Legyen akkor Timmermans 2.0
- Részletek
- Készült: 2019. július 02. kedd, 05:28
- Találatok: 1856
Tegnap a délutáni órákban kiderült: előfordulhat, sőt, valószínű, hogy Frans Timmermans, Orbán szocialista rémálma lesz az Európai Bizottság elnöke. Ettől pedig az utcai harcos kedves vezető látványosan, fénysebességgel szarta össze magát, levelet írt, akárha Tatjana, minden méltóságát elveszítve, szánalmasan Joseph Daulnak menteni a menthetőt. Már azzal sem törődve, hogy ő kérte a felfüggesztést – “tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve, és nem szólhatunk bele a Néppárt politikájába” -, mert abban a pillanatban megérezte a pallos suhogását a nyomorult feje fölött.
Hosszú volt az út viszont idáig, hogy itt álljon előttünk a nagy kombinátor csupaszon és remegve, egy nappal azután, hogy már komoly és tekintélyes volt a hasadt elméje. Az egész életútja predesztinálja erre, hogy félve és reszketve vonuljon be a diliházba, az események azonban akkor gyorsultak fel látványosan, amikor a sorosos-junckeros plakátok miatt kiakadt a Néppárt, mert ezt nem nézték jó szemmel már, azt viszont igen, hogy egy országot tesz tönkre. Ezeknek is megvannak az értékeik. Tavasszal történt mindez, s akkor a kedves vezető cinikusságának ormain felajánlotta, hogy a junckeros plakátot leszedeti, de rakat fel helyette timmermansost.
Erről emlékeztem meg március 3-án “Legyen akkor Timmermans” címmel átkozva a Néppárot és persze Orbánt – bár ez nem újság -, s lám, négy hónap múltán eljutottunk oda, hogy a pökhendi galerivezér az életéért könyörög, s mit ne mondjak, jó ezt látni. Timmermans újra képbe került, igaz, már teljesen más előjellel, mint akire a kedves vezető nagy ívben szarik. Immár reszket tőle, mert a világ dicsősége mindig elmúlik. És lenne is oka a mimagyarok istenének a riadalomra, mert Timmermans az, aki az uniós pénzek kifizetését jogállamhoz kötné, így megszűnne a csöcs, ami a rezsimet életben tartja. Timmermans tehát Orbán azonnali halálos ítélete, minden mással ücsöröghet még a siralomházban.
A legnagyobb tanulság ezzel a tegnapi eget rengető huszonnégy órával nem is az, hogy ki lesz az elnök, hanem, hogyan mállik le egy perc alatt a máz Orbán pofájáról, és lesz a világ ura helyett nyüszítő kis pöcs. Ez megfizethetetlen, minden másra ott van a Mastercard. Olyan jó nem elfelejteni a kedves vezető június 21-i kinyilatkoztatását, miszerint “Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket”. Most meg úgy belegabalyodott a Juncker, Weber, Timmermans háromszögbe, hogy ki sem látszik belőle, és nagyon jól kitetszik, hogy a dolgok rajta kívül történnek, áll a kör szélén a száját nyalogatva.
Orbán Viktor nem vátesz, nem stratéga és nem tényező, csupán a Magyarország nevű szemétdombon, amit magának ganajozott össze. Sodródik az eseményekkel csak, utólag megmagyarázva, hogy legyőzte azokat. Világosan látszik, hogy kilavírozta magát a komfortzónájából, Európában már most a túlélésre játszik, és egyáltalán nem tőle függ, hogy életben marad-e. Repedés keletkezett a monolit szobron, idő kérdése, hogy mikor süllyed el. Ha a Néppártban, ha azon kívül, ha Timmermans, ha más keze által, teljesen mindegy. 
Komoly és tekintélyes
- Részletek
- Készült: 2019. június 30. vasárnap, 21:55
- Találatok: 1882
Mókás fiú ez az Orbán Viktor Mihály. Nagyon vicces azzal a toldással, hogy nem is akar az lenni igazán, aztán meg mégis úgy sikerül. Ő emelkedett, pátoszos, okos, bölcs, higgadt, meg az anyám valaga akar lenni, aztán hallgatja őt az ember, és kitör belőle a röhögés parttalanul áradva, gátak nélkül, miközben zokog is, amitől a füle lekonyul. Ezt hívják groteszknek, de ez itt nem esztétikai stúdium, hanem az élet maga, amelybe épp belegebedünk.
“Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam.” – Ezt mondta Orbán Viktor Mihály, miközben rendőröket avatott. Mondott más baromságokat is határról és becsületről meg hűségről, mintha valami SS tisztavatón lettünk volna, nekem mégis ez a mondat ragadta meg a képzeletemet azzal a szándékkal, hogy egyszer a büdös életben nézzünk utána szemiotikailag, szemantikailag, a történelem felől és a szív oldaláról is, hogy mi az Istent delirál össze ez a szégyene az emberiségnek.
“Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam.” Mondja, s ezzel a fals állítással nem örvendezik afelett, hogy a lángoktól ölelt ma virágzik, mint a pitypang – megírom -, hanem erősen utal arra, hogy ő tette azzá, ő virágoztatja tehát csakis. Ez igaz, az ő érdeme az a szarhalom, aminek a tetején kukorékol, de mindez az egész idáig csak az érzések szintje, a hangulati alapozás, mint a fröccs mellett danászott magyar nóta a teraszon, a százmilliárdos erkélyen.
“Ma már.” Helyezi el az időben az érdemeket, amivel azt mondja, eddig nem. Adódik a kérdés, mikortól, és természetszerűleg a kimondatlan állítás, hogy kilenc redves éve, az alaptörvény asztala, az első kétharmad óta, amikor is útra keltek a földgyaluk, hogy máig tartóan tarolják le az országot. Mert az eemúttnyócc az nem volt sem komoly sem tekintélyes érelemszerűen, sőt, az maga volt a fertő, a liberális romlás, a kommunista dúlás, és ilyeneket még ki lehet találni számolatlanul.
De, hogy, mielőtt maga Orbán Viktor Mihály elhozta volna a mennyországot a pöttyös seggünknek, volt-e valaha komoly és tekintélyes ez az ország, az is kérdés. Nem fideszileg nézve soha a nagybüdös életben nem volt az. Kádár alatt orosz, Horthy korában német tartomány, Trianon előtt K&K alig is önálló államisággal, előtte labanc elnyomás, török megszállás, mongolok, és eljutunk oda, hogy voltaképp szolga volt mindig is ez a nép.
Most is az, ámde most már Orbán szolgája, és ez így számára nagyon rendben is van. Mert, mint emlékezhetünk, Kádár diktatúrájával sem az volt a baj, hogy ocsmány a rendszer, hanem, hogy nem ő ücsörög az ormain. Itt az ideje azonban, hogy megnézzük a komoly és tekintélyes jelzőket is, mint kies hazánk orbáni meghatározását azzal a kitétellel, hogy azért országra ilyeneket nem mondunk, hogy “komoly”, mert az röhejes, meg különben is, szerinte, és azért így mindjárt más.
Moslék
- Részletek
- Készült: 2019. június 29. szombat, 19:01
- Találatok: 2262
Régebben, amikor volt még újságírás meg újság, és voltak történetek is, nem csak ilyen csatazaj, trombita hangja meg ágyúdörej, arra intették és oktatták az újságot író embert az öregek, hogyha egy mesét – ami máma sztori – elkezdett, akkor azt vigye is végig a megnyugtató vagy felkavaró lezárásig. Tisztelje meg az olvasót és magát is azzal, hogy nem hagy levegőben egy sorsot, egy drámát vagy örömöt sem, mert mindennek van vége, vagy lesz egyszer. Sőt, már az iskolában is úgy oktatták a kis hugyosokat, hogy a fogalmazás szerkezete a klasszikus bevezetés, tárgyalás befejezés, kivéve, ha az idő nem lineáris, de ilyenekkel Kiss Pista 5. b. osztályos tanuló nem foglalkozott. És ma sem törődik vele, illetve nem tudható, a mai Kiss Pisták mivel törődnek egyáltalán.
Ilyen kényszerűségek, késztetések és becsületbeli ügyek okán nekem ma itt Varga Judit mindjárt miniszter nacsasszonnyal kellene foglalkoznom. Hiszen két napja elkezdtem mesélni a róla szóló bajaimat, hogy miért felkavaró, ha ő miniszter lesz, illetve, hogy miért illeszkedik a NER-be mégis, hogy szükségszerű termék ő, ha gyalázatos is. Mert mit ád a jóisten, kiderült, hogy a leendő miniszter nacsasszony annak ellenére, hogy milliós jövedelme van neki, a férjének meg pláne, tehát együtt nekik kurva sok milliós havi jövedelmük van, mégis a köz segíti a kis családot havi háromszázezerrel. Ennyi lakhatási támogatást kap a leendő miniszter nacsasszony az igazság nevében, amitől az embernek fölfordul a gyomra. Szóval ilyenek vannak, s ha ebbe szügyig merülünk, abból Buddenbrook ház lesz, holott a népek egyperceseket is alig olvasnak.
Mit tegyen hát az ember a Varga Judittal, illetve a Varga Juditokkal, akik a NER színe virágai, és annyian vannak, mint hercegkisasszonyok a burgban, s ha az egyiknek a nyomába szegődik az ember, akkor elvész a nagy egész. Mert az van, az ilyen leendő miniszter nacsassszonyok, a cimboráik és a rajongóik naponta olyan mennyiségben állítják elő a hulladékot, hogy egyenként vizsgálni már terméketlen és haszontalan is, hiszen a NER alattvalók sem külön csomagolva, hanem ömlesztve, összekeverve és ledarálva fogyasztják, mint a disznó a moslékot. Bár, s milyen beszédes is ez, olyat az Unióban malac nem is kaphat egyáltalán. Ilyen esszencia nekünk a héten, mintegy szimbóluma s egyben végterméke is a bús magyar sorsnak, hogy Orbán szól a VOLT-on rogyásig.
Ebben minden benne van, Varga leendő miniszter nacsasszony, s az is, hogy a neki havonta juttatott háromszázezer lakhatási közpénz mellett akad olyan roma család, akinek ötezer forint tartozás miatt kikötik a vizét negyven fokban, és Iványi Gábornak kell itatnia, hogy szomjan ne pusztuljon. De, hogy ez mikor kezdődött, hogy ide jutottunk a szarhalom közepébe moslékkal a szájunkban, az nehezen kihüvelyezhető. Hogy akkor-e, amikor Orbán disznót üdvözölt mi van röfi csatakiáltással, az újratemetésen, vagy, amikor az apja gyerekkorában gyakta, hogy akkor tört-e el a gerince, vagy már a fogantatáskor defektes volt, senki sem tudja, és nem is fogja soha.
Kovács főszerkesztő
- Részletek
- Készült: 2019. június 28. péntek, 23:00
- Találatok: 2153
Kovács Zoltán kormányzati levelező, hivatalosan nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, másképpen a The New York Times és a The Washington Post réme lesz a Nimród Vadászújság főszerkesztője július 27-től. Mér’ nem a Semjén, ugye – merül fel óhatatlanul -, aki amúgy is telefossa mostanában a könyvespolcokat ájtatossággal, ezen kívül pedig szarvasokkal szárnyal, bocskaiban csapatja lóháton, az Isten is vadászos főszerkesztőnek teremtette. Meg a Párt is.
De még Lázár is autentikus lenne vérbe áztatott tollforgatónak, mert ő és dzsentri haverjai meg százával gyilkolásszák a fácánokat, ez se rossz buli. Bár Lázár inkább filmrendező lesz, ha megnő, ahogyan ezt Bécs utcáin bizonyította. Mint kitetszik, tele van tehetségekkel a Fidesz, csak titkolóznak. De mindegy már, Kovács lesz a főszerkesztő, és sóhajt egyet az ember csak Török Monika szállóigévé vált mormogására emlékezve, miszerint valaha ez egy szakma volt. Mármint az újságírás.
Ma is az, csak alig van szakmunkás, de ez egy másik történet. Máma Kovács főszerkesztő fölött búsongunk vagy élcelődünk gusztus szerint, hogy akkor most mi van. Egyébként hazudnánk, ha teljesen új fiúnak állítanánk be Kovácsot, hiszen hamvas ifjú korában volt már lapalapító (Debreceni Disputa). Igaz, a főnöke is (Századvég), aztán látjuk, mire jutottak a lapok is, az emberek is, amivel csak arra hívnám fel a figyelmet, nem árt, ha végig járja az ember az utat.
Először tanulja az újságírást, aztán lesz slapaj, és így tovább, mígnem az ormokon ott várja a főszerkesztői fotel, amikor már az egész szakma oda-vissza a kisujjában van, rutinos és higgadt, de legfőképpen független. Ehhez képest a fideszcsürhe lapalapítással kezdi, azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszkot, és ez a mentalitás rajta is marad az egész elcseszett életében. De ez megint csak jellemrajz és nem történet, holott azt ígértem.
Az Országos Vadászati Védegylet, mint a Nimród kiadója – vagy mije – kérte fel a levelezőt főszerkesztőnek, illetve nevezte ki a nemes feladatra, mert vadászkiállítás lesz nálunk bazi nagy, és a levelező ennek a kormánybiztosa is egyben. Az árukapcsolást ez magyarázza, ámde nem indokolja mégsem, hiszen hogyan veszi ki magát, ha arról írok kritikus hangon, amit magam csinálok. Ez akkor nem újság, hanem brigádnapló vagy kislányok rózsaszín emlékkönyve behajtható titokfülekkel.
De képzeljük el csak úgy ábrándozásilag, mivé lehet a Nimród Kovács főszerkesztő kezei alatt, akinek az élete momentán abból áll, hogy leveleket irkál a már emlegetett imperialista orgánumoknak, amelyek bántják a kedves vezetőt és ocsmány rendszerét. Kovács leendő főszerkesztő pedig ezeket cáfolgatja, vagy küldi el a kurva anyjába a liberálbolseviki tollforgatókat. Most viszont egy egész újság állhat a szolgálatába, és ahogyan Pelikán is megalkotta a Szocialista Szellem Vasútját, Kovács is azt tesz az újsággal, amit csak akar.
Erős lesz a levelező rovat, teret kapnak a migráncs szarvasok és vaddisznók elleni küzdelmek, mert azok eleszik a magyar szarvasok és vaddisznók elől a kaját, megerőszakolják a disznólányokat és elveszik a keresztény kultúrájukat. Már láttak is a Pilisben, a szívcsakra közepén burnuszos kanokat, sötét bőrű vaddisznókat, akik arabul beszéltek, uram, irgalmazz.
Az igazság, meg az ügy
- Részletek
- Készült: 2019. június 27. csütörtök, 22:33
- Találatok: 2359
Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor Mihály. Az örömhírt Havasi Bertalan (valamilyen Fidesz efendi) osztotta meg a nagyvilággal. Mondtam is magamban, jól van, nagymama, akkor már baj nem érhet minket, ő pedig vigyorgott a felhők fölött. Viszont ezt az igazságos ügyet sem sikerült hazugság nélkül megosztani, mert Havasi efendi azt is mondta, az előző igazságosat, bizonyos Trócsányi nevűt a magyar választók példátlan, egybehangzó akarata röpítette Brüsszelig, ahol is esélyes egy biztosi tisztségre.
Na most, egyik sem igaz, de ez legyen a Fidesz és a hívők baja, majd ők elszámolnak Isten előtt a lelkiismeretükkel, ha megtalálják valahol a sufniban. Ennél sokkal érdekesebb, vajon mi érdemesítette Varga Judit államtitkárt a magas hivatalra, milyen érdemei, bőséges szakmai tapasztalata, rejtett készségei és képességei vannak a jelöltnek. De rá kell jönnünk, ilyenje neki nincsen, mert ilyesmire a NER-ben szükség sincs egyáltalán, ezek fölösleges ballasztok, amelyektől emelkedéskor meg kell szabadulni. A NER-ben a hivatalhoz hit kell és fogak csattogtatása, ezt pedig Varga nacsasszony már teljesítette, amikor Junckert lekommunistázta.
Ennyi Varga nacsasszony érdeme mindössze, mert joggal úgy igazából nem foglalkozott, a bírósági fogalmazói székből egyenest politikai tanácsadó lett, aztán államtitkár, most meg miniszter. Egy szputnyik kutyafasza a miniszter nacsasszonyhoz képest, és most mondja valaki, hogy a NER nem a végtelen lehetőségek terepe. Mészáros is két perc alatt lett milliárdos, Varga Judit meg három alatt miniszter, igaz, csak úgy, mint a gázszerelő a gazdaság, ő meg a politika színpadán cserélhető biodíszlet a nagy varázsló kelléktárában. Majd eldobják őt is, ha elkopik vagy kifakul.
Ezekkel a kéretlen szavakkal nem sajnálgatom a friss és ropogós minisztert – még nem az, de az lesz, ha el nem bassza -, hanem konstatálom a szerepét. A magyar igazságügyet Orbán irányítja, kijelölve, kit látna rács mögött (Czeglédy), kit meg nem (Farkas F.), és a rendszer ennek megfelelően működik a két báb, Polt és Handó T. prezentálásában. Itt a miniszternek az a szerepe, hogy szervírozza a ropit, kitöltse a bambit a fogadásokon, és szajkózza, amit a gazda megkíván és előír. Nem lennénk miniszter ilyen kondíciókkal, de az ifjú fideszesek (Varga nacsasszony) meg igen, nekik valahogyan ez az életük értelme.
Ahogy tör elő a harmadik vagy sokadik generáció, Varga, Novák meg a többi, úgy látszik a hanyatlás, dolgozik a kontraszelekció, és jutunk el Pokornitól Káslerig, Dávid Ibolyától Varga Juditig, a romlás íve egyértelmű. Bár az elődök sem voltak piskóták, lásd Pokorni balneológiáját, vagy, ahogy Dávid nem értett a focihoz, de azért volt valami tartásuk, valami gerincféle, így el is tűntek a süllyesztőben. Ez a Varga is el fog, már mögötte is tolakszik az ifjúság olyan érdemekkel, hogy éjszaka buszvárót bont el Szombathelyen. A kínálat egyre szánalmasabb és egyre gátlástalanabb, ábrándozó lelkek életben nem maradnak ebben a vadonban.
Pöttyös seggünk lengeti a szél
- Részletek
- Készült: 2019. június 26. szerda, 23:31
- Találatok: 2512
“Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg, Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak.” – Ezt a csudálatos, dagályos baromságot Prohászka Ottokár, a nagy zsidózabáló – ki más – mondta, míg azonban most meg Kásler miniszter ezt idézve kérelmezi a főnénit, hogy hadd állíthasson monumentális Attila-emlékművet, és kész is vagyunk teljesen. Főleg akkor, ha azt is tudjuk, hogy mindez a magyarságkutatással kapcsolatos, és az előterjesztés, amelyet a főnéninek benyújtanak, más cukiságokat is tartalmaz, és kurva sok pénzt kér, amit biztosan megkap majd.
Hülyeségre mindig telik, illetve arra telik csak igazán. A főnéni is megkapta a kisvasútját, az meg a mi saját bejáratú tragédiánk, ha olyan ember felel a kórházi fertőzésekért – amelybe egy kisvárosnyi magyar pusztul bele egyébként -, akinek meg az okkultizmus az agymacskája kereszténységgel elegyest, ami sajátos mix, de ez van. Kíváncsi lennék azért, a kereszténységet ápolgató, óvó és védő államtitkárság mit szól egy olyan ember feléledő kultuszához, aki az akkor már keresztény Római Birodalomban szakmányban irtotta a híveket, de következetességet azt ne keressünk, itt csak pőre érdekek vannak. (Meg a téboly)
Érdekek és gyarapodások, mert emlékezhetünk a kétséges emlékű Kerényi elvtárs felsóhajtására, amikor elkezdett pitypangokkal foglalkozni, miszerint “Most mi jövünk.” És jönnek is, mert ahogyan látom, a friss és ropogós Magyarságkutató Intézet munkatársai közt olyan kiválóságok vannak, mint a Kőszegen a Szálasi-kultuszba belebukó szegény, idióta Bakay Kornél, vagy a Für Lajos alatt államtitkárként bocskaiban bokát csattogtató Raffay Ernő (akik “a poroszos iskola professzorai”, hát, én beszarok), ilyenek. Mindjárt érti az ember Prohászkát, mint szellemi iránytűt, Attilát viszont még akkor sem.
Bár talán mégis. Az ilyen sérülteknek van valami kisebbrendűségi érzésük, ebből fakadó késztetésük, hogy a múltban keressék a jelen nagyságának indoklását, s mint láttuk, a végtelenségig is képesek elmenni. Matolcsy a japáni pöttyös seggünkről ábrándozott, Kásler Attilázik, ezzel az ütemmel tényleg eljutunk a Szíriuszig is, űrhajózási muftink már van hozzá. Továbbá és megfordítva a keresztény-pogány dichotómiát, az is belátható, hogy a szittyák mindig is egyszerre voltak büszkék pogány őseinkre, és az őket felnégyelő keresztyénekre, a magyarsággal azonban még így is bajok vannak attilailag.
“Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen.” – Így panaszkodott József Attila, és ez csak azért ugrott be, hogy milyen viszonyban van, illetve volt a magyar szántővető a magyarsággal és Attilával magával. Ez az egész csak úri és degenerált huncutság, és főként lenyúlás. Az egész hóbelevancra évi másfél milliárdot kérnek, meg most még négy és felet két új múzeum létrehozásához, illetve panaszkodnak, hogy nincs méltó központjuk/székházuk, ahol a “magyar önazonosságot” erősíthetik. De lesz majd az is Isten és a Párt segedelmével. Ám, hogy merre keresik a gyökerüket, az is delikát.
Az Orbán-rezsim és a gazdasági versenyképesség
- Részletek
- Készült: 2019. június 25. kedd, 22:49
- Találatok: 2516
Mit jelent a magyar gazdaságra nézve az, hogy Orbán Viktor szerint az Európai Unióhoz való magyar viszonyulás legfőbb célja a „nemzeti szuverenitás megőrzése”?
Elsőként talán arra gondolhatnánk, hogy a globalizációs folyamattal akar szembeszegülni a magyar miniszterelnök, hiszen a legutóbbi pénzügyi válság óta szerte a világon a globalizáció a politikusok kedvenc bűnbakja, szerintük a legtöbb társadalmi probléma forrása. Ráadásul nemcsak politikusok, de világszerte elismert közgazdász professzorok is úgy látják, hogy a rohamosan terjedő globalizáció szembemegy a nemzetállami szuverenitás elvével, közöttük feloldhatatlan a konfliktus. Dani Rodrik, a Harvardi Egyetem közgazdász professzora A globalizáció paradoxona című könyvében megfogalmazta a világgazdaság politikai trilemmáját. Eszerint korunk három alapvető vezérelve, vagyis
az elmélyülő gazdasági integráció, a nemzetállami szuverenitás megőrzése és a nemzetállamok demokratikus berendezkedésének fenntartása közül egyszerre (bármelyik) két elv érvényesülhet, de csak a harmadik rovására, vagyis a három egyszerre nem érvényesülhet teljes mértékben.
Rodrik ezen elveket a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerének lehetséges elvi alapjaiként definiálta. Én a trilemma fogalmi alapvetését elfogadom, de más irányban igyekszem azt továbbgondolni. Célom, hogy vázoljam azt a három alapvető gazdasági integrációs modellt, amelyek közül kiválaszthatja ma egy ország saját nemzetközi integrációs stratégiájának fő irányát és ennek tükrében értelmezem az Orbán-rezsim által választott irányt.
Az EU-s válasz
Az első stratégiai irány a három egymásnak feszülő elv közül a nemzetállami szuverenitást korlátozza a másik két elv javára. A globalizáció mélyülésének alapvető akadályát jelentik a nemzetállami hatáskörben érvényesített vámok, adók, pénzügyi szabályok, munkaügyi előírások, a nemzeti valuták árfolyam-változásai, a szuverén államok adósságkockázata és még egy sor nemzetállamonként eltérő szabály. A mélyülő nemzetközi integrációhoz egyebek mellett a nemzetállami szabályozásokat felváltó, nemzetek feletti szintű közös szabályozás, pénz szükséges, aminek egyik kísérlete maga az Európai Unió, de ez szükségképpen szűkíti a nemzetállami szuverenitás rendelkezési körét.
A nemzetállamok feletti regionális integrációs keretben megőrizhető a harmadik vezérelv, a demokratikus politikai berendezkedés, mind a nemzetállami, mind az Európai Unió politikai intézményrendszerében. Ennek a stratégiának fontos eleme még a versenyszabályozásra nézve az, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok feladata is fellépni a piaci erőfölénnyel szemben, hogy a vállalati siker elsősorban a piaci versenyképességtől függjön. Az uniós szabályozás a verseny feltételeit méltányosan alakítja, egyes szereplőkkel nem kivételezve.
Fényes elszigeteltség
Egy másik választható stratégiai irány, hogy nem korlátozzuk a nemzeti szuverenitást. Ezzel együtt is lehet demokratikus az egyes államok politikai berendezkedése, de akkor ez a két feltétel együtt gátat szab a nemzetközi integráció további előrehaladásának, mert a fennmaradó nemzetállami szintű szabályok magas tranzakciós költségeket okoznak a határokon átívelő üzleti tevékenységek számára, azokat jóval költségesebbé, ezáltal kevésbé hatékonnyá teszik. A szuverenitás minél erőteljesebb megőrzésére törekvő demokratikus nemzetállam kimarad a mélyebb nemzetközi gazdasági integráció előnyeiből, de ha vannak ezt kompenzáló egyéb erőforrásai, akkor megengedheti magának ezt a luxust. Ilyen például a semlegességére építő Svájc vagy a kivételes olajvagyonára építő Norvégia, és úgy tűnik, hogy a Brexit híveit szintén valami hasonló megfontolás vezérli. 
Darab, darab
- Részletek
- Készült: 2019. június 24. hétfő, 19:32
- Találatok: 2255
Hoffmann Rózsának nem ment, ezért most név nélkül és izomból szándékozik rengeteg kisgyerek életét tönkre tenni Pártunk és Kormányunk. Mert a gyalunak – vagy úthengernek, gusztus szerint – működnie kell, s leginkább azért, mert csak. Így működik az ország, és így módosítanák a köznevelési törvényt a hírhedt nagyasszony poroszos szellemében. Az iskolaérettségről volna szó most épp.
Jelenleg a kiskölök akkor megy/mehet iskolába, ha betöltötte az izmos hat évet, viszont ha még nem alkalmas a dresszúrára, magyarán iskolaéretlen, még egy évet homokozhat, s aztán adhatja a fejét a tudományokra. Hogy ki alkalmas az iskolába járásra, azt az óvodapedagógusok döntik el, a macerásabb esetekben szakértő bizottság. Évtizedek óta megy ez így, úgy nagyjából egész jól, és mért ne barmolnák szét, ha valami működik, ugye. Sőt, na, ugye.
Pártunknak és Kormányunknak az az óhajtása viszont, hogy ha a gyerek hat éves, iskolába megy, ha beledöglik akkor is. Ha iskolaérett, ha nem, ha problémás, ha nem, beterelik a rendszerbe. Sőt, ha a szülő kéri, s ezzel a nagyhatalmú bizottság is egyet ért, már hat éves kor előtt is mehet iskolába a kölök. Így módosítanák most a törvényt, ami szakmailag nehezen indokolható, ellenben, ha a NER nagy egészét nézzük, akkor teljességgel érthető.
A NER-nek rengeteg jómunkásemberre van szüksége a szalagjai mellé összeszerelni, a társadalomra tehát úgy tekint, mint egy olyan rendszerre, amely ezt az igényt kiszolgálja. A magyar anya szorgalmasan szül, a kis magyar ember gyorsan-gyorsan kijárja az iskolát, és tizennyolc vagy épp tizenhat évesen munkába is áll, ott serényen dolgozik, talpai egymásra lépnek, s nyugdíjazása után pár órával lehetőleg fölfordul. Így a leghasznosabb az ország és a kedves vezető számára.
Ha ez brutálisan hangzik, nem én tehetek róla, hanem azok, akik voksukkal hatalomban tartják a rezsimet, amely szavazógépnek, beszélő szerszámnak és nemzetszaporítási eszköznek tekinti őket, semmi egyébnek. Ez a tervezett törvénymódosítás sem szól másról, mint, hogy a rendszert a kellő ütemben táplálják, egyáltalán nem törődve azzal, milyen sorsa lesz a hendikeppel iskolába kényszerített gyereknek.
Gyötrelem lesz az élete, ugyanez a szülőké és a tanító néniké is. Hat évesen elindul a látens analfabetizmus útján, előtte azonban rosszalkodik, kigúnyolják, lenézik, elverik, és minden olyan megtörténik vele, ami azokkal szokott, akik kilógnak ha lefelé, ha felfelé az átlagos közösségből, mert sem ők, sem a rendszer nem tűri azt, ha valaki nem egyenszürke. A zsenik is, a gyengébbek is elvesznek benne, és tényleg csak beszélő szerszámok jönnek ki belőle.
Erre utal a szakközépiskolások kompetencia mérése is, amely momentán azt mutatja nekünk, hogy a tizedik évfolyamban tanulók eredményei még a hatodikos elemisták átlageredményeinél is rosszabbak. Ha figyelembe vesszük azt a kormányzati szándékot Parragh elvtárssal karöltve, hogy ebbe az iskolatípusba tereljék leginkább a gyerekeinket, máris előttünk áll a jövő magyar társadalma, az írástudatlan robotoké, akik viszont tudnak lőni és buzgón imádkozni is.
Ez az oktatási rendszer végkimenetele, ennek csak egy új, ámde épp beleillő eleme az éretlen óvodások iskolába kényszerítése.
Minél rosszabb mindenki másnak, az ájtatos műanyagkeresztényeknek annál jobb
- Részletek
- Készült: 2019. június 23. vasárnap, 21:40
- Találatok: 2301
Hát akkor dicsértessék a Jézus Krisztus meg a Negro-sötét nemzeti pusztaság! Végre megpihent az Úr, csak a hülyék anyja várandós folyamatosan. Ez természetesen nem függ össze semmivel, csak Edgar nyomán néha eszembe jut. Ha még ébren nem is vagyok, de magamhoz képest derékszögbe lendültem, úgyhogy gondoltam, elmesélem, mi a helyzet mostanság, mit tartok szóra érdemesnek abból, amihez szerencsénk van, ha akarjuk, ha nem.
Nem vagyok egy kifejezetten szentimentális ember, vagy legalábbis azt gondolom magamról, hogy nem vagyok, de a Miskolchoz tartozó Lyukóvölgyben élő 3-4 ezer, jórészt halmozottan hátrányos helyzetű ember – nyugdíjasok, segélyen lévők, sokgyerekesek, munkanélküliek – egyikének-másikának sorsát bemutató cikktől még nekem is elszorult a torkom. Mert ez a valóság semennyire nem látszik a Karmelita Dunára néző, panorámás puritánságából, és a szabadságharcos, győztes csatakiáltások zajában sem hallatszanak a nyomorúság halálhörgései. Ennek az országnak csak azért nem pusztultak el még teljesen bizonyos részei – például a Miskolchoz tartozó Lyukóvölgy -, mert vannak elhivatott, a szó legnemesebb értelmében vett jó emberek, akik lehajolnak azokhoz, akikhez önérzetes gazemberéknek nem szokásuk. Azokat a szavak, amelyek megint eszembe jutottak rögtön a torkom elszorulása után, most inkább megint nem írom le, hogy vasárnap reggel ne zaklassam fel a mimózalelkeket, akiket rendszerint nem érdekel, az indulatokat kiváltó rögvalóság, de belecsimpaszkodnak az obszcén kifejezésekbe, mert addig sem kell szembenézni semmivel. Jól van az úgy.
Meg a világszívonalú, 2,2 milliárdból épülő kisvárdai termálvizes lórehabilitációs központ is köszöni szépen, jól van. Mert lovas nemzet vagyunk, vagy mi a jóisten! Adjuk meg a módját, merjünk nagyot álmodni!
"Mivel sem Közép-Európában, sem az egész kontinensen hasonló adottságokkal bíró létesítmény nem áll rendelkezésre, a lovascentrum számos más, magas lovaskultúrával rendelkező nemzet válogatottjait is hazánkba vonzhatja, hazai és nemzetközi versenyhelyszínként is funkcionálhat"
– ezt Cseresnyés Péter, Palkovics innovációs és az MTA-t szétszopató szakminisztériumának államtitkára válaszolta Orbán helyett Vadai Ágnes képviselő kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy célból kell a lówellness. Nem tudom, mit nem lehet érteni ezen: kontinentális hiányt pótolnak a létesítménnyel. Az jó, mert 2010-hez képest Magyarországon, nem csak a populáció hanyatlik demográfiailag, de a lovak száma is csökkent (64 800-ról 52 100-ra), szóval jó az irány. A prioritások felismerése nagy erőssége volt mindig is ennek a kormánynak. 