- Részletek
-
Készült: 2019. október 19. szombat, 02:27
-
Találatok: 1857
Biztos vagyok benne, hogy utólag, évek távlatából is sorsdöntő fordulópontnak fog bizonyulni a vasárnapi önkormányzati választás, bár azt ma még nem tudjuk megmondani, hogy milyen irányú átrendeződés fog következni belőle. Az is egyértelmű, hogy csak alapos, választókerületi szintű elemzések, megfelelő módszertannal végzett további vizsgálatok nyomán lehet majd pontosan megérteni, hogy mi, és miért történt.
Néhány gyors következtetést azonban már most meg lehet próbálni levonni. Az alábbiakban 10 pontban foglalom össze azokat az állításokat, amelyek véleményem szerint már most megtehetők, majd levonom a Fideszre és az ellenzékre vonatkozóan is az ezekből adódó következtetéseket.
Tanulságok
1. Október 13-án nem a Fidesz omlott össze. Országosan továbbra is rendkívül erős maradt, szavazótábora pedig még azokon a településeken és budapesti kerületekben is stabil, sőt sokszor erősödött, ahol vereséget szenvedtek. Az ellenzék sikerének oka Budapesten, valamint egy sor megyeszékhelyen és egyéb vidéki városban maga az ellenzék volt.
A 2014-es eredményekkel összehasonlítva nem csupán egyetlen, közös jelölttel vágtak neki a választásoknak, és összeadták öt évvel ezelőtti eredményeiket, de számos helyen még ehhez képest is javítani tudtak. A vasárnapi relatív siker magyarázatait nem a Fidesz, hanem az ellenzék körül érdemes keresni. Az ellenzék volt más ezúttal, nem a Fidesz. Először az elmúlt kilenc évben nem az ellenzék követi le, és próbálja valahogy kezelni a Fidesz lépéseit, hanem a Fidesz kényelmesedett el, és maradt le a politikai realitás – az ellenzéki együttműködés jelentette helyzet – követéséről.
2. Merthogy az egyik legfontosabb ilyen magyarázat, hogy az ellenzéki összefogás működött.
Lezárhatjuk a kilenc éve folyó vitákat az együttműködés hatékonyságáról (ami persze az elvi alapú kritikák érveit nem ássa alá). Azok az érvek, hogy „a választók nem fognak átszavazni”, „az összefosás többet visz, mint hoz”, „nem lehet egyszerűen összeadni a szavazatokat”, „össze-Gyurcsányozódunk, és elvesztjük hitelességünket a választók szemében”, nem megalapozottak.
Nem csak az bizonyosodott be, hogy a választók számára ezek sokkal kevésbé fontosak, mint az ebben utazó politikusoknak, hanem az is, hogy az eddig gyakorlati alátámasztás nélküli állítás, hogy a közös ellenzéki fellépés önmagában mozgósító erővel bír („az erő erőt vonz”), megalapozott lehet.
Ezt mára belátta a hat éve ezen a kérdésen szétszakadt LMP másik fele, és az EP-választáson még a saját politikai tér megteremtését előnyben részesítő Momentum is (a Momentum javára legyen írva, hogy ez ügyben a kezdetektől teljesen nyíltak voltak, jelezték, hogy az önkormányzati választáson készek az együttműködésre, de az EP-választás tétje számukra más).
3. A „Borkai-hatás”. Sokan tulajdonítják a vasárnapi eredményeket az adriai jachtgate-nek. A számok számomra azt sugallják, hogy a Borkai-hatás létezik, a győri polgármester botránya valamilyen mértékben hozzájárult az ellenzéki győzelmekhez.
Azonban nem abban volt fontos hatása, hogy elbizonytalanította a fideszes szavazókat (regisztráljuk itt és most: Borkai botránya számukra elfogadható, nem tántorítja el őket a Fidesz támogatásától), hanem az ellenzéki szavazók mozgósításában volt szerepe. A magyar politika törzsi jellege páratlanul erős: szinte semmilyen botrány nem elég ahhoz, hogy megingassa a meglevő táborokat, így
a választási helyzetek alapvetően nem a másik oldalról leszakadó szavazók megszólításán (vö. „a kiábrándult fideszes szavazókat kell felszívni”), hanem a saját tábor mozgósításán múlik. Apropó, ez is olyasmi, amiben a Fidesz mindig nagyon erős volt, de ezúttal az ellenzék is igen jól teljesített – talán némi győri segítséggel.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 17. csütörtök, 23:02
-
Találatok: 1887
Orbán váltott egy-két nyelvespuszit Erdogannal, a pepszinvizsgálat eredménye pozitív lett, ami nem is csoda, hiszen ő volt a világon talán az egyetlen, aki támogatólag helyeselte a törökök kurdok elleni invázióját. Hiába, Nagyurunk páratlan a világon, leszámítva persze korunk Purgly Magdolnáját, a Család birtokainak kezelőjét, a Nemzet Mosónőjét.
Persze aztán a hálátlan népek kikezdték a Haza Görcsét, és elkezdték kritizálni roppant logikus és ésszerű lépését.
Egyszerűen nem értették, hogy egy kilencmilliós ország (melyből öt-hatszázezer embert ő üldözött el agyament politikájával világgá) migráció-ellenes vezetőjének miért kell egy olyan katonai lépést támogatni, mely migránsok tömegeit eredményezheti.
Különösen akkor, mikor Erdogan még zsarolja is Európa államait, mondván, hogy ráereszti az Unió államaira a nála táborozó szíriai háborús menekülteket.
Egy ember ért csak itt a világpolitikához, tudjuk ezt már régen...
Természetesen Erdogan is magyarázza a bizonyítványát, ő azt mondja, hogy a török határok szíriai oldalán egy biztonsági sávot akar létrehozni, mely alkalmas arra, hogy odatelepítse a menekülttáborok arab lakóit, és ennek útjában állnak az ominózus területek lakói, a kurdok.
Ők ezidáig az amerikaiak támogatásával fegyverrel harcoltak az Iszlám Állam fegyveresei ellen, tönkretéve az Erdogan-család jól menő nyersolaj-bizniszét.
Most persze mindenki magyarázkodik, és Erdogan is országa biztonságára hivatkozik, amiben lehet is valami, hiszen azon a tájon él úgy húszmillió kurd, akik az elmúlt időszakok következményeként valamennyien nehéz szülés eredményei, hiszen állandóan elakadt a szülőcsatornában az újszülöttek kezében tartott Kalasnyikov, ha fiúk voltak, ha lányok - mindegy.
A kurdoknak hazájuk van, - ott, ahol laknak, de államuk nincs, és a térség országai nem is nagyon díjazzák saját államiságuk megteremtésére irányuló törekvéseiket.
Ők egyébként etnikailag sem illenek bele a térség népességébe, nem arabok és nem is törökök, hanem eléggé el nem ítélhető módon kurdok, akiknél a nők nem csak az aknamezőn mehetnek néhány lépéssel a férjük előtt, de az utcán is, ha olyanjuk támad.
Orbán helyzete nem könnyű, itthon emelgetni kezdi fejét az ellenzék, a Bűnös Város odacsinált még a Várkerületbe is, szinte a manézs közepére, most kerülgetheti Nagyurunk a büdösség forrását, és szagolgathatja rendszere illatát.
És akkor még magyarázkodhat is, hogy miért Jumurdzsákot támogatja, miért nem a kurdokat, vagy ha már felhorgad benne a Brahmaputra-menti kipcsák, hát miért nem hallgat inkább, hiszen minket ez a menekült-kérdés úgysem érint, mióta kihúztuk azt a néhány kilométernyi tyúkhálót a határon.
Kurd legyen a talpán, aki át tud mászni rajta, ha siet a biztonságba.
A darázsfészket piszkálni soha nem volt bölcs ötlet, a darazsak, akik odáig oda sem figyeltek ránk, piszkálás esetén hirtelen ráébrednek, hogy fullánkjuk is van, és képesek alaposan helybenhagyni még egy olyan Világpolitikai Tényezőt is, mint a Nemzet Félesze.
Most az a mondás, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol felmerült, és - állítólag - éppen ezt teszi Erdogan, ezért kell őt támogatni.
Az Erdogan/Orbán féle ötlet az, hogy elkergetjük lakhelyükről - ha úgy tetszik, akkor hazájukból - a kurdokat, majd a helyükre betelepítjük a menekülttáborok arab lakóit, akik ettől kezdve pufferként szerepelhetnek a törökök és a kurdok között, megakadályozva a közeledést a szíriai kurdok és törökországi rokonaik között.
Tetszetős megoldás, a térség szokásainak megfelelően újabb ellentétek magvait hinti el, nem szólva arról, hogy a szír menekültek státuszán nem változtat semmit, csak annyit, hogy most Szíriában lesznek belső menekültek, lévén, hogy eredeti lakhelyük romokban hever, és ettől kezdve még a nemzetközi segítségben sem reménykedhetnek, hiszen szír állampolgárok Szíriában, éljenek boldogan és legyenek hálásak gondjaik megoldóinak és azok segítőinek.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 16. szerda, 20:39
-
Találatok: 1934
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. 4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. 5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. – (Mózes I. 1.)
Mindeközben Szijjártó Péter külügyes futsalos azt mondta biztatásul a véres kezű Erdogan diktátornak, hogy az ő kis szíriai kalandja a lemészárolt ártatlan emberekkel magyar nemzeti érdek. Úgy hozzávetőleg ebben az időben megtartották a Puskás Stadion világításpróbáját, amitől a környék sötétségbe borult (setétség), amit az Isten nevezett el így. Pedig hívhatta volna gumicukornak is, csak akkor még nem volt Haribo, ez is az imperialisták támadása nemzeti kisdedeink fogazata ellen.
Kásler miniszter erősen keresztény ember némi sámánista beütéssel, így hát tudhatná, hogy az Isten (JHVH) vagy Manitu, esetleg Siva (etc.) – gusztus, korszak és születési hely szerint – szeret üzengetni a halandóknak. Ha nagyon tele van a töke velük, akkor sáskajárást celebrál, vérré változtatja az ásványvizet, dögvészt meg jégesőt küld, ilyenek. Szereti a szimbólumokat az Isten, olyannyira, hogy egy bazi nagy szimbólum maga is, de ennek most ne álljunk neki. Kásler miniszterre azonban ma már senki nem hallgat, még az orvosok sem mosnak kezet, így ő az ősmagyarokba merült bele, a csodaszarvas valagában keresi az Urat.
És ennek ellenére vagy éppen ezért, ahogy láttuk, Isten – vagy a fizika törvényei – tehát setétbe borították a Puskás stadion környezetét, ami azt mutatja, hogy ezt is elbaszták, vagy tényleg haragos a mindenható, esetleg a kettő együtt. Pedig, ha belegondolunk, ez a mi köpcösünk élete fő műve. A nagy piramis, ami őrzi a nevét és emlékét, amikor az összes zsírját fölfalták már a férgek, szétfeslett a teste és csak a halvány emléke él, ha nem lesz addig sivatag az egész nyüves bolygó, és nem lesz olyan sem, aki emlékezne arra, hogyan sercent a szotyolahéj a foga alatt valaha.
Ősi nevén Hufu, nekünk csak Kheopsz – mert görög-római a kultúránk – sem sajnált időt, pénzt, vért és verítéket, hogy elkészüljön úgy ötezer évvel ezelőtt az ő nagy piramisa, és még ma is mindenki azt bámulja. Az a kétszáz (háromszáz, ki tudja ebben a kuplerájban) milliárd, amibe a Puskás került, nem elég ilyen hosszú életre, a jelek szerint még arra sem, hogy momentán hiba nélkül működjön. Hiába, bonyolultabb, mint egy térkő, vagy az emlékezés nemzeti gödre.
Ha nem is Isten, de a technika alkotott nekünk egy szimbólumot, üzenetet küldött az áram, hogy mi a fontos a nyüves Magyarországon, gyucsányiul: kurva. A Puskás a fontos, a környezete az le van szarva, akár meg is rohadhat nyomorúságában. Ahogyan Győrben is a Fidesz – s így áttételesen és természetszerűleg a kedves vezető – érdeke volt az elsődleges, a proletároké meg egyáltalán nem, szóba sem került. Másutt is így van ez, csak nem ennyire látványos, nem ennyire pőre-csupaszon pofátlan.
Orbán Viktor Mihály egy elfuserált, félrement manus, és ezt ő is tudja. Élete értelme, egyetlen célja, amit az apja belevert, hogy magasba emelhesse a világkupát. Tari János írta meg ezt a hamis álmot a “Pettyes labda a világkupában” című regényében, amiben Bokányi Feri, a pattanásos kamasz eljut a világhírig, és egy egész stadion tombol neki a világraszóló győzelem után. Szép álmok az ilyenek, csak aztán az ember fölnő. Csajok után koslat, olvas, iszik, aztán elfelejti a kamaszregényeket.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 15. kedd, 20:08
-
Találatok: 2026
Várhatóan ma délelőtt Borkai Zsolt, a nagy természetű, kurválkodó, kokózó és korrupt, ámde ennek ellenére újra megválasztott győri polgármester azt tudatja a nagyvilággal, hogy kilép a Fideszből. Ezt ajánlották neki menekülési útvonalként, mint Hitler a ciánt Rommelnek, hogy vagy ráharap arra a rohadt kapszulára, vagy kivégzik. A Fidesz ezzel azt demonstrálja, illetve óhajtja bemutatni, hogy a párttagságra méltatlan a manus, tehát szaralak. Polgármesternek azonban megjárja. Szép ki história ez.
Habár pár napja még magánügy volt a hedonizmus, mára azonban közüggyé vált, a Fidesz fölvette az elsőáldozós hófehérjét, és szendén nézeget. Röhej, de mélyebb aljasságok is vannak benne. A színjáték háromszereplős, a végén mindenki veszít, de a legtöbbet a győri választópolgár, aki a történtek ellenére Borkaira szavazott, ami döntésnek megvan a maga logikája, ha erkölcsi oldalról nehezen érthető is. De a NER-ben éthoszról beszélni szinte már fölösleges, ez olyan fogalom, aminek a jelentése a múlt ködébe vész, de azért mégis.
A színpadon tehát három hős ácsorog, Borkai, a Fidesz és a honpolgár. Mind a három karaktert külön nézzük meg, hogy aztán együtt értsük meg őket, és fejtsük fel a színjáték mélyebb rétegeit, hogy kiderüljön, miért rossz az előadás, és mért marad el a katarzis. Elsőként itt van a bávatag nép, aki Borkaira szavazott minden cirkusz ellenére. Lehet, nem is hallott róla – előfordulhat – ami ugyan nem bocsánatos bűn, de elképzelhető mégis a mai viszonyok közt. A környezetemben is csudálkozva fedezem fel olykor, hogy a kedves népek annyit tudnak a világról, amennyit a Fidesz óhajt.
S éppen úgy, ahogyan a Párt érdeke kívánja. Ez nem újság, csak mellbe vágó valóság, ami minden egyes alkalommal elképeszti az embert. Így hát, az is játszhat a sztoriban, hogy úgy szavazott valaki Borkaira, hogy azt hitte, egy földre szállt angyal ő, a hős, aki a győrieknek él, érette s általa. Vagy pediglen önös érdekből, mert azt akarja, hogy szeretett városa virágozzék. Mert emlékezhetünk – s ezt most ebben a sztoriban nem is árt hangsúlyozni -, a kampány arról is szólt, azért kell a Fideszre és a fideszesre szavazni, hogy el ne záródjanak a pénzcsapok.
Hogy az ilyen zsarolás menyire aljas, és nem demokráciába való, azt nem kell különösebben és bővebben ecsetelnünk. Viszont gondoljunk bele, ha a megfélemlített polgár azért szavazott Borkaira, mert fideszes, s hogy hiányában ne váljék sivataggá szeretett városa, most mit érezhet. Hogy hiábavaló volt minden, vége a világnak, már nem fideszes a város első embere, többet egy árva térkövet sem kapnak. Az ilyen polgár ott áll majd ma délután kétségek közt az öngyilkosságot fontolgatva, mert értelmetlenné vált az egész élete.
Aki pedig tudta is a történteket, és ennek ellenére erkölcsi aggályok nélkül szavazott Borkaira, mert az ő kutyájának kölke, s ha Orbánnak jó, nekem is jó felkiáltással ikszelt, azzal most mi lesz?
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 14. hétfő, 17:02
-
Találatok: 1725
Reggelre kelve félősen lestem ki az utcára, függöny mögül orbáni módon, hogy elözönlötték-e a várost már a migránsi hordák, ahogyan azt heteken át hallottuk miniszterügynök elvtárstól és bájos csapatától. Hogyha az ellenség nyer akárhogy is valahol – visítozták -, ránk zuhan a bazi nagy Afrika, ellepi szeretett és sokat szenvedett hazánkat meg pláne nemzetünket, armageddon lesz minimum, vagy legalábbis földrengés, árvíz, sáskajárás vagy ilyenek.
Mondok Kázmér, pislatva a csipás szemeimmel a kerek világot a függöny mögül, mondok tehát, na, megtudod anyád szegény, kicsi fia és mahomet vénember egyben, hogy eljött e világnak a vége, hogy itt van-e már. De sehol se volt. Miniszterügynök elvtárs nem szavatartó ember tehát, se a bájos csapata, mert az utcában nem toszták a migránsi hordák a szüzeket keresztény kultúrát ropogtatva közben és a munkánkkal a hónuk alatt, hanem Shakespeare-i köd volt, meg a csönd.
Ismerjük a ködbéli csöndet. A lámpák glóriával a fejük körül remegnek, kutyavonyítás hallik és közeli lépések, koppanások, tompa puffanások, vonatfütty, káromkodás vagy okádás zubogása. Minden közel van s egyszersmind távol, miközben miniszterügynök elvtárs izzadtan a másik vastag oldalára fordul, a szövőnő cukros ételekről álmodik, a kurvák már pihenni térnek, és felzúg az első kukásautó a kanyarban. Ilyen volt az utca, migránsi hordák viszont sehol.
Pedig minálunk is az ellenség győzött, felszabadítva a föld e kis szegletét, hídfőállást szerzett a vérzivatarban, és más tájakon is akadt ilyen furcsaság. A népek csűrdöngöltek vagy zokogtak gusztus szerint, ami feltehetőleg máma is folytatódik, ha fölkel a nap és fölszívja a ködöt. Itt áll majd nekünk a vadonatúj világunk, és csalás nélkül könnyedén kell szétnézni benne, hogy milyen is. Kínál-é másfajtaságokat, villant-e szebb jövőt, vagy ez káprázat csupán.
Árnykép a barlang falán. Miniszterügynök elvtárs éjfeli szózatában önmagát és bájos csapatát a legerősebbnek titulálta, nem sírdogált a városok nagyjának elestén, hanem köszönetet mondott a Mariska néniknek a falvakban és a tanyákon, meg a városok peremén. Nekik játszott voltaképp, nekik szólt a sziréni hang még délután is, ahogy bájos csapata közzé tett egy képet, amelyen marcona katonák járőröznek a drót előtt, hogy megvédik a Mariska nénit a migránsi hordáktól.
Persze és természetesen, ha miniszterügynök elvtárs, valamint bájos csapata győz, és szaggatja cafatokra a célszalagot. Viszi mind az összes közbeszerzést tovább, kurvákat, jachtokat meg a mulatós tuctuccot toszás közben, és folytatódik a keresztény szabadság kiteljesedése. Mind az összes vidéken győzött is, néhány város van, aprócska szigetek az általános tébolyban, pár öntudatos polgár a lebutított országban, akik ott állnak most magukban, idegenül a hazájukban.
Mert ne ringassuk már magunkat vaníliás ábrándokba, az országgyűlési szarakodáson majd három év múlva nem lesznek szigetek, más lesz a szisztéma, a mostani részsikert lehetetlen lesz teljes diadalra fordítani, ahogyan néhány ábrándos lélek azt képzeli.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 14. hétfő, 04:38
-
Találatok: 1814
Hétfőn más országra akarunk ébredni – mondta Karácsony Gergely még a péntek esti kampányzáró nagygyűlésén. Hétfő reggel más országra ébredünk. Az ország más lett. Mert: a kampány megmutatta, hogy a valóságban milyen az a Fidesz–KDNP szövetség, amely 2010 óta átépítette az ország gazdasági–politikai berendezkedését, a maga pucérságában megmutatkozott, milyen az a társadalom nyakán ülő „elit”, amit a hatalom tenyésztett ki. Mert vasárnap véleményt mondtak a választók a hatalomba „örök időkre bebetonozott” kvázi egypártrendszerről, a szabad választás, a nyilvánosság, a sajtószabadság korlátozásáról, a parlamentarizmus megcsúfolásáról, az emberi és közösségi autonómia – benne az önkormányzatok – visszavágásáról.
És az ellenzékről is, amely 2010 óta legnagyobb sikerét érte el. A kormányfő nagy reménnyel kecsegtető, de síkos útra lépett, amikor a centrális erőteret meghirdette. Az egyszemélyes, tekintélyelvű vezetés képtelennek bizonyult féken tartani és etetni a mameluksereget, amelyen a hatalom nyugszik. S mivel maga a vezetés is korrupt, így a hatalom hálózata is úgy gondolja, korlátlanul áthághatja a törvényi és erkölcsi határokat. Azokat az erkölcsi határokat is, amelyeket maga a kormányzat állít követendőnek a nemzet elé.
Az ország nagy része narancs maradt, de: 2010 óta most először sikerült – ha nem is maradéktalanul – az ellenzéknek megértenie azt az Orbán rendszere által kiszabott, nem egyszerű feladatot, hogy nem egymás ellen kell küzdenie, hanem vállvetve, ellene. Más világra ébredünk-e hétfő reggelre? Határozottan. Más lett a magyar világ, mert kiderült, hogy a rendszer sáncaira fel lehet hágni, hogy a nemzetet politikai és erkölcsi zsákutcába vezető hatalom legyőzhető. Más ország lett október 13-a után Magyarország. Az ellenzék már ki meri mondani, amit Ujhelyi István szocialista EP-képviselő úgy fogalmazott meg: „Több a zászló, egy a tábor”. Ám, a harcnak koránt sincs vége. Az orbáni NER még áll, de most megremegett.
Haraszti Miklósnak igaza van, amikor szombaton lapunknak adott interjújában a világháborús Churchillt idézi: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” A hatalom megérezte a bukás
félelmét. Lehet, most még erősebben fog karmolni. A polgárokon múlik, akarnak-e másként, szabadon élni, vagy lustán elnyúlva hagyják magukon uralkodni a hatalmat. Budapest és még sok közösség a küzdelmet választotta, amikor az ellenzék jelöltjeit ültette a polgármesteri székekbe. A kormányfő nyílt zsarolásával, a hatalom diktátumával szemben olyan erőt kaptak a közvetlen megválasztással, amellyel nem csak lehet, de kell is élniük, amint a kormányzat politikai színezet alapján kezd különbséget tenni a települések között.
Különösen érvényes ez Budapestre, amelyet a kormányfő elveszített.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 12. szombat, 19:28
-
Találatok: 1514
Ausztrália is egész normális ország lett kétszázharminc év alatt, és Claire is megkapta végül azt a rohadt stoptáblát. Nem vagyok hülye, de mindjárt önkormányzati választás lesz, és ilyenekkel vigasztalgatom magam azután, hogy kiderült, Nikola Gruevszki is jogosult szavazni holnap az V. kerületben. Ez pedig egyértelműen jelzi, milyen ocsmány színjátékká tette a Fidesz ezt az egészet, amit Claire apukája, bizonyos Jay Pritchett a demokrácia ünnepének nevezett a Modern családban.
Hogy a nép kinyilvánítja akaratát, mondta ez a Jay, aztán elszaladt az urnától, mert ott egy hajdani nője segédkezett, akit csúnyán elhagyott, és fontosabb volt, hogy ne kelljen a szemébe nézni, mint hogy a lánya tanácstag legyen. Nikola Gruevszki Orbán cimborája, akit a börtön elől szöktetett az országba, mert ilyen barátai vannak ennek. Ha majd Erdogan a mostani kis szír afférja miatt, és emberiség elleni bűntett vádjával kell megjelenjen Hágában, őt is bemenekítjük, és szavazhat majd a barátjára az I. kerületben.
Gruevszkinek lakcíme nincs, de lakcímkártyája van, ezért voksolhat Orbán jelöltjére az V. kerületben, ami megmutatja nekünk, miért szavazhatnak szintén magyarul sem tudó ukránok nem csak Szabolcsban, hanem bárhol az országban, ahová százasával be vannak jelentve a disznóólba. Ez már, ilyen dolgok számtalan esetben kiderültek, de senki a füle botját sem mozgatja az igazságszolgáltatásnál, amiből az következik, hogy az és ott szavaz, akit a Fidesz jónak lát, és akit le tud fizetni, meg tud venni. S mivel nála van a közpénzkassza kulcsa, lehetőségeinek száma végtelen.
Ahogyan a német adófizető pénze Mészáros zsebében landol, ugyanúgy a magyaré pedig krumplira konvertálódik, hogy szavazat szülessen belőle. A körözött bolgár bűnöző szavazhat, a hajléktalan nem, például olyanra, aki tenne arról, hogy ne legyen üldözött hajléktalan. A Londonban dolgozó magyar nem szavazhat, ellenben a muszlim egyetemista meg igen, ha van ilyen kártyája, mint a Gruevszkinek. Ezzel nekem nincs bajom, csak ne nézzük egymást hülyének, és legfőképp ne zárjuk ki a szent magyar nemzet tagjait abból, hogy beleszólhassanak, mi történik a szülőföldjükön.
Illetve a Fidesznek tetsző beleszólhat, a neki ellenszenves nem. S míg Jay Pritchett azt mondta, ez a demokrácia ünnepe, a nép kinyilvánítja akaratát – midőn ment voksolni, hogy a lánya tanácstag lehessen, de aztán elmenekült, mint emlékezhetünk -, ami itt folyik, az meg a paródiája, és akkor még visszafogottan minősítettem. Születnek itt komoly felmérések, hümmögések esélyekről, lehetséges kimenetelről, holott már a kiinduló tétel hamis, és akkor a logika szabályai szerint a végeredmény vagy végkövetkeztetés sem lehet helyes. Ennyit a holnapról, de azért a lelkesedést ne veszítsük el.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 11. péntek, 21:17
-
Találatok: 1697
Azt mondja Gulyás G. miniszter, nincs oka nem hinni Borkainak. Szíve joga, sőt, templomban így kell ennek lenni. Mari néninek sincs oka nem hinni Istenben, csak a józan ész lenne, de az meg nem szerepel a kelléktárban. Viszont és ellenben én meg Gulyás G. miniszternek nem hiszek, mert nincs rá okom, sőt, tovább megyek, mert méltatlan rá. Játszhatunk ilyet, hogy “Miben hisz, aki nem hisz”, mint Umberto Eco és Carlo Maria Martini, Milánó érseke, akik a nagy nyilvánosság előtt, levélformában közölték erről szóló gondolataikat a Liberal című folyóiratban, majd lett belőle egy klafa könyv.
Most képzeljük el, midőn minálunk meg mondjuk Kis Rigó László püspök levelez Nádas Péterrel a Magyar Nemzetben. De ilyet elképzelni nem tudunk, sőt Liberális című folyóiratot sem, egyáltalán párbeszédet sem, mint látjuk, itt megingathatatlan hitek vannak. A kételynek még a szikrája is halálos bűn, amit pedig Oroján Sándor, egri Fidesz-harcostól tudunk: az elhajlók ellenségek, a hitetlenség tehát bűn. Készen van a szekta, pont, pont, vesszőcske. (Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske. Kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a magyar basa.) Így valahogy, ez az élet Neriában, Kis Rigó méltóságán alulinak tartaná, hogy egy Nádassal levelezzen.
Esterházy meg idegenszívű, ellenben Borkai törzsökös magyar lehet, neki tehát hiszünk. Orbánnak is, sőt, Orbánban, ami azt mutatja, hogy a fideszes hit nem szakrális, hanem nagyon is racionális, ilyképpen hazug. A fideszes nem hitt Istenben, sőt, egyenesen tagadta azt, amíg érdekei úgy kívánták, Borkainak is addig hisz, amíg a nagyvezír ki nem adja rá a kilövési engedélyt, utána még az emlékét is eltörlik. Így alakulnak emberi sorsok, Borkai ma még nem szaralak, holnap viszont már pusztítandó vasút vagy gyárüzem. Hitünk a párt érdeke, a kérdés tehát az ezek után, hogy érdemes-e így élni, vagy csak terhes kötelesség lehangoló véggel.
Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem. (Bármit teszel, jól tedd, és tartsd szem előtt a véget.) – Nevezhető ez tán kedvenc mondásomnak is Tolsztoj apónak köszönhetően, de, ha már idekeveredett az öreg, az ő hite meg arra int, hogy megalkuvás nélkül sem megy, mert az ember elmenekül Jasznaja Poljanából, és egy idegen állomásfőnök lakásán kell meghalnia. Nehéz dolgok ezek, Borkainak és Orbánban hinni nem ennyire megterhelő, viszont úgy meg nem érdemes élni, bár az élet mindenképpen halálos játszma, csak általában későn jön rá az ember. Van, aki sohasem, az ilyenek visítanak a leghangosabban a halálos ágyukon általában.
Gulyás G. miniszter abban is hisz, hogy tudna újságot írni. Úgy vélekedett Borkai kapcsán, hogy: „Ha én lennék a főszerkesztő, én sem foglalkoznék ezekkel az esetekkel, amíg nem érintenek politikai kérdéseket.” Hogy mit tart az ember politikai kérdésnek, az is hit dolga. Én úgy hiszem, hogy a közpénz ellopása ez a kategória, Gulyás G. miniszter nem hiszi. Mari néni a feltámadásban hisz, Pataky Attila az UFO-kban, a szomszéd Józsi semmiben, én magamat agnosztikusnak tartom, de ezen is lehet vitatkozni, és akkor eljutunk oda, hogy a valóságot egyáltalán meg lehet-e ismerni, vagy érdemes-e egyáltalán. S ha már Tolsztoj, akkor Füst Milán mért ne, ugye.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. október 10. csütörtök, 23:09
-
Találatok: 2026
Augusztus elején Kriza Ákos polgármester – aki korábban még újrázni szeretett volna – betegségére hivatkozva bejelentette visszalépését, s maga helyett jegyzőjét, korábbi kampányfőnökét ajánlotta a posztra. Alakszai Zoltán ezt követően furcsa kettős szerepben tűnt fel.
Orbán Viktor az önkormányzati választás előtt öt nappal, kedden, lesötétített üvegű mikrobuszával megállt a miskolci városháza előtt, Alakszai Zoltán jegyzővel – aki egyben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje is – készített néhány protokollfotót, adott egy rövid interjút a helyi városi tévének, majd továbbment, hátrahagyva azt a zsaroló ízű mondatot, miszerint ő maga „Gyurcsányék jelöltjével” nem tudna együttműködni. Ezzel Veres Pálra, az ellenzéki összefogás közös jelöltjére, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójára utalt, akit az utóbbi hetekben módszeresen azzal próbáltak lejáratni, hogy Gyurcsány embere. Ennek bizonyítékaként előástak egy bő tizenöt évvel ezelőtti fotót, amin a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke akkori sportminiszterként, vagyis hivatalból felavatja az akkor is Veres Pál vezette gimnázium tornacsarnokát, így a protokollfotókon együtt szerepelnek.
A miskolciak egy része Orbán villámlátogatásból azt szűrte le, hogy nagy lehet a baj a városban a kormánypárti jelölt támogatottságával, ha a „nagyfőnök” személyesen segít rá a kampányára. Augusztus elején Kriza Ákos polgármester – aki korábban még újrázni szeretett volna – betegségére hivatkozva bejelentette visszalépését, s maga helyett jegyzőjét, korábbi kampányfőnökét ajánlotta a posztra. Alakszai Zoltán ezt követően furcsa kettős szerepben tűnt fel: noha a törvény szerint a polgármestert akadályoztatása esetén valamelyik alpolgármestere helyettesíti, Miskolcon a jegyző vette át ezeket a feladatokat, iskolát avatott, koszorúzott, gyárat látogatott, s ezzel gyakorlatilag megsokszorozta láthatóságát, amire egyszerű jelöltként egyébként nemigen lett volna módja.
Veres Pál iskolaigazgató – aki a választási időszakra szabadságot vett ki – két fontos témával kampányolt: a valódi közbiztonság megteremtésével és azzal, hogy jobban kell támaszkodni a helyi szürkeállományra.
Miskolcon is megjelentek az ellenzék esélyeinek csökkentésére hivatott érdekes formációk. Nem sokkal a választások előtt jegyezték be az Új Lendület-et, amely mindjárt polgármesterjelöltet is adott, Kopcsó Gábor személyében. A Munkáspárt egy régi veteránt, Fülöp József Istvánné megyei elnököt indítja, míg a Mi Hazánk a volt jobbikos Pakusza Tibort küldi a csatába.
A közös ellenzéki összefogás még a választás előtt kénytelen volt két körzetet feladni: a 19-es számú választókörzetben jelöltjük, Kőhalmi Sándor szeptember 30-án elhunyt, helyette már nem tudtak mást indítani. Az LMP-s Csontos Róbert pedig hétfőn, saját pártja számára is váratlanul bejelentette visszalépését, miközben az azt megelőző órákban még teljes mellszélességgel kampányolt a városban. Indoklása – miszerint csalódott Veres Pálban, aki a DK és a régi MSZP befolyása alatt áll – megegyezik a helyi fideszes propagandaszólamokkal.
Bővebben ...
