Rétvári keresztje
- Részletek
- Készült: 2021. július 26. hétfő, 11:41
- Találatok: 2401
Amikor Kaletáról kiderült, hogy erősen pedofil, akkor ő azzal védekezett, hogy viszont mélyen vallásos. Mégpedig keresztény, és innentől nem én tehetek arról, hogy mindezzel relativizálta a kereszténységhez való viszonyunkat, ha nem lett volna már amúgy is ambivalens attól, hogy Orbán a szájára vette a térdre, imához ordítása után. Ez a közismert megtérés nem valami megvilágosodás, hanem a hatalom akarásának eredménye, innen nézvést tehát a Fidesz – és csatolmányai – elvesztették azt a jogukat, hogy az ő kereszténységükkel szemben elnézőek legyünk, mert váltogatott köpönyegekkel szemben miért is lennénk azok.
Másrészről a kereszténység is csak egy gondolat a világ megmagyarázására, ebből a szempontból pedig nem különbözik a húrelmélettől, ami indokolja azt, miért nem borulunk le Sheldon előtt, hanem figyelmesen hallgatjuk okfejtéseit, aztán olykor kiröhögjük. Mindez magyarázza azt a Bödőcs megnyilatkozást is, amikor azt jelentette ki egyik előadásában, hogy „Azt mondják, istennel nem viccelünk. – De.” Mert, ha ezt nem nézzük el, akkor tálibok leszünk, akik máglyára küldik Bödőcsöt. Ez azonban azért nincs így, mert hiába mondogatja reggeltől estig a kedves vezető, hogy Magyarország keresztény ország, Bödőcs lecsapásával: Nem az. 
Ártunk és ormányunk, s aki ezzel egylényegű, akárha atya, fiú, szentlélek, maga doktorminiszterelnök et. hozta a formáját megint. Mókát, kacagást és elszörnyülködő rácsodálkozást okozva Neria népének felötletve az amúgy patakként benne megbúvó, de mindig csobogó ontológiai kérdést, hogyhát hülye ez? Az is. De leginkább aljas. Még inkább tolvaj, de leginkább önmaga, megismételhetetlen, megtestesült, trottyos gonosz. Az Unió pár napja megkérte őtet, hogy legyen szíves, ne hazudjék. Hogy ne hazudja azt, azért nem kapja meg a helyreállítási pénzeket, mert ő – mármint az Unió – le akarja vágatni a magyari kisdedek kukacát.
A falu végén, ott, ahol a kukoricás mellett a temető felé kanyarodik az út, megint megjelent egy kék plakát. Ezúttal azonban nem csak ott, hanem a kultúrház mellett, sőt, a templom oldalában is, hogy ne legyen olyan hely, szög, irány, ahonnan egyet ne lehetett volna látni, bármerre is nézzen az ember. Ám másfajta kék plakátok voltak ezek, mint az eddigiek, valami szöveg állott rajtuk, alattuk meg vigyorgó vagy szomorkodó sárga fejek, hogy a falu népe nem is nagyon tudta mire vélni. Mentek egyiktől a másikig a duplagyűrűsök, az olajoshajúak és a bánatos szeműek, mint valami heringraj az óceánban, akképp hullámoztak ide-oda, nyomukban a kisdedek a műanyag dömperekkel, rollerekkel, surrogott tőlük a falu, míg a kémények pipáltak, pedig nyár volt.
Gulyás Gergely kancelláriaminisztert tegnap egy kérdésre adott válasza után kiröhögték az újságírók. Politikusnak ennél nagyobb csapás nincs. Azzal, hogy a képébe nevetnek a mondandója miatt, egy csapásra hullik le róla minden lepel és méltóság, abban a pillanatban veszti el látványosan szavahihetőségét, abban a pillanatban semmisül meg politikusként. Amikor egy politikust szemtől szembe röhögnek ki, onnantól kezdve megszűnik politikusnak lenni, összedől az ebből fakadó és e köré épített tákolmány. Mert egy politikus, amikor rangot és funkciót kap, óhatatlanul elkezd levitálni, az emberek fölött lévőnek érzi magát.
Szólani kell. Mert hiába, hogy tudjuk, eszünkkel fölfogjuk és meg is értjük, hogy ami van ezzel a gyerekvédelmi népszavazással, az a terelési most már mindenről, a vágtató Pegasustól a megülő Fudanig, az el nem siratott harmincezer halottól az összes ellopott pénzünkig, Mészárostól Tiborczig és Ráhelig, KESMA-tól a Népszabadság haláláig és nyugdíjpénztáról rabszolgamunkáig, ez azért már egy szint. Lefelé meghatározni a nívóját nehezen lehetne, és ha abban bíznánk, hogy ez a szint azért már az egyatábornak is túl alacsonyan van, ilyenben reménykedni önámítás.
Drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk a napokban posztolt egy titokzatos fotót, amelyen három gyermekével plusz egyetlen férjével pózol, és minden külön értesítés helyett azt a szöveget biggyesztette hozzá, hogy „a magyar érdekek megvédve”. Csak elindul az ember agya egy kis vándorútra mindezek után, főleg a bukolikus családi felvétel miatt, amikor közkeletű volt drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk magánéleti válsága és válási szándéka, de ehhez nekünk közünk nincsen semmi. Maga a duma az elgondolkoztató, hogy meg lettek védve az érdekek, a magyaroké, de mégis fölvetül, hogy kinek az érdeke és mégis miféle.
Kellene írnom, mert volna mondanivalóm erről a lehallgatási botrányról, mégsem fogok, mert minek. Nézegettem itt az erről készült anyagokat a kirobbanástól a jelen helyzetig, állapotig. Az tűnik elém, hogy a történéseknek jól kidolgozott forgatókönyve van a totális tagadástól a kényszerű beismerésig, a hangoztatott törvényes működéstől a később kiderülő totális törvénytelenségig, és mégsem fog történni semmi. Varga Juditnak már tegnap le kellett volna mondania, amikor két nap alatt jutott el attól, hogy Magyarországon ilyen lehallgatás nem történt, odáig, hogy na, jó, igen, de jogállami keretek között.
Kölökkoromban fölöttünk lakott Fülöp úr a harmadikon. Új volt még a világ, gyorsabban nőttek ki a házak a földből, mintsem a környezet alakult volna hozzájuk, és így történhetett, hogy a ház töviben ott felejtődött egy vasúti sín, azon pedig vonatok hozták a kavicsot, föhenyet, és ezt éjszaka zajos markolókkal rakogatták kifelé, ha úgy diktálta az ütem. Mintha egy bánya közepén élt volna az ember, ahogyan épült erősen a szocializmus éjjel és nappal.
Orbán Viktor a kormány szájával ugyan, de mégis csak visszaszívta a civil szervezetek adományozóinak bejelentési kötelezettségét. Két hétig volt érvényben az ezt bevezető regula, s ha így ugyan gránit szilárdságúnak nem is mondható, de tartóoszlopos tákolmánynak talán kicsinyég igen. Nem tudni mi volt a nem ér a nevem, káposzta a fejem oka. Lehetett a brüsszeli pénzek féltése, a felcsúti lebukás-kiderülés, CÖF tisztánlátás, amik elég kínosak bírtak volna lenni. Egyetlen dolog biztos, nem a civilek tiltakozása okozta a pálfordulást, mert civilekkel, egyáltalán a Fideszen kívül álló emberek csoportjaival Orbán Viktor nem foglalkozik soha.