Haladunk a nuniba
- Részletek
- Készült: 2021. július 30. péntek, 11:13
- Találatok: 2741
Tegnap Budai Gyula, a keresztény szellemiségű és erkölcsiségű, s ilyen értelemben kulturális fölényben lévő fideszcsürhe tagja, akik erősen óvják a közélet tiszta és magasröptű nyelvét, egészen egyszerűen és tömören, nagy nyilvánosság előtt elküldte a picsába Fekete-Győr Andrást. Neki az volt a bűne, hogy örült egy magyar olimpiai aranynak, két nappal azelőtt pedig, hogy ezt nem tette meg. Ebből is kitetszik, hogy Fekete-Győr jót tenni nem tud, a léte irritálja a kulturális fölényben lévő Budai fidesz-übermencset, ha örül, ha nem, ő el lesz küldve a picsába. Fekete-Győr nincsen egyedül ezzel a sorssal, a fideszcsürhe értékítéletében mindenki elmehet a nuniba (by Sheldon), aki nem ugatja velük a holdat.
És mégis Fekete-Győrt – és rajta keresztül a tébláboló ellenzéket – vagyok kénytelen megróni, mert maguk hozzák a saját fejükre a bajt. Budai Gyula – és a fideszcsürhe minden tagja – ugyanis nem szimpla van rajta sapka, nincs rajta sapka játékot játszik, azaz elmegy a picsába aki örülni mer rajtuk kívül a magyar olimpiai aranynak, és az is, aki nem. Budai Gyula és a fideszcsürhe ugyanis az a galamb, amellyel sakkozván fölborogatja a bábukat, a táblára szarik, és kijelenti, hogy nyert. Az olimpia és előtte a futball Eb a saját – így a Fidesz – terepe, nem kellene odamenni, mert jól abból kijönni nem lehet, mint azt most Fekete-Győr picsába küldése is mutatja. Mondhatnám azt is, nem kellene belesétálni az utcájukba. 
A NAT színvonaltalansága nem követel magas szinten képzett tanárokat, így a tanterv elhülyítése után a tanárképzést is ennek a nívójához igazítja a NER, a totális elhülyítés folytatódik. Ma ott tartunk, hogy az ezerszer elátkozott Hofmann Rózsa ideje maga az idill, főleg, ha látjuk, hogy a NAT-ot ideológiai moslékká alakító Takaró Mihály jogosult lesz arra, hogy minden tanárképző intézmény kimeneti követelményeit felülbírálja. A tanárképzésre tehát az vár, mint a NAT-ra, tocsogni fog a nacionalista, nagymagyar búbánatban azzal a teherrel, hogy Takaró egy náci szellemiségű manus.
Orbán Viktor legfőbb hadúr kedden rendeletet alkotott, amelyben megtiltotta a légiforgalmi irányítóknak azt, hogy sztrájkoljanak. Beleszólt abba, amihöz semmi köze, a munkaadó és munkavállaló közötti vitába, és a munkaadó oldalára tette le a voksot. Igaz, magasabb szempontokra hivatkozva. A járvány ez az ok, amire manapság mindent rá lehet kenni, az összes lopást és az ellenfelek kisemmizését, a járvány Orbán Viktor falat kenyere, amit bőszen majszolgat, pedig már megsavanyodott. Ezúttal azért nem engedi rendeletileg sztrájkolni a légiforgalmi irányítókat, hogy zökkenőmentesen szállíthassa a védekezéshez elengedhetetlen eszközöket.
Szinte már tiszteletre méltó az a következetlenség, amivel most a Párbeszéd követeli Varga Judit lemondását a Pegasusos dolgok miatt, mondván, naponta ötször adott engedélyt lehallgatásra, most pedig halandzsázik és terel. Formailag a Párbeszédnek igaza van, és ez a megnyilvánulás minden más helyen értelmezhető volna, de ez itt Magyarország Orbán második királyságának tizenegyedik évében. Amit a Párbeszéd követel, az olyan, mintha nem illiberális fasizmusban élnénk, így viszont, hogy abban tengetjük magunkat, az a kósza érzés alakul ki az emberben, hogy a Párbeszéd nem ismeri kellőképpen az ellenfelet, amelyet le akar győzni.
Amikor Kaletáról kiderült, hogy erősen pedofil, akkor ő azzal védekezett, hogy viszont mélyen vallásos. Mégpedig keresztény, és innentől nem én tehetek arról, hogy mindezzel relativizálta a kereszténységhez való viszonyunkat, ha nem lett volna már amúgy is ambivalens attól, hogy Orbán a szájára vette a térdre, imához ordítása után. Ez a közismert megtérés nem valami megvilágosodás, hanem a hatalom akarásának eredménye, innen nézvést tehát a Fidesz – és csatolmányai – elvesztették azt a jogukat, hogy az ő kereszténységükkel szemben elnézőek legyünk, mert váltogatott köpönyegekkel szemben miért is lennénk azok.
Ártunk és ormányunk, s aki ezzel egylényegű, akárha atya, fiú, szentlélek, maga doktorminiszterelnök et. hozta a formáját megint. Mókát, kacagást és elszörnyülködő rácsodálkozást okozva Neria népének felötletve az amúgy patakként benne megbúvó, de mindig csobogó ontológiai kérdést, hogyhát hülye ez? Az is. De leginkább aljas. Még inkább tolvaj, de leginkább önmaga, megismételhetetlen, megtestesült, trottyos gonosz. Az Unió pár napja megkérte őtet, hogy legyen szíves, ne hazudjék. Hogy ne hazudja azt, azért nem kapja meg a helyreállítási pénzeket, mert ő – mármint az Unió – le akarja vágatni a magyari kisdedek kukacát.
A falu végén, ott, ahol a kukoricás mellett a temető felé kanyarodik az út, megint megjelent egy kék plakát. Ezúttal azonban nem csak ott, hanem a kultúrház mellett, sőt, a templom oldalában is, hogy ne legyen olyan hely, szög, irány, ahonnan egyet ne lehetett volna látni, bármerre is nézzen az ember. Ám másfajta kék plakátok voltak ezek, mint az eddigiek, valami szöveg állott rajtuk, alattuk meg vigyorgó vagy szomorkodó sárga fejek, hogy a falu népe nem is nagyon tudta mire vélni. Mentek egyiktől a másikig a duplagyűrűsök, az olajoshajúak és a bánatos szeműek, mint valami heringraj az óceánban, akképp hullámoztak ide-oda, nyomukban a kisdedek a műanyag dömperekkel, rollerekkel, surrogott tőlük a falu, míg a kémények pipáltak, pedig nyár volt.
Gulyás Gergely kancelláriaminisztert tegnap egy kérdésre adott válasza után kiröhögték az újságírók. Politikusnak ennél nagyobb csapás nincs. Azzal, hogy a képébe nevetnek a mondandója miatt, egy csapásra hullik le róla minden lepel és méltóság, abban a pillanatban veszti el látványosan szavahihetőségét, abban a pillanatban semmisül meg politikusként. Amikor egy politikust szemtől szembe röhögnek ki, onnantól kezdve megszűnik politikusnak lenni, összedől az ebből fakadó és e köré épített tákolmány. Mert egy politikus, amikor rangot és funkciót kap, óhatatlanul elkezd levitálni, az emberek fölött lévőnek érzi magát.
Szólani kell. Mert hiába, hogy tudjuk, eszünkkel fölfogjuk és meg is értjük, hogy ami van ezzel a gyerekvédelmi népszavazással, az a terelési most már mindenről, a vágtató Pegasustól a megülő Fudanig, az el nem siratott harmincezer halottól az összes ellopott pénzünkig, Mészárostól Tiborczig és Ráhelig, KESMA-tól a Népszabadság haláláig és nyugdíjpénztáról rabszolgamunkáig, ez azért már egy szint. Lefelé meghatározni a nívóját nehezen lehetne, és ha abban bíznánk, hogy ez a szint azért már az egyatábornak is túl alacsonyan van, ilyenben reménykedni önámítás.