Hírek

Komoly, újságban írt feljelentés

latatataMint éppen most kiderült, az egész magyar sajtópiacon a Magyar Nemzet névre hallgató nyomdaipari termék vesztette el tavaly a legtöbb sajtópert. A Fidesz többi propagandaterméke sem panaszkodhat, de ezek között e téren elsőnek lenni delikát, ami egy dologra biztosan utal, hogy ez a lap kevéssé tekinthető szavahihetőnek, azaz ez hazudja a legtöbbet. Az ilyesmi nem nóvum a Fidesz-sajtónál úgy általában, ezért tartja őket a gazda. De ezt is tudjuk.

Mindez most épp azért érdekes, mert ez a szavahihetetlen Magyar Nemzet írt arról, hogy Magyar Péter mozgalma, a Talpra Magyarok! Közösség mögött a Datadat áll, csak más néven – Datadat GmbH -, amiből az a sejtetés keletkezik, hogy Magyar Péter amellett, hogy verte az asszonyt, még külföldi ügynök is, aki netén békaemberek segítségével tör hatalomra, mint népünk ellensége. Legalábbis erre jutott Lánczi Tamás.
 
Lánczi elvtárs – mint az szintén ismeretes – a modernkori ÁVH, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke. Ez az a hivatal, amely az EP szerint sérti a szabad és tisztességes választások elvét, s ez az is, amelyik működése folyományaként az EB elindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. Illetve emiatt legfrissebben, mert egypár már zajlik, ám most már azt is kijelentették, ez az egész az országot a választási autokrácia hibrid rendszerévé tette.

komoly nevtelen feljelentes

 
Köszönjük Emese, tudjuk, és érezzük, a ténymegállapítás azonban minket kevéssé vígasztal. Azért kellett mégis megjegyezni, mert hozzá tartozik ahhoz, ami ezután következik. Az mégpedig, hogy ez a Lánczi Tamás a Magyar Nemzet erősen kétséges igazságtartalmú írása nyomán vizsgálatot rendelet el Magyar és a mozgalma ellen, a cikk tehát úgy működött, mint egy komoly, újságban írt feljelentés, megidézve A tanút és annak világát.
 
Mindezek után ugyanis a következőket látjuk: a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerült a gyanúja annak, hogy ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló, amely 2022-ben az ellenzéki kampányt támogatta, és megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat, most ismét a magyar választásokat vette célba. Azzal a lehetőséggel, hogy mindezért már börtön is járhat.
 
Egyébiránt a Magyar Nemzet csak a hasára ütött, hiszen egyáltalán nem kérdezte meg az érintetteket, csupán sunyin sejtet. Az egy dolog, hogy Magyar tagadja a kapcsolatot, az meg a másik, hogy a Datadat GmbH ezt mondja: “Sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel. Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság”.
 
Innentől megint kinéz a Magyar Nemzetnek egy sajtóper, és lehet, hogy majd hosszú idő elteltével azt szokása szerint el is veszíti, a jelent azonban ez nem változtatja meg. Ez pedig az, hogy ahogyan már tegnap is látszott, az egész magyar aljas sajtótér tele lett fosva azzal, hogy Lánczi vizsgálódik Magyar ellen, mert ő feltehetőleg külföldi felforgató elemek zsoldjában áll, így áskálódik kies hazánk fasiszta rendje ellen. Ez hovatovább nevezhető félelmetesnek is.
 
Nem tudjuk nem észrevenni ebben az ügyben a putyinizálódást, mint másokban a náculást, megint másutt a Rákosi vonalat, meg még a feudális viszonyokat, ami így egyben olyan undorító katyvasz, hogy ezt választási autokráciának nevezni erős eufemizmus, és az EB visszafogottságára utal, mert ők mégsem nevezhetik Orbánt és a bandáját fasiszta csürhének. Pedig azok. Illetve még az összes többi, amit emlegettünk.
 
Ugyanakkor az a legfélelmetesebb ebben az egészben, hogy ezek szerint elég akármilyen hazugságot leírni a propagandasajtóban, és ez azonmód alkalmat ad a vizsgálat elrendelésére. Ez a maga nemében jobb, mint A tanúban a komoly, géppel írt feljelentés, ami az egyén romlottságát tételezi, itt azonban elég, ha a hatalom utasít hazudni valamit, és máris jöhet a delikvensért a nagy, fekete autó. Ugyan még nem, de majd igen.
 
Egyébiránt, ha látni szeretnénk, mi felé halad Magyarország, olvassuk el Politkovszkaja Orosz naplóját, és számos dologra rá fogunk ismerni. Hogy nem teljesedik ki idehaza az abban tapasztalható téboly, az egyedül az Uniónak köszönhető, nem véletlen tehát, hogy Orbán annak legyőzését jelölte ki fő célként, hogy aztán itthon még zavartalanabbul csinálhasson azt, amit csak akar. Bár most sem gátolja őt sok minden a tombolásban.
 
Az Unió és a Lánczi-féle hivatal ügye egyébként még a vizsgálat szakaszában van, aminek az lesz a vége minden bizonnyal, hogy az EU bírósága elé utalják a dolgot. Itt majd jó idő elteltével ítélet is születhet – vagy nem -, addig is azonban, ahogyan most is kiderült, szabadon és fékek nélkül garázdálkodhat az országban, s ha mást nem is ér el, de a megfélemlítésben és lejáratásban jeleskedni fog. Most ilyen idők jönnek, sötétebbek, mint eddig.
 
 

nepszava.hu
Itt az EP határozattervezete: A szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét / 2024.04.18.
A mandátumának végéhez közeledő Európai Parlament utolsó, Magyarországgal kapcsolatos állásfoglalásában a Varga Judittal készült hangfelvétellel is magyarázza, miért nem szabad odaadni az uniós pénzeket az Orbán-kormánynak. - Több, egymástól független forrásból származó információnk szerint ehhez hasonló megállapítást tartalmaz az Európai Bizottság felszólító levele is, amellyel február 7-én elindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a nevezett jogszabály miatt.

atlatszo.hu
Tavaly a Magyar Nemzet, a Mediaworks és az Origo bukta a legtöbb sajtópert / 2024.04.18.
Régi szokásunkhoz híven idén is kikértük a Fővárosi Törvényszéktől, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a múlt évben. A bíróságtól kapott adatok szerint a legtöbb, összesen 7 sajtópert a Magyar Nemzet vesztette el, személyiségi jogi perek tekintetében pedig a Mediaworks lett a negatív rekorder 25 elmarasztaló ítélettel. Az Átlátszó, az RTL és a Telex az ellene indított perek mindegyikét megnyerte, a Pesti Srácok viszont az összes ügyét elbukta. - 2023-ban összesen 22 pert vesztettek el a kormánypárti médiatermékek, a legtöbbet a Magyar Nemzet bukta …

 

Kapcsolódó cikkeink:

megfigyDemokratikus akaratképzés / Készült: 2024.01.08
Mindig tanulunk.

megfigySZUH-ÁVH / Készült: 2023.12.30
Lánczi Tamás 2017-ben lett a Schmidt Mária által fölvásárolt Figyelő című lap főszerkesztője, és nem sokkal utána már közzé is tett egy terjedelmes listát „Soros György zsoldosairól”. Azokról, akiket Lánczi – és a lapja – szerint a milliárdos pénzelt, illetve neki dolgoznak. Ez a lista nem volt egyéb, mint a rendszer vélt ellenségeinek felsorolása nagy valószínűséggel politikai megrendelésre, s amekkora hullámokat vert akkor, mára úgy lett elfelejtve a nácifasiszta-kommunista tempó. Viszont Lánczi a tűz közelében maradt.

vgyteIde lőjetek / Készült: 2023.12.17
Megszületett a szuverenitásvédelmi törvény. Orbán a Brüsszelből sugárzott pénteki szózatában foglalkozott vele, és többek között kijelentette, „már nem gurulhatnak dollárok a magyar baloldal zsebébe”. Ezt ő győzelemnek tartja, mint ahogyan azt is, hogy ezzel párhuzamosan az ÁSZ szarrá bünteti az összes ellenzéki pártot, amelyeknek így semmi pénzük nem marad kampányra. De még talán működésre sem. Egyszerűbb lett volna betiltani őket, mint ahogyan a kefebajszos előd tette, de a XXI. században és Európa közepén ez macerás.

malacpofaAz a gyanús, ami nem gyanús, ami gyanús: az nem gyanús / Készült: 2023.11.20
Hadházy szerint elképesztő indoklással utasította vissza a nyomozást a rendőrség Orbán angol honlapja ügyében

vargpintVarga Judit házmesterképzője / Készült: 2023.03.05
Mielőtt elandalodnánk itt a tavaszi fuvallatoktól és a lányok lekerülő nagykabátjától, Varga Judit nacsasszony gondoskodik arról, hogy még véletlenül se érezzük jól magunkat a bőrünkben. Illetve egészen rosszul legyünk a reánk törő hányingertől. Más részről viszont nem tagadható az sem, hogy rengeteg honfitársunk előtt nyílik meg a lehetőség arra, a benne szunnyadó ösztönöket kiélje. Feljelentgesse a szomszédját. A gyerek a szüleit, a szülő a gyereket, a férfit az utcából, illetve vég nélkül sorolhatnánk a viszonylatokat, ki kit súghat be, ahogyan az generációk óta nemzetünk ösztöneiben (génjeiben) van. Annak idején a nácik sem bírták a tempónkat, mert nem volt elég vagonjuk a szállításra.

6_az_orulet0Komoly, kézzel írt / Készült: 2020.05.19
Azért kíváncsi volna az ember ezeknek a lelkére. Az ilyen Csetnekikére, mint ez a Görgényi városvezető Gyuláról, fentebbről a Budai nevű, ha emlékszünk rá, a szomszédból pedig a házmester. A leveleikre, amelyek nyomán elvitték a zsidót, utána a kulákot, ma pedig a momentumost. Kíváncsi volnék mi van a szívükben vagy azok helyén, mit remélnek attól, ha a másiknak rossz lesz. Elélveznek tőle vagy nemzetmentő hősöknek vélik magukat, hogyan néznek a tükörbe vagy a kölkük szemibe, mit szeretnek ezek, mire vágynak, egyáltalán milyen nép ez, miféle faj.

orban-turka2Freud is állva tapsolna, ha ezt látná / Készült: 2019.01.26
Nagyot futott már megint a doktorminiszterelnök úr soros péntek reggeli igehirdetésében, bár megszokhattuk tőle – különös tekintettel mióta a migrációs válság felütötte a fejét és az elvetélt sufnijogász megélhetésileg belecsimpaszkodott (és az nem tegnap volt) -, hogy egyetlen olyan pénteki monológot nem bírt még lenyomni, amiben ne az őt hatalomban tartó beteges rögeszméjét puffogtatta volna, leszarva a mindennapok húsba vágó rögvalóságát. Egészségügy, oktatás, társadalmi rohadás? Ugyan már.