Legyen akkor Timmermans
- Részletek
- Készült: 2019. március 05. kedd, 06:02
- Találatok: 1629
Jó, akkor levesszük a junckerost, de lesz helyette timmermansos, úgy megfelel? (Így szórakozik Orbán a világgal.) Nem felel meg, hülyegyerek, húzzál anyádba. Így kellene viszonyulni viszont a csútihoz az EPP moguljainak, ezek azonban csak hümmögnek, egyrészt-másrésztoznak, játékszabályokat tartanak be ott, ahol a másik fél az asztalra szarik, és kenegeti szét a mocskát. Ezt így nem lehet csinálni, ennek így jó vége nem lesz. Merengjünk hát el megint, mi van itt, mibe döglünk bele csendben és halkan.
Tudjuk, hogy kiakadás van az újabb riogatós plakátok miatt, amelyen Sorossal és Junckerrel, mint mumusokkal hinti el a fortélyos félelmet Orbán és bandája. Egy néppártost ne mocskoljon már, mondja a Néppárt, ez a mi Cipollánk meg azt mondja, nekem mindegy, rakunk oda helyette egy szocit, secko jedno, az én nyájam úgyis tajparaszt, mindegy, mitől szarik be és szavaz rám. Most ezt vizsgálgatja, ezt tűrik-e, közben letelik a kampány, és már mindegy lesz.
Nincs az Istennek olyan írt vagy íratlan törvénye, amit ne lenne képes áthágni ez a korlátjait vesztett és elszabadult organizmus, akit, illetve már egyre inkább, amit mi magunk nevelgettünk ilyen szép nagyra, hogy bírni sem lehet vele. És mástól várjuk, hogy megállítsa. Nem fogja, túlságosan úriember, nincsen szokva a karikás ustorhoz, a bő gatyához és a bakfitty-szerű érveléshez, nincsen otthon az ugaron. A vadkelet csak az erőből ért, egészen köznapian, ha képen verik, erre szoktatta a kommunista papája kölökkorában ugyanis.
Manfred Weber, akinek is egyre terhesebb a cimboraság, ezt mesélte: “Egy dolog azonban világos – megköveteljük az alapelvek betartását. Ezek a jogállamiság, a független média és bíróságok, a korrupció elleni harc és a tudományos kutatás szabadsága. Ezek az aspektusok nem csak kulcsfontosságúak, de ezeken alapszik az egész Európai Unió. Az Európai Bizottság elnökeként szigorúan tartanám magam ahhoz, hogy ezeket az elveket az unióban senkinek sem engedjük megsérteni.”
Hát, dehogynem, aranyom. Ha és amennyiben a timmermansos változatot elnézik Orbánnak, azzal annak adják bizonyságát, hogy nem értik a világot. Az alapértékekben ugyanis a világ boldogabbik részében megegyeznek a politikai ellenfelek, csak minálunk van olyan, hogy az egyik maga a diabolo, a másik pedig ha nem is angyal, de azért emberformája van. Ilyképp Timmermans egyenlő Junckerrel, ha az általános emberiről van szó, ugyanúgy ennek arcul csapása mindkettő.
A legújabb plakáttal – mint ahogyan az összes eddigivel is – Orbán Viktor a humánumot tagadja. Nem a Néppártról, hanem aljasságról van szó, s ha ehhez Juncker nem, Timmermans ábrázatja – Sorosról nem is beszélve – viszont komilfó, akkor nincsen miről beszélni. Illetve van, csak nem a néppártos töketlenekkel. Hagyni kellene, hogy az evolúció törvényszerűségeinek megfelelően a csúti paraszt az európai fasiszták vezére lehessen a szar és a mája törvényszerűségeinek megfelelően.
Már csak azért is, hogy tisztuljon a kép, és tudja az is, aki rá szavaz, és az is, aki ezt lehetővé teszi, mihez adja a jóváhagyását, ha az arcát nem is. 
Szüdi János: Orbán, a nagy játékos
- Részletek
- Készült: 2019. március 03. vasárnap, 21:51
- Találatok: 1796
Játékszerek lettünk. A hatalom játékszerei. A macska-egér játékban az egér. A játék lényege közismert: a macska hagyja az egeret rémülten futkározni, elkapja, elengedi, belelógatja a szájába a farkánál fogva, aztán leteszi, meneküljön az ostoba. Játék közben az egér adrenalinszintje megemelkedik, s ettől jobb lesz az íze.
Végül, szép komótosan megrágják, megforgatják a szájüregben, s lenyelik. Ez a sors vár mindenkire, aki nem érti meg a budai várból érkező üzenetet, az Úr hangját: „Mindenki annyit ér, amennyire beárazom. Aki okos, az tudja, mit kell tennie, hogy növekedjen az ázsiója.”
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy minden gyermekkori álma teljesült. Népmesei hősként, szegény párttitkár fiaként küzdötte fel magát magasabbra, egyre magasabbra. A pártelnöki székbe. A parlamenti padsorba, majd a patkó első sorának közepébe. Végül az ország mindenható urává. Ma már nem mesebeli hős. Illik rá a költő szava: „Hasa, hája, kéknadrága…/Minden kész e méltóságra:” Bajusza nincs, bár lehetne, de viseli azt helyette a két cimbora, akiknek odaadta az ország két legmagasabb méltóságát, mindaddig, ameddig meg nem oldja e pozíciók összevonását és saját kézbe vételét. Megtehet mindent. Őt választotta a nép. Zsinórban háromszor.
Jó dolog a hatalom annak, aki tud bánni vele. Hát még, ha ez a hatalom korlátlan és ellenőrizetlen. Ilyen hatalom birtokában nincsenek skrupulusok. A hatalomhoz jár a saját focicsapat, a saját kúria, a saját kisvasút, a családi szőlőbirtok, a családi bánya. Papíron ma is szegény ember. Vagyona nincs. Mindez formaság. Minek a papír? Sajátjaként bánik mindennel, az országgal, annak vagyonával, pénzével. Mit akarhatna még? Fogas kérdés, de nem annak, aki kibulizta, hogy felköltözhessen a Várba. Ez a költözés alig került többe 25 milliárd forintnál, de megérte, hiszen ez az összeg magában foglalja nemcsak egy új erkély kialakítását a műemléki épületben, nemcsak a dolgozószobájára fordított négymilliárdot, hanem a kolostor falait elcsúfító, 230 éves freskók lemázolását is. Nem baj, ha führer lesz, akkor sem kidobott ez a pénz. Majd felváltva használja a Karmelita kolostort és a mellette lévő Sándor-palotát, ahová eredetileg költözni akart, csak az ármánykodó szoclib kormány kiutalta a köztársasági elnöknek. Visszatérve a kérdéshez: megmutatni Európának, nélküle, ellenére nem jut messzire. Hunyadi megállította a török hadsereget, ő megállítja Európát.
Közismert, a szíve arany. Bőven osztogatja a pénzt, mondhatni két kézzel szórja. Igaz, nem a nép közé. Annál bölcsebb! Annál takarékosabb! Csak, aki megérdemli, annak jut a pénzesőből. Mit sem ront az arany ragyogásán, hogy ez a pénz nem a sajátja, hanem éppenséggel azoké, akiknek nem jut belőle. Sajátjaként bánik a közpénzzel is. Minden fillér jó helyre megy. Jut egyházaknak, jut sportegyesületeknek határon innen, határon túl. A legfontosabb azonban, hogy azoknak jusson, akikre támaszkodni lehet, a hűbéreseknek. Az adományozás nagyságából érzékelhető, kinek, hol a helye az osztogatás révén kialakult új uralkodó osztályban.
Félelemre semmi oka. Minden rendben, minden törvényes. Döntéseit az Országgyűlés önti törvényi formába. Mindenre van parlamenti ámen, köztársasági elnöki aláírás. (Ezeknek a feltételeknek a zsidók jogfosztását kimondó törvények is megfeleltek, azzal a különbséggel, hogy azokat a nagy példakép, a kormányzó írta alá.) Így, hát törvényes a jogállam felszámolására, a mások vagyonának elvételére, a névre szóló pályázatok kiírására, a szerzett jogok felszámolására, az állami beruházások közbeszerzés és hatósági engedélyezés alóli kivonására meghozott minden jogszabály. A képviselőknek sem kell félniük. Mentelmi joguk van. Megbízható a legfőbb ügyész is. Ki is tesznek magukért. Nemcsak gombokat nyomnak mindenre, amit eléjük tesz a Nagyúr, hanem saját maguk is benyújtanak hasznos törvényeket, ha Tudjukki mosni akarja a kezét.
Nagy ember ő! Időutazó. Rekonstruálja a múlt szellemét, szobrait, épületeit. Nagy ember ő! Várostervező. Ezt bizonyítja a „Gödör” a város közepén és a Nemzeti a város peremén. Szobrokat vitet el, s szobrokat állíttat. Fákat írt ki, s helyébe kőlapokat rakat. Kisvasutat épít, a KÖKI összedől. Nagy ember ő! Gazdasági szakember. Költségvetést készíttet az országnak május közepére, amikor még semmilyen információ nem áll rendelkezésre a tervezéshez. Nincs is szükség rájuk, mivel a költségvetés fikció. Lényege, hogy minden pontjától el lehet térni, minden összeg átcsoportosítható, kiutalható, mindez kormányzati szinten. 
Bartus László: Orbán csalása és a sajtó felelőssége
- Részletek
- Készült: 2019. március 02. szombat, 14:51
- Találatok: 1728
Miközben bértollnokok átlátszóan cinikus cikkeket jelentetnek meg “A Néppárt nem tud olyat csinálni, ami Orbánnak ne lenne jó” címmel Orbán védelmére és a nyilvánosság félrevezetésére az Indexen, az Európai Néppártban valóságos és jogos felháborodás zajlik: megalapozott az igény, hogy Orbánt és pártját zárják ki a Néppártból. Ez lenne a Néppárt egyetlen jó lépése, és az Index szerzőjének manipulatív állításával szemben a Néppártból való kizárás Orbánnak egyáltalán nem lenne jó. Még az sem lenne jó neki, ha nem zárják ki, de elég párt kezdeményezné a kizárást, és erről szavazni kellene. A legitimációját gyengítené, márpedig ő kizárólag ezért van még a Néppártban, és nem a szélsőjobboldaliak között, ahova való.
Márpedig az elegendő indítvány könnyen összejöhet, mivel öt ország hét pártja kell ehhez, és eddig már három ország négy pártja kezdeményezte a kizárást. S ennek nem csupán a májusi európai parlamenti választás szempontjából van jelentősége, mint ahogy azt az Index szerzője el akarja hitetni, hanem elvi okokból is.
"Magyarországon az emberek többsége magából indul ki, és cinikusan azt feltételezi, hogy senkinek nincsenek elvei, és elvi okokból, morális megfontolásból, elkötelezettségből senki nem emel szót egy nyílt önkényuralommal szemben."
Ez nem így van, és ezt nyilván nehezen érti meg olyan ember, aki ilyen lekicsinylőn beszél a jogállam felszámolásáról, s a jogállami normák minimális követelményeit is olyan mértékben bagatellizálja, mint az Index szerzője.
A cikk többi részének cinizmusa is gyomorforgató egy tisztességes ember számára, amelyben finkelsteini logikával kel Orbán és a Fidesz védelmére. Ez a magyarországi morális színvonal, és ez tette lehetővé azt, hogy Magyarországon felszámolták az alkotmányos rendet, eltörölték a törvényes Alkotmányt, felszámolták a hatalmi ágak szétválasztását, üldözik a civileket, a sajtót, elüldözték a CEU-t, és éppen most végzik ki a Magyar Tudományos Akadémiát. Évente ezer milliárd forintot lophatnak ki strómanok nevén, büntetlenül, egy alpári módon arcátlan és cinikus legfőbb ügyész segédletével, miközben ugyancsak a szemeink előtt felszámolják a független igazságszolgáltatást.
Nem utolsósorban pedig elcsalják a demokratikusnak és egyenlőnek hazudott választásokat, amelynek módszereiről most a saját szemével győződhet meg a Néppárt, amelynek tisztességesebb tagjait az sem nyugtatja meg, hogy a csalás ezúttal a néppárti képviselők számát gyarapítja (ha nem zárják ki időközben a Fideszt). A média elfoglalása, a sajtószabadság különböző eszközökkel való korlátozása, a választók tudatos, szándékos becsapása: csalás. Ha valaki hazugsággal szerzi meg a választók szavazatait, állami tízmilliárdokból fizetett agymosással, a választók félrevezetésével, hamis megfélemlítésével nyeri meg a választást, az csal. Aki megfélemlíti az ellenzéket és elzárja őket a kampány lehetőségétől, az csal. Sokakban jogosan merül fel a kérdés, kell-e nekik Orbán csalással megszerzett bármennyi mandátuma.
Ez az Európai Unió szembeköpése, az uniós alapszerződés kigúnyolása, az európai értékek lejáratása, a “kereszténydemokrata” szó lábbal taposása, a kereszténységre, Istenre való hivatkozás blaszfémia, az istengyalázás legpiszkosabb formája. Nem mindenki olyan a világban és Európában, mint sokan Magyarországon, vagy egyes lapok szerkesztőségeiben. Sok ember számára, és jobboldali konzervatív politikus számos ilyen van, ezek az értékek valódi tartalommal bírnak, és ezeket fontosnak tartják. Tisztában vannak azzal, hogy az a cinizmus, amellyel az Index egyes cikkei születnek, a világ pusztulásához vezet, és az emberi életet az állatokénál is alacsonyabb szintre süllyeszti. Ez a sajtó szerepének és felelősségének a megcsúfolása. Nem könnyű döntések ezek, súlyos felelősség, de ezt erre a finkelsteini cinizmusra és érdekvezérelte magyarázatra redukálni, a világ mocskának a legitimálását jelenti.
Orbán ugyanúgy elcsalja az európai parlamenti választásokat is, ahogy elcsalja a magyarországi parlamenti választásokat, és egyes definíciók szerint, ahol elcsalják a választásokat, ahol nem lehet jogállami keretek között, egyenlő és tisztességes választáson leváltani a hatalmon levőket, az attól kezdve diktatúra. 
Nyomorultak
- Részletek
- Készült: 2019. március 02. szombat, 00:27
- Találatok: 1581
Amikor a második nagy háború vége felé a szövetségesek vagy az oroszok fölszabadítottak egy-egy koncentrációs tábort, a katonák jóváhagyólag félre néztek pár órára, hogy a volt megalázottak közül, akiben még volt annyi élet, azt tegyenek kínzóikkal, amit csak akarnak. Túl a bosszú és megbocsátás egészen izgató és mélységes kérdésein, ahogyan a volt rabok rázúdultak addigi fogva tartóikra, a korabeli felvételek tanúsága alapján a náciknak az elégtétel folyamán, amely egyenes út volt a halálba, olyan volt a szemük, mint a semmit sem értő patkánynak, amelyet elevenen falnak fel, és néz kifelé a kígyó szájából.
Ugyanígy a szabaddá lett városokban, amelyeket nem bombáztak vissza a középkorba, és még pislákolt bennük az élet, a kollaboránsokat, a nácik volt macáit kopaszra nyírták, és homlokukon horogkereszttel tették közszemlére a tereken és utcákon, és nekik is ilyen volt a szemük. Ezekben egészen halvány halálfélelem, csöppnyi megbánás, de leginkább az látszott, hogy nem értik az egészet, hogy történhetik ilyen velük, mert nem fogták fel az addig elkövetett bűneiket, vagy, ha igen, bocsánatosnak vagy egyenesen szükségszerűnek tartották, az elszenvedett inzultust pedig igazságtalannak.
Ilyesmik jutottak először az eszembe, amikor Szombathely lerongyolt városa tegnapi közgyűlésének elejét nézegettem, amely bejelentetten arra szolgált, hogy a várost felszabadítsák a Fidesz-es rabigából. Ez meg is történt, viszont az egész pörformansz nem volt tanulságok nélkül való, és nem szerzett felhőtlen örömöt egyáltalán. De nem azért, mert olyan kényes lenne az ízlésem, hanem, mert túl sokat tapasztaltam már ahhoz, hogy csűrdöngölőst járjak olyan események miatt, amely szereplői azt hiszik, hogy történelmet írtak, holott csupán lapoztak egyet a kifestőkönyvben. Nem a felszabadítók voltak a hatalmat átvevők ugyanis, hanem a szabadjára engedett foglyok.
Én könnyen vagyok az ítéletemmel. Nekem az az oldal, amelyik most erőt demonstrált, hatalma ormain sem adott semmit, amit emezek elvehettek volna, és koncot sem várok a szerepcserétől. Holott persze, hogy ezek győzelme éltetett mégis, ezért tevékenykedtem, írok végtelen évek óta, s majd ezután is. A két oldal között számomra csupán esztétikai és etikai különbség van, bár ez sem semmi, ha meggondoljuk, hogy megkezdődhet az az idő, amelyben a szimbólumok szintjén persze, de nem írják elő, hogy mikor járhat az ember WC-re, és jelen helyzetünkben a szabadságnak ezt a fokát is nagyon meg kell becsülni. Ennyi történt Szombathelyen, nem több, de azért slágvortokban mondok ezt-azt a muriról.
Mint az ismeretes, egy kis csetepaté után az eddigi ellenzék megszerezte a többséget a közgyűlésben, és a demokrácia egyelőre meglévő játékszabályai szerint az egy szavazatnyi fórjával pedig azt csinál, amit csak akar. És sokat akar, a mindent értelemszerűen és nagyon helyesen. Az történt a közgyűlésben, hogy az ellenzék frissen megszerzett öntudatával átszabta a napirendet, bejelentette, hogy mit óhajt megszavazni, mit nem, és egy lassan araszoló úthenger összes öntudatával elkezdte a földbe taposni a Fidesz-es bohócokat, akiknek ekkor kezdett el csillogni a szemében a fölzabált patkány riadalma.
Akkora volt a csodálkozás, hogy a polgármester két órás szünetet rendelt el hirtelen, sorokat rendezni, és riasztani városunk gauleiterét,
Plakát és lepraszag
- Részletek
- Készült: 2019. március 01. péntek, 02:06
- Találatok: 1763
Baden-Württemberg tartományi kormánya, ezen belül pedig Winfried Kretschman miniszterelnök maga személyesen nem hajlandó fogadni Szijjártó Pétert a plakátok miatt. Büdös nekik és neki a manus. Leprásparaszt. Magyarország kiszolgáltatott lakossága viszont mindenféle védőfelszerelés nélkül találkozhat a beteges műalkotásokkal, sőt, bónuszként még levelet kap az utolsó csecsszopó is hasonló tartalmakkal, amitől senki és semmi, hacsak nem saját maga védheti meg magát. Ez azonban a zömnek erejét meghaladó feladat.
És ez a kiinduló pontunk, a kályhánk, az alfánk és az ómegánk, hogy reménytelen helyzetünkkel szembenézzünk. Itt, a saját hasábjaimon már számos alkalommal küldtem el szordínósan az anyukájába az Európai Unió politikusait, mindahányszor élénken emlékeztetve a München 1938 szindrómára, amikor is elnézésükkel, beszariságukkal és halogatásukkal a világra szabadították az Apokalipszist. És, bár az összkép ezzel az elhatárolódással kicsit árnyalódott ugyan, a helyzet azonban ugyanolyan kétségbe ejtő, mint eddig akármikor.
FIKCIÓ
TÉNY
Kretschman úr bár sokat tett, de nem eleget, a romlás ugyanúgy belengi világunkat, mint eddig. Ez a gesztus csak egy flastrom, szépségtapasz, amellyel a rothadást palástolni akarják, holott a beteg gócot kellene gyökerestől kimetszeni, ilyenre azonban a politika természeténél fogva alkalmatlan. A kompromisszumok művészetének is nevezik, akik megengedőbbek vele szemben, jobban belenézve a szemébe azonban bízvást nevezhetjük manipulációnak, amely terepen a tiszta lelkűek elbuknak. A politika az egyrészt-másrészt, nincsenek benne egyenes vonalak, ezért sikeresek benne a rókalelkűek.
A betegesek pedig még inkább. Kevés romlatlan, kamaszos pátoszú alak látható ezen a vidéken, aki pedig ilyen, az lemorzsolódik, mint például Sargentini asszony vehemenciája is már a múlté.
Filléres emlékeink
- Részletek
- Készült: 2019. február 27. szerda, 21:15
- Találatok: 1551
Ott bukott le a Nap, ahol ilyenkor, tél végén le kellett ereszkednie, épp a domb tetejénél, mintha az emlékmű csúcsára lett volna tűzve, mint egy világító, lüktető vattacsomó. Aranysárga, giccses képeslap lett a világ, amelynek a szélén, a domb aljában állt a két, reszkető fejű öreg, és néztek bele a fénybe. Illetve csak egyikük állt, egy szalmaősz hajú vékonyka asszony, aki kerekesszékben toligálta az urát, annak lábain pléddel, fején kalappal, és ürességgel is abban, de mégis kérdezett tőle az asszony, ahogyan belefordította a Napba, irányba állította, s nem azért, hogy érjék a nyalogató sugarak, hanem, hogy képeket csalogasson elő a remegő fejében, és ezért is szólt hozzá melegen.
– Emlékszel, Béla, emlékszel… – kezdte szelíden – ott, fenn, az emlékmű melletti padon fogtad meg először a kezem, néztél a szemembe, és mondtad, hogy szeretsz. Emlékszel Béla szívem?
Az öreg szemében fények gyúltak, ahogyan a múlt megjelent a fejében, és reszketeg szavakkal válaszolt.
– Mekkorát szóltak azok a kalasnyikovok. Fújt a májusi szél, amikor volt itt a KISZ avatás, és a szovjet elvtársak sortüzet lőttek a tiszteletünkre, csattogtak a zászlók a szélben, csak úgy ragyogott a vörös csillag a betonon, emlékszel, Irén? – ilyenek jöttek ki a száján, Irénnek azonban nem ment el a kedve, és ő is sorolta, ami benne kavargott.
– És Béla, emlékszel a nyárra, amikor csorgott rólunk a víz a sötétben ugyanazon a padon. A tiéd lettem és megkérted a kezem? – ábrándozott a nő tovább, és az ura is.
– Az Ifjú Gárda, amikor már mi álltunk sorfalat a KISZ avatáson, Irén, a sapka a fejeden, a gyönyörű, acélkék egyenruhád, meg az enyém, és fújt a szél, itt mindig fúj a szél. – így az öreg a lebukó Napnak.
– És igent mondtam… – folytatta az asszony – és fölkaptál, és dobáltál az izmos kezeddel, de kértem, hogy tegyél le, mert valamit mondani akarok.
– A május elsejék, Irén – folytatta az útját az öreg – álltunk az emelvényen az elvtársakkal, itt, a domb alatt, kalapunkat fújta a szél, ömlött a nép, a sör, a virsli, emlékszel, Irén?
– Terhes vagyok – mondta szakadatlan a nő -, ezt mondtam el neked. És ugráltál, és nevettél, és legurultál a dombon, és elvettél aztán, Béla.
– A kommunista szombatok, Irén. – volt kérlelhetetlen vagy monomániás a férfi – Itt építettük a járdát, csatornáztunk, magunknak építettük.
– Megszületett a kicsi Béla. – válaszolt a nő – Itt fényképeztük bérmálás után, itt szánkóztunk, amikor kisdobos volt, itt hógolyóztunk, és itt volt az ő KISZ avatása is. Stramm fiú volt, Béla, nagyon stramm.
– Bezárt a gyár, Irén, bezárt. – nyöszörgött az öreg – Itt ültünk a volt kartársakkal munka helyett, söröztünk akkor is, mert már május elseje sem volt.
– Itt tologattuk a kisunokádat, itt hányta le a szép zakódat, emlékszel, Béla? – Így a nő.
– Itt misézett a püspök is Irén, itt áldoztam nála a keresztény dalárdával együtt, Irén.
Megneveznek minket
- Részletek
- Készült: 2019. február 26. kedd, 11:10
- Találatok: 2061
“Ha valaki Magyarországot támadja, azt nevén fogjuk nevezni.” – Ezt mondta Hollik István fideszember, a csürhe egyik jelentéktelen figurája. És, bár fogalma sincs róla, mert setét, mint a tajtékos éjszaka, ezzel a dumával elnácult, elkommunistásodott, vagy a kettő sajátos elegye. Nem tudni, mi ő, milyen szerencsétlen teremtménye a jóistennek, ilyen iszap leginkább, ami bugyborékol. Az, meggondolva, akibe a pártközpontban beletöltötték a masszát, és most pöfög.
Egyébiránt az Echo Tv “Őszintén” című műsorában hirdette meg a kirekesztést, megjelölést, s emiatt, hogy ez a tévé ilyen című műsorral, sőt, a prostisrácok általi beszámolással tálalja a manust almával a szájában, így együtt kínosan komolytalanná teszi az egészet. Ámde valamit csak fölvillant Hollik elvtárs mérhetetlen sötétségéből, aki úgy fenyeget, hogy azt sem tudja, mit beszél, és ettől fémes ízt érez az ember a szájában. De majd én tovább gondolom helyette a szavai értelmét.
Elsőként egyébként Dub hadnagy ugrik be Hollik elvtársról, aki a frontra menet azzal riogatta Svejket, hogy majd megismeri őt a rossz oldaláról is, másodjára pedig Goebbels elvtárs, aki Nürnbergen a pártgyűlésen nevezte néven a zsidókat, mint az ország és a német nép ellenségeit. Valljuk meg, ez a két kép így együtt a groteszk és az abszurd képzetét kelti az emberben, a sírva nevetés ellentmondásait, csak momentán cserepes a szám és méla a kedvem, ezért nincs érkezésem egyikhez sem.
Azt nem mondta Hollik elvtárs, hogyan leszünk megnevezve, esetleg Proust módján, aki elindította, hogy helynevek, a név, és kimondta a varázsigét, miszerint Combray. Vagy csak úgy zakatolósan leszünk megbillogozva, hogy Kovács István, esetleg csoportosan, hogy a malomtulajdonos kulákok. Hogy elrebegik suttogva a nevünket mágiát alkalmazva, s hitük szerint így kerítve hatalmukba a lelkünket, vagy csak egy kitűzőt kapunk, sárgát, csinosat, hogy őt lődd a Dunába.
Mindmegannyi megválaszolatlan kérdés. De közelebb visz a megfejtéshez, ha azt is elmesélem, hogy ez a Hollik nagy és sűrű nyelvcsapásokkal jelentette ki, az ő szülei mélyen vallásosak és antikommunisták voltak. Ez azért érdekes, mert valaki azért szólhatna neki, ez itt a XXI. század, és nem Horthy keretlegény csapatába nyújtott be motivációs levelet – ahol az ilyen kritériumok előírások voltak -, hanem a nép egyszerű gyermekeit, meg a tartótisztjét akarja meggyőzni, hogy megérdemli a velőscsontot.
Nem tisztázott egyébként, hogyan lehet támadni Magyarországot, szóval, tettel vagy pediglen hallgatással is, hogy mi minősül egyáltalán támadásnak. Azt tudjuk, ha én azt mondom, Orbán lop, akkor már hazaáruló sorosbérenc vagyok, a nép ellensége, sötétben bujkáló ellenforradalmár. Hogy ezen kívül mivel lehet még támadni Mária országát, az is érdekelne engemet fölöttébb, nehogy bűnbe essek. Sőt, még Magyarország fogalma sem tisztázott egészen.
Hol kezdődik és hol a vége? Nemesmedves-Záhony a viszonylat, vagy Oberpullendorf-Csíkszereda, netalán egyenesen Borneótól a Szíriuszig nyújtózik, kitöltve az Univerzumot, ez sem mindegy egyáltalán. És, hogy kik lakhatják kies tájait, az is egy rejtély, mert a fideszcsürhe azt is mondta: “Magyarország nem mindenkié.” – Oké, de akkor kié lehet? Aki meg lesz nevezve, azé nem, aki pedig kijelöli őket, mint korcsokat, azoké csakis. Tehát az övék kizárólagosan.
A hajléktalanokat így kergetik el a padokról, a nem közülük valókat pedig az országból óhajtanák, ha tehetnék.
Így neveld az Orbánodat
- Részletek
- Készült: 2019. február 24. vasárnap, 19:09
- Találatok: 2002
A lehető legautentikusabb forrásból, enszájából tudjuk már, hogy Orbán paraszt volt, és az is maradt. Egészen sajnálatos módon azonban nem az ábrándos és búzavirágos, tiszta tekintetű, Toldi-féle (…szép öcsém be nagy kár…) értelemben, hanem XX. századi, szocreál, ganajozó, ügyeskedő, stikában pálinkát főző, okosba megoldó módon. Ez pedig olyan messze van az idilli parasztromantikától, mint Móra rózsaszín ábrándozása Móricz furkósbotjától, de mit lehessen tenni.
Orbán olyan képet igyekszik festeni magáról ezzel, mintha a romlatlan, tiszta embertípus képviselője volna, holott csak a kommunista paraszt archetípusa ő, amely organizmus tulajdonképpen párhuzamos egójú az ötvenes évek Kelet-Texasának kisvárosi, republikánus férfijáéval. Az ilyen férfi kemény kézzel tartja egyben a nagycsaládot, furgonja van, csalja a feleségét, bowlingozik és lelövi a kertjébe tévedt idegent. Viszont áldást mond ebéd előtt.
A Clint Eastwood-féle vadnyugati hős továbbfejlesztett változata ő, aki hallgat, néz, kérlelhetetlen, és mást sem tud a világról, de szúrós a szeme. Viszont nem vágyok egyáltalán spengleri babérokra, csupán azt állapítottam meg ezzel, hogy Orbán miért rajong Trumpért, talán, mert egyforma tulok mindkettő. Ilyen eltorzult cowboyok, visszamaradt kövületek, amelyek bökik a normális világ talpát, hogy érzékletes, ámde óvodás képpel mutassam be korunk tragédiáját, és ebből ennyi elég is.
Az Európai Néppárt azon tagjai, akikben mocorog még a lelkiismeret, és maradt bennük valami a kamaszkor kérlelhetetlen erkölcséből, megunták Orbán aljasságait. Eddig is tudták, hogy leprás, de gumikesztyűben megfogták a kezét, viszont most már szaglik is, és nem elég, ha befogják az orrukat, meg kell szabadulni tőle. Ergo, a Fidesz-t ki akarják rúgni. De úgysem lesz belőle semmi, mert mindig akad egy idealista, aki reménykedik, hogy megjavul, vagy, hogy így is lesz valami haszna.
De nem fog megváltozni. Hősünket utoljára a jó édesapja, bizonyos Orbán Győző tudta farigcsálni az avas szagú parasztudvaron, mégpedig nadrágszíjjal, amitől ilyen lett, amilyen. Viszont olyan jól sikerült, hogy ma már nem fog rajta a véső. Hogy hősünk ennyire ragaszkodik paraszt mivoltához, ne vegyük el tőle ezt az örömet, és írjuk alá neki, hogy az, és javíthatatlanul. Viszont éles, ontológiai különbséget kell tennünk a képeskönyvek romlatlan földművese, valamint a valóság formálta embertípus között.
A legáltalánosabb organizmus, amit a szocialista erkölcs és a történelem viharai létrehoztak, az életben maradásért mindent megtevő, ügyeskedő, a sunyiságig ravasz, ebből fakadólag olykor alattomos embertípus, ami sarokköveket Orbán Győző oly alaposan a kisfiába kalapált, hogy ember azt meg nem változtatja, azzal a degeneráltsággal, hogy lerí róla a gyerekszoba hiánya is. Ilyen alapozással vonult végig az életen hősünk, futballpályán, katonaságon, átivott egyetemi éveken át a felnőttkorba, ahová úgy érkezett meg, mint elefánt a porcelánok közé.
Ránézve a manusra azt kell megállapítsuk, úgy is maradt, így reménytelen eset, esély sincs rá, hogy embert faragjon belőle bárki is már. Ez a Néppárt is bíbelődik vele, óvja a kis lelkét, hátha, holott ma már az sem elég, ha udvariasan mondják neki, hogy takarodjon, ustorral kell végigverni a hátán, és kiűzni őt a paradicsomból. Ez az a módi, amit a megkövült, paraszt habitusával és intellektusával felfog, de ilyen nem lesz, ami a Néppárt nyűge, de mégis a mi bajunk.
És ez az ábrándozás is, amit itt előadok, nem is a mindentudás igényével születik, hanem. mintegy kézikönyvnek, használati útmutatónak azon magyarok számára, akik még szívükön viselik a lángoktól ölelt sorsát. Nem akarok egyebet elmesélni, mint, hogy hősünk menthetetlen, gyerekkorától predesztinálva másból sem ért, mint, ha képen verik. Minden egyéb módozat fölösleges és eleve kudarcra ítélt, mert, amint az egyértelmű, ez a mi emberünk kizárólag az erőből ért.
Orbán valóban érti a magyarok lelkét?
- Részletek
- Készült: 2019. február 23. szombat, 18:48
- Találatok: 1744
Tölgyessy Péter jogász, politológus és nem utolsó sorban politikus elemzett a minap az Eötvös Csoport Beteljesületlen reménység – 1989 csodája, majd kudarcba fordulása című előadásán. Az erről szóló beszámoló az Indexen főoldalas hírként jelent meg, ami azt sejteti, hogy itt egy komoly elemzőről lehet szó, akinek fontos meghallgatni a mondandóját. Nos én ezt megtettem, mégis a cikk végére érve olyan ideges lettem, hogy azt nehéz lenne szavakba foglalni. Tölgyessy ugyanis úgy próbálja meg beállítani egykori jóbarátja, Orbán Viktor művét, mint egy jól működő, sok tartalékkal és meglepetéssel rendelkező rendszert, amely akár még csodákra is képes lehet. A gond nem azzal van, hogy ezt kimondta, hanem azzal, hogy szerintem ez egy ritka nagy hazugság.
Tölgyessyvel sem elsősorban az a gond, hogy maszatol, hanem az, hogy a szerintem vitatható, alighanem téves állításait gyakran igaz mondatok közé csempészi. Mondandójában ugyanis sok igazság van, és még csak azt sem lehet mondani, hogy ne látna jól bizonyos eseményeket, amelyeket ő maga is megélt, előbb az SZDSZ, majd pedig a Fidesz képviselőjeként. Pontosan ezért olyan veszélyes az, amit művel, hiszen képes lehet azt a látszatot kelteni, hogy van logika abban, amit mond, beleértve ebbe az Orbán politikáját és kormányát jellemző állításait. De hogy pontosabban megértsük, miről is van szó, lássunk egy részletet az előadáson készült beszámolóból:
Tölgyessy biztos volt benne, amikor a Fidesz elfogadta az alkotmányát, azaz alaptörvényét, hogy az csak a kezdete a „csodálatos forradalomnak”, ami ugye a szavazófülkékben ment végbe. Orbán Viktor a nem leváltható, irányított demokráciák klasszikus nyugatellenességét ugyan felmutatja, ám ennek a rendszernek azonban sajátos jellemvonásai, és ezzel együtt elképesztő tartalékai vannak: érti a magyarok lelkét, és elkezdett kísérletezni a magyar gazdasággal – sok kísérlete telibe talált már és ki tudja, hol ennek a vége, mondta az elemző.
Kezdjük az elején, mondjuk ott, hogy mégis milyen elképesztő tartalékai vannak ennek a kormánynak? A külföldi számlákra kimenekített, időközben közpénz jellegét elvesztett milliárdok ugyanis nem minősülnek tartaléknak, azokat nagy valószínűsággel a büdös életben nem fogjuk viszontlátni. Mint ahogy azokat az EU-tól érkező ezer milliárd forintokat sem, amelyből valóban csodát lehetett volna tenni ezzel az országgal. Ettől a történelmi lehetőségtől azonban megfosztott mindannyiunkat Orbán Viktor és maffiakormánya akkor, amikor hatalomra kerülésüket követően egymás között osztották el az EU-tól érkező pénzeket, túlárazott stadionok, hidak, úthálózatok és épületek formájában. A manyup-pénzeket egyszerűen ellopták, a gazdasági teljesítménynek köszönhetően megtermelt javakat pedig szétosztják a hazai egyházaknak, valamint a határon túli szervezeteknek.
Tölgyessy véleménye szerint Orbán nem elég, hogy elképesztő tartalékokkal rendelkezik, még a magyarok lelkét is érti. És igen, az valóban igaz, hogy megtalálta az utat a magyarok manipulálására, azonban ez nem azt jelenti – véleményem szerint –, hogy a lelküket értette meg, hanem rájött arra, hogy mivel manipulálhatóak. Kidolgoz(tat)ott egy olyan hazugságokra épülő kormányzati propaganadát, amely elhiteti az emberekkel, hogy a kormány megvédi őket minden ellenséggel szemben. Ezt az ellenséget pedig ők maguk nevezik meg időről-időre, amely ellenség lehet Soros György, a migránsok, a CEU, vagy épp a hazai civil szervezetek többsége. Manipulálja és hülyének nézi a saját választóit, mivel tudja, hogy ezzel választásokat lehet nyerni. Noha már évek óta alig érkeznek menekültek az országba, mégis fenntartja annak látszatát, hogy a mai napig ostrom alatt állunk, hogy a határkerítés túloldalán milliók várakoznak arra, hogy végre leigázhassák a keresztény Magyarországot. Hogy ezt jelentené-e a magyarok lelkének megértését? Nem vagyok ebben olyan biztos.
Tölgyessy szerint Orbán a magyar gazdasággal is csodálatosan bánik, ugyanis elkezdett azzal kísérletezni és több kísérlete is telibe talált már. 