- Részletek
-
Készült: 2018. április 09. hétfő, 07:46
-
Találatok: 1372
Számos jelentős külföldi napilap számolt be hétfőre virradóra az Orbán Viktor vezette Fidesz nagyarányú választási győzelméről.
A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci napilap egyebek között rámutatott, hogy bár minden ellenzéki erő Orbán megdöntését tűzte ki célul, a baloldal és a jobboldali szélsőséges Jobbik párt közötti együttműködés csődöt mondott. A lakosság jelentékeny részének kormánnyal szembeni elégedetlensége - ahogy azt a közvélemény-kutatók utóbb újra és újra megállapították - rekord magas választási részvételben nyilvánult meg. A svájci lap kitért arra, hogy a választás olyan kampányt zárt le, amely a politikai kultúra mélypontjának tekinthető Magyarországon a rendszerváltás óta. A Fidesznek sikerült a választási kampányát szinte kizárólagosan a migráció témája köré fonni, eközben Orbán a keresztény Magyarország megmentőjeként tüntette föl magát, aki győzelmével szétzúzza az ellenzéket - olvasható a lapban.
A kormányellenes erőket Orbán a Soros György által irányított külföldi összeesküvőkként kezelte, s ezzel az érveléssel megtagadta, hogy akár csak egyetlen vitát is folytasson ellenfeleivel, miközben pártja nem terjesztett elő választási programot.
Független szakértők úgy vélik - írta a konzervatív NZZ -, hogy a magyarországi választás szabad, de nem tisztességes volt. "Az EBESZ megfigyelői már négy évvel ezelőtt is erre a megállapításra jutottak, de az utolsó törvényhozási ciklusban a helyzet csak tovább éleződött. Túl azon, hogy a választási törvény döntően a Fidesznek kedvez, a tömegtájékoztatási eszközök kevés kivétellel Orbán bizalmasainak a kezében vannak" - olvasható a svájci lapban.
A Politico brüsszeli hírportál megállapította, hogy Orbán eleve erős helyzetből indult neki a választásoknak, a mostani földcsuszamlásszerű diadal mégis meglepetésként érte az ellenzéket. A "korrupciós botrányok" sorozata, magas rangú kormányzati tisztségviselők állítólagos bűnei felvetették a kérdést, hogy a konzervatív szavazók és a bizonytalan magyarok az ellenzék felé fordulnak-e. Történelmi méreteket ért el a részvétel, s ez az elején táplálta az ellenzék reményeit.
© Túry Gergely
A Corriere della Sera olasz napilap internetes oldalán ugyancsak emlékeztet arra, hogy a rendkívül nagyarányú részvétel az urnáknál bizonytalanná tette a szavazás kimenetelét. A lap utal arra, hogy a kampányban elkeseredett küzdelem folyt, melynek során Orbán a nemzet védelmezőjeként, illetve a keresztény és nyugati kultúra bajnokaként lépett fel, aki szembeszáll az afrikai és a közel-keleti iszlám invázióval. Erre tette fel a tétet, s ez bejött neki - írja tudósításában az újság.
Az ugyancsak olasz
La Repubblica úgy fogalmaz: "Orbánnak tehát még egyszer sikerült", egymás utáni harmadik mandátumot is nyert, így folytathatja kemény politikáját, amely elutasítja a bevándorlást, akárcsak az Európai Unió "állítólagos diktátumait", noha Budapest is jelentős segítséget kap az EU-tól a kohéziós alapokon keresztül. A magyar vezető sikere fontos a szuverenisták számára mindenütt az EU-ban - fűzi hozzá a lap.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 08. vasárnap, 04:39
-
Találatok: 1308
Addig nincs lehetőség a kormányváltásra, amíg az ellenzék pártjai nem ismerik fel, hogy ez a választási rendszer azt követeli tőlük, hogy összeálljanak – mondta Urbán László közgazdász a G7 beszélgetésekben.
Urbán 1959-ben született, közgazdász, a kezdeteknél a Fidesz gazdasági szakértői csoportjának a vezetője volt, később országgyűlési képviselő lett, 1998-ban Orbán Viktor pénzügyminiszter-jelöltjeként merült fel a neve. Dolgozott Washingtonban a Világbank munkatársaként, a Postabank üzleti vezérhelyetteseként, a Citigroup New York globális termékfejlesztésekért felelős vezetőjeként, a Magyar Nemzeti Bank igazgatójaként, az OTP vezérhelyetteseként, és az EBRD igazgatósági tagjaként is. Az Eötvös Csoport egyik alapítója.
A jelenlegi ellenzéki politikusoknál a tapasztalataik, életútjuk, anyagi megfontolásaik miatt ennek a felismerése nem elég domináns. Amíg ez így marad, addig hiába van matematikai esély a kormányváltásra, a valós esély nagyon csekély – mondja Urbán.
Arra ne számítsunk, hogy bármilyen politikai rendszerben a politikusok fogják megoldani a problémáink túlnyomó részét. Ez a legalapvetőbb és legtévesebb várakozás. Abban bízzunk inkább, hogy egyszer egy olyan politikai rendszerben élhetünk, amiben a politikusok korlátozva vannak abban, hogy bármit megtegyenek.
A Fidesz káosszal riogat, ha az ellenzékiek nyernének, de olyan káosztól nem kell tartani, ami kártékonyabb annál az erőskezű, autokratizmusba hajló, az állami pénzeket szisztematikusan magánzsebekbe csatornázó kormányzástól, mint ami most zajlik. Kisebb veszély ma már az, ha a pártok kicsit szétforgácsoltabbak, önmagukban nem annyira kormányzóképesek, viszont egymást is ellenőrizve segítik azt, hogy senki ne tudjon kontrollálatlan módon hosszabb ideig hatalmon maradni.
Az ellenzéki miniszterelnökjelöltek között nincs most olyan, aki igazán alkalmas lenne erre a feladatra, de nem azért, mert nincs egyetlen karizmatikus, eléggé “orbánviktoros” jelölt, hanem mert nincs egy olyan se, aki a széles spektrumot lefedő ellenzéki pártcsoport élén nagy valószínűséggel jól tudna szerepelni, ami egy igen nehéz feladat lesz.
Az EU-hoz való felzárkózásunk beláthatatlan távolságban van, a kérdés, hogy maradunk-e egy közeli, integrált állapotban, ahol legalább az egyéni lehetőségek a személyes kitörésre és felzárkózásra adottak maradnak. Ha marad a kormány, a perifériára szorulva az integrálódásunk is lazulni fog, ami a felzárkózás esélyét tovább csökkenti.
Európa azt a mennyiségű menekültet, amennyi néhány éve ránk zúdult nem tudja integrálni, sem gazdaságilag, sem kulturálisan. Viszont van több európai ország, amely működésképtelen lenne az eddig oda érkezett bevándorlók nélkül. Aki meg akarja tanulni a helyi nyelvet, be akar illeszkedni és dolgozni akar, azokat be kell fogadni. A menekültek tömeges beözönléséről beszélni viszont tisztán hangulatkeltés, ami kizárólag választási célokat szolgál. Az pedig a végső és elfogadhatatlan uszítás, amikor a menekülteket a bűnözőkkel és a terroristákkal mossák össze.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 07. szombat, 09:13
-
Találatok: 1425
A 2018-as választások fordulópontot jelenthetnek Magyarország legújabb kori történetében – vagy jelentéktelen állomásnak bizonyulhatnak egy csak évtizedek múlva megbukó diktatúra kiépülésében. Hogy melyikre kerül sor, rajtunk múlik, választópolgárokon. A felelősségünk nagyobb, mint eddig bármikor – a politika, a saját életünk keretfeltételei fölött gyakorolt hatalmunk utolsó még el nem rabolt morzsáit most arra kell felhasználnunk, hogy saját és közös életünket kiszabadítsuk az elnyomás és embertelenség szorításából, szabad levegőt adva az országnak, honfitársainknak és magunknak. Ám, hogy pontosan miként, és hogy ez mit is jelent, koránt sem nyilvánvaló.
Az ellenzék legnagyobb része szerint az első és jórészt egyetlen célunk a minden áron való kormányváltás kell, hogy legyen. A kormányváltás alapfeltétele ugyanis annak, hogy a demokrácia visszaépítésének és emberi méltóságunk visszaszerzésének munkája egyáltalán megkezdődhessen.
Ha nem lesz kormányváltás, a jelenlegi kormány bevégzi a független média, a civil társadalom, az oktatás beszántását, az ellenállás lehetőségei végképp elapadnak. Ezt a végkimenetelt minden áron el kell kerülnünk.
Minden áron – mit jelent ez pontosan? Az idei választások alapvető dilemmája az, hogy a kormányváltás sikerének biztosítása az egyenlőség- és épp ezért demokráciaellenes, idegengyűlölő és erőszakos nacionalista erőkkel való együttműködést követeli a pártoktól. Az egyes szavazók számára a dilemma abban áll, hogy a jelenlegi kormánypárt túlhatalmának korlátozásához, vagy az esetleges kormányváltáshoz az visz a legközelebb, ha minden választópolgár legalább egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adja le a voksát. A legesélyesebb ellenzéki jelöltek azonban sok helyen épp ezen egyenlőség- és demokráciaellenes erők képviseletében lépnek fel.
Fontos látnunk, hogy itt nem csak a Jobbikkal való együttműködésről, illetve a rá való átszavazásról van szó, jóllehet önmagában már ez is kellő mennyiségű problémát vet fel. Az úgynevezett demokratikus ellenzék maga is jócskán él az egyenlőség- és demokráciaellenes retorikával, és meglehetősen szabadon veszi át a kormány propagandájának néhány
igen aggasztó elemét különösen a migráció kapcsán: minden ellenzéki párt hangsúlyozza a határkerítés szükségességét és a migráció kérdését ugyanabban a határvédelmi – és nem humanitárius vagy gazdaságpolitikai – keretben tárgyalja mint a kormány, elismerve az invázió alatt álló Európa hamis és idegengyűlölő narratíváját, ezzel pedig hozzájárulva a társadalom militarizálásához.
E körülmény fölött sokan könnyű szerrel szemet hunynak: a politikai szükség és a „közjó” mindenkitől áldozatot követel, sokaktól azt, hogy adják fel erkölcsi fanyalgásukat, befogott orral, de támogassák az antidemokratikus erőkkel együttműködő a pártokat, politikusokat, mert az alkotmányosság és demokrácia intézményei csak így nyerhetők vissza. A határkerítés ellen felszólalni, a kormány migrációs politikáját kritizálni a jelen helyzetben politikai öngyilkosság volna, a politikai realitás azt diktálja, hogy tegyük félre a Jobbik rasszizmusával, a DK idegengyűlöletével és antidemokratikus retorikájával, az MSZP-Párbeszéd és LMP migrációval kapcsolatos kritikátlan megjegyzéseinek embertelenségével kapcsolatos aggodalmainkat.
Vegyük észre, hogy ez az érvelés erős osztálydimenzióval bír: a befogott orral való szavazás és az erkölcsi fanyalgás félretevésének felhívása olyan társadalmi rétegekben
fogalmazódik meg, amelyeket ezek az antidemokratikus erők közvetlenül nem fenyegetnek.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 05. csütörtök, 22:08
-
Találatok: 1382
A közvélemény hallgat. Nem tudjuk, mi lesz, de eldönthetjük. - Háromezer embert kérdez meg a jó nevű közvélemény-kutató, mire összeszed egy ezres mintát azokból, akik hajlandók elárulni, hova szavaznának most vasárnap. Kétharmad csapja le a telefont, hajtja el a kérdezőbiztost. Aki válaszol, arról nem tudhatjuk, mennyire őszintén nyilatkozik.
Félnek ugyanis, és erre jó okuk van. Különösen vidéken, ahol a helyi elvtárs élet-halál ura. Honnan tudhatná a kiszolgáltatott tanár, közmunkás vagy buszvezető – és az ő családtagjaik –, hogy nem a polgármester teszi éppen próbára? Hogy aztán odakerüljön a nevük mellé az apró firka, miszerint megbízhatatlanok, idegen ügynökök, esetleg terroristák.
Nyilván megfeszített munkával igyekeznek a kutatók kihámozni ezekből a torz adatokból, hogy mi a valóság. Tiszteletre méltó erőfeszítés, de már bocsánat, ilyen adatfelvétellel egyetlen tudomány sem merne dolgozni. Legalábbis nem vonna le következtetéseket a megmérhetetlen halmazra.
Mondjuk vegyünk egy rokkant ornitológust egy szál lepkehálóval. Nyilván nem tudja megvizsgálni a fecskét, a kócsagot és a fülesbaglyot sem. Viszont nem is áll elő azzal a tétellel, hogy a madarak mind röpképtelen, elhízott, gyámoltalan állatok, akik tagadják Ausztrália létezését.
Márpedig a közvéleménynek ma csak az a része mérhető, amelyik nem fél. A szuverén polgárok, akiknek nincs félnivalójuk, illetve a fideszesek, továbbá akik annak mondják magukat.
Sötétben tapogatózunk, de ettől még lehet, hogy helyesen tapogatjuk ki a sötétet, és a fideszes többség valós. A nem válaszolókról ugyanis csak azt tudjuk, hogy félnek Orbántól. De azt nem, hogy akarnak-e szavazni bárki másra. Ahogy azt sem, hogy nem pont félelemből, megfelelési kényszerből fognak-e rá szavazni. Hogy ha már elkerülhetetlen ez az uralom, legalább egy kicsit részesei legyenek. És felvonulhassanak május elsején.
Bármi lehetséges a kétharmados folytatástól a csúfos, menekülésbe torkolló vereségig.
Így borít szemfedelet az országra a túlhatalom. Nem látjuk már egymást, nem tudunk egymásról, és félünk egymástól. Mert nem tudjuk azt sem, ki lesz a következő, aki lepaktál, átáll, belesimul.
Nem volt ez mindig így, tehát nem szükségszerű. Volt – és még lehet – itt olyan ország, ahol az ember vállalhatta a véleményét, és nem kellett attól tartania, hogy ezért a hatalom elégtételt vesz. Elfértek az országban balos, jobbos, szélsőjobbos és liberális tudósok, vállalkozók, művészek egymás mellett. Szeretniük nem kellett egymást, de a hangjukat lehalkítani se. Mérhető volt az ellenzék, és ez egyébként fontos visszacsatolás minden kormánynak.
Ezért hülyeség akkora bátorságot feltételezni bárkiről, hogy nekilátna lebontani a kerítést.
Ez a szabadság helyreállítható. Az a kormány, amelyet fair és arányos választások, végső esetben népszavazások, a hétköznapokon pedig megbízható közvélemény-kutatások tartanak sakkban, az nem fog a nemzetére rontani, akármilyen színű. Nem azért, mert jóindulatú, hanem mert belebukik. Kénytelen ugyanis elfogadni, hogy vannak más színek. Kiegyezni velük, és nem csak a saját tábornak játszani.
Vagy talán elég nekünk az alamizsna, amit a dicsőséges nagyurak odavetnek a helikopterről. És nem sajnáljuk tőlük a tízmilliárdokat, mert ez az élet rendje. Lehet, hogy tényleg olyan kormányunk van, amilyet megérdemlünk. Lehet, hogy ez lett a komfortzónánk. Lehet, hogy már szeretünk félni.
Amorf, rejtélyes, ijesztő felhővé igazgatta az országot a félelem. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi lesz. Viszont eldönthetjük.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 04. szerda, 23:27
-
Találatok: 1401
Még néhányat alszunk, aztán mehetünk az urnákhoz, ami tulajdonképpen már maga az optimista változat, hiszen mehetnénk kötvetlenül akár az urnákba is. Mindenesetre a hatalom be van sz@rva, méghozzá annyira, hogy már az egész országot belengi a bűze.
Lassan már olyan a helyzet, mint a westernekben a pókerjátszma, melyben az egyik fél - elfogyván a zsetonja - lecsatolja és bedobja az óráját meg a gyűrűjét, és aggódva várja a lapot.
Itt is aggódva várja Orbán és bandája az utolsó lapot, miközben az asztal alatt mindkét csizmaszárában, az inge ujjában és a kalapja alatt is néhány csupa ászból összeállított pakli lapul, nemmellesleg egyedül neki van coltja a társaságból.
Mégis retteg, pedig már migránsozott, cigányozott, fenyegetőzött és pénzt hajigált bávatag tekintetű rohamnyuggerei közé - lassan elfogynak az eszközei, persze a nyílt erőszak kivételével.
Ne reménykedjen senki, miként Hari Sheldon mondá az Alapítvány-trilógiában, az erőszak a gyengék végső menedéke, és ez a fázis se fog kimaradni egy vesztes választás után.
Érezhető a Fidesz ellenes, kormány és rendszerváltó hangulat, és ha ez mégsem következik be, akkor - immáron többedszer - nem a Fidesz fog nyerni, hanem mi fogunk veszíteni.
Beérett a hatalom vetése, a külöféle pártokban és pártnak nevezett felforgató csoportocskákban a Fidesz ügynökei elérték, hogy ha két ellenzéki találkozik az utcán, akkor üdvözlés gyanánt leköpjék egymást.
Ma is folyik még az "egyeztetés" arról, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára, jóllehet a választásokig hátralevő idő pár nap mindössze, és ez már magában megkérdőjelezi a dolog értelmét.
Vannak a folyamatban olyanok, akikkel szóba se lenne szabad állni, ilyen például az LMP, mert egyértelműen a Fidesz teremtménye és szekértolója, vannak magukat politikusnak tartó, közepesen infantilis személyek, akiket valaha, valamilyen esemény - például a Milla tüntetések valamelyike - a felszínre dobott, és azóta nagy lelkesedéssel keverik a
sz@rt az ellenzéki térfélen, és vannak a kamupártok, melyek talán csak tized-százalékokat csippentenek le a demokratikus tömbről, de annyian vannak, hogy ez akár el is döntheti az egyébként is központilag manipulált választást.
És hát persze itt vannak határontúli véreink, akik jobban tudják, hogy mi a jó nekünk, mint mi, akik kalandvágyból itt élünk...
Van még egy óriási tévedés: a demokrata politikusok képtelenek kiakadni a Kádár-éra párt-modelljéből, azt gondolják valamilyen rejtélyes oknál fogva, hogy az adott párt választói egyúttal párttagok, akiket köt a demokratikus centralizmus pártfegyelme.
Hiba ezt gondolni, mondhat ugyanis az adott párt bármit is, szavazóinak egy része ökölbe szorított kezét behajlított karja végén lengetve mosolyog a buzgalmon, mondván, arra szavazok akire akarok "ezekre" meg majd akkor, ha Orbán Viktort hibátlan árja származása okán felveszik a Waffen-SS-be, vagy amikor a szépségversenyen Szél Bernadett lenyomja Monica Beluccit.
Az MSZMP-re emlékeznek, de a Hazafias Népfrontra nem annyira.
Kár.
Az a baj, az inga általában kileng a szélső pontjáig, és ha az elmúlt harminc évet nézzük, akkor éppen ez várható - jobb esetben, de persze nem bánkódnék, ha tévednék.
Egyetlen reményem van, hogy Pocakkirályt az átlag magyar választó már annyira utálja, hogy elmegy leváltani.
Erre sincs sok esély, mert a választó fél, hogy láthatatlan tintával rá van írva a szavazólapra a neve, hogy nem kap közmunkát, hogy a munkahelyét veszélyezteti egy rossz állásfoglalás, hogy elveszik a lakását, földjét, - meg hát, természetesen, hogy jönnek a migránsok.
Nincs min csodálkozni, hiszen a múlt század harmincas éveiben is tömegpánikot okozott New Yorkban Orson Welles rádiójátéka, mely a marslakók támadásáról szólt.
Az ember száz év alatt szinte semmit nem fejlődik, nem tanul semmiből, ugyanolyan marad, mint voltak ősei száz évvel ezelőtt.
Ami még súlyosabb, hogy a történelem időnként ismétli önmagát, és szerencsénk van, ha a tragédiát bohózat szintjén ismétli.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 03. kedd, 17:34
-
Találatok: 1275
A legfrissebb adatok szerint eddig közel 380 ezer külhoni állampolgárt regisztráltak a választásokra, de a végleges szám ennél is magasabb lehet, mert már több mint 460 ezren kérvényezték a regisztrációt. Ha a négy évvel ezelőtti arányban esnek a Fideszre a külhoni szavazatok, ez akár négy mandátum pluszt is jelenthet a kormánypártoknak. Persze, ez inkább csak matematikai lehetőség, valószínűleg „csak” három mandátumot fognak a külhoni szavazatok hozni a kormánypártoknak.
A szavazati jog kiterjesztése elsősorban erkölcsi kérdés, alapvetően függ attól, mit gondolunk az állam, az állampolgárság, a demokrácia természetéről és viszonyáról.
A második Orbán-kormány intézkedése, amely 2010-2011-ben kiterjesztette az állampolgárságot és a szavazati jogot a külhoni magyarokra, az állam és az állampolgárság etnikai nacionalista felfogásán alapult. Eszerint a nemzet megelőzi az államot, az állampolgárságnak a nemzethez tartozáson kell alapulnia, a szavazati jog pedig ennek szerves része. Az etnikai nacionalista felfogás éles ellentétben áll az állam liberális demokratikus felfogásával, mely a demokratikus önkormányzás elvén alapul. Ez megkívánja, hogy a nép maga válassza ki vezetőit, és legyen beleszólása azoknak a törvényeknek a meghozásába, amelyek rá nézve kikényszeríthetők.
Amennyiben valaki úgy vesz részt a politikai közösség döntésében, hogy ő maga a közösség döntéseinek hatályán kívül áll, az sérti a demokratikus önkormányzás alapelvét.
Abban az esetben, amikor a közösség valamely tagjának úgy van beleszólása a közösség döntéseibe, hogy ő maga nem viseli döntésének következményeit, akkor nem magát, hanem más embereket kormányoz. Demokráciában ilyen hatalmi aszimmetria pedig nem fogadható el. Ezért szavazati joggal csak akkor rendelkezhet valaki, ha benne van abban a jogokkal és kötelességekkel átszőtt viszonyrendszerben, amit a teljes és egyenlő állampolgárság formájában a szuverén állam garantál, ez pedig csakis az adott állam határain belül valósulhat meg maradéktalanul.
Ily módon a külső szavazás csak erős fenntartásokkal fogadható el. Az egyik kivételes eset az, ha a külföldön élő állampolgárra az anyaország jogi fennhatósága kiterjed (például a hivatalos kiküldetésben részvevő katonák, vagy a diplomaták). De mi a helyzet azokkal, akikre az anyaország fennhatósága nem terjed ki? Továbbá, lehet-e, kell-e különbséget tenni a külső szavazás tekintetében olyan állampolgárok között, akik kivándoroltak, és olyanok között, akik soha nem is éltek az anyaországban, és etnikai alapon lettek állampolgárok?
Szigorúan véve a külső szavazás mindkét esetben sérti a demokratikus önkormányzás alapelvét. Ám a nyugatra vándorolt magyaroknak évekbe telik, amíg megszerzik az állampolgárságot abban az országban, ahol most élnek. Ezért, hogy ne maradjanak teljesen szavazati jog nélkül, jobb, ha egy ideig megőrizhetik teljes hazai szavazati jogukat, még ha egy másik országban leadható szavazat nem is kárpótolhatja őket a lakhelyükön birtokolt szavazati jog hiányáért. Emellett sok kivándorló nyitva hagyja az anyaországba való visszatérés lehetőségét, ez a megfontolás szintén igazolhatja az ideiglenesen fennmaradó választójogot.
Ezzel szemben a szomszédos országokban élő magyar közösségek tagjai állampolgárok az adott országban, több esetben etnikai pártok révén képviselettel rendelkeznek a törvényhozásban, még ha ez politikai konfliktusok forrása is.
Mindezt figyelembe véve megállapítható, hogy
morális szempontból nem volt indokolt 2011-ben szavazati jogot biztosítani a külhoni magyar állampolgároknak, ez ugyanis sérti a magyar politikai közösség demokratikus önrendelkezését.
Az sem mindegy, hány ilyen szavazatot adnak le, mert minél nagyobb ez a szám, annál jelentősebb hatása van a politikai rendszerre, ami önmagában is fontos morális szempont.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 03. kedd, 01:17
-
Találatok: 1240
Talán zavar minket a mostani, már az intim szféránkba is behatoló negatív kampány, de vajon, ha haszonelvűen nézzük, működőképes-e a metódus? Vajon a migránsozás lesz a befutó, vagy az, ahogy másfél hónap alatt ráborították a kormányra a disznóságait?
A jelenlegi kampányban gyakorlatilag nincsenek tartalmi elemek, kizárólag szimbolikus komponensek, imázsok csapnak össze. Az egyik oldalról a fenyegető migránsveszélyt kívánják a fejünk felől elhárítani, másik oldalról azt ígérik, hogy megszabadítanak a korrupt és autokratikus kormánytól.
Mitől működik a migránsozás és a sorosozás?
A menekültválságvalóban súlyos, egész Európát érintő probléma, amire ma nem látszik megoldás. Mivel valós a probléma, könnyű óriásira duzzasztani. Csak négyzetre kell emelni a valóságot, ami nem nehéz, mert legfeljebb ezer ember olvasta azt a jelentést, miszerint Európa belső nyugalmát destabilizálni szándékozó elemek, gyakran az orosz kormány hálózatának részeként futószalagon gyártják a hangulatkeltő, destabilizáló tartalmakat. Ha egyáltalán lehet a helyzetet megnyugtatóan és eredményesen kezelni, akkor sem egyszerűen és főleg nem rövidtávon. Ám a bonyolult és kétséges kimenetelű megoldások nem vonzóak és nehezen (vagy egyáltalán nem) értelmezhetők.
A választást eldönteni képes tömegek számára hihető, hogy az egész migráció kemény elszántsággal, legalább anyaföldünk területén megakadályozható. Ha igazán akarjuk. Elég keményen odaszólni, kerítést emelni, adminisztratív eszközökkel gátolni beáramlásukat. Nehéz elmagyarázni (lehetetlen), hogy azoknak az embereknek a többsége a halálból fut felénk, otthonuk, szülőföldjük hosszú-hosszú időre élhetetlenné vált, és a legrosszabb európai kilátás is jobb a számukra. Orbán – a maga szempontjából okosan – azt mondja a migránsáradattól félőknek, amit hallani szeretnének: megvédelek titeket.
Simán lehet egy Bécsben békésen sétálgató idős szikh urat képi eszközökkel potenciális terroristaként bemutatni, mert a turbános-fajta emberek alapból bármilyen alávalóságra hajlamosak azok szerint, akik sosem találkoztak velük, viszont ezt hallják róluk naphosszat.
Ha a kádári korszak hamis idilljét visszasíró tömegeknek beszélünk, akiknek emlékeiben akkoriban nem volt bűnözés és kiszámítható volt a világ, akkor nyitott fülekre és szívekre találunk ígéretünkkel, hogy megállítjuk az idő kerekét, sőt, vissza is forgatjuk egészen 1972-ig.
Ellenben Soros emblematikusan képviseli a sikereink ellen gáncsoskodó zsidó karvalytőkét (különben minden menne, mint a karikacsapás). Tevékenységén keresztül azonosítható a megszokott, magyar ízlés szerinti hétköznapjainkat fenyegető globális változással, s ezt a látásmódot tömegek vallják magukénak Magyarországon. Az ő olvasatuk szerint egy cseppet sem szimpatikus új világ várhat minket, hisz a férfiak nőknek, nők férfiaknak képzelhetik magukat minden további nélkül, miközben már lámpással sem találni igazi nőt vagy igazi férfit, a fehér népesség meg egyre fogy. Ahol a politikailag korrekt magatartás kerékkötőjévé válik az igazságérzetünk szerinti megoldásoknak, ahol a családi értékek devalválódnak (bármit is jelentsen ez), ahol nem lesz már akkora jelentősége a nemzeteknek és a karácsonyi misének, miáltal kultúránk elsorvad. Egyáltalán, nem úgy lesz, ahogy megszoktuk, minden szétesik.
Fotó: Merész Márton
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. április 02. hétfő, 00:06
-
Találatok: 1464
Ő itt a miniszterek elnöke, az ország első embere. A nép egyszerű fia, egy közülünk, aki a rozsdás üstben főzi a húsvéti sonkát, hogy vasárnap reggel a gyerekei elé tehesse az asztalra.
Sándorról sajnos nem készült videó, mert a népszerűségét növelni hivatott szakemberek nem értek oda időben. Sándornak Facebook oldala sincs, ahová feltölthetné a videót. Sőt, az internet sincs bekötve hozzá, számítógépe sincs. Áram időnként van, amikor be tudja fizetni a rezsiszámlákat.
Sándor is készül a húsvétra, mert ő is hívő ember. Rendszeresen jár templomba ő is, a családja is. A húsvét vasárnap nagy ünnep számukra. Sándor és felesége korán kelnek, hogy minden időben az asztalon legyen, mire a gyerekek felébrednek. Sándor felesége előszedi az ablakdeszkán, a lábas alatt tartott olcsó margarint. Azért az ablakdeszkán, mert hűtőjük nincsen és azért kell lábas alatt tartani, hogy a macskák meg ne egyék. Sándor felszeleteli a kenyeret. Szigorúan egy szeletet vág mindenkinek. Ennyi jut. Margarinnal.
Sándor és felesége egy távoli galaxisban, bizonyos Csenyéte nevű planétán készülődik a húsvétra. Sándor évente öt hónapon át végez közmunkát, a felesége három hónapig jut hozzá ehhez a vívmányhoz. Egy családban egyszerre csak egy ember részesülhet abban a kegyben, hogy közmunkához juthat, így a házaspár összesen nyolc hónapon át dőzsölhet évente. A maradék négy hónapban egy kicsit szűkösebben vannak, de nem panaszkodnak.
Sándor – ha lenne videója és Facebook-oldala – bemutatná, hogyan főzné ő a húsvéti sonkát, ha lenne sonkája. De nincs, mert a gyerekei nem szeretik. Igaz, nem is ettek még soha. Sándoréknál évente néhány alkalommal készül húsleves csirkecsontból, pörkölt farhátból. Sok tésztával, mert az laktat. Ők szerencsések, mert nem kell a dögkútból húst szerezniük, mint azoknak, akiknek nem jut közmunka.
Sándor és felesége, a gyermekeik is kövérek. Mert jól élnek. És mert a kenyér-tészta-krumpli-kenyér-tészta-krumpli hizlal. Sándorék nem éheznek. Vagyis de, csak azt ők nem tudják, hogy létezik minőségi éhezés. Ők csak gömbölyödnek, a gyerekek esze nem fog túl jól az iskolában, a hajuk hullik kicsit, a körmeik töredeznek, a látásuk sem az igazi, a fogaik is romlanak és elég aluszékonyak is, de amúgy is az a legjobb, ha a sötét, hideg estéken alszanak. Addig sem fáznak.
Sándor és felesége nem tudja, hogy máshogy is lehet élni. Nem tudják, hogy egy stadion havi rezsiköltségéből tényleges munkahelyet lehetne létesíteni a faluban, ahol normális fizetést is kaphatnának. Nem tudják, hogy Mészáros Lőrinc egy napi bevételéből meg lehetne szervezni a faluban az oktatást, szakmát szerezhetnének, a gyerekek nyelvet és informatikát tanulhatnának, vállalkozhatnának. Sándor és felesége abba született és abban nőtt fel, hogy az élet a margarinos kenyérről és a hidegről szól. A gyerekeiknek is ezt adják tovább, számukra is ez lesz a természetes.
Sándor és felesége nagyon hálás a kormánynak, amiért van közmunka, mert előtte az sem volt. Hálásak, amiért a kormány megvédi őket a migránsoktól, akikről ugyan nem tudják, hogy mik is pontosan, de tudják, hogy rettegni kell tőlük, mert ölnek és erőszakolnak. Benne van az újságban, amit rendszeresen ingyen megkapnak és mielőtt egy kis meleget csinálnának vele, gondosan elolvassák minden betűjét.
Sándort és feleségét az sem zavarná, ha látnák Orbán Viktor mekkora sonkadarabokat rak az üstbe, mert úgy gondolják, ez jár annak az embernek, aki megvédi őket Csenyétén a migránsoktól és Soros Györgytől. Mást nem is nagyon tudnak a világról, fogalmuk sincs, mi történik két faluval arrébb, hiszen nincs pénzük buszjegyre, meg hát minek is mennének máshová. Hiszen mindenhol ez van, évi három hónap közmunka, vagy öt hónap, olcsó margarin, egy szelet kenyér húsvét vasárnap, télen fűtetlen, dohos szoba, nyáron sokkal jobb, mert világos van és meleg, néha jön egy autó és osztanak lisztet és olajat, olykor ruhát is, a gyerekek kapnak enni az iskolában, biztonságban vannak, nem jönnek a migránsok. És Sándor, a felesége és a gyerekeik nem fogják elhagyni a biztonságos falujukat, ahol annyira jó dolguk van.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. március 31. szombat, 21:57
-
Találatok: 1432
Még akár négy-öt évig folytatható ez a gazdaságpolitika Magyarországon. Ilyen értelemben fenntartható, ami zajlik, ebben igaza van a kormánypropagandának, csak közben legyen világos, hogy a régiós versenyben nem tudtuk tartani a helyünket. G7 Beszélgetések.
Csehország, Szlovákia és Lengyelország lényegesen jobb eredményeket ért el az elmúlt nyolc évben, viszont a 15 európai magországhoz viszonyítva hazánk relatív helyzete javult – mondja a G7 Beszélgetésekben Surányi György közgazdász, egyetemi tanár. Utóbbi a déli országok alulteljesítésének köszönhető, ami sajnos azt is jelenti, hogyha már a jobban teljesítő Németországhoz vagy Ausztriához viszonyítunk, már semmiféle felzárkózást nem lehet kimutatni ebben az évtizedben.
A magyar gazdaság a valós teljesítőképessége felett nő, amit a jegybank extra alacsony kamatokkal és minden más eszközzel is támogat. Sőt, a költségvetés is túlköltekezik, ahelyett, hogy az előbb-utóbb érkező bajosabb időkre tartalékolna.
A béremelések meghaladják a termelékenységet, ami miatt a versenyképtelen cégek be fognak zárni, a jobbak viszont a meredeken dráguló munkaerő alkalmazása helyett technológiai fejlesztésekbe kezdhetnek. Végső soron ezzel a béremelkedések kényszerítik ki a termelékenység javulását, nem pedig fordítva.
Lehet csak 9 százalék szja-t fizetni, de akkor el kell fogadni a három hónapos kórházi várólistákat az ápolóhiány miatt.
A válság hatására a németek és a franciák belátták: az EU csak az egyre szorosabbra szőtt együttműködés mentén keveredhet ki az utóbbi fél évtized mély válságából. Erre nekünk is reagálnunk kell, választás előtt állunk. Ha kimaradunk az integráció belső köréből, annak lényegesen nagyobb lenne a politikai, társadalmi és gazdasági kockázata annál, amivel az euró bevezetése járna.
A G7 Beszélgetések vendége Surányi György közgazdász, az MNB volt elnöke, a Corvinus és a CEU tanára.
Bővebben ...
Fotó: Merész Márton