Tízezer
- Részletek
- Készült: 2021. január 06. szerda, 13:18
- Találatok: 2291
Tegnap meghaladta a tízezret csöppnyi hazánkban a Covidban meghaltak száma, tehát Orbán Viktor járványügyi védekezésből (is) megbukott. Ez nem az én önkényes mércém szerint van így, hanem az önmagának állított lécet nem ugrotta meg. Mert ugyanis szeptemberben, amikor még csak úgy hétszáz halottunk volt, és azt hitte a kedves vezető, hogy hiába töketlenkedik, viszonylag olcsón megússza, a saját cserepes szájával jelentette ki, hogy a járvány elleni védekezés sikerének mércéje a halottak száma. És tessék, itt állunk egy kisvárosnyival, mintha itt a környékemen mondjuk Kőszeg vált volna szellemvárossá, és azért ez már egy szint.
Ugyanakkor és ugyanott azt is volt szíves kijelenteni, hogy ez voltaképp a kormány, ebből fakadóan pedig ez ő személyes felelőssége, így most bátorkodom föltenni a kérdést, hogy akkor most mi van? Semmi sincs, mint láthatjuk, sőt, az ellenzék akadályozza megint a védekezést, ahogy hallani, sőt, Brüsszel. Mert ez a szeptemberi kijelentés felelősségről és mércéről úgyannyira tovatűnt, mintha soha el sem hangzott volna, ezért gondoltam, hogy miheztartás végett fel kellene idézni. Hogy lám, így jár az, aki mindig az aktuális helyzethez igazítja a mondandóját, tehát beszél összevissza, csak sajnos minálunk következmények nélkül. 
Havasi uraság, a Berci, aki Orbán sajtófőnöke, tiszta és világos magyarázatot adott arra, hogy gazdája miért nevezte „asszonyságnak” Karikó Katalin biokémikust, a BioNTech cég alelnökét. Azért – fejtegette egészen ártatlanul –, mert „uraságnak mégsem nevezheti”, amiből kitetszik, a megnevezés oka, hogy Karikó Katalin szoknyát hord és nem nadrágot, ilyképp az „asszonyság” kifejezés megfelel a nemi kritériumoknak, más tehát nem határozza meg a magyar géniusz nyelvezetét. Gyerekszoba nuku, etikett-protokoll nuku, kiesett a száján az ólajtó. Értjük immár, miért nyáladzza össze Merkel kezét is rendre, ahogyan kéretlenül rábukik a trottyos gatyájában.
A kedves vezető tegnap meglátta a fényes jövőt. Olyat, amit ma még kevesen értenek – mint volt szíves kifejteni -, ám ő igen. Ennek pedig az a lényege, hogy „az emberek is gyarapodni fognak, nagyobb otthonokban élnek és több gyermeket vállalnak”. S ha most azt hiszed én nyájasom, hogy szórakozok veled, erősen tévedsz. Betűhíven idéztem, amint a kis Orbán áll a kantáros rövidnadrágjában, és gondosan oldalra lenyalt hajjal adja elő álmait, amelyekben az emberek nagy házakban élnek. Az óvónéni pedig eltelten göcög a kicsi Viktoron, hogy de cuki a kiskrapek, egyem a pofáját, megtörli a taknyos kis orrocskáját, majd megsimogatja az édes pofikáját: okos vagy Viktorka, idd meg a kakaódat, aztán töröld meg a szájadat.
Novák Katika, aki pár napja megtanított minket ablakot pucolni, hogy ragyogjon az ünnepekre, ezek múltával jókedvünkről is igyekszik gondoskodni. Mondja a biztató mesét, hogy véletlenül föl ne kössük magunkat az első szembe jövő zászlórúdra. Mert van ez az ünnepek utáni depresszió, amikor már a kedves vezető kappanhangja sem vigasztal, se egy miatyánk vagy üdvözlégy, semmi az ég egy világon. Most múlnak az ünnepek erősen és kitartóan, konokon és kegytelenül, de még érezni az illatukat, állott olajszag van meg a gyertya fanyar gőze, szóval ez még nem hétköznap.
A migránsozás, illetve Soros György az a két propagandatéma, amit kitartóan folytathat a kormánypárt. A közbeszéd tematizálására tett többi fideszes kísérlet tavaly vagy elsikkadt, vagy hiteltelenné vált - nyilatkozta lapunknak Szentpéteri Nagy Richard politológus, alkotmányjogász.
Akik hisznek a széria-elméletekben, azokat nem érte meglepetés, hogy a Fidesz az év végére belecsúszott egy sor megmagyarázhatatlan hibába, amelyek – állításunk szerint – logikusan következtek abból, ahogy a párt, illetve a kormány kezelte az egész esztendőt, a ránktörő járványt, és az ebből fakadó kihívásokat. Mellesleg, ahogy elnézem ezt az előző mondatot, van benne egy jó adag efemizmus, hiszen pártról – azaz a Fideszről , illetve a kormányról beszélek, miközben tíz év alatt megtanulhattuk, hogy voltaképpen sem párt, sem kormány nincs, illetve csak formálisan van. Minden döntés Orbán Viktor kezében összpontosul; amúgy pedig dicséretére legyen mondva, hogy képes – immár évtizedek óta – ezt hatalmasra duzzadt konglomerátumot összetartani, illetve idáig képes volt. (Csak zárójelben: a látszat az, hogy most is ő igazgat, de ma már nem ő diktál – fut az események után.) 
…mindig a nemzetről beszélnek, miközben ez alatt csak a saját híveiket értik. Mindig a nemzethez szólnak, miközben csak a velük egyetértők szája íze szerint szónokolnak. És – jórészt e fönti ellentmondásnak köszönhetően – mindig mást is tesznek, mint amit megígértek, mert mindig mást kénytelenek ígérni, mint amire valóban szükség lenne. Határtalannak gondolt cselekvési lehetőségeik rendre beleütköznek az előbb vázolt ellentmondás következményeibe. Úgy kell beszélni, úgy kell dönteni és úgy kell a döntéseket megmagyarázni, mintha azok tényleg mindenki érdekeit szolgálnák. Utólag meg mindig az derül ki, hogy csak magukra gondoltak. Ezúttal is. S amikor a kísérleteik csődje nyilvánvalóvá válik, nem marad más hátra, mint az ellenségkeresés, a háborús logika elszabadítása, a folyamatos hárítás vagy a valós viszonyoktól történő intenzív eltekintés. Nevezhetnénk hazudozásnak is, ám ennél valamivel bonyolultabb összefüggésekről van szó. Mindig sikerekről papolnak, miközben van az úgy, hogy inkább a kudarcok szaporodnak, ám ilyenkor e balsikereket is kényszeresen sikerré stilizálják át. 
Jó napjai vannak Szijjártónak. Épp most vett egy röpcsit, és megjött a Szputnyik is. Ez az újabb nem is kormánygép nem tudom, milyen megfontolásokból került a bevásárlókosárba, de az is hungarikum, hogy ezt a Facebookon jelenti be az ország külügyminisztere. Kitetszik, olyan ez neki, mint a köznapi kisembernek a rántott hús vagy a kiskutya, mert ők ilyenekkel pózolnak a szájberen. Szijjártó meg röpcsiket veszeget, jachton fáradozik érettünk, látni való, hogy teljesen más dimenziókban mozog az ipse, mint a porbafingó magyarok. Övé az összes pénzünk, azt csinál vele, amit csak akar. Most épp vett egy röpülőt. Tudható volt, hogy az lesz az ok és indok, mint ami.
December 27-én kies hazánkban minden évben jótékonysági vadászatot tartanak, ami esemény már a nevében hordozza az anakronizmust, miszerint a gyilkolás volna a humánum eredője. Elmesélem azért, mert nem biztos, hogy mindannyian tudjuk, tehát le kell perkálni a vadásznak harmincezret, amiért a kijelölt napon reggel kilenctől délig öldökölhet. A pénzt orvosi műszerekre fordítják a jótét lelkek, és ez olyan nemes dolog, azt mondják. Idén fácánra lehetett menni, így egészen gyakorlatiasan azt is föltehetnénk, hány fácánélet ér egy lélegeztetőt – pláne túlárazva –, összefoglalva, mennyi vérnek kell folyni ahhoz, hogy kielégüljön egy vadász.