Hírek

Ebben csupán az a csont, illetve a zavaró tényező, hogy az ukránok is olvassák miniszterelnökünk Facebook-oldalát, ahol közölni szokta, ami a fejében gőzölög, következésképp válaszolnak is rá, ami azonban a magyar sajtó túlnyomó rezsimpárti részében meg soha nem jelenik. Ez bevett szokás, de ma már szinte azt sem mondhatjuk, hogy az egész alávaló cirkusz a gombáknak szól, hiszen ők rég túlvannak már ezeken (is), és legfőképpen azzal foglalatoskodnak, hogy életben maradjanak a nekik hazudott Kánaánban.

Amúgy a magyar uniós elnökségnek voltaképp ez a botrányba forduló ténykedés volt az egyetlen látható aktusa, úgy telik el a fél év lassacskán, hogy egyéb emlékezni való nincsen is. De talán mindnyájunknak így a jobb, illetve Európának még inkább, hogy valamiképp sikerült átvészelnie ezt az időszakot, amely a soros elnök részéről arról szólt, hogy teli pofával szidta azt a közösséget, amelynek kis időre papíron a vezetője volt, és gyűjtögette a patrióta seregét ahhoz, hogy a hatalmat velük végképp átvegye.

Mert Nagy miniszter eddig nem sokat mutatott a nagyhangú jóslásokon és a rossz döntések során túl, de most majd még jobban kiteljesedhet álmaiban. Mert visszanézve tevékenységét és irányításának eredményeit, sok jó nem mondható el a magyar gazdaság állapotáról, a bezuhanó ipari termelésről, a GDP megrogyásáról, inflációról és költségvetésről, amiért eddig ugyan nem felelt, de ezután majd igen, tehát isten legyen irgalmas az országnak. Igaz, hogy még jobban elcseszni mindent már művészet lesz.

Mint látjuk, a Tisza elnöke nekilátott eljárkálni mindenféle gyermek-, meg idősotthonokba, vonatozik, kórházakat látogat, ilyenek, és nem tesz egyebet, mint beszámolókat közöl arról az általános rohadásról, amit mindenütt tapasztal. A mozgó és állóképek, a hangok meg a szövegek olyan kilátástalan állapotokat mutatnak, amit annyira nem szeretne, ha kitudódna a Fidesz, hogy a pártelnök-képviselőt nemes egyszerűséggel ki is tiltanák ezekből az intézményekből, azzal a filozófiával, hogy amit nem tudunk, az nem fáj.

Korábban belmagyarokról sem volt tudomásunk, de sejtéseink szerint Orbán a Magyarország határain belül élő magyarokra gondolt. Hogy ezek az emberek – vagyis mi – mitől lennének kismagyarok, az már hosszabb, pszichiátriai ismereteket is feltételező kifejtést érdemelne. Az viszont biztos, hogy az Orbán-kormány mindig is megkülönböztetett figyelemmel viseltetett a határainkon túl élő magyarok iránt, talán jobban is odafigyelt rájuk, mint azokra, akik Magyarország határain belül laknak.

Viszont a kormány – és Orbán, bár ez a kettő egy és ugyanaz – elmondása szerint ez a költségvetés a 2025-ös Kánaán eljövetelének letéteményese, az új gazdaságpolitika záloga, bár népünk még nem bólintott rá a nemzeti konzultáción, a baj tehát ez lehet vele. Vagy éppen valami más. Mondjuk, hogy Brüsszel megint áskálódik és hazánkra tör, ráront mintegy a nemzetünkre a baloldal képében, amikor azt mondja, ez az iromány egy nagy kalap szar.

Kiábrándító és iszonytató, ahogyan új korszakba lépünk, ami azonban mégis annyira ismerős az elmúlt század első harmadából, amikor bimbóztak az ordas eszmék, és találtak hozzá hangot is, embereket is, utcai harcosokat úgyszintén. Doktorminiszter urunk pénteki, kossuthi szeánszán nyomta rá a jóváhagyás pecsétjét erre a szép, új (illetve nagyon is régi) világra, midőn is megveregette ennek a Menczernek a buksiját – amitől neki meg orgazmusa támadt, hogy élvezi ezt az egész mocskot. „Szóvivőként pont ez volt a dolga.”

Amikor igazgató elvtárs Kecskeméten járta az országot, és nem Pécsen ordította le Magyar Péter fejét a jobboldali szellemi és morális fölény nevében, olyat sikerült mondania, ami megmutatja az elmúlt tizenöt évünket, és a hátra lévő mintegy százat is, ha 2026-ban megint győznek. Eddig sem volt jó nekünk, ezután meg még ennyire sem szabad számítanunk. Most is kuss van mindenkinek, de még inkább az lesz, mert mint igazgató elvtárs kijelentette: „Magyarország sorsáról, valamint a legfontosabb kérdésekről és ügyekről csak mi dönthetünk”.

Nincsenek jó hírek róla. Másfelől, ha Örkény a groteszk látásmód lényegét abban mutatta meg, hogy mintegy fejre állva szemléljük a világot, ez az oldalsó nézőpont nem hoz derűt a kiábrándító valóságba, hanem inkább felerősíti azt, hogy csak a leghangosabbak szűrődjenek át a szenvedés ködén. Most jelesül Menczer és Kocsis Máté elvtársak. Azon tűnődik az ember, hogy szintet léptek-e, s velük együtt a Fidesz, vagy csupán a mélyben eddig meghúzódó ős-fideszösztön tört belőlük felszínre most kiábrándító-veszélyesen.