Hírek

Legyen akkor Timmermans

dflduwwvaaegJó, akkor levesszük a junckerost, de lesz helyette timmermansos, úgy megfelel? (Így szórakozik Orbán a világgal.) Nem felel meg, hülyegyerek, húzzál anyádba. Így kellene viszonyulni viszont a csútihoz az EPP moguljainak, ezek azonban csak hümmögnek, egyrészt-másrésztoznak, játékszabályokat tartanak be ott, ahol a másik fél az asztalra szarik, és kenegeti szét a mocskát. Ezt így nem lehet csinálni, ennek így jó vége nem lesz. Merengjünk hát el megint, mi van itt, mibe döglünk bele csendben és halkan.

Tudjuk, hogy kiakadás van az újabb riogatós plakátok miatt, amelyen Sorossal és Junckerrel, mint mumusokkal hinti el a fortélyos félelmet Orbán és bandája. Egy néppártost ne mocskoljon már, mondja a Néppárt, ez a mi Cipollánk meg azt mondja, nekem mindegy, rakunk oda helyette egy szocit, secko jedno, az én nyájam úgyis tajparaszt, mindegy, mitől szarik be és szavaz rám. Most ezt vizsgálgatja, ezt tűrik-e, közben letelik a kampány, és már mindegy lesz.
 
Nincs az Istennek olyan írt vagy íratlan törvénye, amit ne lenne képes áthágni ez a korlátjait vesztett és elszabadult organizmus, akit, illetve már egyre inkább, amit mi magunk nevelgettünk ilyen szép nagyra, hogy bírni sem lehet vele. És mástól várjuk, hogy megállítsa. Nem fogja, túlságosan úriember, nincsen szokva a karikás ustorhoz, a bő gatyához és a bakfitty-szerű érveléshez, nincsen otthon az ugaron. A vadkelet csak az erőből ért, egészen köznapian, ha képen verik, erre szoktatta a kommunista papája kölökkorában ugyanis.
 
Manfred Weber, akinek is egyre terhesebb a cimboraság, ezt mesélte: “Egy dolog azonban világos – megköveteljük az alapelvek betartását. Ezek a jogállamiság, a független média és bíróságok, a korrupció elleni harc és a tudományos kutatás szabadsága. Ezek az aspektusok nem csak kulcsfontosságúak, de ezeken alapszik az egész Európai Unió. Az Európai Bizottság elnökeként szigorúan tartanám magam ahhoz, hogy ezeket az elveket az unióban senkinek sem engedjük megsérteni.”

Hát, dehogynem, aranyom. Ha és amennyiben a timmermansos változatot elnézik Orbánnak, azzal annak adják bizonyságát, hogy nem értik a világot. Az alapértékekben ugyanis a világ boldogabbik részében megegyeznek a politikai ellenfelek, csak minálunk van olyan, hogy az egyik maga a diabolo, a másik pedig ha nem is angyal, de azért emberformája van. Ilyképp Timmermans egyenlő Junckerrel, ha az általános emberiről van szó, ugyanúgy ennek arcul csapása mindkettő.
 
A legújabb plakáttal – mint ahogyan az összes eddigivel is – Orbán Viktor a humánumot tagadja. Nem a Néppártról, hanem aljasságról van szó, s ha ehhez Juncker nem, Timmermans ábrázatja – Sorosról nem is beszélve – viszont komilfó, akkor nincsen miről beszélni. Illetve van, csak nem a néppártos töketlenekkel. Hagyni kellene, hogy az evolúció törvényszerűségeinek megfelelően a csúti paraszt az európai fasiszták vezére lehessen a szar és a mája törvényszerűségeinek megfelelően.
 
Már csak azért is, hogy tisztuljon a kép, és tudja az is, aki rá szavaz, és az is, aki ezt lehetővé teszi, mihez adja a jóváhagyását, ha az arcát nem is. Nincsenek viszont kamaszos ábrándjaim, ha ez a rontás Európával riogat, akkor azok, akik emiatt képesek rá voksolni, valószínűleg nem tudják, hogy ők is benne csücsülnek, illetve tán azt képzelik, ez egy kommunista ország, egy új Rákosi, sötét ellenség, aki ellen fegyverkezni kell, mert fenyeget minket a tankjaival, és rosszabb, mint a muszka volt annak idején.
 
Ez lehet költői túlzás, de valóság is. És nem megsértve őket, de megrémülve, ha olykor végignézek embertársaim üres tekintetén, megértem azt az igazat, hogy rövid távon mindig a sötétség győz. Mert most látom csak, hogy az atomkori feudalizmuson más már nem segíthet, mint egy második felvilágosodás, és ebből a szempontból tényleg érdektelen, hogy Juncker vagy Timmermans szerepel a képen. Nem értük kell sírni, hanem az elvesző világért, mert ugyan Orbánt akár ki is rúghatják, mégis itt marad nekünk, míg a világ, s még hét nap.
 
Jó éjszakát tehát, gyerekek.
 
 

444.hu
Kovács Zoltán: Előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok / 2019.03.04.
„Talán fogalmazhatok úgy, hogy tapasztalataink alapján kicsit előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok” – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a Hír TV-ben, ahol a néppárti kritikákról kérdezték. - „Brüsszelnek nem érdeke, hogy a migráció a figyelem középpontjába kerüljön, mert az ő politikai érdekük mást kíván. Tessenek vitatkozni, ha nem értenek egyet velünk. Mi készek vagyunk, hogy a józan ész és a tények alapján lefolytassunk egy vitát. Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar embereket!” - tette hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Dzxwy3axcaepPlakát és lepraszag / Készült: 2019.03.01
Baden-Württemberg tartományi kormánya, ezen belül pedig Winfried Kretschman miniszterelnök maga személyesen nem hajlandó fogadni Szijjártó Pétert a plakátok miatt. Büdös nekik és neki a manus. Leprásparaszt. Magyarország kiszolgáltatott lakossága viszont mindenféle védőfelszerelés nélkül találkozhat a beteges műalkotásokkal, sőt, bónuszként még levelet kap az utolsó csecsszopó is hasonló tartalmakkal, amitől senki és semmi, hacsak nem saját maga védheti meg magát. Ez azonban a zömnek erejét meghaladó feladat.

HpistiMegneveznek minket / Készült: 2019.02.26
Ha valaki Magyarországot támadja, azt nevén fogjuk nevezni.” – Ezt mondta Hollik István fideszember, a csürhe egyik jelentéktelen figurája. És, bár fogalma sincs róla, mert setét, mint a tajtékos éjszaka, ezzel a dumával elnácult, elkommunistásodott, vagy a kettő sajátos elegye. Nem tudni, mi ő, milyen szerencsétlen teremtménye a jóistennek, ilyen iszap leginkább, ami bugyborékol. Az, meggondolva, akibe a pártközpontban beletöltötték a masszát, és most pöfög.

26649138_cemKominform újratöltve / Készült: 2019.02.22
Erősen kifogásolom Magyarország támadásait és alaptalan összeesküvés-elméleteit Juncker elnök ellen. A brüsszeli döntéseket, a bevándorlásról szólóakat is, közösen hozza az uniós tagországokat tömörítő tanács és az Európai Parlament, s mindkettőben ott vannak Magyarország képviselői is – mondta Joseph Daul, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt elnöke a magyar kormány legújabb, ezúttal Soros Györgyre és Jean-Claude Junckerre kihegyezett kampányáról. 

Dzxwy3axcaepPopzene / Készült: 2019.02.20
Polt Pétert igen nagy szeretettel és a legmélyebb tisztelettel meginvitálták Brüsszelbe, hogy meséljen nekik arról, mi is folyik a Magyarország nevű földrajzi egységben, ahol ismeretlen erők, földöntúli hatalmak működése nyomán lába kél annak a pénznek, amit ők postáznak a t. címnek, hogy ott emberibb élete legyen az embereknek, ámde nem lesz mégsem. Hanem más történik ott, európai aggyal érthetetlen dolgok, a pilisi szívcsakrától megbolondulnak a műszerek, és fába szorulnak a férgek.

ov_csucsuA kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat / Készült: 2018.08.31
A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség – mondja lapunknak Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. Szerinte már nemcsak szellemi, de bizonyos értelemben fizikai népirtás is folyik, hiszen egyre többeket üldöz el külföldre a rendszer. A gazdaságban és a társadalomban meglévő feszültségeket egyelőre elrejti, hogy látszólag pörög a magyar gazdaság, de mivel a növekedés főleg külső forrásokra támaszkodik, nem pedig javuló és fenntartható versenyképességre, valamint erősödő társadalmi kohézióra, ezért bármikor megroppanhat.