A hungarikumságból fasiszta nacionalizmus lett Orbánék keze alatt, olyik jelenség pedig már egyenesen nerikum, mint a színészképzés élére kinevezett katona, aki végzi is a dolgát becstelenül: kikapcsoltat, bezárat, lecsukat és fenyegetőzik. Ugyanúgy, mint Dúró Dórika, aki bekattant, és most a színházakból akarja kiűzni a meleglobbit, amely meglátása szerint felettébb agresszív. Hátra van még a zene és a képzőművészet, hogy kilegyen a paletta, és akkor derül majd ki, hogy a terhelt Dórika en bloc a kultúra ellen hadakozik azzal a vigasztaló tudattal, hogy küzdelmében egyáltalán nincs egyedül. Ne tévesszen meg minket azonban: nagy, kerek bociszemei vannak, de nincsenek emberi érzései. A többinek sem.
Ez a hungarikumság olyan már mint a lealjasított kokárda, amely Orbán óta elveszítette a jogát arra, hogy tiszteljük. Minden, amihez hozzáérnek, átértelmeznek, lenyúlják, elveszíti valaha volt jelentését, és egy tisztátalan, formátlan ideológia részévé válik. Egy gőzös trutymó lett az ország feudálfasiszta, nacionalista, primitív gőzökkel. Ahol egy Dúró Dóra a megmondóember és Takaró Mihály az eszmei mérce, az az ország a kultúrnépek számára elveszett. Ez egyébként Ady bánata a piszkos, gatyás, bamba társakkal, a káromkodással és fütyörészéssel. Annyi nóvum van Dórika delirálásában, hogy ezúttal a droghasználathoz hasonlította a homoszexualitás kérdését, és ez több veszélyt rejt, mint ami elsőre kitűnik belőle.
- Részletek
-
Készült: 2020. október 15. csütörtök, 17:02
-
Találatok: 2219
A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány három hónap alatt harmincezer tojást vásárolt, ami nehezen értelmezhető, hacsak nem csibekeltető üzemel a főnök budija mellett, vagy valamelyik NER lovagnak nincs tojótelepe, és a tojásokat alkotmányos kötelesség volt megvenni. Mert harmincezer tojást három hónap alatt, tehát havi tízezret nem bír fölzabálni az a pár tucat gyerek, aki ép világsztárrá nevelődik a messze földön híres akadémián. Vettek mást is három hónap alatt, ami kiderül abból a dokumentumból, amit a DK könyörgött ki, mert a bíróság kötelezte a kiadását, csak épp mégis vonakodtak megmutatni. Szóval van abban egymillióért harcsa vagy több tíz tonna Fornetti, mégis a harmincezer tojás érdekel leginkább, mert ez olyan mesebeli, és volt nekem nagyon régen egy Ili nénim.
Ili néni nagyanyám sógornője volt, a bátyja második felesége, aki akkora volt, mint egy veréb, és olyanforma is. Őszökön vittünk neki egy zsák krumplit anyámmal rendszerint, mint valami Fidesz alapszervezet, ami zsák krumplival elvolt tavaszig. Akkor már jöhetett hó, hideg, biztosítva volt az életben maradás. Ili néninek volt ezen kívül egy főzési mutatványa, amely abból állott, hogy képes volt egy tojást elfelezni, s egyik részéből nokedlit készíteni, a másikból rántottát. Ez cirkuszi mutatvány, mint ahogyan az is, miként maradt életben mindettől, de sikerült neki, amíg meg nem halt. Most pedig képzeljük el egy történetben Ili nénit mindezek után a harmincezer tojással, ami neki hatvanezer étel hatvanezer napra, ami uszkve százötven évre elég így, egy török megszállás kihúzható belőle.
Mindez nem matematikai hókuszpókusz, csak egy történet, mert Ili nénik ma is vannak dögivel, és az ő pénzükből zabálják a futballisták a harmincezer tojásokat, vagy vagdossák azokat egymás fejéhez. A felcsúti futballizmus és futballisták tíz év alatt harminc milliárd közpénzt kaptak TAO címen, ami az ország költségvetését rövidíti meg. Ezt a pénzt, és még a százszorosát, amit elloptak, elcsesztek mihaszna dolgokra, az Ili nénik jobb sorsára lehetett volna fordítani, de ez nem történt meg. Hogy demagóg vagyok-e, még az is lehet, de valahogyan csak le kell fösteni a dolgokat, hogy kijöjjön a lehangoló kép, amelyben az Ili nénik maszatos arccal nézik a kirakaton át az odabent dőzsölő futballista-növendékeket. Így a hajdani kapitalizmust szokták ábrázolni éhes gyerekekkel, nekünk viszont a NER jutott.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. október 14. szerda, 21:06
-
Találatok: 2213
Azt írja az újság, hogy lent a messzi délen, ahol a migráncsok ostromolják a hazát permanens kitartással, tíz kilométeren már mélységi határzár is épült, jelentsen ez bármit is vagy akármit. S mivel az alagutas támadások ellen véd, feltehetőleg a kerítést a föld alatt is kihúzták, vagy betonnal töltötték fel az anyaföldet, harci gilisztákat telepítettek oda vagy nem tudom. Azt sem árulták el, a front mely szakaszán épült, azt sem, mit takar a fogalom, de arrafelé nézhetnek ki a fejükből az ürgék, vakondok és csimaszok, midőn munkálkodásuk közben koppan a fejük a falon a föld alatt nagyon.
Hol van már a szép emlékű és hevenyészett GYODA, amit a vészek első perceiben talált ki a magyar lelemény, hol a vesén rúgott migráncs a csatamezőn, a hős, határ-, és hazavédő asszony, az első riadalmak, ilyenek. Máma már a Bakondiból szivárog a nyüszítő, egyenletes félelem, amely belepi az egész magyari világot közvetítve az M1-en. Azt is írja az újság, hogy akár a határ egész hosszában is bebetonozhatják az anyaföldet, ám ehhez már kínai kommunista testvéreinktől kellene útmutatás, hogy az ő őseik hogyan is építették a nagy falat világ csodájára.
Pedig vannak egyszerűbb módok is az ásás kiszűrésére, mint a hős egri védőké, akik a dobra rakott száraz borsó rezgését figyelték, a félelem módjai végtelenek, ahogyan a hülyeségé is. Afelé halad kies hazánk, és ütemesen, ha már nincs is ott egészen. Miközben a járvány elszabadult, képtelenek kordában tartani, de nem is akarják igazán, a széteső, és ránézésre az utolsókat rúgó országot védik immár a föld alatt, nem gondolva a magyar özvegyek sóhajaira, hogy akkor ki fogja megerőszakolni őket. Ki veszi el a magyar jómunkásember munkáját, ki eszi meg a keresztény kultúrát.
Az élet nem habostorta Pelikán, mert például a békaemberekre még most sincs gondolva, se a léghajós lerohanásra. Mert ugyanis, ha a duci kis ujjainkon kiszámoljuk védekezésünk módjait, akkor arra jutunk, hogy Orbán apánk már óv minket a földön, föld alatt és vízen naszádokkal, de tengeralattjáróra még nem gondolt egy fideszes riogató sem, s mint említettem, a légitámadás is kimaradt. Tábornokaink hülyék tehát és képzetlenek, esetleg pocakosak, mert azt nem szereti a Napóleonunk egyáltalán. De fokozni is lehet, ha már reszketünk.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. október 13. kedd, 16:01
-
Találatok: 2002
Főzőverseny volt Felcsúton, a budi tövében. Magyarország étele volt a címe, témája pedig a nemzeti összetartozás, ami abban nyilvánult meg, hogy kötelező volt használni piros, fehér és zöld alapanyagokat. Akkor most abban a dedóban vagyunk, amelyik kollektíven nyalja a kedves vezető valagát, de meglehetősen ötlettelenül. Piros, fehér, zöld alapanyagok, ilyet mindenki tud, ha én szerveztem volna, külön előírom, hogy sózni kizárólag a Trianonért hullajtott könnyekkel szabad az ételt.
Az ilyen rendezvényektől viszont megáll az ember esze, és úgy tapod egy helyben kilátástalanul, mint azé, akiből ilyenek jönnek elő. Az ételnek populárisnak kellett lenni, olyannak, amely elkészíthető egy átlagos felszereltségű konyhán, az alapanyagnak pedig adagonként ki kellett jönni ezer forintból. Aki ezt kitalálta, nem nagyon járhat boltba, csak egy ideája volt, óccsó legyen, és olyan, hogy belehasadjon az ember magyari szíve az összetartozás búbánatába. Ehhöz képest nem puliszkát főztek.
A győztes menü: fogasfilé parajlevéllel burkolva, haltej májköntösben, füstölt mangalicaszalonna fátyolban, kapros sajtkrémmel töltött túrógombóc barna vajban pirított reszelt morzsában, tejfölhab, zöldségkosár, marinírozott kelbimbószirom, kápia paprika “csiga” édesköménnyel, piros sültpaprikakrém. A nemzeti jómunkásember bizonyára hajkurássza az asszonyát, ha a dolgozóból olajtól iszamosan hazatérve állapotos asszonykája nem ilyennel várja őt. Ekkor kerül elő a vak komondor.
Ha erre a menüre Németh Szilárd ránéz a velőspacalos kondérja mellől, elsírja magát, a kedves vezető elejti a koviubit és eldugja a kis piros fazokát az erős chili Viktortól feliratú kis üvegcsével együtt. Egyáltalán, egy ilyen menütől mindenkinek meghasonlik a lelke, mint amikor Balog páter miniszterként kaviárral tömte az árva gyerekeket a Hiltonban, vagy özv. Vargáné rántott húst lát, és nem ismeri fel, mert ilyen étellel évtizede nem találkozott. Ez az étel Trianonnal vegyítve maga a skizofrénia.
De azt a böszme tévéműsort is az eszembe juttatja, amelyben – már nem tudom melyik adón lukkitöltőnek – a séf körülnéz a hűtőben, hogy abból a kevésből mit dobjon össze, amit ott talál. Jé, van egy cukkini – örül a műsorban a séf –, és elkészít egy borjúragut krumplival és kukoricával, sült békönnel díszítve, friss tavaszi salátával, ami nyomokban cukkinit is tartalmaz. Mint a kőleves című mese, bár mostanában ezzel a műfajjal csínján kell bánni, mert könnyen rásütik az emberre, hogy nemzetidegen buzi.

Bővebben ...