Hírek

Merkel azt mondta: “véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni”, és tegnap találkoztam olyan hozzászólással a hír alatt, amelyik bőszen komcsi-zsidózott, mint ahogyan nálunk futballmeccseken is indul a vonat, a belügyminiszter pedig nem ért a futballhoz. A németek elvégezték a múlttal való számvetést, voltaképp ezért tudnak az emberiség szemébe nézni. Mi azonban a saját magunkéba sem tudunk, itt az emberek minden nehézség nélkül alakulnak át nyilas keretlegényből ávóssá, kommunista párttitkárból kereszténydemokrata szentfazékká, liberálisból fasisztává. Magyarország barbaország kivizsgált és értékelt múlt nélkül, itt soha senki nem nézett szembe önmagával, itt mindenki partizán és ministráns egyszerre.

És most, hogy elmeséltem az életemet, látogassunk el Portugáliába, ahol Orbán genderezett lengyel haverjával együtt. Ott – Portugáliában – egyébként tíz éves programot fogadott el az EU a munkanélküliség és szegénység csökkenésére, és ebben szerepelt volna – illetve végül szerepel is – a rettegett kifejezés, amikor a nemek közötti egyenlőségről, a nemek közötti bérszakadék eltüntetéséről volt szó. Nem sikerült az iszonytató szót kihúzatni a szövegből, holott emiatt már csütörtökön megérkezett a népes magyar küldöttség, köztük Varga Judit és Novák Katalin, akik együtt gendereztek Orbánnal és a lengyelekkel. Orbán még azt is bevallotta, hogy nem érti a szót, ahogyan nem érti a jogállamot sem. Kiérkezett konferenciázni Portóba a középkor.

Ehhöz az alapzajt a telekép adja meg, amely minden magyari ivóban – így históriánk helyén is – kitartóan üzemel, zümmög mintegy a tudatalattiba küldve a világot, ami híradóból áll, futballból esetleg, és csöcsös csajokból maximum. És most, hogy elmeséltem színdarabunk helyszínét és a történelmi összefüggéseket, nézzük a szereplőket, akik magyari jómunkásemberek sok sörrel és egyelőre kevés gyorsítóval a gőzös agyukban, s amikor a drámába – amely közpéfajú színmű – bekapcsolódunk, az a jelenet zajlik épp, amelyben a telekép híradója, akárha valami középkori lantos, azon a hangszínen közli, hogy megkapták az okleveleiket az első magyar űrkatonák.

Az elmúlt egy év alatt azonban azt sulykolták a mimagyarok fejébe, hogyha tapasztalnak magukon valamit abból, amit a kis tüskések okoznak, ne menjenek emberek közé. Ez az egy év a tesztelésről és a karanténról szólt, illetve kellett volna szólnia, ám ezek a pillanatnyi politikai és hatalmi szándékok szerint működtek, így nem csoda, ha Becsó képviselő tudata is föllazult a kuplerájban. Az ember, főleg, ha képviselő, ott őrlődik a kötelesség, pláne a hazamegmentő és felvirágoztató feladatok és a saját egészsége között, de ő mindig a föladatot választja. Csak a munka, csak a robot. Kivéve, ha az ellenzék hívná össze a házat, akkor mindig van más halaszthatatlan dolog.

Vannak kiinduló tételeink, miszerint „Mindenkit meggyógyítunk”, illetve „A védekezés sikerét a halottak számában mérjük”. Ezeket a kedves vezető fektette le két gyenge pillanatában, mert nem tudta, mi vár az országra. Ez csak egy kis nátha, a migráció a nagyobb veszély kezdeti metódustól egészen a ma már huszonnyolcezer halottig, az ojtakozási diadalig, ami után Kásler összegezve a dolgokat mintegy jelenti ki “Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők nyolcvan százalékát elveszítették, máshol ez csak ötven százalék volt”. Kérdésem ezen a ponton, ha egy kórházi osztályon a betegek nyolcvan százaléka meghal, azt minek nevezzük?

De, hogy akkor így megmenekültünk, minek akkor a vészhelyzeti, rendeleti. Ez olyan mélyen bőséges esti kérdéses dilemma, miszerint miért nő a fű, hogyha majd leszárad, és miért szárad le, hogyha újra nő? Az ilyenek összezavarják a munka alapú társadalom működését, mert hová is juthatnánk, ha a szerelősoron a jómunkásemberek nekilátnának filozopterkedni, olajtól iszamos kézzel vakarnák a zsíros hajukat mindenféle világmagyarázatokon, hogy mondjuk beleszerelmesednének a platoni ideákba, és oda jutnának, hogy a kedves vezető sem más, csak egy árnykép a falon. Vagy hogy hány univerzum is van, és azok közül melyik az igazi, az ilyenek fennakadást okoznak a termelésben a szalagon, nem lesz elégedett a béjemvé, s emiatt elvész a hatalom.

Ahogyan tegnap Németh Szilárd közzé tette a vacsorájáról készült fényképet, egyből a rossz orosz asztal ötlött és ugrott be. Elsősorban azért, mert Thomas Mann ezzel az étkezés, és úgy általában az ember testi, ha úgy tetszik, organikus mivoltát hangsúlyozta a szellemi felett, mint ahogyan az egész regényben is benne van ez a vonulat, a lélek-anyag lét ellentmondásai, amiről majd tanulmányt kellene írni Demeter Szilárd valamelyik folyóiratába. De ez csak móka volt. Mert egyrészt ki írna ezeknek tanulmányt, másrészt mit érdekli ezeket Thomas Mann, akit még József Attila is üdvözölt. Már az is valami internacionalista-globalista összeesküvés volt, de megint elragadott az asszociáció mételye, csapong az ember ide-oda mint egy rossz villamos.

Nekik az mondta a FIFA, nincs néző, nincs meccs, azóta az összes baszk polgártárs lesütött szemmel jár, kel a világban. Ők a futball mint vallás és művészet kitaszítottjai, az eretnekek, akik pár honfitársukat sem akarták és voltak képesek feláldozni a labdarúgás oltárán. Gyenge, tiszteletünkre egyáltalán nem méltó bagázs. Nincs meg bennük az eszelősségnek az a tüze, ami viszont minielnök elvtársban oly magas hőfokon lobog, hogy sietett kijelenteni a FIFA böszméinek, nemhogy nézők lesznek a magyari stadionban, hanem csurig lesz az. Rogyásig mintegy, ünnepelve a futballon kívül a kedves vezető diadalát víruson és józan észen, uralmát életen és halálon.

Egyrészt szétveri mind az összeset, másfelől pedig ideológiai tisztogatást végez bennük olyképp – mint szavaiból kiderült –, mint a sajtóval is tette, ahol baloldali volt a fölény és még ma is az állítólag. Az egyetemek a minielnök lázas előadásában – ha nem ő dirigál bennük – „valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké” válnak. Mert – így az eszement minielnök – „a baloldal ugye egy internacionalista képződmény Magyarországon, az egyetemek pedig nemzeti intézmények”. Ami ebből a beteg gondolatmenetből fölsejlik, az maga a tömény iszonyat. Ez az ország szellemi életének lefejezése, illetve ellenzékbe, illegalitásba kényszerítése.