Hírek

Így aztán most mindenki nyugodtan ünnepelhet, Nagyurunk éppen úgy, mint Angela Merkel, akinek történelmi érdemeit nem fogja beárnyékolni az sem, hogy egy erősen fasiszta szemléletű társadalmi berendezkedés fennmaradását támogatta, cserébe a német autóipar zökkenőmentes és profitábilis működéséért.

És nyugodtak lehetünk mi is, hiszen van egy biztos pont ebben a bizonytalan világban: a jól bejáratott rablóbanda még minimálisan is két évig zavartalanul lophat, a zavart elméjű rablóvezér pedig saját képére és hasonlatosságára farigcsálhatja ezt a szerencsétlen országot.

Ezt, hogy mindenkit meggyógyítunk, egy óvatlan pillanatban adta elő úgy két hónapja miniszterügynök elvtárs. Csupa ilyen óvatlan pillanat az élete, így rátekintve ezért beszél annyi sületlenséget, ami nem volna baj, mindenki csak azt adhatja, ami a lényege, s neki ez. Hogy egymásnak ellentmondó dolgokat állít immár akár egy órán belül is, az sem baj már, mert megszoktuk. Hogy az internet népének egészen enyhe minősítését tegyük ide mélyen egyetértve vele, ez már akkor is hazudik, ha levegőt vesz. De vannak cifrábbak is, amit azért nem idézek, mert még az venné ki magát, hogy én pikkelek őszentségére.

 

Pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokkal mélyebb emóciók fűznek hozzá elképesztő elgondolásokkal, aminek leföstésére Bosch papa ecsetje kellene, de ne fárasszuk ezzel egymást. Hasznosabb, ha Sheldont hívom segítségül újólag, aki, amikor megkérdezték tőle, szereti-e a kanapé sarkában lévő állandó ülőhelyét, azt felelte, ez így nem helyes. Mint megmutatta, kifejtette, ő az anyját szereti, a kanapé sarkán leledző állandó ülőhelyéhez ezzel szemben sokkal mélyebb vonzalmak fűzik. Ezt tessenek az ellenkező irányú érzelmi irányultsággal elképzelni alaposan.

 

Majd mindezután hozzáfűzni egy három oldalas káromkodást, amelyhez értelmező kéziszótár szükséges, de mindig az a vége, hogy a kurvaannyát, vagy más felemelő lexika. Ennyire szeretem én a magam szerény eszközeivel fénylő, egyetlen csillagunkat, és nem vagyok vele egyedül. Viszont a többiek politikusok, azért nem mennek semmire. Én sem, de nem teszek úgy legalább, mintha valami haszna is volna a nyomorult életemnek. És most, hogy ezen így szerencsésen túljutottunk, nézzünk vissza miniszterügynök elvtárs szavaira, amelyek a fentebb jelzett okok miatt egyre kevésbé érdekelnek.

Pedig mily szívesen hallgatnánk akár ezt: „Azt javasoljuk, a babákat ne vigyék le, az erkélyeken szellőztessék.” Vagy ezt: „Készítsünk bevásárlólistát. Ilyenkor nem fogunk bolyongani az üzletekben.” Ilyen bölcsességek nélkül az ember elveszik a világban, Domestost iszik, és elviszi őtet a rézfaszú bagoly. Ha most olybá tűnnék, hogy csipkelődök netán, akkor jó az érzet, mert a kerítéses pörformansz után, amikor Nyunyó néni odament riogatni, elveszítette a jogait az elnézésre. Hogy fölemlegetem a hiátust, az azért van, mert másoknak hiányzik, akik Isaurának is gyűjtöttek, és ők azok is, akik most megrónak erősen, hogy illetlen vagyok, pedig nem. Nyunyó néni a NER terméke, szimbóluma, a köznapi nagymama létet rég odahagyta, és fogaskerékké vált a bűnös gépezetben.

 

Így megjelenése is, mostani eltűnése is, és az, hogy nem lehet tudni róla semmit, nem egyéb, mint látlelet a NER-ről, vele pedig a viszonyunk nem harmonikus egyáltalán. Szóval Müller Cecília nem jelenik meg a képernyőn, s akinek hiányzik, azt a választ kapja, nem tök mindegy? Mert és ugyanis – így az indoklás – „Az országos tisztifőorvos tartózkodása a kameráktól nem befolyásolja a tájékoztatást, mivel Müller Cecília előadásában is ugyanazok az információk hangozhatnának csak el, legfeljebb az előadásmódja lenne más.” Kétségtelen, nincs, aki mondja nekünk, hogy „A gyerekek ne vigyek be a nyunyót az óvodába! A szülők csenjék el a gyerekek nyunyókáját.” Mint kitetszik, enélkül tombol a járvány, és elszabadult nyunyókák tartják rettegésben a falvakat, kietlen sorosista városokat.