Hírek

Kominform újratöltve

26649138_cemErősen kifogásolom Magyarország támadásait és alaptalan összeesküvés-elméleteit Juncker elnök ellen. A brüsszeli döntéseket, a bevándorlásról szólóakat is, közösen hozza az uniós tagországokat tömörítő tanács és az Európai Parlament, s mindkettőben ott vannak Magyarország képviselői is – mondta Joseph Daul, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt elnöke a magyar kormány legújabb, ezúttal Soros Györgyre és Jean-Claude Junckerre kihegyezett kampányáról. 

Ami Daul szerint rágalmazó, hazug és félrevezető propaganda - ezen állításaival alighanem elérte, hogy majdan Soros György mellé kerüljön a következő  plakátkampányban -, az a magyar kormány szerint tájékoztató akció. Merthogy Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint „Magyarország ellen nyolc éve folyik dezinformációs kampány”, s a hagyományos médiában teljesen más képet adnak az országról, mint ami a valóság.
 
Ami önmagában igaz is, elég belenézni a köztévé bármelyik hírműsorába, vagy beleolvasni a kormányhű sajtóba, de Kovács éppen a másik oldalra gondolt mint hazug kampánymédiára, mely doszt az uniós választásokra koncentrál. De a kormánypártok az EP-szavazás kampányához sorolták a rabszolgatörvény elleni tüntetéseket vagy éppen az ellenzéki pártok akcióit is.
 
Aki nincs velük, az ellenük van, pontosabban az ország ellen, s mindez permanens kampányban jelenik meg. A nemzetközi jelzések, bírálatok mind-mind egy magyarellenes világösszeesküvés, a Soros-kampány részei, ahogyan a hazai korrupcióra rávilágító, a számonkérést hiányoló megnyilvánulások is. Teljesen érthető tehát, hogy a kormány az ország érdekében védekezik, s a defenzíva része a tájékoztatás. Ha kell, óriásplakáton, kolumnás hirdetésekben, tévéreklámokban, s biztos, ami biztos, a teljes kormánymédia is ezen kotta alapján dolgozik. 

Plakáttal üzent a hegyfalui plébános - 2019.02.21. - Fekete férfiak vagy keresztet tartó turisták, újabb plakáttal üzent a hegyfalui plébános a híveinek. Dóka Ferenc ezúttal az Európai Parlamenti kampányba szállt be saját készítésű hirdetésével. A templom előtti faliújságon azt is megüzeni, hogy neki mi a véleménye a kérdésről. A plébános korábban a csikkdobálókat fenyegette kivégzéssel. 10 éve pedig megvert egy postást, mert rossz újságot dobott be neki. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/plakattal-uzent-a-hegyfalui-plebanos
Persze hazudoznak szakmányban, ezt a Birnbaum-interjú óta kvázi el is ismerték; mondhatni, permanens kampányban él az ország 2010 óta, mintha új életre kelt volna a Kominform, csak Zsdanov elvtárs útmutatása alapján immár nem Révai, hanem Habony és Rogán elvtárs tájékoztat, s nem a láncos kutya Titó Jugoszláviája, hanem Soros és Brüsszel az ellenség. Mely teljes fegyverarzenálját beveti Magyarország ellen, még a miniszterelnök családját sem kímélik, hiszen csak így fordulhat elő, hogy az Orbán-vő közvilágítás-javító projektjeit is kifogásolják. És van pofájuk Brüsszelbe hívni a legfőbb ügyészt, hogy az EP költségvetési ellenőrző bizottsága előtt számoljon be az Európai Csalás Elleni Hivatal által vizsgált ügyekről. 
 
Még szerencse, hogy Polt Péter nemcsak idehaza szelektál biztos kézzel a különféle feljelentések között, s utasítja el hideg fejjel az ellenzék kampány-lázálmaiban született, mondvacsinált ügyeket, de Brüsszel esetében is átlátja, hogy a vizsgálat nem szakmai, hanem politikai jellegű, így semmi keresnivalója a bizottság előtt. Mit képzelnek ezek arrafelé, majd éppen a legfőbb ügyész legitimálja az ócska kampányukat? Mindenki hülye, csak ő helikopter?
 
Meg még néhányan. nepszava
 
 

168ora.hu
Kezdeményezték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból / 2019.02.22.
Két svéd konzervatív párt, a vezető ellenzéki Mérsékelt Párt (M) és a Kereszténydemokrata Párt (KD) indítványt nyújtott be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból (EPP) – írja az MTI az APA otztrák hírügynökség nyomán. Pénteki svéd sajtóinformációk szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson és Peter Kullgren KD-elnök is az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz távozását sürgeti az EPP-ből az Orbán-kormány legújabb plakátkampánya miatt. – Úgy véljük, hogy a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni” – idézte a KD honlapja pártelnököt. A plakátkampány mellett a két párt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást – a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást – is indoklásul hozta fel követelése alátámasztásához.

444.hu
Az osztrák kancellár szerint is elfogadhatatlan a magyar kormány legújabb kampánya / 2019.02.22.
Egy újabb barát fordult el Orbántól. - Szűkszavú közleményben illette kemény kritikával az Orbán-kormány legújabb reklámkampányát az osztrák kancellár. Sebastian Kurz szerint elfogadhatatlanok azok állítások, amikkel az Orbán-kormány illette Jean-Claude Junckert a reklámokban. A kancellár arról nem foglalt állást, hogy ki kell-e zárni emiatt a Fideszt az Európai Néppártból, de elismerte, hogy a magyar kormány húzása "az EPP széles köreiben értetlenséget szült."

www.napi.hu
Élesíthetik a Fidesz elleni intézkedéseket / 2019.02.22.
Nem enyhül a felháborodás az Európai Néppárt (EPP) politikusai körében a magyar kormány Soros-Juncker plakátja miatt: megszólalt Manfred Weber, az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára. A CDU vezetése, illetve Angela Merkel német kancellár a hírek szerint újabb, keményebb javaslatot készít az üggyel kapcsolatban.

index.hu
Önnek is joga van tudni, igazat mond-e kormány! / 2019.02.21.
3 pontos kampányt tol a kormány arról, hogy "mire készül Brüsszel”. Tessék, itt vannak a valódi válaszok. - Összevetettük az uniós jogalkotási folyamattal azokat a kijelentéseket, amelyek szerepelnek a kormány legújabb plakátjain. A kormány olyan szólamokat vett elő, amelyeket már lehetett hallani korábban is, ugyanakkor teljes félreértése és félremagyarázása annak, amit egyébként általában Magyarország is meg szokott szavazni.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Dzxwy3axcaepPopzene / Készült: 2019.02.20
Polt Pétert igen nagy szeretettel és a legmélyebb tisztelettel meginvitálták Brüsszelbe, hogy meséljen nekik arról, mi is folyik a Magyarország nevű földrajzi egységben, ahol ismeretlen erők, földöntúli hatalmak működése nyomán lába kél annak a pénznek, amit ők postáznak a t. címnek, hogy ott emberibb élete legyen az embereknek, ámde nem lesz mégsem. Hanem más történik ott, európai aggyal érthetetlen dolgok, a pilisi szívcsakrától megbolondulnak a műszerek, és fába szorulnak a férgek.

ovm_onkiMünchener Post / Készült: 2019.02.08
Ahogyan elnézem miniszterügynök elvtárs bájos-bárgyú képét duci kis kezében a frissen megszentségtelenített Magyar Nemzettel, bizonytalan érzések áradnak szét bennem hányingerrel elegyest. Olyan ez az idill, mint amikor Semjén szarvasa lóg élettelenül a helikopter alatt, vagy égetik el épp a hajléktalan pokrócát, és az a pillanat is, amikor Hadházy röpül a levegőben, vagy egy polgártársunk tagjai gémberednek meg a fagytól, hogy soha ne is egyenesedhessenek ki. Az ilyenekben töményen, mintegy eszenciálisan van benne a gyalázat.

302551Európa védtelen? / Készült: 2019.02.01
Cinikus, gátlástalan bűnözőknek és szélsőségeseknek leszünk (vagyunk?) kiszolgáltatva? Szomorú volt a tegnapi EP-vita, nagyon szomorú. Nem azért, mert minimális volt az érdeklődés: ez többé-kevésbé természetes, hiszen semmilyen javaslattal sem állt elő senki – egyszerűen gyorsítani szerették volna a 7-es cikkely szerinti eljárást.