Csokipapír
- Részletek
- Készült: 2020. április 14. kedd, 19:42
- Találatok: 2162
Kásler Miklós kirúgta az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet igazgatóját, mert valószínűleg nem tetszett a képe. Volt valami indok, de lehetett volna egészen más is, mint ahogyan előtte pár nappal a Fejér Megyei Kórház vezetőjénél is találtak valamit, hogy meneszthessék. Mire nem jó a veszélyhelyzet meg a rendeleti kormányzás, ezek örve alatt sokkal flottabbul el lehet intézni olyan dolgokat, amelyeket a köznapokon is lehetne, csak macerás volna. Megszabadulva mindenféle egyeztetési színjátékoktól, meg a szavazás álságos időtöltésétől, katonásan, vezényszóra mennek a dolgok.
Ilyen volt az is, hogy pénteken arra ébredtek a magyar munkások, megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a cégek egyoldalúan bevezethetik a huszonnégy hónapos munkaidő-keretet, ami azzal jár, hogy dolgoztathatók havi egy pihenőnappal, robotolhatnak heti hatvan órát túlórapótlék nélkül, sőt, ilyen időkben, amikor leáll a gyár, negatív órákat gyűjtögethet a dolgozó, amit meg kell fizetnie, ha el akarna menni a cégtől, vagy épp nyugdíjba készül. Mindezt azért, mert a kedves vezető szereti a népét, a szíve csakis érette dobog, és nem másért, ezért rohangál most reggeltől estig Michelin-babaként.
Valahogyan itt kell tartani a rabszolgatartókat, hogy kilegyen a statisztika a munkaalapú társadalomban. De például a kultúra területén dolgozók is boldogok lehetnek, mert novembertől nem lesznek közalkalmazottak. Ez is fontos volt járvány idején, ahogyan a Budapest-Belgrád vasútvonal dolgainak titkosításával sem lehetett várni, meg a többi cuki kurvasággal sem. Mondom, egészen könnyen irányíthatóvá vált az ország is, mint ahogyan minden diktatúra is olajozottan működik, csak csettinteni kell, és kész is, későbben majd elég lesz morrantani egyet, és máris teljesül minden óhaj.
Addig is azonban, míg ezt a vágyott, és hatalmi szempontból ideális állapotot elérjük, az általánosságok helyett nézzük a mi kedves vezetőnk és népe ambivalens viszonyát. Mégpedig azért, mert az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozói, miután tapssal, énekszóval és könnyekkel búcsúztatták el igazgatójukat, levelet intéztek Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy – hozzá miért, az nem egészen világos – nézzenek ennek a Káslernek a koszos körmére, és bírálják felül annak kirúgási döntését, ha lehet. Nem fog lehetni.
Ez az aktus egyébként a végső kétségbeesésé, a halálraítélt kegyelemért esedező levele, de mindent el is mond kis hazánk berendezkedéséről és működéséről, hogy hogyan mennek itt a dolgok. Remélhetőleg a kétségbe esett dolgozók nem leledzenek abban a tévhitben, hogy a kedves vezető, aki ezekben a napokban még az utolsó disznóólat is felkeresi, hogy ott hőmérőztesse magát, szóval, hogy a méltóságos és kegyelmes úr nem tudott a főnökük kirúgásáról, illetve nem hagyta jóvá maga is. Dehogynem, talán még a személyes kívánsága is volt, mert esetleg húsz éve rosszul nézett rá ez az igazgató.
Ki tudja? Viszont a járvány és a felhatalmazás meg a vészhelyzet módot ad minden függő vagy eddig félig-meddig demokratikus nehézségekbe ütköző aljasság megtételére. 
Ferde a képe vagy nem ferde?
- Részletek
- Készült: 2020. április 13. hétfő, 19:27
- Találatok: 2233
Tegnap reggel, amikor a nyúl még meg sem igazán érkezett, csak úgy félúton volt a kék ibolya és a zöld erdő közt, és Krisztus urunk sem támadott föl teljesen, csak nyújtózkodott csupán meg a szemeit dörzsölte, tehát ide s tova elég korán kijöttek az adatok, hogy mennyien kapták el a kórságot kies hazánkban, és mennyien haltak bele sajnálatosan. Ezt pedig a sajtópari termékek közzé tették, az ilyet hírnek nevezik ugyanis. No most, az egyik orgánumnál hozzászólt egy nyájas olvasó, mondván, menjen az orgánum és annak újságírója az annyapicsájába, hogy még húsvétkor is csak a rémisztgetéssel van elfoglalva, kelti a pánikot, ennek semmi se szent.
Karácsony, illetve advent óta az ilyet bízvást nevezhetjük szent szánkó mentalitásnak, amely arról ismerszik meg, hogy fölháborodik, ha a valóság belepofátlankodik a pátoszába. Most is voltak olyan orcátlan alakok, akik nem átallottak épp a szent ünnepen megmurdelni, azok se néznek se Istent, se embert, meghalnak, amikor kedvük szottyan. A liberális sajtó meg velük riogat, összejátszanak ezek, Soros irányítja az egészet meg a Gyurcsányi. Ehhez képest milyen derűs mindig miniszterügynök elvtárs a szkafanderjében. Most is, midőn meghőmérőzték, s látták, készül épp kihűlni, pálinkát óhajtott pajkosan, ezzel is jelezve, mennyire a nép egyszerű gyermeke ő. (És tényleg, csak másként.)
Tán még kacsintott is olyan róka módra, ahogyan Kádár apánk szokott. Neki krumplileveses volt a képe, Orbáné velőspacalos, az idő körbefordult. Az a bohózat egyébként, amit Orbán itt, ezekben a napokban előad, minden pénzt megér. A faszi elemelkedett az anyaföldtől, vibrálva levitál a bávatag népeknek, hőmérőzteti magát meg jópofizik. Ha nem lenne elrémisztő, hogy egy katasztrófa felé tántorgó országban teszi ezt, még mókás is lehetne, így azonban csak lehangoló. Van ebben az egészben valami végtelenül mucsai, ahogyan olykor ingujjban, máskor meg talpig fehérben nyüzsög, mindenhol ott igyekszik lenni, kampányol a hullákon csűrdöngölve.
Ez lesz a módi most már végtelen időkig. Mert az igazságügyi minisztere szintén tegnap egy interjúban kifejtette, ha lesz olyan rendelet, amit most kiokádnak magukból, és hasznosnak bizonyul a rezsim számára, azt majd megszavaztatják a parlamenttel, és máris nem rendeleti lesz a kormányzás. Azt mondta ezzel az őt kérdezőnek egyébként, ami amúgy a módi, hogy pofád befogod. Az a megdönthetetlen bizonyítéka létezésének jogosságára, hogy kétharmada van, a nép tehát akarja őt nagyon. Hogy miképp kerekedett ki ez a szám, arról nem beszélünk, egyáltalán az egész művelt nyugat kussoljon, örüljön, hogy luk van a seggén.
Mindez ugyan mellékszál, de mutatja azt a közeget, amelyik a tükröt okolja a képe ferdesége miatt, a valóság elmegy a francba, halottakkal nem foglalkozunk, húsvét van, ha ugyan Bosch képére való is, de a miénk. Tudjuk már, az a téma, hogy kinyílott a pitypang, így, ha egy írás a valósággal való egyezést mutat, az csak a véletlen műve lehet. Egy diktatúrának ha ugyan el nem is nézzük, de megértjük ebbéli buzgalmát és törekvését, de, hogy az alattvalónak se legyen igénye az igazságra, az már delikát. Ez a permanens ünnep állapota, amit drága nagyanyám örökbecsűjével tudok lefösteni, aki így szokott rendet vágni a családjában ilyen húsvétokon: nem beszilünk, ünnepülünk.
Puha számmá rothad
- Részletek
- Készült: 2020. április 12. vasárnap, 13:40
- Találatok: 1830
Valamikor a XVIII. század közepe táján Párizsra kitartó és bőséges eső hullt, olyannyira, hogy a városban lévő köztemető talaját eliszamosította, leolvasztotta, és sorra kerültek elő a föld alól a csontok és félig elbomlott hullák. Soha nem látott mennyiségben okádta elő a föld a maradványokat, hogy már valamit tenni kellett. Ekkor kezdték elhordani éjszakánként a föld addig rejtett tartalmát a régi kőbányába a város alá, így jöttek létre a katakombák mint turista látványosság. Éveken át cipelték a csontokat a föld alá, mert a halottak jóval többen voltak, mint az élők, viszont úrrá lett rajtuk Marquez borzalma, a halálban meglévő másik halál, a feledés.
A koponyák, lábszárcsontok valaha élő emberek voltak félelmekkel és vágyakkal, örömökkel meg reményekkel, viszont ma már a nevükre sem emlékszik senki. Számmá váltak, hogy kétmilliónyian vannak a hajdani kőbányában, mint ahogyan szám csupán, hogy a száz évvel ezelőtti spanyolnátha járványba ötvenmilliónyian, a II. Világháborúba mag hatvanmillióan, aztán az elsőbe ennyien, Sztálinba annyian, Pol Potba meg emennyien haltak bele. Tele van a világ gyilkosokkal, legyenek azok vírusok vagy emberek, számolatlanul hullanak tőlük az népek, hogy a végén kijöjjön egy keretszám, hogy ennyi ezer vagy millió.
Ennyi iszonyat, mert a halál magányos és nem közösségi műfaj. Hiába fogják az ember kezét közben vagy törölgetik a homlokát, amiről Ivan Iljics tudna mesélni sokat, ahogyan az ember feloldódik és számmá válik. Ahogyan halljuk ma napra-nap, hogy ennyi meg annyi, nincsenek nevek meg életek, darabszám van, egy tucat, ötezer, tízmillió. Ennek a közepén tartunk épp, és ilyennel nem szórakozunk. Ilyesmit politikai célokra nem használunk, vele és általa hatalmat nem építünk, ellenfeleinket nem járatjuk le, nem nyerészkedünk rajta, mert ha így történik, nem vagyunk méltók az ember névre, viszont kiérdemeljük embertársaink megvetését.
Meg, hogy pofán köpjenek, azt. Idős honfitársainkat nem engedni letesztelni, majd visszaküldeni őket a társaik közé, hogy fertőzzenek bátran, ez aljasság, merészebben gyilkossági kísérlet. S ha emiatt politikai ellenfelünkre mutogatunk, az szóval ki nem fejezhető cselekedet. S nem azért, mert az ellenfelet sajnálnánk – őt is –, hanem, ahogyan az idős polgártársak számmá válnak épp a szemünk előtt és a hatalom számára. Igaz, többet neki soha nem is jelentettek, darab-darab, krumpliért vehető szavazat és álságos pátoszos dumák. Viszont egyszer lehull az álarc, mint most is, és ott áll előttünk az embertelenség csupaszon.
Húsvét van máma, ezért Cecília néni nem örvendeztet meg bennünket elferdített számokkal, viszont arra intett tegnap, hogy zaklatottságunkban ne zabáljuk agyon magunkat. Hasznos útmutatás, ez az egyedüli veszély, ami fenyeget, hogy elcsapjuk a gyomrunk a zsíros sunkával. Főleg úgy, hogy a nagy népmentés közben sunyiban és sutyiban megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a munkáltató – úgyis, mint multi – bevezetheti a huszonnégy hónapos munkaidő-keretet. Ez még jobban kiszolgáltatja a magyar proletárt, félig rabszolgává teszi, ami mutatja, mi a fontos a kedves vezetőnek. Hát, nem a népe boldogsága, az biztos.
És már megint itt vagyunk a számoknál, mindig ide lukadunk ki. Jézus hiába támadott föl, hogy napi kontextusba helyezzük a mondanivalót, mégpedig elsősorban azért, mert az emberi faj, főleg, ha magyar, s legfőképp, ha fideszes, nem méltó a megváltásra, mert abból is boltot csinál a maga hasznára.
Április 11.
- Részletek
- Készült: 2020. április 11. szombat, 21:52
- Találatok: 1879
Jé – nézett ki az ablakon Kelemen tanár úr -, a földtől eloldotta az eget a hajnal, így vélekedett, mert tele volt költészettel a feje. Meg azt gondolta még, hogy a bogarak és a gyerekek kiperegtek a napvilágra, sőt, hogy az éjjel rászálltak a fákra mint kis lepkék, a levelek. Kelemen tanár úr végig gondolta az egész Eszméletet. Még föl sem kelt igazán, ott állt pizsamagatyában és koszlott mamuszban az ablaknál, szítta magába az egész csudálatos világot, és vers formájában böfögte vissza. Rímek lógtak a fák ágainak végén, és jambusok türemkedtek elő a csatornából.
Már ennyiből is kitetszik, hogy Kelemen tanár úr nem volt erre a világra való, szegény, meg azért is, mert ez a nap, hogy április 11., jelentett neki valamit is. Mert nem olyan időket élünk, hogy itt mindenféle szépségekre és megváltásokra emlékezzünk, egyáltalán, a kamatlábnak nagyobb a respektje, mint a verslábnak, költeni nem verset szoktak, hanem pénzt, a görög-római kultúra velőspacalban manifesztálódik, a Nélküled a himnusz és Wass Albert az író. Itt nem játszik olyan, hogy „s hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött.”
Mégis – gondolta Kelemen tanár úr – szép a világ. Ezt nem lehetett kiverni a fejéből, ebből is fakadt, hogy tanár lett, s pláne az irodalomé. Amikor a testet nevelő kolléga szerint minden költő buzi, és ebbéli véleményét a gyerekek is osztják, akkor nem könnyű az ember élete, úgyhogy, ha lehet ilyet mondani, ez a járvány még jól is jött. No, nem a betegség és bajok, hanem a távoktatás, meg az online okosítás miatt, mert így nem tudtak neki visszapofázni, sőt, azt is hazudhatta magának, hogy figyelnek rá. Ilyen álmokban ringott Kelemen tanár úr, s mondom, mamuszban épp.
Most viszont, bármilyen ironikus is, tavaszi szünet volt, közlési kényszere így csorbát szenvedett. Hiába szavalt a kaktusznak, azt nem lehetett mondani, hogy hálás közönség lett volna, és fölöslegesen gondolta a helyébe a szomszéd Jenőt vagy Bözsi nénit, képzeletében nem volt több értelem az arcukon, mint most a kaktuszén. Így hát, értelem nélkül volt a csodálatos ébredése, ahogyan az ablakból köszöntötte a kajla világot. Ez a kedve nagyon gyorsan lekonyult, megszállta őt a melankólia, vagy spleen – ha már –, ezért úgy döntött, a feledkezés felé fordul, magyarán, iszik.
Mert mit is tehetne mást a végtelen űrben egyedül. Inni is lehet hebehurgya módon, mint a kocsmák népe, de módszeresen is, mondhatni, tudományos alapon, mint azt Kelemen tanár úr is hazudta magának. Mikor is eldöntötte, úgy ittasul le, hogy közben figyeli és kontroll alatt tartja magát, nem csak úgy vedel, hanem tíz kortyonként szíja magába a feledést, közben figyeli, ahogy ég a gyomra, míg ki nem lukad. Illetve valami fordított logikával, hogy azt tanulmányozza decensen, hogyan megy el az esze. Algernonná nevezte ki magát, hogy már megint az irodalom.
Nem volt túl hosszú a küzdelem, lévén, Kelemen tanár úr még csak az út elején járt, aminek a végén cafatokban lógó májat és remegő kezeket, duzzadt szemeket és elhülyülést remélt. Viszont, amíg ezt az ideális állapotot eléri, millió csoda vár rá, lázas és részeg képzeletének olyan gazdagsága, amit mások nem ismerhetnek. Így lobogott a lelkesedése az első tíz korty után, a második adagot követően viszont elhányta magát, és rá kellett jönnie, ez sem egy leányálom, sőt, legalább annyi küzdelemmel jár, mint maga a tanítás vagy a szántás-vetés.
Sci-fi
- Részletek
- Készült: 2020. április 10. péntek, 16:54
- Találatok: 2254
Németh Szilárd mozgósította a velőfoltos tankjait, Bakondi György elsírta magát az M1 aktuális műsorában, és még Kósa Lajos sem találta a szavakat, így kupakokat és tuszihutikat emlegetett. Sőt, Pataky Attila is megszólalt, hogy na, mit mondtam, amikor egyre több helyről jelentették, hogy teljesen váratlanul feltűnt egy azonosítatlan alak. Teljesen fehér és szőrtelen, szemei sötétek és véreresek, orra olyan, mintha a majmok bolygójának szereplője lenne, s mégis valami készülékben végződik, zömök, természetellenesen rövid a karja, szemben a nagy gyomrával. Többen rohamosztagosnak vélték, Darth Vader beosztottjának, Kis János nyugdíjas szerint pedig ő maga a megváltó úristen, de a felesége adott neki egy maflást, így inkább befogta a lepénylesőjét.
Általában elhagyott, alagsor-szerű, omló csempéjű helyeken tűnik fel, szemben vele egy ember, aki maszkkal takarja az arcát, a csupafehér alak lehelete tehát biztosan dögletes vagy mérgező. Elemezték a képeket, de nem tudták megállapítani, honnan származnak, bármely kórház vagy más egészségügyi intézmény lehet a felvételek helye, így momentán nem tudható, hová küldjék a TEK-et. Őket nehéz azonban mozgósítani, mert a fehér alak feltűnésével párhuzamosan Orbán Viktornak általában nyoma veszik, így nincs, aki utasítsa őket. Ott hevernek parlagon. Aztán hír érkezett, hogy megtalálták az űrhajóját, ott hömbölög Budapest közepén fehéren, kereken és hatalmasan, de hozzáértők kijelentették, az a Puskás Aréna lehet. Most vizsgálja a jelenséget a magyar űrkutatási miniszteri biztos.
Mindeközben a televízió addig ismételte a magyar láblabda válogatott győzelmeit, hogy a csatorna önálló életre kelt, teljesen új meccseket kreált, holnap már világbajnoki döntőt fog sugározni, mit ad Isten, Felcsútról, és mind a tizenegy játékos maga Orbán Viktor lesz. Eközben azonban megint csak ő ingujjban tárgyal a várban virológusokkal, immunológusokkal, varázslókkal és szelleműzőkkel. Ugyanakkor a reptéren is ott van, csomagokat taperol, miközben Máraiba ojtott Wass Albertet idéz oldalán Dózsa László 1942-val/vel. Mindeközben özv. Gogolákné arról számolt be, a boltban ugyanez a fehér alak szolgálta ki őtet, élesztőt is kapott tőle, s amikor hazafelé ment, átsegítette őt az úton, bár nem akart átkelni, és mégis.
Özv. Gogolákné elbeszélése után megszaporodtak az észlelések, a fehér, majomorrú és véres szemű alak mindenütt ott volt, teljesen váratlanul materializálódott, egyszerűen összesűrűsödött a levegő, és megjelent. Tapasztalt szellemidézők állították, hogy műszereik kilengenek, hajuk égnek áll és jéghideg fuvallatot éreznek, ahogy a jelenés testté válik, korosabb asszonyok forróságot tapasztaltak a combjukon, de az uraik állították, hogy csak bepisáltak. Viszont az uraik meg részegek voltak, nem lehetett találni egy megbízható szemtanút sehol. Egyszer a kórház pincéjében látták, aztán a padláson, sokszor egy időben, így terjedt el az, hogy nem is egy alak az, hanem egy egész hadsereg, amely most foglalja el Mária országát.
Bakondi György aztán megfejtette, hogy migráncs álruhában, aki több millióan van, átrágta magát a kerítésen, mindenkit egyszerre toszott meg, és ő volt az, aki elvette a munkákat. Nem véletlen, hogy Parragh úr is tehetetlen a végtelen bölcsességében, és többen látták, hogy még Semjén Zsolt füle is lekonyult.
Parraghfű
- Részletek
- Készült: 2020. április 09. csütörtök, 18:56
- Találatok: 2240
„Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” – Ez a két mondat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szájából mászott elő, aki Orbán gazdasági és oktatási főtanácsadója, és szíve szerint az egész országot összeszerelő-üzemként látná. Sok kis iparos betanított munkásban látja a jövőt, valamint neki sem tetszenek a bölcsészek. „Most erre mit mondjak” – Imádkozzál baszd meg, az nyilván megy.
Akár elnézést is kérhetnék a mosdatlan szájamért, de nem teszem, felnőttek vagyunk, s ha készülnek kivégezni, visznek a puskás osztag elé, kevéssé adunk az illemszabályokra. Akkor pedig különösen, ha látjuk, hogyan megy szarrá az ország, és pusztulunk el ilyen kóklerek kezében, mint például Parragh László, Müller Cecília, Kásler Miklós, Bakondi György, etc., hogy csak a leglátványosabbakat meséljem, akik nem értenek semmihez, és mégis ott vannak, ahol, mert jól tudnak bólogatni.
Parragh nem tud mit kezdeni a gazdaság ügyeivel, Müller a járvánnyal, és egyik sem tud kezdeni semmit azzal, ami a dolga volna. Hogy mit tesznek, arra a kamarai elnök másik tételmondata világít rá, miszerint: „Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.” – A magyar kormány tehát szelektál, ki maradhat életben, ki pedig kénytelen megdögleni. Ezt jelenti ez a mondat, és ez a Parragh még a helyén van.
Hogy a magyar kormánynak, következésképp Orbán Viktornak kik a kedvesek, azt pár napja fejtette ki, mint emlékezhetünk. Valami ilyen sorrendben, hogy papok, állami vezetők, rendőrök, katonák, és így haladtunk visszafelé csökkenő sorrendben a kivégzendőkig. Egyébként a mostani vérzivataros időkben nyer igazán értelmet Lázár kijelentése, miszerint: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Ez a kormány politikai értékrendje, és ez alapján dönti el, kit támogat.
Nem téged, maradjuk annyiban. A Puskás Arénát fehérrel világítják meg, tisztelegve az egészségügyi dolgozók előtt. Ez szép gesztus – ha egyáltalán –, de ennyire futja. Szimbólumokra, mint eddig is, zászló, kokárda, jelszavak, nélküled, s amikor valamit csinálni kellene, akkor ennyi telik, nem épp semmi „most erre mit mondjak”. Ennél látványosabban nem lehetett volna kijelenteni, amit egyébként is tudtunk, fogalmuk sincs, mit csinálnak. Eddig a konjunktúra vitte előre a galerit, most pedig összeszarják magukat.
Ennek a Parraghnak annyira telt még, hogy a szakácsok online képezzék át magukat pékké, és ezzel minden gond megoldódik. Nem történik egyébként más, minthogy Orbán légvára a szemünk előtt omlik össze, az első fuvallat elsöpri a francba az egészet, és eközben is az a gondja, hogy a turizmusnak jusson hatszáz milliárd, viszont, hogy annyi ember megy tönkre, azzal nem tudunk mit kezdeni. Egyébként pedig tudnának, ha akarnának, csak körül kellene nézni Európában, ott hogyan csinálják.
Ha és viszont valaki deklaráltan türk-kipcsak, akkor ez lesz a gyalázatos vége. Egyébként ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy tudnának valamit csinálni, ámde nem akarnak, hanem csupán politikai értékrend alapján döntik el, kiket támogatnak: a fehér, európai keresztényeket, mint volt szíves éppen ez a Parragh ilyen munkavállalókról delirálni még régebben minden kipcsaksága ellenére.
Bod Péter Ákos: A politikai kockázat nagyobb a gazdaságinál
- Részletek
- Készült: 2020. április 09. csütörtök, 00:05
- Találatok: 2337
∎ Bod Péter Ákost, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorát, az MNB egykori elnökét (1991-1994) kérdeztük a járvány nyomán bontakozó gazdasági válság hatásairól és a magyar kormány eddigi lépéseiről. ∎ Szerinte a magyar kormány késésben van, és nem ott segít, ahol leginkább kellene. ∎ A nagy nyugati mentőcsomagok szerinte túlzások, és Európában irreálisak is. ∎ Az európai szolidaritás hiánya, és a magyar kormány felhatalmazási törvénye szerinte nagyobb kockázatot rejt, mint a termelés ideiglenes visszaesése ezekben a hetekben.
Számos bejelentés hangzott el a kormány részéről gazdasági mentőcsomagokról, bár sok esetben még nem ismertek a konkrét rendelkezések, csak a fő vonalaik. Az eddigiek mennyire tűnnek jól átgondoltnak, hatékonynak?
Az első megjegyzésem az volna, hogy a magyar kormány elkésett. Egy halom intézkedést már korábban meghozhattak volna. Kiváló példák álltak előttünk, akár az olasz, akár a német intézkedések, amelyek a nehéz helyzetbe kerülő háztartásokat, vállalkozásokat, és az ott dolgozó munkaerőt támogatják arra az átmeneti időre, amíg ki nem tisztul a kép. Ezekkel 2-3 hónapig fenn lehet tartani a gazdaság reagálóképességét.
Ehhez képest az eddigi hazai bejelentések leginkább a vállalati szférára reflektálnak, a cégek hitelhez jutását, adóteher-csökkentését irányozzák elő. Illetve elég zavaros szövegek szintjén szó van még munkahelyteremtésről is, csakhogy ez szerintem nem kormányzati feladat.
Azt kellene figyelembe venni, hogy a válság után más lesz a kereslet és a kínálat szerkezete. Hogy pontosan milyen, azt nincs ember, aki előre meg tudná mondani, ezt majd a piac kialakítja. Ezért nem a korábbi munkahelyek visszaállítása lenne az alapvető feladat, hanem annak a munkaképességnek a megőrzése, amely az új szerkezet indulásakor lesz fontos.
Számomra ezért meghökkentő, hogy a szociális helyzet kezelésére eddig éppen csak utalt a miniszterelnök. Pedig nagyon sokan vannak olyan alacsony jövedelmi szinten, amelyből 1-2 hónapos tartalékolást sem lehet elvárni.
Arról lehet szó, hogy nincs elég pénze a magyar kormánynak? Kényszerű spórolás vagy a kreativitás hiánya lehet az elmaradó szociális intézkedések mögött?
Ha eltekintek attól, hogy átcímkéznek, esetleg átcsoportosítanak fel nem használt kereteket, akkor nagyon nagy lépés valójában nem történt. Holott a válság előtt elindított nagy állami beruházások azonnali felülvizsgálásával óriási összegeket lehetne felszabadítani. Hiszen már most látható, hogy nem lesz visszatérés a régi kerékvágásba.
Újraindul majd az európai gazdaság, és remélem mielőbb a magyar is, de ez fokozatos lesz, ágazatonként eltérő, és így nem lesz egy határnap, ami után azt mondhatjuk, hogy akkor mától normalizálódott a helyzet. A tömegturizmus például nem tud majd beindulni, míg az alkatrészgyárak, elektronikai üzemek, és a jól automatizált gyártósorok esetében a normalizálódás talán csak hetek kérdése lesz.
Én azt látom, hogy mintha újra akarná indítani a kormány azt, ami volt. Van egy halom fejlesztési projekt, amire uniós pénzeket ígértek, de le kellene állítani őket, vagy beléjük se kéne már kezdeni, mert nem lesz rájuk szükség. Máshol viszont szükség lenne ezekre a pénzekre az átállás után.
Nem akarnak hozzányúlni a deficitszámhoz, nem világos, hogy miért; és nem akarnak hozzányúlni a nagy állami beruházásokhoz és elkötelezettségekhez. A szent tehenek érintetlenek maradtak. Centralizálásra használja fel a kormány azt a többlethatalmat és alkalmat, amit az élet eléje tett.
Mi lesz más, amire fel kellene inkább készülni, és hogyan kellene készülni rá?
Ha elmúlik ez a rendkívüli helyzet, akkor utána nem ugyanabban a struktúrában fogunk dolgozni, fogyasztani, közlekedni és együttműködni a partnereinkkel, mint eddig. Azt is feltételezem, hogy a nagyon hosszú szállítási láncolatokat a cégek lerövidítik, és új, közelebbi beszerzési forrásokat keresnek.
Mi lesz a legelesettebbekkel?
- Részletek
- Készült: 2020. április 07. kedd, 23:35
- Találatok: 2067
A 70 százalékos bérkipótlással a kormány végre a jó iránya indult el. Be kellett látnia, hogy ez most elsősorban egy keresleti oldali és megélhetési válság, azaz a magyar állam sem fogja elkerülni, hogy átvállalja állampolgárai megélhetésének biztosítását, méghozzá tömegesen. Ezt korábban már felvállalta az állam a Távol-Keleten, Kelet- és Nyugat-Európában, sőt, még az Egyesült Államokban is. Ehhez képest a magyar 70 százalék – nem a teljes bérre, csak a kieső részre vonatkozik – relatíve szerény vállalás, de legalább elengedte a kormányzat az „aki akar, képes munkát találni” régóta dédelgetett fikcióját. Ez az ország nagy részén eddig sem volt így, a vírus idején pedig pláne nem.
Továbbra sem világos azonban, hogy mi lesz a társadalom legelesettebb rétegeivel. Jelentős lesz azoknak a száma, akiket a munkáltató nem részmunkaidőre rak át, hanem el fog bocsájtani, vagy már el is bocsájtott. Az eddigi, Európa-rekorder rövid és alacsony összegű munkanélküli segély itt elégtelennek fog bizonyulni.
Ismert, hogy a magyar háztartások háromnegyedének továbbra sincsen pár hónapnál hosszabb időre elegendő tartaléka. Ezt nagyjából a nyár közepére felélik. Ha a válság ennél tovább tartana, nagyon súlyos helyzet alakulhat ki.
Kifejezetten veszélyeztetett réteg az idősek csoportja.
A nyugdíjukat ők ugyan nem fogják elveszíteni, ebben az értelemben tehát nagyobb biztonságban vannak, mint az aktív korúak. Ugyanakkor egy tartósan 360 forint feletti euróárfolyam olyan mértékű import-áremelkedést jelenthet, ami súlyosan veszélyezteti a megélhetésüket, főleg a kisnyugdíjasoknál. A 2020-ban velünk lévő válságban nem jelent semmilyen támogatást a kormány által bejelentett, nagyon kismértékű nyugdíjemelés, amelyet csak 2021-től folyósítanak, évi egyhetes extra jövedelem mértékéig. Sürgősen szükség lenne a szakszervezetek régi követelésének teljesítésére: a minimálnyugdíj érje el a mindenkori minimálbér szintjét! (És ha már a szakszervezeteknél tartunk: abszurd, hogy a kormány hazai és nemzetközi vállalkozói szervezetekkel is egyeztet a válságenyhítő csomagjáról, de a szakszervezetekkel nem!)
Az időseknek azonban többre lenne szüksége, mint jövedelemre. Nem véletlen ugyanis, hogy tömegesen kinn vannak az utcán a kijárási korlátozás ellenére. Az Európai Szociális Felmérés (ESS) adatai szerint ugyanis a magyar nyugdíjasok minden más uniós tagországnál nagyobb arányban elmagányosodottak. Mintegy 60 százalékuknak egyáltalán nincs társasága, míg mondjuk Skandináviában ilyen nyugdíjas gyakorlatilag nincs. Vészhelyzetben mutatkozik meg, mennyire hiányzik egy érdemi szociálismunkás-hálózat idehaza. Érdemi fizetésekkel, jelentős létszámmal. Ennek a bevezetése most óriási segítség lenne (bevásárlás, ház körüli segítség, étkeztetés, ügyintézés, lelki támogatás), és munkahelyeket is jelentene. 
Ez nem más, mint egy feltupírozott választási Erzsébet-utalvány
- Részletek
- Készült: 2020. április 06. hétfő, 21:07
- Találatok: 2090
„Azt hittem, hogy csak 2021 őszétől lengetnek be célzott, jól hangzó, adott esetben helyén is való választási ígéreteket. Tévedtem” – ez volt Barát Gábor nyugdíjszakértő első reakciója Orbán Viktor mai – a járvány miatti gazdasági válságkezelés részeként (!) bejelentett – intézkedésre, miszerint 2021-től egyenlő részletre elosztva, négy év alatt kiosztanak egy 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeget. „Ez megdöbbentő cinizmusról tanúskodik, szakmai alapon értékelhetetlen ” – szögezte le portálunknak az Országos Nyugdíj-főigazgatóság korábbi főigazgatója. Szerinte két-három héten belül valamit ki kell még találni a nyugdíjasoknak, mert egy részük májusra anyagilag teljesen ki fog vérezni. „Egyébként pedig mi van a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkkel?” – vetett fel egy további kérdést.
Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, Orbán Viktor mai bejelentése szerint, visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, mégpedig négy részletben. 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül, a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni, és ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is – mondta a miniszterelnök, aki – nem kis cinizmussal – úgy fogalmazott, hogy most a munkahelyeket kell menteni, de nem szabad elfelejtkezni a nyugdíjasokról, a szülőkről, nagyszülőkről sem, akiket a mostani helyzet leginkább fenyeget.
Nagy kérdés, hogy ez a lépés megvédi-e, s ha igen, mennyire az Orbán által emlegetett réteget? – kérdeztük Barát Gábortól.
Gyors segítség kellene, nem ígérvény
„A nyugdíjasok több mint fele erőn felül, tartalékait felélve, (már ha volt) kiköltekezett a koronavírus miatt bejelentett veszélyhelyzet kihirdetése óta, anyagi helyzetük is megroggyant, nem csak a lelkük” – mutatott rá a szakértő. Ők gyors segítségre szorulnak, ezért kellene május elején az átlag nyugdíj körüli nyugdíjban és az egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek egyszeri, 35-45 ezer forint juttatást adni. „Erről sajnos nem hallottam” – mondta Barát, aki maga is meglepődött a bejelentésen.
Mint hozzátette: „sok mindenre számítottam, de az adott helyzetben és égető igényekre tekintettel, a 13.havi nyugdíj újratöltésére nem”. Egyrészt azért nem, mert a nyugdíj szakmailag átgondolatlan, másrészt mástól vesz el forrást, és főleg azért nem, mert most nem arra van szükség. „Nem, hogy a lóláb, az egész ló kilóg” – mondta, rámutatva, hogy ha ez lett volna a szándék, akkor már korábban is megléphette volna ezt a kormány.
A politikai előny mindenek felett