Nagyurunk megegyezett Merkellel. A jogállamiság követelménye marad, de a történetre került még egy-két vitézkötés, meg bírósági eljárás, miegyéb, és ez elég arra, hogy minden fideszes szájból és éppen használaton kívüli seggből győzelmi induló harsogjon.
Megvédtük a magyar emberek pénzét, kiáltják, jóllehet csak haladékot kaptak:
Persze ez is eredmény, hiszen még másfél évig lehet orrba-szájba lopni, utána meg ki tudja, ki lesz kormányon - lehet, még jól is jöhet, ha a majdani koalíciós kormányt lehet vádolni a jogállam lebontásával is.
Olyan szánalmas ez az egész.
Ha magyarembert akárcsak érintőlegesen is érdekelné a külpolitika, akkor beárazhatná ezt a hatalmas győzelmet, akkor talán megértené, hogy ez olyan gesztus, mint amikor a halálraítéltet addig nem végzik ki, míg a törött lábán gipsz van, továbbá bejelentheti igényét, hogy mit kér enni a villamosszék kipróbálása előtt.
Nem kell renénykednünk, errefelé elég, ha kihirdetjük a nemzet győzelmét az elnyomó brüsszelita maffia felett, a többit meg elrendezik majd a jogászok.
Ezzel együtt a demokratikus oldal csalódott, nem rúgták szaros bakanccsal pofán szeretett vezérünket, és ez azért fáj egy kicsit, talán érthető módon...
A szörnyű az, hogy tulajdonképpen indokolt a csalódás, bár tudjuk, hogy az államok vezetői is elsősorban a saját országuk érdekeit helyezik előtérbe, és a németek nem tartanák szépnek, ha éppen a német uniós elnökség alatt kerülne sor kenyértörésre Lengyelországgal, ahol egyébként is felettébb utálják a németeket, meg Magyarországgal, ahol a német autógyáraknak egymásba ér a kipufogójuk.
És akkor még itt van Merkel közeli visszavonulása, akinek nem mutatna jól az életrajzán pályafutásának egy viszonylag viharosabb lezárása.
Persze meg lehetett volna kicsit mogyorózni a Zsírmalacot és lengyel kollegáját is, de nem érte volna meg - verekedésbe nem jó keveredni, vagy le kell ütni az ellenfelet és mentőt hívni hozzá, vagy egérutat kell adni neki, de ne sározódjon be a nadrág, mert az nem túl elegáns.
Emellett a németek megtanulták, hogy egyszerre egy fronton érdemes harcolni, először le kell zárni a Brexitet, aztán ki kell alakítani valamiféle elfogadható viszonyt a Biden adminisztrációval, utána jöhetnek sorra a renitensek.
Hogy mit összeröhögtünk Ceausescun, a Világ Eszén, és lám, nekünk is jutott egy példány a fajtájából, a gigantomániás szociopatából, nagyobb szégyen, hogy megadóan tűrjük a kártékonykodását.
WC-papír tartó lestrapált negyvenesnek. Kozmetikai tükör reménykedő harmincasnak. Ilyesmi ajánlásokkal képzelhető Mészáros Lőrinc jótékonykodása, amikor a hoteljei leselejtezett törölköző szárítót, kozmetikai tükröt és WC-papír tartót osztogatnak egyszülős családoknak. De nem csak úgy feltétel nélkül elvihetően, hanem kérdőívben jelezve az igényeket, feltehetőleg adatokkal, hogy a választások során kérhessenek tőlük valamit. Ez melléktermék, az aljasság másik szintje, mert maga ez az ajándékozás az egyik. Illetve jótéteménybe burkolt takarítás.
Mert értjük mi, hogy a járványhelyzetben kapott súlyos közpénzmilliárdokból épp felújított szállodákban szemét keletkezik, amit sittnek is lehet nevezni, s mint tudjuk, ennek drága az elszállítása. Ha letörölgetjük a WC-papír tartót, kisuvickoljuk a szemetest, nagylelkű ajándék válik belőle, amire karácsonytájt múlhatatlan szüksége van a rászorulónak. Csakis erre, semmi egyébre. Isteni szerencse, hogy felújított WC-kefe nincs a kínálatban, és ez nem a gonoszság szava belőlem, hanem a megvetésé. Mint amikor Balog páter kurválkodott a Hiltonban.
Akkor is ilyesmi jött elő, mert, mint emlékezhetünk, hét évvel ezelőtt az akkor még miniszter negyven nehéz körülmények között élő gyereket látott vendégül a puccos hotelben – ahol libaerőleves zöldséggel, lúdgége tésztában, csirkemellfilé Calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, brokkolirózsával és párolt rizzsel, desszertnek pedig joghurttorta eper öntettel volt a menü –, és ott kaptak ajándékot szegények ilyen feliratokkal, hogy “6-7 éves fiúnak“; “10-14 éves lánynak“. Innen gondolható ma a lestrapált negyvenes és a reménykedő harmincas.
És innen van az az ellenállhatatlan és szorító érzet, hogy ezeknek a szegénység csak egzotikum, a szegények bazári majmok, az irgalmasság álca, az adakozás feladat és nem szükséglet. Az is mutatja ezt, hogy kizárólag adventi időszakban szállja meg őket a szentlélek, az év többi negyvennyolc hetében föl is fordulhatnak az éhezők, amire a papjaik intik is a templomból kitóduló decens úri közönséget. Csirkemellfilé Calvadossal ízesített gombamártással jut az eszükbe, meg lestrapált kozmetikai tükör. Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot, mint az rég ismert hozzáállás.
Tegnap is olyan jó volt a T. házban. Ott, ahol ellenzékünk halált megvető bátorsággal döntögette a rezsimet. Egyikük még egy ereszdarabot is lengetett, mint a romlottság szimbólumát. Volt itt már, e falak között minden: krumpli neccben, illetlen feliratú táblák, és még térdre, imához beszólás is a hőskorban, mint emlékezhetünk. Az ellenzéknek igaza volt egyébiránt, hogy három K-t emlegetett, mint a Fidesz szimbólumát, úgymint kokó, kurvák, korrupció. Eljutottunk hát a K&K-tól a K&K&K-ig kies hazánk evolúciójában úgy, hogy voltaképp nem jutottunk sehová. Magyarország a történelem porában egy helyben tapod, mocorog, s indulni erőtlen.
Igaza volt az ellenzéknek persze felhorgadásában, de, ahogyan ott lengette az ereszdarabot, azzal a lendülettel ki is törölhette volna vele az arschát (ha már K&K), mert odáig jutottunk, hogy a T. házban történtek totálisan érdektelenek, a dolgok nem ott dőlnek el ugyanis, hanem a karmeliták erkélyén, amire még visszatérünk. Cirkusznak megtette az ereszes pörformansz, és még egy haszna volt, hogy újólag rávilágított arra, a fideszisták egy másik univerzumban élnek, ahonnan nincsen kilátás, sem átjárás ebbe a miénkbe. Egy csinovnyik válaszolt a Szájert szimbolizáló ereszrázásra ugyanis, de abban nem volt köszönet, csak a tömény megvilágosodás.
Amikor elhangzott a három K vádja, a csinovnyik ezt nem kérte ki magának egyáltalán, mintegy jóváhagyva ekképp, hogy lopunk, drogozunk, kurvázunk, mert elhangzott a mindent elsöprő, feloldozó indok, hogy: de legalább bocsánatot kért, a baloldal mikor kért bocsánatot valamiért is. Ez volt a lehengerlő visszavágás, és ebben felfedezhető a rendszerhiba, mert ugyanis ez a fidesz-csinovnyik nem vette észre, hogy cakkpakk a rendszer lett le K&K&K-zva, tehát azzal, ha Szájer bocsánatot kér, nem oldódik meg semmi. Nem Szájerrel van a baj, hanem a NER-rel. A NER álnok hazugságának Szájer csak a szimbóluma, és érvénytelenségének bizonyítéka.
Ezt még mindig képtelenek felfogni. Szájer kilép, lemond, eltűnik, mert lebukott. Ha nem bukott volna le, baj nem volna semmi. Azaz, mindent lehet, csak ki ne derüljön, ha kiderül, akkor pedig azt mondjuk, bocs, és minden el van intézve. Ez a „de legalább bocsánatot kért” a totális romlottság bizonyítéka. Persze, aki ahhoz van szokva, hogy a gyóntatószékben kirónak rá tizenöt szűzmáriát meg húsz miatyánkot, és azzal minden elrendeződik, attól mit várhatunk, semmit sem igazán. A Fidesz erkölcse a relativizált erkölcs, máz azzal a vallással együtt, ami a züllöttséget takarja. Ezért kell eltakarodniuk, nem azért, mert Szájer meleg. Bocs. Ja, nem.
Aszonta a Zibojnéni a tennap, hogy máma jön mihozzánk a Mikulás. Tanultunk is éneket, hogy télapóittvan, de a Pityu megkérdezte, hogy akkor most ki jön, a Télapó vagy a Mikulás, mire a sarokba kellett menni neki gondolkozni a pimaszságán, de csak vigyorgott ott is.
Ahogy éneketünk hogy hójasubája, télacipője, lengaszakálla, mutogatott a Pityu a sarokba meg bohóckodott. A Kisböske az örűt, mer kap csokit, és a Zibojnéni aszonta, hogy akkor aludjunk nagyot, és jöjjünk ünneplősbe, hogy így köszöncsük a Télapót vagy Mikulást, csinossan. Az apu morgott otthon, hogy minek glancba vágni a gyereket, de az anyu monta neki, hogy nem ő vasajja az ingemet, tehát ne morogjon. De morgott.
Mentünk asztán máma reggel a zoviba, fujt a szél nagyon, csak úgy csattogott a zászló a timpanonos emlékműné a homokozóná, vitte a szél a maszkokat a levegőbe, szállt a sok maszk, amit elhagytak a zemberek valahol, a zászló meg a maszkok szálltak a szélbe, és azon gondókoztam, hogyan tud így jönni ide a Télapó vagy Mikulás, elfújja a szánnyát a szél, meg a rénszarvasokat is, de erős bisztos a Télapó vagy Mikulás, és nem lesz bajj.
Kakaót adott a dadus, ahogy vártunk meg énekeltünk, hogy itt van, pedig nem is volt ott, amikor egyszer csak csöngetés volt a folyosón meg pusmogás, és asztán bejött a Télapó vagy Mikulás, de a képviselő bácsi volt az, aki vitt már minket migráncsnézőbe, meg kaptunk tőle pöttyös labdát meg imakönyvet is.
Teli volt a zsákja, de nem volt se pirosalma se aranyág, hanem megin pöttyös labda csak, rengeteg. A Pityu monta, hogy biztos labdagyára van neki, de súgta csak, hogy ne kelljen a sarokba menni neki, mert hátha lesz csoki is azért. A Kisböske is csak nézett kámpicsorodva, hogy hola csoki, de nem volt sehol, csak a labdák.
Asztán bajj lett. A Zibojnéni megkérdeszte egyszer csak, hogy mit gondolunk, hogyan jött a Mikulás bácsi, akinek a Télapót énekeltük, hogyan vajon, mire a Pityu rávágta, hogyhát az ereszen jött el mihozzánk. Erre a Mikulás vagy Télapó letépte a szakállát, és tényleg a képviselő bácsi volt, és kérdeszte a Pityut, hogy miféle ereszen, hol hallotta eszt az ereszt, ki monta neki, hogyan monta, és megin érdeklődött, hogy ki a Pityu apukája.
„Fejezzed be…” – Így inti belga kollégáját meghunyászkodásra Szijjártó külügyesünk. Hogy mit fejezzed be, arról még beszélünk. Most csak ragadjuk meg ezt a nyelvi pillanatot, amelyben Szijjártó külügyesünk mint Vargáné materializálódik előttünk, aki épp káposztát főz, a kontya alá üt a gőz, és a fazoka mellől, kezében fakanállal inti az urát (Varga urat), miszerint fejezzed be az ivást, vagy letépem a töködet. Más látomásunkban Szijjártó külügyes Győzikeként, zebrás jachton óbégat Beja asszonynak, hogy fejezzed be a kárálást má’. Mindegy is tán, csak a nyelvi közeget föstöttem le ekkép, ami nem a diplomácia nyelve, és még csak nem is úri budoároké, hanem a futsalé vagy a sarki ivóé keverttel a kupicában a sörfoltos abroszon.
Szijjártó külügyes zaklatottnak tűnik, amit jó szívünk miatt megértünk, hiszen érzelemdús héten vagyunk túl. Úgy is mondhatnánk Mocsai módján, hogy magas hőfokú volt ez a mi hetünk nekünk. Mert emlékszünk még a Fidesz rektorának kézilabda-kapitányi időszakára, amikor vereségek után ordítástól eltűnt hanggal nyilatkozott rend szerint magas hőfokokról, szakmáról viszont soha. Nála a mérkőzés szimfónia volt, fortissimo meg andante, viszont meccselni nem tudott. Ezért lett rektor, holott nem lehetett volna. De ez mellékszál, csak Szájer, Deutsch, Orbán, vétó, lengyelek, Weber és a többi miatt jutott eszembe, bemutatva, hogy a Fidesz vesztésre áll, amitől, mint Mocsai hangja, ezeknek az esze kezd elmenni. És itt tartanak, hogy fejezzed be.
Didier Reyndersnek híják a belgát, akinek annyi volt a bűne, hogy azt mondta, ha a magyarok és a lengyelek szarakodnak, vétózgatnak, „úgy Magyarország és Lengyelország nélkül kell tovább haladni”. Ezt fejezzed be Szijjártó szerint, mert, s itt bővebben mutatom: „…engedd figyelmedbe ajánlanom a tényt, hogy mi, lengyelek és magyarok biztosan harcoltunk annyit diktatúrák ellen a szabadságunkért és tettünk annyit Európa egységéért, mint a Téged az Európai Bizottságba delegáló ország. Kérlek, fejezzed be a lengyelek és magyarok lenézését, sértegetését!” – Az első kérdés ezzel kapcsolatban a he, meg a mi a rosseb. A másik pedig az a tátott szájú elcsodálkozás, hogyan kerül a disznószaros csizma az asztalra, a kistányér mellé.
Szijjártó fejébe kellene látni, hogyan csúszik egybe abban az, hogyha a magyarok – lengyelek – ki akarnak maradni a buliból akkor kihagyják őket, így egyszerűen, ami sértés a taraj alatti ködben. Nem mondják nekik útszélien, hogy be is kaphatják, csak annyit: szevasztok, s mennek el.
Egyetlen, drága miniszterügynök elvtárs erősen rázza a pofonfát, s mindeközben kitartóan azt mutatja, hogy most már nagy a baj vele és a valósággal. Végérvényesen elszakadtak egymástól, úgy is mondhatnánk, ágytól, asztaltól. Igaz, nehéz volt ez a hét: Szájer, Deutsch, a lengyelek ficánkolása, miniszterügynök elvtárs idegei sem lehetnek kötélből, s olykor – gyakorta – fölmondják a szolgálatot. Itt van ez a Weber, akivel ambivalens a viszonya, az erkélyi szerelmetes összebújástól, a másik legyilkolásának szándékáig. Klasszikus házasság, ami most fordulatot vett megint, ám ebben már az mutatkozik, hogy egyetlen, drága miniszterügynökünk nem egészen ura a gondolatainak, ha volt is valaha ilyen áldott állapotban.
Nos, ez a Weber, mint az EPP frakcióvezetője, ilyképp Orbán főnöke megint jogállamiságozott, igazságszolgáltatás függetlenségizett és sajtószabadságozott, mert nem bír magával. Deutsch is legestapózta ezért, de Tompika már bocsánatot kért, amikor belengették, hogy emiatt kivágják az ablakon. Ettől még röpülhet, de megmutatkozott a deutschi gerinc, aki addig, amíg azt hiszi, büntetlenül óbégathat akármit, mint valami galerivezér, tátott szájjal üvölt, aztán, amikor kiderül, ezért őt számon is kérhetik, elsompolyog. Erkölcsi, elvi és mindenféle magaslatok, hogy ő nem is úgy gondolta, s itt jön akkor, hogy Orbán meg hogy az anyám valagába gondolta, ha gondolta ezt egyáltalán, de nézzük azért.
„Orbán Viktor válasza Manfred Webernek (EU-szamizdat nro. 3.)” – Így kezdődik a dolgozat, amitől az ember elmélázik, hogy ez meg mi a rosseb, móka, szatíra vagy csak gondolatkísérlet, de komolyan gondolja miniszterügynök elvtárs, ami baj. Kiderült, hogy mély nyomokat hagyott benne, amikor a Project Syndicate nem jelentette meg az egyik sziporkáját, amire cenzúrát kiáltott, s a jelek szerint ebből még most sem keveredett ki. Igaz, utána a lap, amely elutasította, tételesen felsorolta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy náluk megjelenő írásnak, és a formai követelmények mellett elvárják, hogy a náluk megjelenő szöveg intellektuális érvelés vagy egy stratégiai, politikai javaslat legyen.
Orbán műve ennek az elvárásnak nem felelt meg, most pedig az elnyomott és elhallgattatott szellemi nagyság gúnyáját veszi magára, akinek szamizdatban kell terjesztenie gondolatait. Van amúgy uszkve ötszáz újságja, számos tévéje, rádiója, de értjük ezt a szamizdatos takarót, ez olyan ifjú forradalmáros. Ezzel azonban vannak bajok.
Nagy volt az öröm tegnap minálunk, a fatornyos kis városomban, merthogy megérkezett a temetőbe a hűtőkonténer. Muszáj volt neki, előtte a kórházban a proszektúrán halomban álltak a hullák ugyanis. Egymás hegyén hátán. Mert nem vagyunk szokva ahhoz, hogy hullunk, mint ősszel a legyek, hogy mindenki csak a teremtőjéhez igyekszik látni kívánván őtet, a bozontos szakállát neki. Ilyen Gyalog galoppos feeling volt, amely filmalkotásban, mint emlékezhetünk, kordéra gyűjtötték a málladozó testeket, mint valami kapcarongyokat, visszük a hullákat, hozzátok a halottakat kántálással. Az élet maradéktalanul szép ugyanis.
Odaállították ezt a hűtőkonténert a temető közepére, akárha dekadens rotterdami kikötő volna a holtak birodalma, ám a temető szépsége így odalett, nagyipari külsőt kapott, ahol nehéz elképzelni a sírok közt az anyókát, aki halkan sírogat. Olyan ez a konténerhűtő mint a konténerkórház, külseje, funkciója is hasonló, kajla életek állomása. Lehet a végső mindkettő, vagy csak közbeeső a de profundisig. Mindebből kitetszik, ebből a nézőpontból az, hogy Szájer József a Rotterdamhoz hasonlatosan dekadens Brüsszel egy lakásában milyen férfiak karja közt élvez el, teljességgel másodlagos. Hogy ez valahol más kuckajában van az életnek, és csak az ínyenceket érdekli igazán.
Monty Python: Visszük a hullákat, hozzátok a halottakat
Még így is lehet. De Szájer alkotmányozó féreg hatással van mégis a magunkfajta porbafingó organizmusokra is egészen elképesztő módon. Szintén tegnap, és szintén a fatornyos kis városomban esett meg ugyanis, hogy a mi helyi Szájer Józsefünk kiakadt. Megesik, hogy valakinek a neve ugyanaz épp, mint aki más hírbe került, és tele van minden vele. A népek pedig egyszerűek, Szájer, Szájer secko jedno, és már veszik is elő a kaszát, fokost, fenik a kést, hogy ezt most kiheréljük.
Deutsch Tamás kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból harminc képviselőtársa, mert besokalltak a tőle. Szó szerint: „Döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait”. A kizárás kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják. Sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait, így december 9-én szavazhatnának arról, hogy a magyar csődört kipenderítik az EPP-ből.
Mindez lehetséges, mert míg egy egész párt kizárása – mint azt a Fidesszel való monyolás is bizonyítja – macerás és nehézkes, az egyes tagoké nem. Deutsch tehát röpülhet, és képzeljük el azt a mókát, hogy en bloc kivágni őket nem lehet, tehát darabjával rakosgatják ki őket a partra a mi gyönyörűségünkre ugyan, de kies hazánk még nagyobb dicsőségére. Bár Szájer után nehéz túlteljesíteni jó hírünk öregbítésének buzgalmát, de még az is sikerülhet. Mert míg az alkotmányozó fideszes egy perverz drogos, ez a másik pedig egy tutuló vadbarom, akinek a jelek szerint már szaga van a szalonban.
Deutsch valami mérhetetlen önbizalommal azt feltételezi, vélelmezi és terjeszti, hogy ez Brüsszel összehangolt támadása a vétó miatt, ami különös idea. S azt mutatja, képtelen belátni, vele személy szerint van a baj. Ő is, mint a pártja, az országgal azonosítja önmagát, hogy meghurcoltatását az érette való munkálkodás miatt szenvedi el, holott csak torz, kultúrnépek közé nem való gőzös gondolatai miatt, amelyeknek még hangot is ad, és nem irodalmi stílusban. Deutsch személyes tragédiája, hogy az EP-ben nem áll mögötte a dicsőséges százharminchárom, hogy minden ganyéságát eltussolja.
Ilyen az, amikor szembe jön a jogállam, amiben a Fidesz szerint mi itthon szügyig járunk. illetve a gyerekszoba. Mert kitetszik, ha Európában viselkednek úgy, mint azt itthon megszokták, mindig csak a baj van. S ami ebben az egészben a legérdekesebb, azt hiszik, direkt pikkelnek rájuk, pedig nem, csak kezdik kiismerni őket. Lassan, sokára és most már talán későn is, de mindenképpen azzal a tanulsággal, hogy kultúrnépként viselkedni ezek nem tudnak. Deutsch története ennyi csupán olyan messzire mutató következtetést levonva, hogy helyük ott tényleg nincs.
Szájer József ősfideszes alapító atya, a kollégiumi szobatárs szombaton lemondott EP mandátumáról, mert, mint önmagát elbocsátó szép üzenetében írta: „…Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra…”. Ez kiegészült pártja hálanyilvánításával, miszerint köszönetet mondanak neki, annak az embernek, „akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai térképen”.
Hétfőre ez az elfoglalás kiteljesedett. A Fidesz konzervativizmusa és kereszténydemokráciája ott ragyog teljes pompájában Európa egén, leginkább egy belga rendőri jelentésben. Pedig olyan meghatóan indult minden, és az lett a vége, hogy ráégett a sztori a Fideszre. Mert bármennyire fura is, Szájer a nagy egészet nézve mellékszál csupán, egy arc nélküli eset, amitől megrepedt a pátoszos és ájtatos máz, majd előbuggyant a az ifjú demokraták és vén keresztények igazi arca, ami nem egyéb, mint a színtiszta hazugság.
Már maga Szájer sztorija is az lett hétfőre a sokszoros csúsztatásokkal, tagadásokkal, mellébeszélésekkel, ami közül az első a szombati nyálas búcsúzkodás volt, a második, hogy ott volt a bulin, de kokó nem volt nála, a harmadik, hogy mégis a táskájában találták meg azt, a negyedik az ereszcsatorán menekülés aktusa, és végül az a szombati kijelentése, miszerint a jövőben távlatosabb szellemi tevékenységet kíván végzeni, miközben kiderült, hogy eddig Brüsszelben milyet végzett. Szájer kilukasztotta a Fidesz lufiját, immár csak az a kérdés, leereszt-e.
Ha KESMA sajtó volnánk, akkor most azon csámcsognánk, hogy Szájer meleg – mint ahogyan a rendőri jelentés kontextusából kitetszik –, de ehhez nekünk az ég egy világon semmi közünk nincsen. Megengedőbben még ahhoz sem volna, hogy narkós, ezt is csak azért kifogásolhatjuk, mert törvényileg tiltott. Különben magánügy. Ezen túl azonban megszegte a brüsszeli járványügyi szabályokat, EP képviselőként tehát kétféle törvényt is áthágott, ami egyáltalán nem illendő, lemondásával azonban ez a helyére került, így hát mindez immár szót sem érdemelne.
Nagyurunk megegyezett Merkellel. A jogállamiság követelménye marad, de a történetre került még egy-két vitézkötés, meg bírósági eljárás, miegyéb, és ez elég arra, hogy minden fideszes szájból és éppen használaton kívüli seggből győzelmi induló harsogjon.
WC-papír tartó lestrapált negyvenesnek. Kozmetikai tükör reménykedő harmincasnak. Ilyesmi ajánlásokkal képzelhető Mészáros Lőrinc jótékonykodása, amikor a hoteljei leselejtezett törölköző szárítót, kozmetikai tükröt és WC-papír tartót osztogatnak egyszülős családoknak. De nem csak úgy feltétel nélkül elvihetően, hanem kérdőívben jelezve az igényeket, feltehetőleg adatokkal, hogy a választások során kérhessenek tőlük valamit. Ez melléktermék, az aljasság másik szintje, mert maga ez az ajándékozás az egyik. Illetve jótéteménybe burkolt takarítás.
Tegnap is olyan jó volt a T. házban. Ott, ahol ellenzékünk halált megvető bátorsággal döntögette a rezsimet. Egyikük még egy ereszdarabot is lengetett, mint a romlottság szimbólumát. Volt itt már, e falak között minden: krumpli neccben, illetlen feliratú táblák, és még térdre, imához beszólás is a hőskorban, mint emlékezhetünk. Az ellenzéknek igaza volt egyébiránt, hogy három K-t emlegetett, mint a Fidesz szimbólumát, úgymint kokó, kurvák, korrupció. Eljutottunk hát a K&K-tól a K&K&K-ig kies hazánk evolúciójában úgy, hogy voltaképp nem jutottunk sehová. Magyarország a történelem porában egy helyben tapod, mocorog, s indulni erőtlen.
Aszonta a Zibojnéni a tennap, hogy máma jön mihozzánk a Mikulás. Tanultunk is éneket, hogy télapóittvan, de a Pityu megkérdezte, hogy akkor most ki jön, a Télapó vagy a Mikulás, mire a sarokba kellett menni neki gondolkozni a pimaszságán, de csak vigyorgott ott is.
„Fejezzed be…” – Így inti belga kollégáját meghunyászkodásra Szijjártó külügyesünk. Hogy mit fejezzed be, arról még beszélünk. Most csak ragadjuk meg ezt a nyelvi pillanatot, amelyben Szijjártó külügyesünk mint Vargáné materializálódik előttünk, aki épp káposztát főz, a kontya alá üt a gőz, és a fazoka mellől, kezében fakanállal inti az urát (Varga urat), miszerint fejezzed be az ivást, vagy letépem a töködet. Más látomásunkban Szijjártó külügyes Győzikeként, zebrás jachton óbégat Beja asszonynak, hogy fejezzed be a kárálást má’. Mindegy is tán, csak a nyelvi közeget föstöttem le ekkép, ami nem a diplomácia nyelve, és még csak nem is úri budoároké, hanem a futsalé vagy a sarki ivóé keverttel a kupicában a sörfoltos abroszon.
Egyetlen, drága miniszterügynök elvtárs erősen rázza a pofonfát, s mindeközben kitartóan azt mutatja, hogy most már nagy a baj vele és a valósággal. Végérvényesen elszakadtak egymástól, úgy is mondhatnánk, ágytól, asztaltól. Igaz, nehéz volt ez a hét: Szájer, Deutsch, a lengyelek ficánkolása, miniszterügynök elvtárs idegei sem lehetnek kötélből, s olykor – gyakorta – fölmondják a szolgálatot. Itt van ez a Weber, akivel ambivalens a viszonya, az erkélyi szerelmetes összebújástól, a másik legyilkolásának szándékáig. Klasszikus házasság, ami most fordulatot vett megint, ám ebben már az mutatkozik, hogy egyetlen, drága miniszterügynökünk nem egészen ura a gondolatainak, ha volt is valaha ilyen áldott állapotban.
Nagy volt az öröm tegnap minálunk, a fatornyos kis városomban, merthogy megérkezett a temetőbe a hűtőkonténer. Muszáj volt neki, előtte a kórházban a proszektúrán halomban álltak a hullák ugyanis. Egymás hegyén hátán. Mert nem vagyunk szokva ahhoz, hogy hullunk, mint ősszel a legyek, hogy mindenki csak a teremtőjéhez igyekszik látni kívánván őtet, a bozontos szakállát neki. Ilyen Gyalog galoppos feeling volt, amely filmalkotásban, mint emlékezhetünk, kordéra gyűjtötték a málladozó testeket, mint valami kapcarongyokat, visszük a hullákat, hozzátok a halottakat kántálással. Az élet maradéktalanul szép ugyanis.
Deutsch Tamás kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból harminc képviselőtársa, mert besokalltak a tőle. Szó szerint: „Döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait”. A kizárás kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják. Sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait, így december 9-én szavazhatnának arról, hogy a magyar csődört kipenderítik az EPP-ből.
Szájer József ősfideszes alapító atya, a kollégiumi szobatárs szombaton lemondott EP mandátumáról, mert, mint önmagát elbocsátó szép üzenetében írta: „…Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra…”. Ez kiegészült pártja hálanyilvánításával, miszerint köszönetet mondanak neki, annak az embernek, „akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai térképen”.