Felelősség nélkül
- Részletek
- Készült: 2025. április 25. péntek, 04:12
- Találatok: 1682
Nehéz megmondani, mi kell ma ahhoz, hogy egy magyar politikus lemondjon a tisztségéről. Leginkább arról lehet fogalmunk, hogy mi nem elég hozzá. A Publicus Népszava számára készített kutatásából az derült ki, hogy az emberek 49 százaléka szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek le kellene mondania a kormánytisztviselők számára szervezett kiképzésen történt baleset miatt, amelynek következtében egy 29 éves nő mindkét kezét elvesztette. Ennél jóval kevesebben (35 százalék) vannak azok, akik úgy vélik, hogy nem kell felelősséget vállalnia a tragédiáért, de a kormánypárti szavazók háromnegyede szerint Szalay-Bobrovniczky nyugodtan maradhat a helyén.
Ez egy „következmények nélküli ország”, szoktuk megállapítani enerváltan, amikor újra és újra bebizonyosodik, hogy a politikusok nem ismerik a felelősség fogalmát. Lemondani még akkor sem szoktak, ha azt előre megígérik. 
Trump még csak három hónapja elnök, de amit ígért és amit eddig tett, máris romokban hever, és az az Amerika is ruinált, amelyik egy hantagépre kapcsolódva elhitte, hogy a világ egy nagy pankráció.
Orbán Viktor saját maga erősítette meg, hogy egyetért a háborút indító Putyinnal, és Ukrajnát legalább részben el lehet, el kell foglalni.
A Belügyminisztérium politikai államtitkára bő egy héttel ezelőtt kiállt a szolnoki Hetényi Kórház elé és a következőket mondta: több tucat kórház és rendelőintézet – köztük a szolnoki Hetényi Géza Kórház – felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel „sunyi alkuja”. Azt is hozzátette, idézem: „A Hetényi Géza Kórház esetében 8,1 milliárd forintot blokkolnak, amellyel szakrendelőjének és onkológiai osztályának teljes körű műszaki és energetikai korszerűsítését hátráltatják. Ezúton is üzenem Brüsszel embereinek, hogy mindenhová el fogunk menni, és be fogjuk mutatni, hogy milyen károkat okoztak a magyar kórházaknak, orvosoknak, szakdolgozóknak és betegeknek, milyen felújítások késnek, állnak le, vagy épp maradnak el” – fogalmazott.
Hallgattam a csütörtöki Kormányinfót és néztem a magabiztos és mosolygós Nagy Mártont. A Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke nem volt hajlandó beszélni az MNB körül kirobbant pénzügyi botrány körülményeiről, inkább előkelő idegenként hárította el az idevonatkozó kérdéseket, és érdemi válaszokat nem adott. A történelmi hűség kedvéért azért rögzítsük, hogy a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter 2013-2015 között a bank Pénzügyi Stabilitásért és Hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója, később pedig (2015 és 2020 között) az MNB alelnökeként a Monetáris Tanács tagja is volt. Alelnökként a monetáris politikáért felelt, így hát – állítása szerint – az alapítványi visszaélésekről semmit nem tudott. Azt azért bevallotta, hogy „alelnökként benne voltam az egyik kuratóriumban, nagyon gyorsan le is mondtam.”
Újabb óriásplakátokkal szállta meg az utcákat és a köztereket a Fidesz. Ezúttal nem jó híreknek örülhetünk, nem azt adják sokadszorra is tudtunkra, hogy mennyire jó nekünk, hanem, hogy ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. Mert – legalábbis a kormány szerint – erre készülnek a kiplakátozott magyarellenesek, jelesül Manfred Weber, az egykor a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt vezetője, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint maga az ördög, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A kampány sugallata szerint, fent nevezettek rosszat akarnak a magyaroknak, de mi nem hagyjuk, mert büszke, szilaj, szabadságszerető nép vagyunk. Nem leszünk gyarmat, abcúg Ejrópaji Junijó, dolgos népünk győzni fog!
Kedves hallgatók, fogadjanak velem. Két tippem is van, az egyik az, hogy hiába ment át a parlamenti bizottságon, végül nem fogják megtiltani a szivárványos zászlót középületekre helyezését, a másik pedig az, hogy ha mégis betiltanak egy zászlót, akkor a Fidesz jövőre elveszít a választást.
Tizenöt év, az már egy korszak: ennyi idő alatt nagyra nő a kisgyerek, termőre fordul a diófa, és a köpönyegét rutinszerűen forgató, meggyőződését az alsóneműnél is gyakrabban váltogató politikus is kiismerhetővé válik. Kitanuljuk, mint a KRESZ-t, odafigyelés nélkül is képesek vagyunk alkalmazni a szabályait. Tisztában vagyunk vele például, hogy amikor Orbán Viktor az ellenfelét vádolja valamivel, akkor mindig saját magáról és a tettestársairól beszél. Politikabefolyásoló álcivil szervezetek? Guruló eurók (rubelek, jüanok)? Lopás, hazugság, pedofília? Idegen érdekek kiszolgálása? Háborúpártiság? Gazdasági együttműködés helyett példátlan tempójú blokkosodás? Tényleg mintha önmaga paródiája lenne ez a Fidesznek nevezett családi (szürke)gazdaság: hiába látja mindenki, hogy egyedül Putyin az, aki háborút akar, és hogy Trump lassan több kárt okoz, mint a Covid meg a 2008-as válság együttvéve – ők rendületlenül nyomják tovább az „Oroszország a megbízható partnerünk, Amerika a barátunk” szöveget.
A norvég Nobel-bizottság már lezárta a jelöléseket az idei békedíjra, és a 338 jelölt között ott van Donald Trump is. Egyrészt az orosz-ukrán háború leállítása, másrészt az izraeli túszok kiszabadítása érdekében tett rendkívüli erőfeszítéseiért jelölte legalább egy-egy ukrán és izraeli személyiség. Az amerikai elnök már többször is kijelentette, hogy megérdemelné a díjat. Különösen azt fájlalja, hogy Barack Obama már elnöksége első évében, 2009-ben megkapta a híres aranyérmét, pedig ő, mármint Trump, sokkal többet tett a békéért; lám, milyen jól leszerelte az észak-koreai Kim Dzsongun agresszív hajlamait. De a nyilvános sóvárgás ellenére sem valószínű, hogy az Air Force One-nak októberben majd Oslóba kell repülnie a díjátadó ünnepségre, mert a világ nagyobb részének nem úgy tűnik, hogy az elnök január 20-i beiktatása óta közelebb kerültünk volna a véres konfliktusok megoldásához vagy legalább felfüggesztéséhez.