Ligeti Miklós: ezermillárdokra rúg a kicsúszott vagyon
- Részletek
- Készült: 2021. február 20. szombat, 16:49
- Találatok: 2310
„A kormányzati, hatalmi prioritások listáján előrébb van a közpénzek nyers felhalmozása. Az alapítvány erre kiválóan alkalmas, a hatalom birtokosai – úgymond – megnyugodhatnak: immár a barátaik ülnek benne, a 100-200-500 milliárd forint már az övék, azt már nem tudják visszavenni tőlük. Ahhoz ugyanis, hogy elvehessék, a feje tetejére kell állítani az alkotmányos közgondolkodást” – így fogalmazott Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) magyarországi jogi igazgatója a Hírklikknek adott interjújában. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktornak hatalmas a felelőssége abban, hogy az ország a korrupciós lista végén található.
– A magyarországi korrupció a 2010-es évektől új irányt vett, elindult a törvényes törvénytelenség útján. Jól gondolom én ezt?
– Nincs ma már olyan ember a szűk kormányzati körön kívül, aki ne értene egyet azzal az állítással, hogy 2010 óta új, és rossz folyamatok figyelhetők meg az állam működése körében és a korrupció terén. A korrupció törvényesítése ennek a folyamatnak a második fázisa, vagy inkább a vége. Vagyis nem közvetlenül 2010 után indult meg. 
Elkezdődött hát a konzultáció megint. Demokráciánk kiteljesedése, ünnepe mintegy, midőn Terus néni úgy dönt, nyissanak azok a rohadt kocsmák, igyanak a népek, feledjék a bajt, de kizárólag húsvét előtt egy nappal, hogy amikor Jézus urunk föltámad, öröme teljék a magyari népben, aki körmenetel, két pofára tömi a sonkát, és bamba locsolóversek segedelmével issza detoxra magát az alapvető élelmiszerből. A konzultáció során a démosz úgy fejti ki akaratát, hogy nem tudja, a többiek mit fejtettek ki, s ha mindenki mást akar, akkor is az lesz, amit Orbán.
Soros György nevű patásördög régóta nem indított támadást a nemzeti kormány ellen, nincs kivel nyílt levelezésbe bocsátkozni mimagyarok védelmében, ezért aztán ma arra ébredtünk, hogy a szamizdatgyártó miniszterelnök a Párt lapjában szólt hozzánk, a néphez. Mármint a népnek ahhoz a feléhez, amely számára van mondanivalója. Nem várhatott péntekig a dolog, 1277 szavas 
Vidnyánszky uram most meg a Kossuth-díj bizottságba került be, ami immár a kilencedik címe, rangja, irodája, így egyre inkább olybá tűnik, hogy Vidnyánszky nélkül Magyarországon élet nincsen most már egyáltalán. Mehetnénk végig sorban a feladatokon, amelyek a beosztásaiból fakadnak, s amelyeket vagy nem végez el, vagy szétbarmolja, amit a keze közé kap, de, ha megjegyzem halkan, Eperjes Szamóca is ilyen Kossuth-díj ítész immár, így mindjárt érthető, hogy máma inkább a plecsnikről fogunk elmélkedni. Szükségességükről, nevetségességükről és züllésükről, valamint arról, hogy egy plecsnit ki kap, mikor és miért, mindent elmond egy adott társadalomról alulról fölfelé és kívülről befelé is.
„Orbán Viktor lemosta a baloldalt a parlamentben.” – ekképp örvendezett tegnap az Origo névre hallgató tudományos szaklap. Tudósítása nyomán pedig felsejlett az olvasóban a kép, midőn minielnök elvtárs kezében habos szivaccsal sikálja a baloldal göcsörtös hátát vagy inas lábait. Ez (mármint az újságírás) valamikor egy szakma volt, bánatoskodott pusztulását látva már régen szegény Monika, és, mint kitetszik, az Origo redakciójának tagjai slapajnak is rosszak, nem töltötték el az inaséveket, nem tanítgatták őket, hanem odaküldték egyből az első vonalba ordítani. Az Origónál – és százszámnyi társainál – azt hiszik, elég hangosnak lenni, verni a dobot, üvölteni, habzó szájjal fröcsögni, ezzel azonban az a baj, hogy a hülyeség így messzebb hallatszik.
Szijjártó külügyes tegnap üzembe helyezte a légihidat újra, amelyen a fürkészek és portyázók hozták nekünk a lélegeztetőket ezerszám, hogy meg ne haljunk. És mégis meghaltunk. Most a légihídon olyan szert hoznak, amit ugyan nem ismerünk, de Szijjártó rábólintott, mint az oltakozás atyamestere. Jóvanazúgy, mondta a tarajos, és máris hoznak belőle közel félmilliót, holott duplaannyit kóstál, mint a már ismert és elfogadott nyugati. Jóvanazúgy. Kádár vietnámi balzsamot adott, ezek kínai csodaszert, s ha aggodalmaskodó DK-s polgármesterek azt mondják, kérik, hogy az ő bárányaikat azzal döfködjék, amit már szerte a világ elfogadott, akkor az van, hogy a DK-s polgármesterek elzárják a vakcinát, a szent anyagot a lakosok elől.
Tegnap arra ébredt a nemzet, hogy Varga miniszterasszony válik. Nem nagy ügy, a népek nagy általánosságban elválnak, gyakrabban, mint holtodiglan együtt maradnak, és ezen még Novák Katalin sem segíthet. Ám az újság gonosz volt, amely közölte. Épp a családok hete csúcsaihoz közelítve kürtölték világgá, itt, minálunk például maga a püspök atya fog ez ügyben misézni. Ájtatosan forognak majd a szemei, és előadást tart arról, amihez köze nincs, mert nem is lehet, de azért belebeszél a butaság bátorságával. Ott tartunk már a házasodási buzgalomban, hogy az egyik NER lap arról számolt be, mint „Magyarország jobban teljesít” brigádnapló, hogy mostanában az eljegyzés is több, mint a libsik alatt.
Rogán Antalnak, legfrissebb nejének, és az őket babusgató NER sajtónak az igeidőkkel van baja, illetve azok közül is csak eggyel, a múlttal. Hogy a mesebeli földvásárlás nem történt meg, ezt ragozzák, elfeledve hozzá tenni, ezzel az aktust magát nem tagadják, mivel az még jelenleg is zajlik. A földvásárlás a magyar nyelvben új igeidőt vezet be, ez pedig az elhúzódó vagy folyamatos múlt, illetve a mindjárt jelen. Mert és ugyanis az van, hogy a szerződést a felek aláírták, csak addig nem lép életbe, míg a hatóságok a jóváhagyás hosszadalmas műveletét el nem végzik. A bank is lesben áll, s amint élessé válik a dolog, máris utalja az egymilliárdot.
Van ugye ez a bájosan szervilis szocbrigád bölcsesség, amit mindenféle táblákon is terjeszteni szoktak, miszerint: 1. A főnöknek mindig igaza van. 2. Ha a főnöknek mégsincs igaza, életbe lép az első pont. Ilyeneket olajszagú műhelyek falain olvashatni a csöcsös női képek mellett, országot vezetni viszont ezzel a filozófiával nem lehet. Illetve van rá mód, mint ahogyan tapasztaljuk és elszenvedjük, de akkor az olyan is. Mint ez a miénk. Eredetileg az „Egy mondat a zsarnokságról” címet szántam az írásműnek, de nem keverem bele a dolgaimba Illyés Gyulát, mert majd nem győzök magyarázkodni, másrészt pedig ez egy tragédiát takar, ami ugyan megfelel létezésünk minőségének, de nem lehet egyfolytában sikolyok között élni.