- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 15. csütörtök, 21:30
-
Találatok: 2330
Úgy alakult az élet, hogy ma ismét Semjén elvtárssal kezdjük az elmélkedést, miután és aztán természetszerűleg egészen máshol érünk partot. Olybá tűnhetne, hogy én pikkelek a pátoszos gyilkosra, pedig dehogy. Csak nézegetem őtet, hallgatom a mérhetetlen bölcsességét neki, ahogy vinnyogva szeretne megfelelni a főnöke hóbortjainak, s ettől mindig beleszalad a kifent rohamkésbe. Nem lehet egyszerű a nyamvadt élete, ahogy huhogva köröz fölötte a rézfaszú bagoly, készen arra, hogy pokolra szálljon vele, mert aki Istent megcsalja, azt elviszi az Ördög.
De ez legyen Semjén gyilkos elvtárs saját bejáratú nyomora, én csak figyelem, ahogy most magyarkodik, szuszog és nekivicsorít a falnak. “Van olyan idő, amikor a fregolin száradó pelenka a nemzeti zászló jelentését is hordozza a magyar élni akarás szimbólumaként.” – Ilyet épeszű ember nem mond. Bár érteni vélem, hogy a költő jelképet akart alkotni, szimbólumot mintegy, amely egyként fejezi ki a nemzet, a haza, a születés, a család, a magyarság szentségét és Orbán valagát is, de ez a kísérlet nem sikerült valami jól, erős híja van benne az értelemnek.
Mondhatni, szarul sikerült, amit érthetünk szó szerint is, midőn a pelenkákat a fényes szellők lengetik és fújják, mint nemzeti lobogót. Ez a vég, azt hiszem, vagy a vég kezdete, és tényleg jobb lenne, ha Semjén elvtárs a puskáját olajozgatná csendben, farkasokkal táncolna, szarvasokkal repkedne, vagy akármi, csak fogná be végre, de erre vajmi kevés az esély. Másrészt meg, ha én Fidesz lennék meg pláne KDNP, és a szívem olyannyira nemzetien lobogna, mint amennyire hazudom, akkor tetemre hívnám Semjén elvtársat erősen.
Mégpedig, hogy ne szórakozzon Magyarország hivatalos állami jelképével, amit Alaptörvénybe foglaltunk – I. cikk (2) -, sőt, még hivatalos ünnepnapot is adtunk neki, március 16.-át – az Országgyűlés 44/2014. (XII. 17.) OGY határozata: “Az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt…március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja.”
Amit ezentúl a szaros pelenka emléknapjának is nevezhetünk bízvást, vagy tökön rúghatjuk Semjén elvtársat inkább, hogy ne szentségtelenítse meg az éteri jelképet. Az ilyesmi engemet hidegen hagy, mert csak bot és vászon, ám az ő fajtájuk szokott hörögve visítani, ha bármi vélt sérelem éri a szimbólumaikat. A kokárda értelme már rég erodálódott, most meg a zászló szarozódott össze, ahogyan a NER-ben minden elveszíti igazi jelentését párhuzamosan azzal, ahogy kúrják szét az egész országot és növekszik a hasuk.
Viszont arra magyarázatot kérhetnénk Semjén elvtárstól, hogy az emlegetett alapörvényi passzus – I. cikk (2.): “Magyarország zászlaja három, egyenlő szélességű, sorrendben felülről piros, fehér és zöld színű, vízszintes sávból áll, amelyben a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe.”, hogyan manifesztálódik egy pelenkában, annak mely tartalma hordozza az erőt, a hűséget és a reményt, hogy a húgy vagy szarfoltok előtt kell hasra esni, vagy neki ment el teljesen az esze.
Értem én a szuszogós megfelelni akarást, meg, hogy ennyire futja, de akkor az ember ne legyen miniszterelnök-helyettes, vagy ha az, akkor sunyítva hallgasson, mert kiderül, hogy nemcsak ő ostoba, hanem a rendszer is amelynek ilyen ember a második embere. A rendszerben viszont szotyog a keresztény, nemzeti magyariság, amely folyományaként jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Puskás Ferenc Stadionban nagy, nemzeti elsőáldozást óhajtanak rendezni, és ez az idea sem alávalóbb, mint a szaros pelenka nemzeti lobogóként.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 14. szerda, 19:59
-
Találatok: 1955
Semjén Zsolt, minősített szarvasgyilkos Assisi Szent Ferenc szobránál kurválkodott Csopakon, fölavatva azt és beszélve róla, hogy a természetben mindenkinek megvan a saját helye. Igaza van, az övét is tudjuk. Nem ott, hanem egészen máshol lenne, mégsem ott van, ahol lennie kellene. Szent Ferenc az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje, ezen kívül apostoli szegénységben élt, sőt, madarakkal suttogó is volt, Semjén Zsolt meg az, aki. Meghatározhatatlan organizmus, legfőbb ismertetőjegye, hogy imád állatokat gyilkolni, ilyképp ez a fellépése maga az anakronizmus.
Politikusként is igazolhatatlan a léte. A legközelebb úgy kerülünk hozzá a Brehmben, ha NER-bábként határozzuk meg, egy ócska marionettként, akinek a zsinegjei a tudjuk ki kezében vannak. Hogy most Szent Ferenc leple alatt, rá hivatkozva próbálta meg igazolni teljességgel fölösleges létezését, az NER-Magyarország abszurditásának és végtelen romlott ostobaságának bizonyítéka azzal a toldással, hogy Semjén igazából föl sem fogja, meg sem érti, hogy nevetséges az, amit tesz. És ez alól az sem menti fel, hogy már nincs, aki nevessen rajta.
Semjén állatokra lődöz, ilyen újkori vadász, amely emberfajta a vérszomját ideológiákba gyömöszöli, pedig föloldozást a gyilkosságra csak az adhatna, ha éhes lenne. A természeti népek, ha – hogy éhen ne vesszenek – megöltek egy állatot, köszönetet mondtak neki, hogy az életét adta az életükért. Úgymond sportból gyilkolni, s közben teremtésvédelemre hivatkozni, az aljasság minősített esete. Még Penny is az Agymenőkből azt mondja, hogy náluk, Nebraskában két okból lőnek élőlényre: “hogy leszálljon a pasinkról, vagy, hogy megegyük”.
Az úgynevezett sportvadászat aljas dolog, ahogyan Semjén űzi, minősítetten az. Mégis, ez az egész delírium Deutsch Tamás beléptető kapuival kezdődött, és a vége meg ott van, hogy ez a Deutsch Tamás ma már a CONT bizottság negyedik alelnöke, amely szakbizottság a költségvetés ellenőrzéseként a korrupciót is vizslatja. Azt mondták erre, kecskére bíztak káposztát, de ez sokkal több annál. Leginkább annak az ékes bizonyítéka, hogyan szakad el a valóságtól az úgynevezett politika, s hogy Semjén Szent Ferencre hivatkozhat a véres kezével, csak újabb bizonyság erre. Hab a tortán.
Politikusnak – nagyon kevés idealistától eltekintve – azért áll az ember, hogy indokolatlanul és könnyen éljen jól, vagy hatalommániás. A kettő olykor összefügg. Bármely emelkedettség és pátosz, nemzetre, munkásosztályra, családokra hivatkozás ennek elleplezésére szolgál. Amikor mindezt megtetézik azzal, hogy a lopást annak az érdekének állítják be, akit meglopnak, az már olyan, mint amikor Semjén gyilkolásról elmélkedik Szent Ferencre mutogatva. S hogy Isten nincs, azzal is bizonyságot nyer, hogy mindeközben nem szakad le az ég.
Van azonban a hatalomgyakorlásnak egy perverz oldala is, amikor a társadalmat nemcsak pofán köpik, hanem még ki is röhögik. 2010-ben Orbán ellopott háromezer milliárd nyugdíjforintot az emberektől, s közben Selmeczi Gabriellát kinevezte nyugdíjvédelmi megbízottnak. Már az is vérlázító volt, hogy az előtte a Lockheed-botrányba és kiflilopásba keveredett, a kiflicsücsökről elhíresült fideszista egyáltalán a politikában maradhatott, hogy viszont még a lopott pénz védelmét is rá bízta – legalábbis nevében – a bimbózó diktátor, az a vég kezdete volt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 13. kedd, 20:40
-
Találatok: 1711
“Mi a Fideszben soha nem pozíciót, hanem munkát ajánlunk mindenkinek. Aki csatlakozik hozzánk vagy aki közénk tartozik, arra számíthat, hogy mindenkinek lesz munkája. Azoknak is, akik a képviselő-testületekben dolgoznak, azoknak is, akik a városházán és azoknak is, akik civilként segítik ennek a közösségnek a boldogulását.” – Ezt Lázár János mondta bele a langymeleg makói légbe és a rajongók képibe, mert valljuk meg, ki más járna Lázár Jánost hallgatni, hacsak nem az elalélós eszementek. Illetve természetszerűleg, akit megfenyegettek, ha holnap is dolgozni akar, legyen ott rajongani. Ilyenre is van példa dögivel.
Ebben a civilizációban, amit összehoztunk az évezredek alatt mi, emberi organizmusok, a munka maga az élet. Munka nélkül megdögölünk, éhen veszünk és a fülünk is lekonyul. Lázár János tehát Makón életet ígért azoknak, akik vele tartanak, akárha valami nagyúr vagy istenség. Mindezt a polgári gondolat nevében, amely húsz éve lobog, és aki a Fideszre szavaz, az tovább viszi, vagy őrzi a tüzet – amit Orbán lobbantott – akárha Vesta papnő. A dolog azonban nem olyan mókás, mint amilyennek elsőre tűnik, sőt, inkább tragikusnak mondható. Mert naturálisan ez úgy hangzik: vagy ránk szavazol, vagy megdöglesz.
Itt tartunk, és ez nem túlzás, hiszen tudvalévő az a gyakorlat is, hogy a közmunka elnyerése a Fideszre ikszelt és lefotózott szavazólaphoz kötött. Ez bűncselekmény, de az országban annyira eláradt a gonoszság, hogy ilyen kicsiségekre senki nem ad. Ezidáig a közmunkák birtokosai, így élet halál urai a falvak polgármesterei – rajtuk keresztül a Fidesz és a csúcsokon a köpcös-potrohos O1 Mihály – voltak, ami feudális gyakorlat megspékelve némi krumplival biztos szavazói bázist jelent a vidéki Magyarországon. Lázár szavai viszont arra utalnak, a városokban sincs ez másként, az ország tehát letarolva, megfenyegetve, fogságban tartva.
Lázár, mint élet-halál ura a párt szolgálatáért munkát ajánl a képviselő-testületekben, városházán és a civil életben, mert senkit nem hagynak az út szélén. Ha kinyalod a seggét, lehetsz frakcióvezető, felügyelőbizottsági vagy akármilyen bizottsági tag, titkárnő vagy ügyfélszolgálatos a városházán, lesajnált tanár vagy dadus, tűzoltó meg katona. Az a kérdés, hogy meddig éri meg mindez. Mi az a pont, amikor az ember azt mondja, elég. Mint a riporternő a köztévében, akinek tele lett a töke a hazugságokkal, és most pincérnő Ausztriában. Elment tehát, mint annyi sokan, de mi lesz azokkal, akik kénytelenek maradni kisdedek vagy pelenkázni szükséges szülők miatt.
Hogy a megalázást és kiszolgáltatottságot meddig lehet elviselni, vagy mikor jön el az a pont, amikor már minden mindegy, és előveszi az ember a ládafiából a macsétáját, karikás ustorát vagy vízipisztolyát és föllázad, azt nem lehet tudni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 12. hétfő, 16:05
-
Találatok: 2511
Kövér László kezd egészen mélyre süllyedni, a sötétségbe bele az összes elvtársával és cimborájával együtt. Bár túl hosszú utat megtennie nem kell, elég régóta a lehangoló cél közelében van, a mostani magyar-rinyálása azonban egy újabb jelentős grádics. Ebben egy mondaton belül mond ellent önmagának, és még szerencse, hogy ezt a mutatványt egyetlen szón belül nem lehet megtenni (bár arra is képes volna). Akkor e téren már teljesen elérte a mocsarat ezek szerint. Magyar az, akinek négy gyereke van – mondja Kövér -, magyarul tudni nem követelmény, ezen túl van neki tizenhat unokája, akik viszont már magyarul csacsognak.
Ez valahogyan nem áll össze, de ez Fideszéknél nem is előírás. “我是匈牙利人” – vagy “Я венгр”, esetleg “Mən Macarıstanlıyam”. Itt most kínaiul, oroszul és azeriül mondtam azt, hogy magyar vagyok, ha már testéri népek, ugye. És akkor föltenném az obligát kérdést, ha van négy gyerekem ilyen bemutatkozással, akkor magyarnak minősülök-e, vagy ehhez elég, ha a Fideszre szavazok. Mert ez lesz lassan az egyetlen kritérium. Az eljövendő önkormányzati választásokon is már az Unión kívüli nem magyarok is szavazhatnak, elegendő hozzá egy itteni lakcím. Már látom, ahogy névleg megtelnek ukránokkal a disznóólak.
Ilyen tempóval egyébként a magyar állatkertben született zsiráfok, makik és elefántok is szavazhatnának, van magyar lakcímük és szeretik a narancsot. Tényleg itt tartunk lassan, s ebből kitetszik, hogy Kövér és elvtársai egyrészről a végtelenségig tágították a magyarrá nyilvánítás lehetőségeit, más szempontból viszont erősen szűkítik azt a kört, amely szerintük magyarnak tekinthető. Én például ilyen szempontból egyáltalán nem számítok annak, csak két gyerekem és négy unokám van, arról nem is beszélve, milyen elképesztő globalista-liberális képzetekkel van tele a fejem, és életemben nem szavaztam a Fideszre. Így a NER szempontjából létezésem fölösleges és indokolatlan.
Örülhetek úgymond, hogy luk van a valagamon, és még nem vitt el a nagy, fekete autó. Hogy ezek meghülyülnek, az már a kokárdánál tudható volt, de, hogy ennyire, az nem volt benne a pakliban, aztán mégis ide jutottunk. Az első lépcső volt a magyarság meghatározásában, hogy az a magyar, aki addig hordja a kokárdát, ameddig Orbán Viktor óhajtja. Aztán jöttek sorban a kirekesztések, a mai előírás a magyariságra a keresztény, fehér, kizárólag hetero és lehetőleg férfi. A nő addig játszik, amíg négyet nem szül, utána kussol a sparhelt mellett. Ezen kívül minden és mindenki méltatlan arra, hogy magyarnak vallja magát.
Matematikailag még beleszámítanak a Fideszre szavazó lábasfejűek, trogloditák és tízet fialó denevérek, az egy gyermekes, egyedül álló anya viszont nem. Nem is kap semmit az államtól, léte alaptörvény-ellenes, csoda, hogy a világon van. A sor – hogy ki nem magyar – a végtelenségig sorolható, a kivándorolt egymillió semmiképp, jönnek helyettük a sok gyerekes vietnámiak, kínaiak rabszolgának, a rendszer működik, a nemzet pedig – nem fideszi értelemben – a sírba hanyatlik. Elhullanak legjobbjai vagy elmenekülnek, a magyarul sem tudó tizenhat unokások azonban biztosítják a rezsim szavazóbázisát.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 11. vasárnap, 22:58
-
Találatok: 2056
Új sorozatunkban a kormányoldalról egyre inkább támadott liberális demokrácia kérdésével foglalkozunk. Elismert kutatókat, tudósokat kértünk fel arra, elemezzék a liberális demokráciák jelenét, az őket ért támadásokat, a bennük rejlő ellentmondásokat és a demokráciák javíthatóságát. Elsőként Szűcs Zoltán Gábor politológus írását közöljük.
Miután a Fidesz elnöke a 2010-es elsöprő győzelmét követően bejelentette, hogy szerinte valójában „forradalmat” hajtottak végre, a vezetésével megalakuló kormány új alkotmányt írt és új választási rendszert vezetett be. Megnyeste az Alkotmánybíróság hatáskörét, és politikai kinevezettekkel töltötte fel a testületet. A régi bírósági rendszert is átalakította, kezdve a Legfelsőbb Bíróság jogilag problematikus lecserélésével a Kúriára. Szélsőségesen központosította a közigazgatást, visszaszorította az önkormányzatiságot. Gyökeresen átalakította a médiaszabályozást, a közmédiát is teljesen újjászervezte, majd hosszú évek erőfeszítései után létrehozta a nyomasztó erőfölényben lévő kormányközeli médiaholdingot. Államosította az iskolákat, átszabta a földbirtokrendszert, monopolizálta a dohánykereskedelmet, és a koncessziókat igen kevéssé átlátható módon osztotta szét. Radikálisan szűkítette az egyetemek autonómiáját. A Magyar Nemzeti Bank jogköreit jelentősen kiszélesítette. A példátlan bőségben érkező EU-s pénzeket a kormányhoz közeli nagyvállalkozókhoz csatornázta.
Mindezek után most is vita zajlik arról, demokrácia-e még Magyarország.
Az első ilyen jellegű írások 2010–2011-ben jelentek meg. A tudományos publikációk a műfajból következő időbeli csúszással követték a publicisztikai írásokat. A különféle tudományterületek eltérő pillanatokban érzékelték, hogy valami fontos dolog történik. Az alkotmányjogászok egy része már 2011-ben a korábbi politikai berendezkedés bukásáról beszélt. A politikatudományban lassabban tört át a felismerés, hogy amit látunk, az több politikai túlsúlynál, valójában rendszerszintű változás. Az elmúlt években számos erőteljes, igényes leírás született a magyar állapotokról, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, szaporodni kezdtek a címkék: választási önkényuralom, kompetitív autoriter rezsim, maffiaállam, hibrid rezsim, plebiszciter vezérdemokrácia. A kutatók – a kívülálló számára bizonyára – nem is olyan lényeges különbségek miatt szenvedélyes vitákat folytatnak arról, melyik fogalomhasználat pontosabb, és mi következik belőle.
Orbán Viktor és az illiberális szövetségesek 2018-ban Kirgizisztánban a türk államok együttműködési tanácsának az ülése előtt / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Érdekes módon a Fidesz zsinórban harmadik kétharmados győzelmét követően, tehát évekkel azután, hogy az első demokráciaviták lezajlottak, a közvélemény újra felkapta a kérdést. Rövid idő alatt olyan sok írás jelent meg a témában, hogy többen okkal érezhették úgy, máris túl sokat beszéltünk erről, miközben maga a vita terméketlen.
A rezsimvitával kapcsolatos frusztráció érthető. Röpködnek a tudományos kifejezések, a hozzászólások eltérő színvonalúak, és ha valaki azt szeretné tudni, mi a kivezető út a jelenlegi helyzetből, erre aligha társadalomtudósoktól fog útmutatást kapni. Nem mintha a társadalomtudomány ne tudna időnként javaslatot tenni arra, mit érdemes bizonyos helyzetekben csinálni. Önmagában annak is van gyakorlati jelentősége, milyen logikát követve működik az Orbán-rezsim. Ám a társadalomtudomány feladata elsősorban nem az, hogy kitalálja a társadalom helyett, mit akarjon. És amíg a társadalom nem tud elég konkrét kérdéseket feltenni, addig a tudomány válaszai sem lesznek elég hasznosak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 10. szombat, 21:48
-
Találatok: 2026
Bár tagadták, de azért csak kiderült szokás szerint, hogy az Emmi szerződéses viszonyban áll Takaró Mihállyal, akinek a hazafiasabb magyar nyelv és irodalom oktatás előállítása a feladata. Hogy irtsa az Esterházykat és a Spirókat. A tárca még helyreigazítási kérelemmel is fenyegetett, hogy nekik aztán semmi közük Takaróhoz, pedig azért illene tisztában lenni azzal, kinek fizetnek ki havi négyszáznyolcvanezret az embert próbáló feladatra. Most vagy tényleg nem tudják, vagy nem érdekli őket, hogy Takaró szabja át a NAT-ot turulossá, vagy szégyellik a képét.
Mindkettő elképzelhető, de az utóbbira kicsi az esély. Esetleg tán a bérszámfejtő nem ért egyet Takaró sztyeppei, fasiszta nézeteivel, mint ahogyan az ország nagy része sem. De leginkább nem foglalkozik senki azzal – csak az érzékeny széplelkek -, a jövőben a magyar oktatási rendszer hogyan óhajt előállítani nemzeti színű tulkokat, pedig az ilyesmi a NER fennmaradásának alapja és záloga. Takaróval nincsen sok baja az embernek, csak alapvetőek. Antagonisztikusak, mondhatni. Ő nem csupán a világ ellenkező oldalán áll, hanem egy másik dimenzióban és rég letűnt időben, mint az új Kossuth tér.
Ezzel a Takaróval az embernek irodalom okán nem ízlés, hanem értékbéli, nem politikai, inkább esztétikai szembenállásai vannak, de azok alapvetőek. Épp ezért nem nézi jó szemmel, hogy Takaró szándékai szerint a magyar írásbeliség szemete szerepel majd a tantervben, hogy azokat és csakis azokat ismerjék meg a magyar kisdedek az idegenszívű irodalom ellenében. Egyébként csak annyit kérdeznék Takaró irodalmártól, ismeri-e, szereti-e a kínai agyagkatonákat, mint az ókori világ egyik ékét és csodáját. S ha igen, akkor biztosan tisztában van Csi Si Huang-ti, az első kínai császár dolgaival is.
Híresen azt tanultuk, hogy Kína a bezárkózás birodalma volt. Most pedig újabb kutatások azt feltételezik, hogy Csi császár idejében, a Kr. e. III. században csak ilyen apró, kutyaszar szobrocskák készültek ott, és egyszer csak hipp-hopp, hirtelen és váratlan, mintegy a semmiből ott volt egy egész életnagyságú agyaghadsereg. Feltételezik, hogy görög szobrászok segítettek az irdatlan munka elvégzésében, ami nem csak a kelet-nyugati kulturális kapcsolatok alakulását írná újjá, hanem bizonyság lenne arra is, hogy az idegen népek szelleme milyen termékenyítő tud lenni. A génekkel is így van, de ez mellékszál.
Mindezt azért kevertem ide, mert Takaró egy régebbi korában, Horthy alatt azért tiltották be Szerb Antal irodalomtörténetét, mert abból az világlott ki, tán nem is a magyar a lehető legnagyobb, talán más nemzetek fiai is tudnak írni, s nem is rosszul. Az extra Hungariam etc. már akkor is dohos világában emiatt aztán Szerb Antallt agyonverték, pedig mennyire igaza volt, s tán éppen azért. Baudelaire nélkül nem lett volna Ady, Apollinaire nélkül József Attila, André Breton nélkül Kassák, de a Nyugat is kis zsidó lapocska volt velük csupán, és nem szittyamagyar, ahol Szabolcska Mihály az atyaisten, máma meg Wass Albert.
Ám most nem a köldöknézés káros haszontalansága a téma, hanem Takaró Mihály havi négyszáznyolcvanezre.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 09. péntek, 22:10
-
Találatok: 2522
A volt jegybankelnök szerint a kormányzat gazdaságvédelmi terve inkább korrekció. Magyarország jobban teljesít, de nem az Orbán-kormány miatt, hanem inkább az Orbán-kormány ellenére. Minden ígéret, hogy 2030-ra el lehet érni az osztrák életszínvonal 80-90 százalékát, komolytalan. Interjú.
– Tényleg szükség van gazdaságvédelmi akciótervre?
– A gazdaságvédelmi akcióterv egy politikai nyilatkozat, és ilyenkor mindig azt a kérdést kell feltenni, vajon mi a politikai motiváció. Akármit nézek, a családvédelmet vagy amit az akadémiai rendszerrel tettek, mindig van mögötte valami politikai akarat. Ha azt megértjük, egy kicsit könnyebb a szakmai választ megadni, mert valamilyen módon talán az is ott van valahol a háttérben. Én nem vagyok politológus, így nem tudom megmondani, hogy amikor 2019-ben a vártnál is magasabb a növekedés, a tavalyi év pedig erősebb volt, mint bárki is gondolta volna, miért beszél egyszerre két nyelven a kormányzat. Egyrészt azt mondja, hogy sosem ment ilyen jól a gazdaság, a magyar modell működik, közben meg védelemről beszél.
– És ha kivesszük a politikát?
– A képlet elég világos: az európai gazdaságoknak, bennük a kelet-közép-európai térségnek, azon belül Magyarországnak volt három-négy ragyogó éve az ismert okok miatt, mint például hogy alacsony a kamatszint, jól működnek a felvevőpiacok, viszonylag kicsik voltak az árfolyammozgások, dőlt az uniós támogatás, de ez az időszak lassan lezárul, és ilyen jó már biztosan nem lesz. Hogy jön-e krízis, azt nem tudhatjuk, ugyanis a válságnak az a jellemzője, hogy nem lehet előre tudni, mikor érkezik.
Fotó: Merész Márton
– Orbán Viktor tudja, hiszen egy éve ezzel rémisztget.
– Én inkább a növekedési ütemek lassulására számítok, ami sokakat rosszul érinthet, de az ütemesés még nem krízis. Ha erre készül egy kormányzat, az rendben van.
– De van annak hozadéka, növekedésserkentő hatása egy esetleges lassulás esetén, ha csökkentik a szociális hozzájárulási adót, a kisvállalati adót, nullaszázalékos a reklámadó, ötszázalékos a szálláshely-szolgáltatások áfája, egy picit nőnek a K+F-ráfordítások, illetve lakossági állampapírt vezetnek be? Ezek tényleg olyan lényegi intézkedések, amit gazdaságvédelemként kell kommunikálni?
– Ezek az intézkedések viszonylag kis pénzekről szólnak. Nincs olyan hatásuk, mint 2011–2012-ben, amikor olyan irdatlan mértékű improvizálás történt, ami a magyar gazdaságot megrázta, a hitelminősítésünket a bóvliszint alá vitte. Ezúttal marginális dolgokról van szó, amelyeket részben az előző években beígértek, részben pedig korrigálnak néhány aránytalanságot. Nincs velük gond. Igaz, a turizmus esetében kilóg a lóláb. Az ágazat tulajdoni szerkezetének átalakulása után, vagyis mihelyt jelentős szerepet kaptak benne a NER kedvezményezettjei, hirtelen áfát csökkentenek. A nemzetgazdasági védelemhez ennél sokkal többre lenne szükség. Figyelemre méltó, hogy a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint nem lesz akkora a GDP-növekedés 2020-ban, nem lesz akkora állami bevétel, viszont magasabb lesz az infláció, mint a kormányzat várja, ezért erre tartalékképzéssel fel kell készülni. Több száz milliárd forintról beszél a jegybank. A számításai nem tudtak mást kihozni, mint hogy szinte kizárt, hogy az elmúlt két év tempójában nőjön a magyar gazdaság. Az MNB prognózisa közelebb áll a valósághoz, noha a kritikát udvariasan, lojálisan fogalmazza meg.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 08. csütörtök, 23:24
-
Találatok: 1876
Boldog István és a Pesti Srácok virtuális vezényletére tegnap már akcióba is léptek az aljanépek. Egy homofób oldalra került fel egy videó “Szemételtakarítás” címmel, amely arról szól, hogy két agytörzsi lény az utcák mentális mocskának kipucolása jelszóval Coca-Cola plakátokat semmisít meg, mint valami Rambók.
A videóban szereplő szabadságharcosok természetesen eltakarják a képüket, s nem azért, mert a rendőrség haragjától félnének. Minálunk ilyennel nem foglalkoznak, a belügyminiszter kilenc éve két hét alatt rendet tett, azóta sms-ezik és áldást oszt a Dunán. Illetve az is játszik még a buliban, hogy a hatalomnak kedves az ilyenféle pörformansz, ezért ellene nem tesz, esetleg jóváhagyólag támogatja is azzal, hogy hallgat. Az arc eltakarása a plakátrongálók részéről a beszariság bizonyítéka, a csordaszellemé, amely csak falkában erős, önmagában hugyos kis patkány mind, de ezek így működnek.
Hogy hová vezet ez, hogy milyen úton tapodunk, elég csak Fábri Zoltán csudálatos filmjét felidézni, amelyben Nyúl Béla középiskolai tanár Hannibál pun hadvezér történetéről írott ártatlan dolgozata miatt a politikai jobboldal fajvédő demagógiájának kereszttüzébe került, és a hiszterizált tömeg végül a halálát okozta. A való világban pedig emlékezzünk Szerb Antalra, akit a nyilas keretlegények vertek agyon, de előtte még betiltották az irodalomtörténetét idegenszívűnek minősítve azt, mint most Esterházyt és a többieket. Mint kitetszik, bele lehet lépni ugyanabba a folyóba kétszer is. Ráadásul szügyig.
Elmélázhatunk még a plakátrongálás-könyvégetés párhuzamon, amely aktusok az ember ősi, értelem előtti ösztöneit célozzák meg, az állati énjét, vagy felfoghatnánk ezeket rituális gyilkosságokként is, a végeredmény ugyanaz volna. Ezek mind a kognitív képességek és készségek mellőzésén alapulnak, mozgató rugójuk a hit, a babonaság, s mint ilyen, éppen megfelelnek a bizonytalan identitású keresztény szabadságnak, ha úgy tetszik, ez az maga. A dolgok plakátszabdalással kezdődnek, amely készségek sértik a dogmákat, aztán emberekre irányul az indulat beláthatatlan következményekkel.
Voltaképp a boszorkányüldözések kezdeti szakaszában tartunk, az új középkorban, vagy az ész trónfosztásánál gusztus szerint. Példaként itt föl lehetne hozni intézményi sorsokat, mint CEU, MTA, PIM, szakmák elzüllését, mint újságírás, művészetek elaljasodását, mint szobrászat, és végig lehetne menni kies hazánk, Magyarország (nem köztársaság) életének minden szegletén a fák kiirtásától a kórházi fertőzésekig. Kerek egész a történet immár, és a mű közel áll ahhoz, hogy készen legyen egészen, elérje az eseményhorizontot, ahonnan visszafordulni már nem lehet, mert képtelenség.
Enyhítve a tömény tragédiát, amelyben leledzünk, s amiről szóltam, felüdülésül olvassuk el a Gyalog Galopp boszorkányos jelentének szövegét, mint annak mintáját, milyen nívón állnak a XXI. században azok, akik vélt bűnök miatt plakátokat falnak fel elevenen. Ezen legalább sírva lehet röhögni, viszont kereszténydemokráciánk harcosainak hű tükörképe mégis:
“Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. augusztus 08. csütörtök, 06:03
-
Találatok: 2239
A Fidesz országgyűlési képviselője kirohant a másságot felvállaló kampány ellen, magukat hazafias fiataloknak nevező bunkók egy csoportja Coca Cola plakátokat rongált, a Pesti Srácok újságírója (?) pedig egyenesen náci alapvetéseket követ, amikor azt írta, hogy nem szeretne mozgássérült embereket látni a plakátokon.
És akkor idézzünk fel egy két évvel ezelőtti történetet, ami úgy kezdődött, hogy a Migration Aid civil szervezet egy osztrák vállalkozó felajánlása révén kapott egy telket, három faházzal, amelyekben menekült családokat szerettek volna nyaraltatni. Nem olyan embereket, akiket Orbán emberei 2015-ben ellenőrizetlenül és szinte számolatlanul tették föl buszokra vonatokra, hogy az osztrák határra szállítva őket, megszabaduljanak tőlük, és rázúdítsák őket a sokat ostorozott nyugatra.
Oltalmazotti státuszban lévő emberek nyaraltak volna a Keszthelyhez közeli Zalaváron. Olyan családok, akik nemhogy nem terroristák, de még csak nem is gazdasági bevándorlók voltak. Emberek, akiknek menekülniük kellett szülőhazájukból. Nem jó kedvükben hagyták ott a lakóhelyüket, nem kalandvágyból döntöttek úgy, hogy feladják megszokott életüket, hátrahagyva mindent, ami fontos volt nekik az életükben: rokonaikat, barátaikat, javaikat. Az iskolát, ahol a gyerekek tanultak, a munkahelyet, ahol a szülők dolgoztak, az éttermet, ahol vasárnaponként ebédeltek.
Itt lépett a képbe Manninger Jenő fideszes politikus, a térség országgyűlési képviselője. Amint hírét vette, hogy három faházban menekültek pihennének, nem sokat hezitált - ha valaki, ő tudja, hogy a tett halála az okoskodás. Azonnal a tettek mezejére lépett, és a Facebookon hergelte honfitársait. Azt írta ez a Manninger nevű, hogy a három faházban nyaraló családok a Soros terv részei, és ő mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza.
Manninger Jenő egy magát kereszténynek és konzervatívnak mondó párt színeiben képviselő, vagyis ő maga is az erkölcsre nagyon ügyelő, mélyen hívő ember. Olyan valaki, aki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz, mit szabad tenni, gondolni és mi az, ami isten ellen való.
Jézus ugyan nem azt tanította, és Ferenc pápa sem abban a szellemben szokott megszólalni, ahogy a manningerek szellemi vezetője, de a manningerek tesznek Jézus tanaira. Szerintük Ferenc pápa egy liberális barom, Jézus egy kommunista felforgató, számukra Orbán Viktor az elsőszámú vallási vezető.
A Fidesz ugyanis ma már nem politikai párt, hanem egy vallás, s vezetői e vallás felkent papjai. Racionálisan persze nem lehet hinni benne, és csak úgy lehet elviselni, pláne lelkesedni érte, ha az ember félreteszi a józan megfontolásokat, sutba dobja az észérveket, és Orbánra nem emberként tekint, hanem mint istenre szokás. Feltétel nélkül elhinni mindent, amit állít, még akkor is, ha az ellentmond a tapasztalatainknak.
Ebből a posványos ingoványból szökkentek szárra a plakátrongálók, a Boldog Istvánok és azok a sajtómunkások, akiket zavarnak a mozgássérültek. Cikk:
rezeda.blogin.hu
Egy náci srác / 2019.08.07.
Jegyezzük meg jól Vésey Kovács László nevét. Valamint ne feledjük a Pesti Srácok című mocskot sem, amely fasiszta műhely élén Stefka lapigazgatóval törzsfejlődésében a nácizmus előszobájába jutott a kedves vezető szívének annyira tetszőn. Vésey Kovács László önmagát újságírónak és nemzetkarakterológusnak nevezi, tagja volt annak a triumvirátusnak, amelynek virágai Tusványoson Heller Ágnes halála után kijelentették, nem ő, hanem Orbán a legnagyobb filozófus. Na most, egy ilyentől mit várhatna az ember amúgy?
Bővebben ...
