Hírek

Nos, tegnap nem egyebet ígért az alattvalóknak a rendszer, mint, hogy pénzt ad nekik, ha lecserélik a mobiltelefonjukat, illetve magánbölcsődére is havi negyvenezret azzal a fedősztorival, hogy a decens anyuka tudjon menni vissza dolgozni, de mindenki tudja az igazat, hogy szavazz rá, azért. Nos, ez volt az a pillanat, amikor Józsi szomszéd ostoba képe fölmerült a múlt ködéből azzal a nyomasztó hangulattal, hogy minden elveszett, és már nincs értelme semminek sem. Eszembe ötlött, milyen kilátástalan küzdelmeket folytattam a szomszéd fejében megülő ködökkel, aminek azonban mindig az lett a sommás vége, hogy én gyurcsányista vagyok.

Semjén kitüntetése a magyar társadalom maga, ez az Orbán körül sertepertélő dörgölődzők éthosza, az alattvalói lét és tudat, ami olyan régi már, hogy Kertész Ákos el is menekült miatta az országból. Ez a néplélek voltaképp már szót sem érdemel, mert minden szó haszontalan és fölösleges. Akinek gerincre nincs szüksége az élethez, az a csúszómászó, csak az az érdekes, milyen az állaga, amikor hazamegy és asszonya, valamint a gyerekei szemébe néz, hogy férfinak érzi-e magát, kemény egyenesnek, mert akkor a bajok nem kicsinyek. De hát, ezt is tudtuk, mint ahogyan mindent tudunk, csak nem megyünk vele semmire sem egyáltalán.

Ilyképp az ellenzék vágyott, óhajtott, de kiváltképp kétséges győzelme esetén sóhajthatnám azt, a mór megtette kötelességét, a mór mehet, a dolgok azonban nem így működnek. Mert az ember azt tanulta hajdan az újságírásról mint szakmáról, hogy az a negyedik hatalmi ág – aminek korunkban kevés jele mutatkozik –, mégis, ebből fakadóan feladata mindig a fennálló rend ellenőrzése és bírálata, az uralmon lévők kordában tartása a nyilvánossággal. Úgyhogy a kívánatosnál sokkal gyakrabban előforduló álmatlan éjszakáimon azzal nyugodtam el, hogy az ellenzék óhajtott, de kétséges győzelme esetén szükségszerűen őket nyekteti az ember.

Csomagolt az anyu szendvicst meg teát, almát is adott és meleg pulóvert is kaptam, mert nem tuggyuk, fűtenek-e azon a vadászatin, mer kinn már kezd hideg lenni. Ott várt a busz az ovinál reggel, ahogy mentem, a Kisböske akkora szatyor ebédet meg uzsonát hozott, hogy alig látszott ki alóla, a Pityun meg egy zöld kalap volt, beletűzve egy galambtoll, amit az utcán szedett föl, de azt monta, hogy akkor ő most a vadász a Piroska farkasból vagy a Robin Húd, annak is ilyen zöld kalapja volt a filmben

Ugyanis azt mondta, a járvány nyomában a kaszás azért is arat bőséggel kies hazánkban, mert a mimagyarok egészen elképesztően lehangoló egészségügyi állapotban vannak, aminek egyik ágaboga, hogy rengeteg köztünk a dagadt honfitárs. De szép is volna – ábrándozott Zacher –, ha Orbán a kamerák előtt hirdetné meg a nemzetnek, fogyjunk együtt, és egyből szép lenne a világ. Mert – utalt rá az orvos, bár ki nem mondta ekképp, azt csak én teszem – van annyi eszement rajongója a minielnöknek, hogy nem csak szívesen fogyna-éhezne vele együtt, hanem a kútba is beleugrálna miatta.

Tudjuk ugyan, de mégis, hogy el ne feledjük, elevenítsük fel, hogyan lopta meg Brüsszelt, tehát az osztrák és magyar adófizetőt, így téged is, én nyájasom, Tiborcz István (Orbán veje, etc.). A most beszántás alatt lévő cég Orbán második eljövetele után rendkívül sikeres volt a közbeszerzéseken, sorra nyerték el a közvilágítás felújítására kiírt, főként uniós finanszírozású pályázatokat. Az Elios munkáját több településen is kifogásolták, de a minőségi kifogások mellett az is felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a pályázatok nagy részét pedig úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki, vagy csak nagyon kevés más cég tudott megfelelni a feltételeknek.

Rádöbbennek ugyanis, ezt nem azért nem lehet kihagyni, mert vétek, hanem, mert a molyette oroszlánok, naftalinszagú medvék és a többi attrakció a tudás, világnézet meg a boldogság bőséges emberi tárháza, illetve sőt, mert ott lenni jó. Ha nem jutnának erre a megvilágosodásra, akkor a fejükbe veri reggeltől estig rádióval, tévével és KESMA-val, egy perc nyugtot nem kap senki sem, míg be nem vallja, hogy ez a kiállítás csodálatos, és úgy kellett nemzetünknek mint egy falat kenyér.

Pedig teljesen érdektelen, s nem csak amiatt, mert mint ránk kacsintva annak idején beavatott a titokba, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit csinál, hanem, mert – és ezt elfogulatlanul állapíthatjuk meg érzelemmentesen – oltári baromságokat bír beszélni. Szeretem továbbá azokat a perceket is, amelyekben elibénk tárul a kedves vezető baráti országok baráti lapjainak adott interjúja, mert ezek azok, amelyekben korlátokat nem ismer, ezek felérnek egy pénteki rádiós szózattal.

Kies hazánkról beszélek, és Semjénről meg Szijjártóról, akik szíttak valami lassú mérget tegnap. Az egyik szerint (Szijjártó) Európa legdemokratikusabb vezetője a gazdája, eszerint tehát országunk a demokrácia öblös fazoka, benne minden demokratikus jókkal, és ezen a ponton reméljük, Szijjártónak nem cserepes a szája, mert még fölreped, ha elröhögi magát. A másik opció szerint viszont mindezt komolyan is gondolja, akkor azonban a bajok nagyobbak, mint gondolhattuk volna. Elég csak a dróton rángatott bátor százharminchármakra gondolni, parlamentünk eszement urára és a választások különös történéseire.