Hírek

Microsoft-botrány: óriásbüntetést kaphat a cég, az EU is vizsgálódhat

tiborcz_offGigantikus, akár egymilliárd dollárnál is nagyobb bírsággal néz szembe a Microsoft, miután régiós leányvállalati és viszonteladói az állami beszerzések kapcsán korrupciógyanús ügyekbe keveredtek. Vizsgálódnak az USA hatóságai és hamarosan eljárás indulhat az EU-ban is.

 
A Microsoft amerikai szoftveróriás korrupciógyanús magyarországi kormányzati szoftverértékesítésével kapcsolatos vizsgálat sokkal kiterjedtebb a korábban becsültnél - állítja a Népszava. Tíznél több magyar kormányzati intézménynél és állami cég körül vizsgálódnak már, így az adóhatóság és a rendőrség mellett például a honvédelmi tárcához tartozó HMEI Zrt., illetve az egészségügy beszerzéseiben érdekelt, egykori GYEMSZI is célkeresztbe került.
 

 
A Napi.hu korábbi cikke szerint a vizsgálatban az amerikai Igazságügyi Minisztérium, az FBI és az Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) is részt vesz. Az akkori értesülés szerint itthon a NAV és az ORFK lehet a szoftverügyletek érintettje. Ugyanakkor a Népszava kérdésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy nincs tudomása arról, hogy a Microsoft vizsgálatot folytatna a kormányzati intézmények szoftverbeszerzésével kapcsolatban, és nem foglalkoznak a vállalat belső ügyeivel.
 

Módszer

A napilap a vizsgálat alá vont intézményeknél, illetve állami vállalatoknál dolgozó forrásaira támaszkodva a következőképpen írja le az állítólagos simlis módszert. A 2014-es választások után az uniós támogatásból lebonyolított állami informatikai fejlesztéseknél (informális) kulcsszereplővé vált Tiborcz István és testvére, Tiborcz Péter, akiknek "ráhatásuk" lehetett arra, hogy melyik szállító cég felé lejtsen a pálya a beszerzéseknél. Ahogy azt a Napi.hu korábban megírta, a NAV beszerzésénél módosítottak egy uniós pályázatot is, hogy kiírják a megemelt összegű licenctendert.
 

www.napi.hu

Microsoft-botrány: a rendőrség beszerzése is aggályos volt / 2018.03.14.
Nemcsak a NAV, de az ORFK szoftverbeszerzését is gyanúsnak találták a Microsoft revizorai, amikor a magyarországi leány szerződéseit átvilágították. A vizsgálatba az amerikai Igazságügyi Minisztériumot, az FBI-t és az Értékpapír- és Tőzsdebizottságot (SEC) is bevonták. A magyar képviselet dolgozói közül állítólag többet kihallgattak, volt, akit az Egyesült Államokban. Az itthoni cég vezetéséből ma többen is a kormánynak dolgoznak - tudta meg a Napi.hu.

 
A vizsgált kormányzati megrendelők irracionális árakon vásároltak üzleti Microsoft-szoftverlicenceket: a viszonteladók az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál drasztikusan drágábban adták tovább az állami ügyfeleknek. Az így keletkező extraprofit útra kelhetett - állítja a lap.
 

Megtáltosodott

A Népszava úgy folytatja, hogy Tiborcz István 2015-ben tulajdonosként megjelent a HCS Experts nevű cégben, és abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó HCS megtáltosodott. Árbevétele megduplázódott, közel egymilliárd forintra nőtt, és 2016-ban Tiborcz István 389 millió forintot tudott osztalékként kivenni belőle.
 
Ami még különösebb: míg a korábbi években a vállalat üzemi eredménye 10-20 százalék volt az árbevételhez képest, addig a 2015-ös rekordévben az árbevétel közel fele lett üzemi eredmény.
 
A cégben akkor jelent meg, amikor az Elios világítási technikai cégből kiszállt, ennek a vállalatnak az ügyeit az EU csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálta, az ügyben nyomozást javasolt a magyar vádhatóságnak.
 

Vizsgálják

A Microsoft amerikai központja 2015-ben kezdte vizsgálni az USA törvényei szerint korrupciónak minősülő gyakorlatot, amelynek nyomán a magyar leányvállalat két vezetőjét is menesztette. Ezzel kapcsolatban a Népszava emlékeztet arra, hogy Sagyibó Viktor, a Microsoft kormányzati üzletágának volt vezetője jelenleg miniszteri biztos Lázár János kancelláriaminiszter környezetében, Papp István volt vezérigazgató pedig a Nemzeti Befektetési Ügynökséghez került. A volt cégvezetőről a Napi.hu kérdésére korábban Lázár János miniszter elmondta, hogy jelenleg a Miniszterelnökség tanácsadója a 170 milliárd forintos közigazgatási informatikai projektek mellett.
 
A Microsoft ezt követően szerződést bontott legnagyobb partnereivel. A Népszava információi alapján a vizsgálat jelenleg is tart, és az USA igazságügyi minisztériuma példátlanul magas, akár egymilliárd dollár fölötti büntetéssel fenyegeti az amerikai szoftvercéget. Emeleltt az EU-ban is eljárás indulhat a több tagállamra is kiterjedő korrupciós gyakorlat gyanúja miatt.
 
A Microsoft a drasztikus büntetés elkerülése érdekében mindenben együttműködik az amerikai kormányzattal, ami azt is jelenti, hogy az USA igazságügyi minisztériuma részletes információkkal rendelkezhet a méretes magyarországi botrányról és annak szereplőiről. Hasonló botrány volt Romániában, amely egy kormányválsághoz vezetett. A Népszava szerint a magyar ügy ennél is nagyobb méretű lehetett.
 
 

hirtv.hu /
Brutális korrupció - A ledlámpák mellett az állami szoftvervásárlásokon is százmilliókat kaszálhatott Tiborcz István, és a testvérét is bevette. Két-háromszoros áron adták tovább a Microsoft-jogdíjakat a NAV-nak, a rendőrségnek és más állami szerveknek. Itt volt az LMP képviselőjelöltje, Vágó Gábor. / 2018.04.03.

nepszava.hu
Elios-modell Tiborczék szoftverüzletében / 2018.03.31.
Két cég révén is pénzhez juthatott Orbán veje a kormányzati intézmények túlárazott szoftverbeszerzéseiből. - Két cég révén is pénzhez juthatott Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje a kormányzati intézmények túlárazott szoftverbeszerzéseiből. A Microsoft-botrány által érintett időszakban a két vállalkozás sok száz milliós extraprofithoz jutott. A történet 2015-ben kezdődött, amikor Tiborcz az Orbán számára is egyre kínosabb sajtónyilvánosság és ellenzéki kritikák elkerülése miatt eladta a LED-lámpás beruházásokban érdekelt Elios Zrt-ben lévő tulajdonrészét. Tiborcz ugyanakkor csak a tulajdonhányadtól vált meg, az üzleti modellt továbbvitte – igaz, az új üzletágban (informatika) már vigyázott rá, hogy tulajdonosként ne legyen kimutatható köze az államot irányított közbeszerzések során át megfejő vállalatokhoz. Nagyjából az Eliosból történt kiszállással egy időben Orbán veje bevásárolta magát a HCS Experts Kft.-be

hirtv.hu /
Tiborczéktól rendeltek méregdrága és felesleges szoftvereket / 2018.03.29 .