr (Heti TV). Ez megszentelt királyi rend. Nem illik felülírni. Dani tabut szegett.
Erősen kezdtünk. Mi jöhet ki ebből? Tikkasztó órák várnak ránk. Nézegetjük mobiljainkat, hallgatunk. A modernkori sajtótájékoztatók titka, hogy már mindenki tájékozva van. A hallgató néha tájékozottabb, mint az előadó. Nem az a fontos, mit mond, hanem hogy hogyan mondja. A mosolya, a fintora. Ahogy a fejét rázza. Zavarba hozható-e. A kormányinfó színi előadás.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Lázár jő, sötét öltönyben, azúrkék nyakkendőben. Pedánsabb, mint egy zsúrfiú. Kovács ugyanez, zöld nyakkendőben, elegáns szemüvegben. Nagy páros, drukkolunk nekik. Az egykori Soros-diák, Kovács termetes dossziét cipel Lázár után, abban van az anyag. Azt kell leadni két óra alatt. Lázár is izgatott, tettre kész. Elnézést kér, a nemzetközi helyzet épp most fokozódik, Orbán Viktor ezekben a percekben (a brüsszeli NATO-csúcson) Donald Trump felé közelít. Ebből később félreértés is származik. Többen úgy értelmezik (Lázár nem siet pontosítani), hogy létrejött az áhított személyes találkozó Trumppal. Az igazság azonban az, hogy Orbán az európai kormányfőkkel egy csoportban egy ideig Trumppal közös légtérben tartózkodott és fényképezkedett. Állítólag később az elnök elejtett egy halk hellót is.
– Kétségtelen, a diplomáciában a találkozó szónak sajátos jelentéstartalma van. Több, mint ha valaki valakivel összetalálkozik. Elnézést kérek, ha félreérthetően fogalmaztam – szabadkozik Lázár. Ebben maradunk.
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.
Ma az Európai Uniót egyszerre kell megmenteni és megújítani. A legfontosabb a megmentése, mert létében fenyegeti veszély. De amint Emmanuel Macron francia elnök mondta kampánybeszédeiben, nem kevésbé fontos újra megteremteni azt a támogatást, amelyet valaha az EU magáénak tudhatott.
Az uniót fenyegető veszélyek egy része kívülről ered. Olyan hatalmak veszik körül, amelyek ellenségesek értékeivel szemben: Vlagyimir Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa, al-Sziszi Egyiptomja és az az Amerika, amelyet Donald Trump próbál létrehozni.
De van belső fenyegetés is. Az EU olyan egyezmények talaján áll, amelyek a 2008-as pénzügyi válság után elvesztették értelmüket. Még az euró fenntarthatóságát szolgáló legegyszerűbb változások végrehajtásához is olyan kormányközi együttműködés kellene, amely ezeken a szerződéseken kívül valósul meg. És ahogy az európai intézmények működése egyre bonyolultabbá vált, maga az unió is részben működésképtelenné lett mára.
Európa nem az euró
Az eurózóna például már pontosan az ellentéte annak, ami a célja volt. Az EU olyan, hasonló értékeket valló államok önkéntes szövetsége volt, amelyek maguk adják fel szuverenitásuk egy részét a közös eredményekért. A 2008-as válság után viszont az eurózóna úgy alakult át, hogy a hitelező államok diktálhatták a feltételeket az adósoknak, akik képtelenek voltak azoknak megfelelni. A megszorítások erőltetése gyakorlatilag lehetetlenné tette a gyenge országoknak, hogy kinőjék gondjaikat.
Ha ez így folytatódik, kevés esély marad. Ezért kell az uniót radikálisan újjáépíteni. Az a felülről szervező elv, amellyel Jean Monnet elindította az európai integrációt az 1950-es években, igen sokáig kitartott. Most közös erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az uniós intézmények együttműködhessenek az alulról induló kezdeményezésekkel, és közösen újra megnyerhessék a választók bizalmát.
Gondoljunk a Brexitre, amely egész biztosan pusztító hatással lesz mindkét félre. Nagy-Britannia elszakadásának rendezése elvonja az EU figyelmét a saját válságáról. Ráadásul mindez nyilván tovább tart majd, mint az erre szánt két év; öt esztendő a valószínű, ami a politikában egy örökkévalóság, különösen ilyen forradalmi időkben.
Ezért az uniónak konstruktívan, minden eshetőségre készen kell vezetnie a Brexit-tárgyalásokat. Az elhúzódó „válóper” során könnyen lehet, hogy a britek egyszer csak rájönnek, mégis jobb nekik az EU-ban maradni. De ez csak akkor esélyes, ha az unió olyan klubbá válik, amibe érdemes belépni – akár Nagy-Britanniának, újra. És kell hozzá az is, hogy a csatorna mindkét partján újragondolják a helyzetet.
Ennek a valószínűsége csekély, de nem nulla. Fel kellene ismerni egész Európában, hogy a Brexit a dezintegrációhoz vezető lépés, és mint ilyen, mindenki a vesztese lesz. Egy újra vonzóvá váló Európa ugyanakkor a jobb jövő reményét hordozná – különösen az ifjú generációk számára.
Ez az új Európa világosan elválasztaná egymástól az unió és az eurozóna fogalmát. Másrészt tudatosítaná, hogy az eurózónát elavult és megkövült szerződések irányítják.
Ezek a szerződések kimondják, hogy minden tagállam kötelezően bevezeti az eurót, amennyiben és amikor megfelel a feltételeknek.
A terrorsajtó az államapparátus egyik legfontosabb része. „Szabadságát” védeni szánalmas félreértés, a sajtó nem ilyen.
Minden lehetségeset elmondtak már arról, hogy vajon helyesen tette-e a számomra politikailag nem nagyon rokonszenves Momentum (vö. írásommal), hogy két vezetője fölkereste az Origo szerkesztőségét, és az ott lezajlott eszmecserét a beszélgetőpartnerei belegyezése nélkül nyilvánosságra hozta. Megnéztem az Origónak a Momentumról a látogatás előtt és után közölt fantáziadús „anyagait”, és elképedtem Fekete-Győr András szelídségén és türelmén.
A gyűlölködés és a leprázás minden „oldalon” általános, az úgynevezett közbeszéd pedig annyira embertelenül durva, hogy lealacsonyító a sajtót (bármilyen magyarországi sajtót) olvasni egyáltalán. Mégis: a magyar állam által közvetlenül vagy közvetve fönntartott vagy jobboldali-szélsőjobboldali oligarchák által államközeli pénzből működtetett médiák (beleértve a miniszterelnök úr családi-baráti körének tulajdonában álló 192 magyarhoni orgánumot, továbbá beleértve az utódállamokbéli magyar nemzetiségi sajtó nagy részét) természetét helyes volna végre megállapítani – hiszen bár ezt sokan pedzik, a lényegre ritkán marad idő.
Az állami és „paraállami” sajtót helytelenül „kormánypárti” sajtónak nevezik, mintha a szerkesztőségek politikai rokonszenveiről lenne itt szó vagy akár a politikai jobboldal által pusztán támogatott sajtó beállítottságáról, amelynek a létezése nemcsak jogos lenne, hanem szükséges is, hiszen minden létező preferenciát ki kell fejezni, és hazánkban több millió ember preferenciái konzervatívak vagy a szó sajátos magyarországi értelmében „nemzetiek”, s nekik épp oly jogos információs, érzületi és orientációs szükségleteik vannak, mint bárki másnak.
De a magyarországi állami sajtó nem sajtó a nyilvánosság szokásos definíciói értelmében: „sajtó” mivoltától nem az állami tulajdonban álló közszolgálati médiák – végső soron érthető – enyhe kormánypárti elfogultsága fosztaná meg (bár például Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a közszolgálati rádió a legszabadabb, néhol még a közszolgálati televízió is), amit azért el lehet viselni, nem is a pénznek tőkés országokban elkerülhetetlen és tagadhatatlan befolyása (a tulajdonosokon és a hirdetőkön keresztül), nem is az újságíróknak mint jól körülírható társadalmi csoportnak az uralkodó világnézete(i) és kulturális sajátosságai.
Nem.
A magyarországi állami, „paraállami” és államközeli sajtó (ezen az összes: digitális, elektronikus, nyomtatott, sőt: a közösségi médiákon szerkesztett, terjesztett, javarészt javadalmazott, hivatásos szerzőktől származó tartalmakat értjük) még csak nem is a propaganda (meggyőzés) eszköze, hanem a kormányzásé.
Miközben az államvezetés legmagasabb, döntő, a formális kormány fölötti irodáiban megszüntetik a közigazgatás intézményeit (a tisztiorvosi szolgálattól a műemlékvédelemig és a földmérésig), a kormányzás és igazgatás egyik legfőbb szerve a hivatalos és nem hivatalos jobboldali sajtó lett. A kormány fölötti szuperkormány – amelyet a csöndben fölszámolt megyerendszerrel és minden más közvetítő és félautonóm igazgatási szint kikapcsolásával az államon belül alig korlátoz valami: talán csak egy-két bíró nagynéha – alantasaival és alárendeltjeivel alig kommunikál külön, hiszen virtuálisan az egész lakosságot az alárendeltjének tekinti (ami ugyan egyelőre utópia, de átélt, elhitt utópia): utasításait a hivatalos és nem hivatalos jobboldali-szélsőjobboldali sajtó útján közli.
Magyarország távolodik az európai szociális modelltől. A strukturális egyenlőtlenségek stabilizálódtak, a magyar társadalomban túl sok réteg érdeke a szegénység fenntartása, a szegénység csökkentésének az egyik legnagyobb akadálya a nem-szegények haszna a szegénységből. Ez a rendszer nagyon stabil, bár kistelepülési példa azt mutatja, hogy a sikeresség mellett ebben - az uniós és állami - fejlesztési források is jelentős szerepet játszanak.
Magyarországon nem voltak hatékonyak a szegénység csökkentésére tett kísérletek. Ennek okai között kutatók olyan okokat találtak, mint például, hogy Magyarországon sokak érdeke az, hogy a szegénységet konzerválják. A strukturális egyenlőtlenségeket pedig úgy tűnik sikerült is konzerválni, a rendszer igen stabilnak látszik. Ezek okaira világított rá az MTA TK A szegénység haszna: legitimáció, hatalom, elosztási rendszerek című konferenciája.
Abból komoly politikai haszon kovácsolódhat, ha bizonyos rétegeket szegénységben tartunk és ezt a médiában is prezentálni tudjuk - derült ki Szikra Dorottya, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársának előadásából. Az erre irányuló szakpolitikák médiában való prezentálása ugyanis láthatóbbá teszi a minél élesebb választóvonalat a szegények, társadalomból kirekesztettek és a "társadalomban lévők", a "társadalom hasznos tagjai" között, így a leszakadóban lévő, saját egzisztenciáját féltő középosztálynak is lehet erősíteni azt az érzetét, hogy ő nem a szegények közé tartozik.
Magyarország különösen 2010 óta távolodik az európai szociális modelltől - mondta Szikra Dorottya, aki ezt a folyamatot egy 2012-es Orbán Viktor idézettel illusztrálta:
"Mi a posztkommunizmus gazdasági rendszerének romjai és a félig kész épületei közt botladozunk, de itt nincs jóléti állam. A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki."
Csak az "érdemes" szegényeknek jár segítség
A szakember szerint a magyar társadalom valóban ebbe az irányba mozdult el és a magyar kormány szociálpolitikáját leginkább az "érdemes" és "érdemtelen" szegények újradefiniálásával lehet már jellemezni.
Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.
Hogy ezen a hétvégén se maradjunk konzultációs gyönyörök nélkül, arról valami Hidvégi Balázs gondoskodott, aki kommunikációs igazgató volna a Pártnál, vagy mókamester, ez egyelőre képlékeny. Kitűzte a lobogót a hívek agyára, és sehol nem volt egy Dugovics Titusz mélybe rántási céllal, így hát, a hülyeség ott lobog a szélben, hogy ilyen föss képpel, ha zavarossal is érzékeltessem kies hazánk lehengerlő nívóját az Úrban, a búgivúgi klubban.
„Egyegészhattized” millió a bűvös szám, ami rekord állítólag a levelezés történetében, hogy ennyien küldték volna vissza a budipapírt. Ez nagyon szép, de ki a rosseb tud utána járni, senkise, egyrészt, másrészt viszont ezt úgy előadni, hogy mindenki az ő agyamenésüket támogatja, meglehetősen merész matematikára vall, amit viszont a népszavazás óta ismerhetünk. De nem is erről akarnék mesélni most igazán, mert ezt már mindenki unja.
Finiséhez érkezett a személyes úthengerlés is, amiről ez a mókamester szintén azt tudatta, hogy óriási attrakció volt, mint a cirkuszi kikiáltó, hülye, elnyújtott hangon. Az derül ki a számológép kijelzőjéről, hogy az elmúlt négy hétben több mint százharminc településen tartott fórumot a Párt, amelyeken több mint harmincezer emberrel találkoztak. Ilyenkor az ember nekilát fejben fölmérni a diadalt, és arra jut, hogy fajlagosan így meglehetős drága terjeszteni a kórt.
Egy-egy agymosásra jut százötven-kétszáz ember, ami amellett, hogy nem igaz, drága is a maga nemében, terembérlet, benzinpénz, pogácsák, üdítők és még ki tudja milyen költségek csapódnak az ilyen túrákhoz, viszont a személyes találkozás varázsa megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Az elbutításnak ez meglehetősen költséges módja, igaz, a levelezésről sem tudjuk, mit kóstált, de kicsire nem adunk, mert a népek megvilágosodtak, pedig nem is lótuszülésben ültek a szeánszokon.
A mókamester mintegy ráadásként azt rántotta elő a cilinderből, hogy a népek körében az váltotta ki a legnagyobb felháborodást, idézem: „Az Európai Parlament határozatban kérte számon egy terrorizmus vádjával Magyarországon jogerősen elítélt férfi szabadon bocsátását.” Ő a megafonos ember, hogy világos legyen az écca, akiről a fórumok népének halovány fingja sincs, csak Hidvégi et.-nak ezt adták most ukázba, hogy erről is lódítson csöppet.
Egyébiránt a bámuló plebsnek még nagyon sok mindenről nincsen tudomása. Mondhatnám azt is, hogy a setétség honol bennük, mert aki mondjuk önszántából elmegy Németh Szilárdot hallgatni és csodálni, az már végképp menthetetlen, és minden aljasságra képes. Mellesleg a fajlagosan drága hülyeség termékeny talajt talált, ha a „Honfoglalás 2000” és a „Nemzeti Szociáldemokraták” közleményét olvassuk, amit az MTI hozott, mert ezt arra érdemesnek tartotta, míg másokat nem, ha emlékezünk.
Íme, az alkotás egy részlete: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!”
Meghalni Orbán Viktorért vagy élni Magyarországért. Ez a 2018-as választás és második rendszerváltás tétje. Európai Magyarország vagy ázsiai orosz kormányzóság: ez a magyar függetlenség tétje. Nemzeti, faji, vallási, osztály- és Európa-ellenes háború vagy társadalmi kiegyezés, együttműködés és béke: ez biztonságunk és rendünk tétje. Társadalmi igazságtalanság, megalázó szegénység, gőgös úrhatnámság vagy igazságosság, szolidaritás, emberség és egyenrangúság: ez társadalmi felemelkedésünk tétje.
Felzárkózás vagy leszakadás, bezárkózás vagy nyitás, tudatlanság és barbár butaság vagy világszintű tudás és autonóm polgárrá nevelés: ez az élhető és magára büszke Magyarország tétje. Személyi tekintélyével és illiberalizmusával hivalkodó hatalom vagy parlamentáris jogállam: ez a magyar demokrácia tétje. Állami szintű korrupció, jövőfelélés, hozzá nem értés vagy feddhetetlen és ellenőrzött tisztesség, hiteles kormányzóképesség: ez a jövőbeli kormányzás tétje.
Más országot kell akarnunk: európai Magyarországot. Más magyarok vagyunk: európai magyarok. Nekünk Budapest és nem Felcsút a fővárosunk, nekünk egyetemeink és munkahelyeink vannak, nem stadionjaink és udvarházaink, mi Brüsszelbe és Londonba vágyunk, nem Moszkvába és Magadanba. Nem akarjuk, hogy a Nyugat határa ismét a Lajtánál húzódjon. Nem szeretjük a harcot és az erőszakot, a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot. Nyugalmat és békét, biztonságot és kiszámíthatóságot szeretnénk. Nem akarunk és nem is fogunk félni. Mi Európával, a szomszéd népekkel, a háborúból menekültekkel, a magyarországi szegényekkel, a másként gondolkodókkal nem háborúzni, megbékélni akarunk. Emberi életet Boldván vagy Igalon, hogy az ott született gyerek megérhesse azt az időt, amit a Rózsadombon született. Egy európai Magyarország fölemelkedése nem egyesek, hanem az egész, az egységesülő magyar társadalom felemelkedését jelenti.
Ki győz Európában?
A Brexit és Trump megválasztása óta valamennyi elnök- és parlamenti választás európai választás is egyben. A nemzetállami választásokon is döntenek a választók arról, hogy országukban és Európában EU-integrációs, nyitó, liberális parlamenti demokratikus rendszer lesz-e, vagy EU-ellenes, bezárkózó, szuverenista, illiberális, populista, nacionalista rendszer. 2016 végén, 2017 elején még rémisztő kilátás volt arra, hogy a nacionalista-populista hullám elsodorja Európát. Az EU a szétesés küszöbére jutott, fennállt a nemzetállamokra hullás veszélye. Elképzelhető volt egy Trump-Putyin paktum, amely nagyhatalmi alapon újra felosztja Európát, és Magyarországot Moszkva befolyási övezetébe sorolja. Lejár a parlamentáris demokráciák órája, és autoriter politikai, protekcionista gazdasági és nacionalista szellemű rezsimekké válnak az európai országok. Orbán e megoldás híveként elhitette magával és párttársaival, hogy az ő illiberális demokráciája lesz a példa Európában, és a kicsiny Magyarország lesz a révkalauz, amely az amerikai és az orosz anyahajókat az új világ kikötőjébe kalauzolja.
Ám 2017 tavaszán a nacionalista-populista hullám nem tört át se Hollandiában, se Franciaországban, és remélhető, hogy a szeptemberi, a földrész sorsát leginkább eldöntő német választásokon is Európa-barát döntés születik. Nem jött létre egy Trump-Putyin megállapodás, és a háborús kockázatok Európa keleti feléről Ázsia felé tolódtak el. De kiderült, mennyire törékenyek a globális világ, és ezen belül Európa politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetei, és ezek reformjai nélkül bármikor összeroppanhatnak. A választások utáni német-francia politikai vezetésű EU-ban remélhetőleg meglesz a szándék az integráció elmélyítésére, és az illiberális/autokrata országok politikai változásának támogatására. Ha nem, akkor ezen országokat, köztük hazánkat második, harmadik rangú „európai sebességbe” sorolják. Biztonsági szempontból pedig Amerikával együtt megerősítik a NATO-t és annak Oroszországgal szembeni visszatartó funkcióját.
Ha a nép nem zavar el egy diktátort, azt nem azért nem teszi, mert elégedett vele. Inkább azért tart ki mellette, mert nem lát kormányképes alternatívát. Vélemény.
Sokan latolgatják Orbán Viktor és az általa teremtett, illiberális – valójában diktatórikus - rendszer jövőjét. Két éve két kutató matematikai modellekkel eredt a nyomába annak, milyen hatások formálják a 21. század új típusú diktátorainak sorsát (S. Guriev, D. Treisman: How Modern Dictators Survive: Cooptation, Censorship, Propaganda, and Repression.).
Kiindulópontjuk: a globalizáció és a szociális média korában a diktátorok stratégiája megváltozott. Egykor a féktelen erőszakra és az ideológia monopóliumának kisajátítására alapoztak. Korunk modern diktátorai csak kivételes esetben – bár akkor habozás nélkül - alkalmazzák a tömeges erőszakot. Inkább, kisajátítva a társadalom pénzügyi forrásait és a véleményformáló médiát, manipulálják a társadalmat és arról igyekeznek meggyőzni a polgárokat: kompetensek és hatékonyan kormányoznak.
Stratégiájuk lényege: országaikon belül „megvásárolnak” kiválasztott társadalmi csoportokat, az országaikban tevékenykedő nemzetközi szervezeteket viszont zsarolják. Ennek példája Orbán Viktor civilek elleni támadása, és egyes külföldi nagyvállalatok „szívatása”. Gyakran - pusztán szeszélyeik érvényesítése érdekében - túszokat szednek, és azokat használják eszközként céljaik valóra váltására. Ez a gyökere Orbán Viktor CEU-val kapcsolatos akciójának. „Nem tárgyalnak velem az amerikaiak? Túszul ejtem a CEU-t. Majd kijelentem: a CEU sorsa az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson múlik”. Az efféle túszejtés nehezen megoldható problémák elé állítja a diktátorok racionális és a morál által is vezérelt partnereit.
Ez a fajta stratégia azért lehet gyakran sikeres, mert az átlagpolgárok nem rendelkeznek reális képpel a társadalom tényleges állapotáról, és gyakran nem is érdeklődnek az iránt. Benyomásaik viszonylag egyszerűen manipulálhatók. Egyrészt, a totálisan kisajátított média azt sulykolja: minden rendben és minden a polgár érdekében történik. Azért, hogy az „agymosás” tökéletes legyen, a diktátorok ellehetetlenítik a független médiát, kiszorítják mindenhonnan a hozzáértő és kritikus szakembergárdát, és kizárólag hozzájuk hű „véleményvezéreket” neveznek ki. Másrészt, különböző fortélyos módon megvesztegetik a polgárok nagyobb csoportjait. Számtalan lehetőség van a társadalmi szolgáltatások költségeinek a valóságostól való eltérítésére – lásd rezsicsökkentés – vagy meghatározott térségek és rétegek ígéretekkel vagy juttatásokkal való megvásárlására.
Ha a média a helyzetet nagyjából rendben levőnek, sőt sikeresnek tűnteti fel, az esetleges problémákat meg külső támadás következményének mutatja be, a polgár békén marad, sőt támogatja a diktátort. Ám e manipulációs stratégia sikerességét két tényező behatárolja: képes-e finanszírozni a diktátor a támogatás megvásárlásának költségeit, és létezik-e a diktatórikus hatalomnak működőképes alternatívája, olyan ellenzéki csoportosulás, amelyet a polgárok, kormányképesnek tekintenek?
Amíg a gazdaság működik – érveltek a kutatók - a diktátor meg tudja vásárolni a támogatást. Ezt egészíti ki a veszélyhelyzet érzetének kialakítása, amely a „ne rázd a csónakot” nyugalomra intő figyelmeztetését üzeni. A diktátor így nem csupán hatalmon képes maradni, a stabilitást idővel személyes kompetenciájának tulajdonítják. S bár a diktátorok mindig készek a különböző típusú – jogi, intézményi, politikailag szervezett - erőszakot alkalmazni, a modern autokraták inkább kompetens vezetőként igyekeznek feltüntetni magukat.
Mivel úgy alakult az élet, hogy a BL-döntőn, Cardiffban a VIP-páholyban pöffeszkedni fontosabb volt, mint Csíksomlyón 
A Fidesz tiltakozik Soros György brüsszeli beszéde ellen, amelyben azt mondta, “csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik”.
Sokadik folytatásához érkezett a NER-kormányzat szokásos csütörtöki show-műsora, a Lázár János–Kovács Zoltán-kettős által vezényelt kormányinfó. Írásunk fókuszában azonban ezúttal nem a kormányzati duó áll, hanem a kommunikációs inváziónak kitett sajtó. A heti meetingek koreográfiájából megrajzolható a hazai médiumok és médiamunkások hierarchiája. Ülésrend, szemkontaktusok, arckifejezések, megszólítások, simogatások és parádriposztok. Kritikánk a kormányinfónak keresztelt nyolcvankilencedik színi előadásról.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.
A terrorsajtó az államapparátus egyik legfontosabb része. „Szabadságát” védeni szánalmas félreértés, a sajtó nem ilyen.
Magyarország távolodik az európai szociális modelltől. A strukturális egyenlőtlenségek stabilizálódtak, a magyar társadalomban túl sok réteg érdeke a szegénység fenntartása, a szegénység csökkentésének az egyik legnagyobb akadálya a nem-szegények haszna a szegénységből. Ez a rendszer nagyon stabil, bár kistelepülési példa azt mutatja, hogy a sikeresség mellett ebben - az uniós és állami - fejlesztési források is jelentős szerepet játszanak.
Most már nagyon ideje lesz, hogy vége legyen ennek a konzultációnak, mert rohadtul unalmas. Értem én, hogy hatalmas a siker, hogy a Párt vezérkara állva pisál örömében, de nem kéne az arcunkba veretni a gyönyörüket. Ott tartunk hovatovább, amint beesik egy kósza levél a Központi Bizottsághoz, abban a pillanatban összetrombitálják a sajtót, hogy na, ugye, mintha focimeccs volna az élet, és lehet, hogy az is.
Meghalni Orbán Viktorért vagy élni Magyarországért. Ez a 2018-as választás és második rendszerváltás tétje. Európai Magyarország vagy ázsiai orosz kormányzóság: ez a magyar függetlenség tétje. Nemzeti, faji, vallási, osztály- és Európa-ellenes háború vagy társadalmi kiegyezés, együttműködés és béke: ez biztonságunk és rendünk tétje. Társadalmi igazságtalanság, megalázó szegénység, gőgös úrhatnámság vagy igazságosság, szolidaritás, emberség és egyenrangúság: ez társadalmi felemelkedésünk tétje.
Ha a nép nem zavar el egy diktátort, azt nem azért nem teszi, mert elégedett vele. Inkább azért tart ki mellette, mert nem lát kormányképes alternatívát. Vélemény.