- Részletek
-
Készült: 2020. július 28. kedd, 14:43
-
Találatok: 1674
Az Európai Újságíró-szövetség (EFJ) hétfőn kiadott közleményében felszólította Európa vezetőit, hogy védjék meg a média szabadságát Magyarországon. Ebben a mondatban benne van az egész XX.-XXI. századi magyar és egyetemes történelem, Trianon, Jalta, ’56, Horn és a NER. Ez a közlemény egy elhaló sikoly, miközben Orbán a veje balatoni luxusnyaralójából küldözget kalapos-napszemüveges fényképeket. És ami a mókás, valószínű, már akkor is ott volt, amikor a több ezres tömeg a Karmelitáknál épp neki üzent, hogy hátha meghallja. Nem hallja meg, tölt egy kortyocskát a demizsonból a vejének, és ebben is benne van az egész lehangoló magyar sors.
Több Balaton, kevesebb Brüsszel, szösszentette a kalapos-napszemüveges kép alá a kedves vezető, amitől a hívek elaléltak, és írtak is neki a közösségi oldalon, hogy hajrá, miniszterelnök úr, harcoljon. Nem harcol. A veje luxusnyaralójának árnyas fái alól küldözget lelkesítő szövegeket, miközben a tömeg ellene tüntet a fővárosban. Ha az EFJ közleményében a történelem, Orbán képében az ő sorsa mutatkozik meg egészen. Olyan nyaralóból szájkaratézik, amelyet a veje az Uniótól ellopott pénzből épített(vett), s hogy baj ne legyen, az após inkább a mi pénzünkből pótolta ki a hiányzó összeget. És most onnan üzenget az ellopott pénzek utalójának.
Pofája, az van, mondta a Hair című filmben egy decens úrhölgy Bergernek, aki a partijukra becsörtetve az asztal tetején ugrált, és magunk sem mondhatnánk szebben miniszterelnök úrra: pofája, az van. És még csak le sem szakad. Jellemző kilátástalan helyzetünkre, hogy azt az újságot, amelyik kiderítette, hogy Orbán honnan küldözgeti a bicskanyitogató képeit, elküldték melegebb éghajlatra. Hogy ez aztán fontos, ilyenekkel foglalkozni, hol nyaral a drága miniszterelnök úr, hol piheni ki a Brüsszelben összeszedett fáradtságot, ahol is a hátán cipelte a libernyákokat Hol pihenné ki, a libernyákoktól ellopott pénzből vett nyaralóban.
Azért ez már egy szint. Viszont megint történt egy ordas nagy lenyúlás, legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a Elios ügy, amiből a nyaraló van. Itt van nekünk ez a háromszáz milliárdos lélegeztetőgép mutyi, ami miatt Vadai képviselő kérdést intézett a legfőbb ügyészhez, hogy akkor most ez hogy. Polt elvtárs pedig azt válaszolta, továbbította az ügyet a rendőrséghez, aki majd nem talál bűncselekményre utaló jeleket, és lezárja a nyomozást. Polt elvtárs megtette, amit megkövetelt a haza, viszont a rendőröknek meg Pintér a főnöke, és körbe is értünk. Ezért volna szükség az Európai Ügyészségre, és ezért nem vagyunk annak a tagja.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 27. hétfő, 22:38
-
Találatok: 1742
Ahogyan megmordult az ország, fölhorkant mintegy, hogy elveszik az Indexét, jó lelkű migráncsok kis csoportja úgy gondolta, mulattatja csöppet a megviselt publikumot, ezért megint lukat ásott a kerítésnél. Vagy nem. Ez az, amit soha meg nem tudunk sok minden más mellett, de mindegy is. Mint ahogyan tegnap kiderült, Katymár külterületén a rend éber őrei meglátták megint a lukat, aminek úgy bírnak örülni – vagy csak mímelik –, mintha egy féregjáratot találtak volna más, boldogabb univerzumok felé, ahol sajtból van a Hold és egy jóságos egér uralkodik bajszán billegő tejcseppekkel.
Fénykép készült mód szerint a lukról, valamint föltérképezték, lemérték és fényképezték, hogy ötven centi a bejárata, kilencven a belmagassága és huszonkét méter a hossza. Innen nézvést egy dagadt anakonda járata ez, aki viszont elefántot vacsorálni nem tud, mint a kis herceg rajzán, mert akkor beleszorulna, és elkapnák a rend éber őrei. Ezidáig ez Bakondi tollára való történet, egy ilyennel ő hetekig elvan az M1-en, és mondhatni oly mindennapos, hogy szót sem érdemelne. Hanem a vége, ami megragadta a képzeletemet megint, hogy szállott, akár a turulmadár, csapongott lobotómiára várva.
Hogy aszondja – fejeződik be a tudósítás a szenzációról – a rendőrök helyszíni szemlét tartottak az alagútnál, és azt betemetésig őrzik. Az igen, mondom magamban, és látom a lelkemben, amint a marconák óvják a lukat, hogy jön-e belőle a kígyó, és most jövök rá, mennyire hasznos is volt a kínzó matematika óra, ahol az ember megtanulhatta a térfogat kiszámítását. Itt is, ahogy a rend éber őrei osztanak és szoroznak, mennyi köbméter ez, és áll ott az őrmester, akárha Virág elvtárs, és toppant lábával, hogy várom a sódert meg a kavicsot, vagy, hogy nincs homok, akkor csinálunk elvtársak.
Egy móka az élet. Valamint kacagás. Úgy tűnhetik, hogy a rendőrökön szórakozok, pedig nem. Illetve annyi megengedés van bennem a bántásukra, hogy megérdemli az, aki ezeknek a zsoldjába áll, de mindjárt ott a ráismerés, hogy enni kell. Viszont az indexeseknek is, és mégis föl bírtak állni. Így rendőrnek sem muszáj lenni Pintér seregében, ezért, ha hülyét csinálnak az emberből – mert az ilyenekkel azt, bizony –, akkor a delikvens viselje méltósággal. Fogja fel a karma előlegeként, hogy már ebben az életben is kiegyenlíti a számlát: ha a gonoszt szolgálom, ráfizetek. Ilyen egyszerű.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 26. vasárnap, 17:02
-
Találatok: 1645
Mark Rutte gyűlöli a mi politikánkat….Ez Szijjártó Péter tegnapi gondolatkísérletének eredménye, ami olyan jelentőségű, mint akár a kerék vagy a balta meglelése az emberiség számára. A jövőbe vivő biztos út, ébredés a fügefa alatt. Ám hiába vált elméje tisztává és csendessé, mint Sziddhartha hercegnek Bodh-Gajában, ahogy elnézzük a futsalost, ez még csak a bódhiszattvaságra elég, arra is alig, de azért mégis. Mert gondoljuk meg, micsoda teljesítmény, elképesztő tisztánlátás kell ahhoz, hogy végre rádöbbenjen, ez a libernyák holland gyűlöli az ő politikájukat.
Nem a magyarokat, nem Jóska bácsit a talponállóból, sem a rónaságainkat, nevető hegyeinket, hanem a politikájukat. Szijjártó bódhiszattva úton van poroszkál, nem ordította le senki fejét kivételesen, hanem megtette az első óvatos lépést a valóság felé, és rádöbbent a tényre, a libernyák érzéseire. Szijjártó lelki útja azonban nem teljes, nem látja még, hogy nem csak a holland libernyák, hanem mindenféle lenézett alakok a világban, sőt, uszkve hétmillió magyar a kerítés innenső oldalán is gyűlöli a politikájukat. Elég lett volna pénteken este kinézni a Karmelitákból Isten szent és szabad ege alá.
Az a pár ezer ember sem azért volt ott, mert szereti őket, hanem éppen ellenkezőleg. Ezért állapítható meg, az a tiszta pillanat, amely előidézte a gyűlöletre döbbenést, mindenképp biztató, de még csak az út eleje. Messze még a cél, amelynek végén visszaemlékszik előző életére, amelyben futsalos volt, fiatal és bohó, míg most ilyen összeaszott, rikácsoló papagáj, akiben tényleg nincsen semmi szeretetre méltó. Lehetne dagadt is, mint a főnöke, akkor sem lenne, vagy akár szőke is, akkor sem. Akárha Vladimir és Estragon, elveszítette a jogait a szeretetre és tiszteletre.
Jelen állapotban az van, és ezt nem látja, hogy Ruttéval ellentétben, aki úriember, ezért nem mondja ki, a magyar proletár viszont igen, hogy nem a politika gyűlöletéről van immár szó, hanem ez az érzés mélyebb és terjedelmesebb. Kiterjed az emberi valójukra is, mert szaralakok. Ezt még nem tudja, vagy nem meri tudni az előző életében futsalos, máma kakadu, hogy úgy, ahogyan vannak, amivé váltak, cuzammen utálatosak és gyűlöletesek, amire akkor fog rádöbbenni, amikor megindul a birnami erdő. De mondom, fejlődésnek lehetünk tanúi.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 25. szombat, 20:00
-
Találatok: 1861
A magam részéről álszent dolognak vélem, amikor a magyar nyelv egyes szavait a sajtótermékekben álruhába bújtatják, s úgy tárják a közönség elé, mintha valami szégyenlős szűzlányok volnánk. Holott cafatokban lóg leginkább is a lelkünk, más készségek mellett természetesen. Ezt a létállapotot – mármint a cafatosságot – az AE Bizottság tánczenekar Használt dal című örökbecsűje fösti le számunkra, s abból a kontextusból semmi elítélendő nincs abban – legalábbis budoári szempontból –, ha egy honfitársunk Győr alpolgármesterét „egy fasznak” nevezi.
Ehelyett olvashatjuk a szemérmes tudósításokban, hogy f@sz, pedig ez a hangalak is csak azt a képzetet kelti, mint a betűhív, lelki szemeink előtt megjelenik egy lingam a maga valójában. Ennyit az erkölcsökről és az illemről, közelebbre utalva a történelemben Kádár apánk is megmondta, hogy a krumplileves legyen krumplileves. Így minálunk, noch dazu szerte az univerzumban a fasz legyen fasz, amit Orbán Viktor bölcsessége szerint minden más nyelven másképpen mondanak, ha emlékezünk a Lebensraum vs élettér vitára, amiből az derült ki mégis, hogy a kettő egy és ugyanaz.
A f@sz tehát fasz, ha kifordítom, ha be, akkor is. Témánk megközelítésekor azonban még Svejk mesterre is utalnunk kell, aki – mint emlékezhetünk – a fogdavagonban utazva oktatta ki a rájuk vigyázó katonát, mert sérelmezte, hogy csúnya szavakkal illeték őt. Mire Svejk továbbgondolásra azt javasolta neki, mélázzon el azon, megsértődhetne-e, ha pézsmapocoknak hívja, amivel a felvigyázó katona szívébe akkor tőrt döfött, hogy az végleg elhallgatott, és csak nézte a kietlen, szétlőtt tájakkal együtt tovasuhanó póznákat. S itt jutottunk el oda, hogy ki milyen megnevezés miatt sértődik meg.
Illetve tovább haladva, hogy emiatt perel-e, és a per nyomán a bíróság milyen ítéletet hoz. Mert ez a viszonyrendszer nagyon sokat mesél magáról az emberről, és nem utolsósorban a társadalomról, amelyben az ilyen fennforgás előfordul. Radnóti Ákos győri alpolgármestert B. Zoltán nevezte „egy fasznak” egy Facebook kommentben, ami miatt a bíróság őt három év próbára bocsátotta, mint a napokban kiderült. Ez így komplexen elég sokat elmond nekünk az alpolgármesterről, kies magyar hazánkról és a bíróságról is. Mondhatnánk, hogy házmester-nívónk minden ismérve benne van.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 24. péntek, 23:36
-
Találatok: 1899
Sosem lesz vége. Úgy hírlik, az Index újságíróinak közel fele a főszerkesztő kirúgása után felmond. Derék, öngyilkos dolog, mert ennek következtében mindannyian vagy éhen halnak, vagy mehetnek katonának, iskolaőrnek, bár ezzel a múlttal még az is bajos. Ám végül is, kubikos mindenki lehet Mészáros építkezésein. Mint emlékezhetünk, Bibó is elrakosgatott a könyvtár pincéjében, de, hogy ez a tróger galeri az ő nevéből türemkedett elő, ez mindennek az arculcsapása. Vagy épp Hamvas Béla is kertészkedett és raktároskodott, mert vannak ilyen sorsok a diktatúrákban, ha épp életben marad az ember. Alkalmasint azt sem.
Láttuk már más redakciókban, hogy újságírói állás betöltetlen nem marad. Amint megtörténik egy-egy lap átállítása, átcsatornázása a kollégistákhoz, jönnek a csattogó fogú vérebek, akik alanyt állítmányt egyeztetni ugyan nem tudnak, ellenben megbízható elvtársak. Az élet más területein is így megy ez, ezt nevezik kontraszelekciónak. Vannak degenarált iskolaigazgatók, málészájú igazgatósági tagok mindenféle cégeknél, vagy épp Németh Szilárd, mint katona, és ezzel mindent el is mondtam. Momentán azonban koncentráljunk az újságírásra, mert itt folyik a dúlás, épp a szemünk előtt gazolnak ki egy brandet, egy hajdanvolt szellemi műhelyt.
Ha szertenézünk kietlen hazánkban, látjuk, mindenütt ez van kevés kivételtől eltekintve, de előbb utóbb minden és mindenki elesik. Ha másképp nem, gazdaságilag véreztetik ki a nekik nem tetsző orgánumokat, aztán megszüntetik (Népszabadság), vagy lealjasítják (Origo). Ép erkölcsű, olvasható, tájékoztatni óhajtó lapjuk nincs ezeknek, pedig van belőle nekik dögivel. Csak a KESMA-ban több száz. Majd az Index is becsatornázódik oda, és válik belőle olyan orgánum, amelyet a KESMA volt kuratóriumi elnöke egyszer minősített őszintén, hogy villámgyorsan le is kellett mondania. Azóta viszont zavartalan az üzem, a gép dolgozik, az alkotó mégsem pihen.
Ezek a sajtótermékek az oktatás mellett élénken részt vesznek a társadalom elhülyítésében, feladatuk voltaképp ez az egy, annak viszont tökéletesen meg is felelnek. Ezen az állapoton, ha vért pisálunk sem tudunk változtatni, illenék tehát azon gondolkodni, mit hagynak ezek maguk után a valamikor – nem tudni mikor – szükségszerűen bekövetkező bukásuk után. Felperzselt földet.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 23. csütörtök, 21:30
-
Találatok: 1688
Mondhatnám épp azt, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgásával a Fidesz átlépett egy határt, befejezett valami borzasztót vagy elkezdett egy iszonyatot, de akkor nem lenne igazam. Bármilyen lehangoló, a tegnapi sajnálatos esemény egyáltalán nem különleges, hanem épp mindennaposan általános. Egy olyan folyamat része, amely évtizede tart, és természetéből fakadóan soha nem is lesz vége, míg a NER és még hét nap. A diktatúrák sajátossága, hogy a nyilvánosságot propagandává alakítják, ez folyik itt is, néha nagyobb áldozatokkal, néha nem annyira látványosan.
Mert ugyanis szép dolog, hogy a Momentum péntekre tüntetést szervez az Index elé, hogy aztán a Karmelitákhoz vonuljon, azonban ez egyrészt halottnak a csók, másrészt nem most kellene, hanem már nagyon régen szükségeltetett volna. A média elfoglalásában a kritikus tömeget száz éve átlépte a Fidesz, s ha pofán nem vágnak érte, sokkal inkább elkelt volna a tüntetés, amikor a vidéki sajtót ledarálták. Mert ugyanis a lakosság döntő többsége onnan tájékozódik, arrafelé a dúlás pedig teljesen zavartalan. Ez azonban nem érdekli a tüntetőt. Az Index brand, a Békés Megyei Hírlap nem.
Ezzel nem a jó szándékukat vonom kétségbe sem a bátor kiállásukat olyan időkben, amikor egy dudálásért elvihetnek, hanem arra mutatok rá, hogy késő. A daráló folyamatosan és kérlelhetetlenül dolgozik, mindent fölaprít és egyenszecskává tesz, csak vannak benne látványosabb falatok, mint a Népszabadság akkor és az Index most. Kegyetlen leszek, akik most pénteken kimennek az Index miatt tüntetni, azoknak a Népszabadság már nem is hiányzik. Pedig kellene. És ugyanígy egy év múlva az Index sem fog, még későbben valami más orgánum, ami elveszett vagy ezután fog.
Rendszert váltani nem az Indexért folyó tüntetéssel kell és nem is lehet. Ha pedig arról volna szó, hogy a világ figyelmét vagy az ország bávatag többségének érdeklődését fölhívjuk az aljasságokra, rossz hírem van: a lila fejű értelmiségen kívül az ég egy világon senkit nem érdekel a nyomorunk. Mercedes gyár, gondolja a konzervatív kapitalista, mi az az Index, tenné föl Mária néni a kérdést a Hortobágyon, ha hallott volna róla egyáltalán, de nem volt ehhez tehetsége és szerencséje sem. Rendszert más okból kifolyólag lehet váltani, mert a többség nem löveti le magát holmi újságok miatt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 22. szerda, 20:31
-
Találatok: 1623
Csűrdöngölőst jár Orbán ezer újságja a világra szóló diadaltól, amit a gazdájuk Brüsszelben aratott, hogy mindent és mindenkit legyűrve mentette meg a nemzetet, illetve legfőképpen annak büszkeségét. Büszkeségünk forrása most éppen az, hogy bár jobban teljesít, reálértéket véd meg, valamint, hogy a KSH szerint az átlagjövedelmek percről percre kúsznak fölfelé de úgy, hogy kilukasztják a papír tetejét a grafikon nyilával ahogyan törnek a magasba, aztán mégis csak a lakosság egyharmada él az uniós szint ötven százaléka alatt. A kecskepásztorok nívóján mondjuk, habár a szegénység is eltűnt kies hazánkból már évek óta.
Illetve a lexika a minisztériumi szókészletekből, mert azért néha hallatszik a vár erkélyén a mélyből jövő gyomorkorgás, ezt azonban elnyomja a hegedű hangja meg Nagy Feró danászása. Viszont ez mindegy. Orbán ezer újságja azonban annak örül, hogy három milliárd euróval többet kap az ország. Viszont ezért. Felzárkóztatási forrásnak nevezik a lóvét, amit ezek lobogtatnak, amire olyan rohadt büszkének nem kellene lenni. Felzárkóztatásit eddig is kaptunk, mégsem jutott előbbre senki egy tapodtat sem, mert a pénzecske stadionra, szavazatra ment el, vagy a sógor-koma-cimboraság zsebében landolt. S ha valaki ellenőrizni akarja a felhasználást, akkor ő kommunista.
De gondolhatunk Farkas Flóriánra vagy a régen látott Hegedűs Zsuzsára is. Sok mindenkire gondolhatunk, egy valamire azonban nem, hogy erre rohadt büszkének kéne lenni. Hazudni viszont tudni kell, és ez a képesség bőven buzog a NER-ben, ez az éltető eleme meg az uniós pénzek. Amire Orbán és a csürhéje most olyannyira büszke, azt tarhálásnak hívják hozzáértő körökben. Ismerjük azt a fajta kéregetőt, aki éhenveszés ellen kéri a pénzünket, viszont, ha megkapja azonmód issza el, ami ellen nekem a mindennapokban nincsen kifogásom. Mindenkit más tart életben, van, akit az alkohol. De állami szinten művelni ezt illetlenség. Vagy bűncselekmény, ha más a főügyész.
Orbán és bandája most arra büszke, hogy kapott egy kis aprót parizeres zsömlére emberi gesztusból, viszont azt előadni, hogy kiverte belőlük, nagyfokú pofátlanságra utal. De az is, hogy Brüsszelben koldulok, itthon viszont azt sulykolom, soha ilyen jól még nem éltünk, sőt továbbá,
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 21. kedd, 16:22
-
Találatok: 1748
A katonák Karácsony Gergely munkáját végzik el. – mondta Rezsiszilárd, miközben fölemelt egy ilyen határoló madzagot, hogy vegyvédelmis cuccban, hátukon permetelő készségekkel bocsásson be embereket a veszélyes területre, miközben a képről jól kihallatszóan türemkedik ki a madarak csácsogása és a nap zúgása. Hát, én nem tudom, Karácsony főpolgármester munkaköri leírásában benne van-e a permetezés vagy a kertészkedés, de nem hiszem. Mint ahogyan Rezsiszilárdéban sem, hogy katonákat engedjen be akárhová is, mi több, ő ezeknek a katonáknak egyáltalán nem a főnöke, így voltaképp keresnivalója ott semmi sincs.
Rezsiszilárd egy rosszul faragott bábu csupán Orbán Gepetto műhelyéből, aki a velőspacaltól életre kelt, és itt rezeg nekünk. Karácsony főpolgármester pedig a megtestesült gonosz, aki nyugdíjasokat gyilkol, üzeni nekünk Rezsiszilárd, miközben a katonákat bebocsátja a nyugdíjasotthonba vírust permetezni. Holott előtte két nappal derült ki, hogy a járvány leginkább a kórházakban terjedt, de ott nem locsolkodik senki. És azt is tudjuk, azoknak ki a főnöke. Kásler munkáját akkor ki végzi el? Nem ártana valakinek azt is, ha egyáltalán van neki valami a sámánkodáson kívül, mert leginkább abban utazik, azon fáradozik mostanában szuszogva.
Belegondolva most ebbe a kettőbe, úgymint Rezsiszilárd és minden magyarok főpapja vagy varázslója, ezeknek a létét semmi sem indokolja a bábkészleten kívül, bármelyik, bárhol és bármikor behelyettesíthető vagy lecserélhető. Simicskából is minden különösebb megrázkódtatás nélkül lett Mészáros, ahogy egy kihullik vagy kilöknek egyet a kondér mellől, máris ott az újabb, a dudva, muhar és gaz úgy burjánzik a magyar ugaron, mint soha máskor, és szép lassan mindenki beáll a sorba. Egy másik képen drMáriás gazsulál Gulyás Gergellyel. Belőle is Nagy Feró lesz végül, ő is elfelejti, hogy ezekkel egy felvételen nem mutatkozunk, és végül nem eszünk egy tálból velük.
Mindenkinek lazulnak fel az elvei. Meg lehetne írni az Idealizmus alkonya című dolgozatot, amely nem csak arra mutatna rá, hogyan anyagiasodik el kies világunk, hanem arra is intene feddőn, azt ne feledjük, hogy ami az embert a majomtól megkülönbözteti végül, az az álmodozás lehetősége, a zene és a vers, meg, hogy képes látni a jövőt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. július 20. hétfő, 19:12
-
Találatok: 1766
Tegnap – mint mostanában sokszor és egyre többször – ültem a gép előtt munkálkodási szándékkal, szólattam a zenét mert másképp nem megy, s amikor az öreg spanyol nő magyar cigányos hangon szakította ki a lelkét egy dalban, miközben néztem a falat üveges szemekkel, majdnem elsírtam magam. Ennyire szentimentális vén hülye csak nem lehetek még, így vélekedtem, miközben kapart a torkom, és le kellett vennem a szemüvegemet, hogy ne lássak annyira tisztán, mert ez eltakarja a szív elől a megismerés mélységeit. És akkor rájöttem.
1981-ben Sopronban éltem legfőképp mint kosárlabdázó, emellett kultúrház igazgató, illetve gondnok, így felváltva a dolgokkal olykor egymást vagy párhuzamban, de ez mindegy. Délelőttönként az úgynevezett dobóedzést nem az egyetemi csarnokban tartotta nekünk az edző bácsi, hanem a Lokomotív szálloda tornatermében, ami szálloda presszójában-bárjában a mozgás után el lehetett szopogatni egy kávét vagy kólát, merengve ki az üvegen, nézni a hegyet, hallgatni a fák lehulló levelének lágy neszét. Olyankor, a délelőtti órákban elég üres szokott lenni az egység.
Egyik nap viszont nem, egyik nap tömve volt mindenféle ismeretlen népekkel, akik úgy vedeltek a korai órán, mintha nem lenne holnap. Ültek ott üveges, könnyes szemekkel férfiak és nők vegyesen, mígnem az egyikük rákezdte – az összes többi pedig folytatta –, és énekeltek ott aztán, akár egy siratókórus, és olyan hangon, mint az én tegnapi spanyol-cigány hangú öregasszonyom. Aztán el is sírták magukat mind, úgy folyt ki belőlük a lelkük, és semmit nem lehetett érteni, csak a sorok végén búsan fölhangzó polszkát. És az ember ekkor rájött, hogy ezek lengyelek, és itt siratják a hazájukat.
És magukat is. Menekültek Jaruzelski elől, migránsok voltak, akik arról a földről, ahonnan még visszafordulhattak volna, készültek átlépni arra, ahonnan nem volt visszaút, a pár száz méterre lévő Ausztriába. Mielőtt ezt megtették volna, leitták magukat, és a szálloda presszójában vegyeskarként búcsúztak el mindentől, múlttól, jelentől és talán jövőtől is, mert menekülniük kellett a hazájukból, ahol nem volt maradásuk. Amikor tegnap hallgattam a spanyol-cigány öregasszonyt, ilyen búcsúzó lengyelként lestem a légyszaros falat és kapart a torkom.
Bővebben ...
