A rokkantak arculverése
- Részletek
- Készült: 2021. április 03. szombat, 17:29
- Találatok: 3351
A magyar fideszkormány, plusz KDNP 2011-ben elvonta a rokkantnyugdíjak egy részét. Olyan bájosan, ahogyan csak a fideszkormány, plusz KDNP (a továbbiakban aljas rohadédok) tudja. Mégpedig keresztényileg, hogy a rokkantnyugdíjakat állapotjavulásra hivatkozva úgy csökkentették akár ötven százalékkal is, hogy a nyugdíjas tényleges fizikai állapotában javulás nem következett be. Emlékszünk a NER történetének erre a fejezetére, amikor az első társadalmi csoportot hagyták az út szélén. Illetőleg nem is, inkább belerúgták az árokba. De a társadalom nagy többsége „nem vagyok rokkantnyugdíjas” felkiáltással rendezkedett be a saját túlélésére, s amikor ő került sorra, érte sem ejtett egy csepp könnyet sem senki.
De ez organikusabb, majdhogynem néplélektani probléma (lásd Kertész Ákos), és ezen a szép nagyszombaton nem azért gyűltünk össze, hogy önmagunkat ostorozzuk, hanem, hogy az aljas rohadékok gazságát bemutassuk megint és mint máskor is, mindig és egyfolytában. Úgy mellékesen jut eszembe, mutatok pár Boris Vian regénycímet, és mindenki válassza ki a szívének kedveset, mi ötlik fel benne, ha mondjuk Semjént látja – mert főszereplő lesz ő máma – a galeriből. Íme a címek: “Tajtékos napok”, “Venyigeszú és a plankton”, “Köpök a sírotokra”, és végezetül “Öljünk meg minden rohadékot”. Ennyit az irodalomról közbevetőleg. De nézzük inkább a nagybüdös életet, ami minket felemészt, illetve naturálisabban, fölzabál, mint valami húsevő baktérium. 
Valamikor kollégiumi nevelő is voltam halványuló emlékeim szerint. Nohát, az volt ám a móka és kacagás. Így visszanézve, akárha Hans Castorp a hóviharban, én is elmondhatnám, hogy „sokat tanultam itt a fentiek között kicsapongás és a józan ész terén, mindent tudok az életről”. Mert ha ugyan nem is varázshegyen, de egy kis dombocskán állott az épület, ahol laktunk mi a fiúkkal, külön az iskolától és a nagyüzemszerű igazi kolesztól. Vacsorázni, meg reggel iskolába úgy kellett leballagni, át az utcákon, keresztül a csábos külvilágon, és hát, az én kedveseim úgy vonultak mint a kamaszfiúk, azaz, akár valami disznócsorda vagy legalábbis egy hömbölgő hódító hadsereg.
Ma nem foglalkozunk Lázárral, pedig foglalkozhatnánk. Ugyanígy nem piszmogunk Kovács levelezővel, pedig ráférne a törődés. Undorunk, az ebből fakadó hányingerünk tetőpontjára hágott a napokban ugyanis, midőn az említett urak a halállal játszadoztak. A lézeres az Unióra kente húszezer honfitársunk elhunytát, kibújni igyekezvén így a felelősség súlya alól, amit viszont mi, ha eljön az ideje, feledni nem fogunk. És hasonképp elégtételt veszünk Kovács levelezőn is, aki nem tartja szükségesnek, hogy a kórházakban folyó munkáról, az ottani emberfeletti küzdelmekről hiteles tájékoztatás szülessék, mert az aláásná azt az ordas hazugságot, hogy a magyar egészségügyben minden rendben van, amiként azt Kásler csontkovács-sámán Bayernél kijelentette.
Orbán fölkötötte a piros selyemkendőjét a fejére, rézkarikát aggatott a fülébe, bal vállára fekete macska telepedett, majd belenézett az üveggömbjébe, és nekiállt látni. Jövőt látni Ezo Tv módján. „Tíz év múlva egy egészen más világban leszünk, mint amilyenben most vagyunk.” – jelentette ki véreres szemeivel fölnézve a gömbjéből, a macska nyávogott, az üzbégek pedig elaléltak ettől a nagyságtól, aki egyenesen hozzájuk érkezett messzi vidékről, és ezt is tudja. Taníts még, mester, borultak le az üzbégek, és ő tanított is, miként tőle telt, öntötte eléjük mind a nagy tudását most épp Hérakleitosz alakját öltve, s ugyan nem azt mondta az üzbégeknek, hogy pantha rhei, hanem, hogy „új technológiák jönnek, mozgásban a világ”, de az üzbégek ettől is elaléltak.
Nem másképpen, mint alomtársai, akik ezrével elszegődtek Orbán seggéből kukucskálni kifelé, és ebből a langymelegből próbálják meg értelmezni a körülöttük lévő világot. A farpofák azonban erősen takarják a kilátást. Csizmadia Tamás ilyen nézőpontból rúgott bele a város (Szombathely) lakosaiért tenni óhajtó polgármesterbe (Nemény András), akinek az a bűne, hogy oltópontokat hozott volna létre azért, hogy a káoszt, amit Csizmadia főnöke (és tettestársai) okoztak, enyhítse valamelyest. De Csizmadia főnöke (és tettestársai) nem engedték ezt, ami miatt Nemény, és mindazok, akik felelősséget éreznek az emberekért, a járványban pedig nem a politikai (és anyagi) haszonszerzést látnak, felemelték a hangjukat.
A megfelelő munkához megfelelő munkakörülmények kellenek. Az OGYÉI-nek például, hogy jóváhagyhassa a mindenféle kínai, kipcsak meg marsbéli vakcinákat, egyenesen XXI. századi körülmények szükségesek, amit a kipaterolt hajléktalankórház helyén tudnak majd megtalálni. Ez egy nagyon szép és kerek történet. Mint emlékezhetünk, Karácsony főpolgi ahelyett, hogy mint bájos kommentelők javasolták neki, a saját hálószobájába költöztette volna a homelesseket, megnyitotta volna a budoárját nekik, inkább hisztizett, hogy az utcára teszik őket, mert felmondják a Szabolcs utcai hajléktalankórház bérleti szerződését a járvány közepén.
Tegnap arra ébredtünk, hogy a hatalmasok (katonák, rendőrök, nyunyókák és bizonytalan állagú professzor urak) engedélyt adtak a kismamák ojtására, ami eddig nem volt javallott, vagy tiltva volt egyenesen. Mert egyelőre ember nem tudja, milyen hatással van rájuk, mint ahogyan váratlan tüneteket produkálnak a szerek a legkülönfélébb alanyokon is, de ez nem szignifikáns. Ojtva lenni jobb, mint nem, élni jobb, mint meghalni, viszont, hogy Neriában héderezni örömtelibb, mint egyáltalán nem létezni, az nem bizonyos egyáltalán, mert nem ismerjük sem a Nirvánát, sem a Mennyországot. A Poklot viszont egészen közelről. És most, az ökumenikus istentisztelet után merüljünk el a nagybüdös életbe, mert vannak abban érdekes dolgok.
Hogy káosz van a járványkezelésben, azt tudtuk eddig is. Kapkodást láttunk meg katonákat, különös, nehezen hihető számokat, hasra ütve nyitás-zárást, idősávokat és tiltásokat, nyunyókás, infantilis tanácsokat. Hogy alkalmatlanok, az már nagyon rég kiderült, hogy embertelenek is, azt csupán sejtettük, de tegnap bizonysággá vált. Járványban nem üldözünk el egészségügyi dolgozókat, mert talán szükség lenne rájuk. Járványban nem lopunk a zavarosból lélegeztetőre, maszkra, és pláne kínai vakcinára hivatkozva, legfőképpen pedig, amikor kaszál a vírus, nem zárunk be kórházat. Mert nem logikus. S hogy ott hajléktalanokat gyógyítanak, akkor duplán embertelen.
Mielőtt Orbán Viktor nagy király tegnap leült volna a képernyő elé a kardjával, hogy Brüsszellel vívjon újra s megint, odahányta a híveknek az aznapra szolgáló aranyköpést, amit leginkább csak köpetnek nevezhetünk, lévén, tele kórokozókkal, ami most vizsgálatunk tárgyát képezi. Orbán Viktor nagy király kijelentette ugyanis: „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.” Nem, cseszmeg, addig, míg a bíró le nem fújja. Bár tudjuk, a fodbalista a közegéből vett útmutató kocsmafilozófiával arra utalt a kockaköveket is feltépni kész rajongó seregének, hogy veszíteni nem bír. De ezt a betegségét ismerjük már évtizedek óta.