Hírek

A norvégok a sajtóból tudták meg, hogy rájuk küldik a Kehit

harc"A magyar kormány részéről semmilyen előzetes értesítést vagy hivatalos megerősítést ezzel kapcsolatban a jelen pillanatig nem kaptunk, mi is a sajtóból értesültünk a hírről. Ezt rendkívül sajnálatosnak tartjuk, mert az ilyen típusú ügyeket minden esetben célszerű közvetlenül egymással tisztázni."

– nyilatkozta az Indexnek Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete. A diplomata arra reagált, hogy Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán bejelentette, teljes körű vizsgálatot kezdeményeznek a Norvég Alap pénzfelhasználásával kapcsolatban. A Miniszterelnökség a vizsgálat lefolytatására a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) kéri fel.

A Norvég Alappal kapcsolatban a kormányzat már hetek óta furcsa háborút visel a norvégokkal.

A magyar fél azzal vádolta meg a pályázati támogatásokat nyújtó alapot, hogy az ellenzéki LMP-nek juttat bújtatott pénzeket. Csepreghy Nándor akkor azt mondta, a közreműködő Ökotárs Alapítvány, amelyen keresztül érkeznek a pénzek, a felszínen ugyan civilnek tűnik, de látszik, hogy az LMP szatellitszervezete, vagyis politikai szervezet és nem civil.

Arra a kérdésre, hogy hadüzenetnek értékelik-e a politikai célú költések utáni nyomozást, a nagykövet azt mondta:

"Amennyiben az értesülés igaz, és valóban indul egy vizsgálat a Kehi részéről, mi ennek semmilyen okát vagy szükségességét nem látjuk. Meglepődve tapasztaljuk, hogy a magyar kormány továbbra is fenntartja a Norvég Civil Alappal kapcsolatos vádjait, melyeket Vidar Helgesen EU-ügyekért felelős miniszterünk Lázár Jánosnak írt hivatalos levelében határozottan visszautasított."

Bővebben ...

Bodnár: elemi közgazdasági ismeretek hiányoznak az MNB-nél

osztNem helytállóak a Magyar Nemzeti Bank bankszektorra vonatkozó elképzelései - mondta Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke az ATV Startban. A Liberálisok gazdasági főtanácsadója szerint a Szabadság téren sok rendetlenség van a fejekben, elemi közgazdasági ismeretek hiányoznak.

Bodnár Zoltán szerint nem igaz, hogy a magyar emberek érdekeit jobban védi, ha magyar kezekben vannak a pénzintézetek. A szakértő szerint a bankok kivonulása sem olyan egyszerű kérdés, ahogy azt az MNB képzeli, az ugyanis nem kívánságműsor, hanem komoly tulajdonosi döntés.


Mi lesz a magyar bankokkal? - Közzététel: 2014. máj. 21. - Az ATV Start vendége Bodnár Zoltán gazdasági szakértő, MLP, az MNB volt alelnöke.

Bővebben ...

Alacsony a potenciális növekedés

osztTörök Ádám szerint a tőkebeáramlás valahol Eger–Szolnok vonalában megállt - A magyar potenciális növekedés üteme alacsony lehet, mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia új főtitkára. A közgazdász szerint az oktatás mellett az egészségügyi rendszert is fejleszteni kellene, hiszen nem egy kisebb város népessége is súlyosan csökkenhet, ha tovább romlik a helyzet

Négy éve nem volt olyan alacsony a magyar államcsőd valószínűsége, mint most. A befektetők egyre jobban bíznak az országban?

– A CDS-felár csökkenése két tényezőnek tudható be. Az egyik, hogy a magyar gazdaság teljesítménye tényleg javult az elmúlt egy-két évben, a másik az általános nemzetközi hangulatjavulás. A korábban több ezres görög CDS-mutató már csak 3-400 bázispont körül van, a magyar pedig a legrosszabb időben, 2008 őszén 800 volt, már csak 300 alatt van. Vagyis a nemzetközi hangulat javult, és bízzunk abban, hogy nincs buborék a piacokon.

A forint árfolyama viszont tartósan 300 felett van az euróval szemben. Mennyire optimális ez az árfolyam?

– 12-14 éve a forint ereje miatt panaszkodott számos vállalatvezető, akkor 220-230 volt az euró ára. Az exportőrök most nem látszanak annyira elégedetlennek, bár jelentős részük kis hozzáadott értékű termékeket visz ki, vagyis nem járnak annyira jól a leértékelődéssel, mint ahogy sokan gondolják. Néhány hete 320-340 forintos eurót jósoltak sokan, ahhoz képest erős a jelenlegi árfolyam. Persze, a tankönyvi közgazdaságtan alapján el lehet gondolkozni azon, hogy mi lehet a forintnak az egyensúlyi árfolyama, ez jelenleg szerintem a 300-310 közötti sávban képzelhető el. Ez valószínűleg a gazdaság szereplői által elfogadható szint. Az utóbbi néhány évben a 250 helyett inkább a 300-hoz szoktak hozzá, és kezdtek alkalmazkodni.

Jelenleg az infláció már kiveszett a gazdaságból, a foglalkoztatottság és a beruházások is növekednek. Mégis, a legtöbb közgazdász azt mondja, hogy a magyar potenciális növekedés 1 százalék körül van. Miért ilyen alacsony?

– Félek, hogy igazuk van, és tényleg 1 százalék a potenciális növekedés.

Bővebben ...

Történelmi csúcs közelébe ugrott az államadósság

osztAz első negyedév végén 84,6 százalékos volt a GDP-arányos államadósság Magyarországon. Ez lényegesen magasabb, mint a tavaly év végi 79,2 százalékos mutató. A növekedésben több tényező is szerepet játszik, szerencsére ezek közül több olyan is van, ami nem tartós. Ezzel együtt az államadósság trendpályája finoman szólva sem meredeken csökkenő.

Ez bizony magas

A magas államadósság-rátát több tényező magyarázza. Az egyik, hogy valójában már a tavaly év végi szám is "kozmetikázva" volt, ugyanis a csökkenő mutatót csak úgy lehetett elérni, hogy az állam a pénzügyi tartalék apasztásával finanszírozta a lejáró adósságát. Az idén az első negyedév a leapadt tartalék feltöltéséről szólt, vagyis az állam jóval több állampapírt adott el, mint amennyi lejárt. Ennek eredményeként az állam likvid tartalékai egy negyedév alatt 752 milliárd forintról 1787 milliárd forintra duzzadtak vissza - ez azonban csak az adósság növekedésével járt.

A másik fontos tényező a forint gyengülése. Ez önmagában is majdnem 1,5 százalékponttal emelte a GDP-arányos adósságmutatót, hiszen a devizában jegyzett adósságon átértékelődési veszteség keletkezett.

Bővebben ...

Pax Orbana

3pofonMegkezdődött a Jobbik haláltánca. A “KágéBéla-ügy” ennek csupán első felvonása, de már látszik, hogy a valódi célpont maga Zazrivecz! Ő is, a pártja is megérdemlik sorsukat, s nem csak azért, mert “paci alapon” ótvaros eszméket terjesztettek, kihozva több százezer emberből a legrosszabb énjüket (ezt teszi a Fidesz is, s majdan ugyanez lesz az “ő” végzete is!).

Hanem azért is, mert annak ellenére kötöttek titkos szövetséget Orbánnal, annak ellenére támogatták a Maffia-párt hatalmi-gazdasági törekvéseit (nem ingyé’!), annak ellenére lettek eme Galád Vállalkozás (harsogóan!) csendestársai, hogy pontosan tud(hat)ták: elébb-utóbb ennek meg lesz a böjtje, s a végszámla alján óriási összeg fog szerepelni.

A bölcs mondás szerint: “Az a nép, amelyik nem ismeri a történelmét, arra kényszerül, hogy azt újra és újra megismételje!“. A magyar politikum népének – no meg a választóknak is – a közelmúlt (bő két évtized) eseményeiből például azt köllött volna megtanulni: Orbánnak nem szabad adni semmit, mert csak egyre többet fog követelni!; Orbánnal nem szabad semmiféle megállapodást kötni, mert úgyis megszegi!; Orbánnal nem szabad semmiben együttműködni, mert az mindenki számára egyenes út a Végromlás felé!

Aki ezt nem hiszi, az nézzen csak végig az Országon! Majd pártirányultságától függetlenül mondja meg: valóban ezt akarta-e négy, nyolc avagy huszonnégy esztendővel ezelőtt?! Avagy: fogja meg most a kezemet, s kísérjen el az alábbi rövid, “Párttörténeti Túrá“-mon!

Viktor, pszichés alkatából kifolyólag mindig és mindenkor Győztes akar lenni. Már a kezdetektől fogva kitartóan menetel a Kizárólagos Hatalom felé vezető, általa választott és annak hitt Útján. Eme “Durchmarsch” során pedig gátlástalanul köt bárkivel és bármivel szövetséget, gátlástalanul használ ki embereket és szervezeteket, majd ha azok a Továbblépésben immáron haszontalanná (horribile dictu: kolonccá!) válnak, gátlástalanul dobja félre avagy tapossa el őket.

Bővebben ...

ORBÁN KOTTÁJÁBÓL

kottaAki még nem vette volna észre, annak hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy a politikai mozgások nem ötletszerűen, nem véletlenszerűen következnek be. Hónapok, sőt évek óta le-leírja valaki, hogy az ellenzék – nevezzük akár demokratáknak, akár baloldaliaknak őket – a Fidesz nótáját fújja és Orbán kottájából játszik.

Mégsem történt semmi ennek megváltoztatása érdekében, jöhetett itt tavasz, nyár, ősz, tél, tarthattak választásokat, alakulhattak és megszűnhettek pártok, a nóta szinte semmit nem változott.

A választó meg egyre inkább belecsömörlött ebbe a helyzetbe, merthogy minimális sikerélménye sem volt, helyette inkább hülyeségekkel tömték a fejét. Ha valaki azt képzelte, hogy a vesztett választás majd lezár egy fejezetet, hát tévedett, ugyanis Orbán partitúrájának csak egyik tétele a választási győzelem, a mű maga hosszabb lélegzetű, és a Nagy Karmester majd akkor inti le a zenekart, ha a demokratikus oldal lábának nagyujjára odakötözte a cédulát és rácsukta a hűtő ajtaját. Így aztán a munka tovább folytatódik, fel a végső győzelemre!

Most éppen két dolog van soron: az egyik a Szocialista Párt megsemmisítése, a másik pedig Gyurcsány eltakarítása a politikai színtérről. Megölni se lenne hátrányos, de őt azért kockázatos lenne valamiféle ismeretlen azeri kígyó mérgével megmerényelni – túl sok a külföldi ismerőse, - a jégcsákány sem jöhet szóba, de a minimálprogram sem rossz: beletolni a bukott politikus skatulyájába és rácsukni a dobozfedelet. A Szocialista Pártot pedig el kell takarítani, hogy még csak eszébe se jusson senkinek, hogy váltópárt lehet belőle, addig kell farigcsálni, ameddig csak akkora nem lesz, hogy a Fidesz baloldalára állva remek ellensúlyává nem válik a jobboldalán álló jobbiknak. Két szélsőség között maga a konszolidált nyugalom – és ha valaki azt hiszi, hogy ez viccnek is rossz, hát az hallgassa meg a Fidesz szóvivőjét és álmélkodjon el. Szocialisták, mint szélsőség – úgysincs min röhögni már jó ideje…

Bővebben ...

Kágébéla lehet a Jobbik veszte

Pénzének és nem a nemzeti érzelmű elkötelezettségének köszönhette Kovács Béla, a párt EP-képviselője, hogy viszonylag gyors karriert futhatott be a Jobbikban. Tisztázatlan múltját és zavaros ügyeit a pártvezetés elnézte, mert egy időben a tagok közül ő támogatta a legtöbb pénzzel a Jobbikot.

Egy aranyszínű, bőrüléses Chryslerrel autózott a civilben tanárként dolgozó jobbikos, aki két évvel azután, hogy Kovács Béla Oroszországból hazaköltözött, bemutatta őt a pártvezetésnek. Amikor a tanárnál rákérdeztek, honnan az autó, azt mondta, Kovácstól kapta, mert neki már nem kellett.

Kovács egyből rákapott a politika ízére. Abban az évben, amikor belépett a pártba, már meg is alakította a Jobbik külügyi bizottságát, amelynek azóta is az elnöke. A főleg bölcsészekből álló jobbikos vezetés örült a több nyelven beszélő Kovácsnak , aki nem is rejtette a véka alá, hogy remek kapcsolatai vannak külföldön. Részben ennek, részben pedig annak köszönhette előmenetelét, hogy nem volt fukar, amikor a zsebébe kellett nyúlni. Volt egy időszak, amikor magánszemélyként hivatalosan ő adta a legtöbb pénzt a Jobbiknak, több millió forintot.

Az aprópénz is jól jött

Egy párt finanszírozásában néhány millió forint ugyan aprópénznek tűnhet, de nem a Jobbiknak, amelyik párt a kétezres évek közepén még nem jutott komoly állami támogatáshoz, így minden fillérnek örültek. „Soha nem gondolta senki róla a pártban komolyan, hogy meggyőződéses nemzeti ember lenne” – jellemezte őt az egyik pártbeli ismerőse.

Jobbikos forrásaink szerint a nyelvtudása és a kapcsolatrendszere mellett a bőkezűsége segítette abban, hogy viszonylag gyors karriert fusson be a párton belül. És emiatt az sem számított, hogy honnan jött és mit csinált korábban. Pedig a gyanú mindig körüllengte: moszkvai múltja miatt a háta mögött sokan csak Kágébélának hívták a pártban./ Dezső András

Bővebben ...

Beszólt Orbánnak az Akadémia!

vigyorÁltalában csak jegyzetek esetén szokásom teljes terjedelmében idézni egy-egy megjelent írást, de ezúttal kivételt teszek! Lévén ez a hatszázadik posztom, az index.hu tudósítását pedig annyira fontosnak tartom, hogy meg köll örökítenem az én elektronikus naplómban is. Ugyanis a Szabadság téri “Megszállási Emlékmű” ügyében megszólalt végre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is, s tudósaink ezúttal nem tettek lakatot a szájukra!

Az MTA megszólalt emlékműügyben

A megszállási emlékmű elemzését szétröhögték a hallgatók az akadémikusok konferenciáján, ahol a kormány történelemkanonizáló terveit kritizálták. Hunyady György arra is válaszolt, mitől nincs kormányváltó hangulat.
Aki mindeddig hiányolta a Veritas Történetkutató Intézet és a kormányzat sasos-Gábriel arkangyalos megszállási emlékműve kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia hangját, az kedden úgy érezhette, hogy az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya kisebb forradalmat csinált „A történelmi emlékezet és a történettudomány” című konferenciájával.

Ne tessék politizálni!

Néhány napja még csúnyán letolta a Magyar Tudományos Akadémia múlt héten leköszönt elnöke, Pálinkás József – akinek helyére Lovász László matematikust választották meg – az Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályát a szokatlanul éles hangú, április 1-jén kiadott állásfoglalásáért. Pálinkás szerint politikai indíttatású sértettségből íródott a közlemény, amely azt kifogásolta hogy a kormány az MTA-val való egyeztetés nélkül létrehozta a kormányfő vezetése alatt álló Magyar Nyelvstratégiai Intézetet.

A keddi konferencián felszólalt akadémikusok ezen messze túlmentek, amikor a kormány történelemkanonizáló próbálkozásairól szóltak a hallgatóságnak. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a felolvasóterem melletti termet is meg kellett nyitni a közönségnek. /

Bővebben ...

Tolvajok jártak Ráhel lakodalmán

Azt hinnénk, hogy egy minden gyanún felül álló, szigorúan ellenőrzött társaság tette tiszteletét Orbán Ráhel tavaly szeptemberi lakodalmán, mintegy háromszáz meghívott Grál-lovag, ám mint kiderült, ez nem így volt: több mint fél év eltelt azóta, de csak alig egy hónapja lett köztudott, hogy a válogatott kiválóságok közé egy (vagy több) tolvaj is odakeveredett.

Elloptak ugyanis egy mobiltelefont a Tükröspusztán tartott lakodalmon. Egy olyan uradalomban történt mindez, ahová a légy is csak erkölcsi bizonyítvány felmutatása és minimum C típusú átvilágítást követően juthatott be.

Nem a telefon eltűnése volt a legfájóbb, bár nyilván az is jelentős értéket képvisel: ha abból a Lázár János által elővezetett alapvetésből indulunk ki, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér, akkor arra kell gondolnunk, hogy aki Orbán Ráhel lagzijára hivatalos, annak bizonyára van mit a tejbe aprítania. Az nem használ holmi bóvlit, kizárólag telefonálásra alkalmas készüléket. Drága jószág lehetett a szeptemberi lagzin megfújt készülék, de nem is ez a később előkerült kütyü okozott igazi riadalmat az erre illetékes szervek körében, hanem a belőle kinyert SIM-kártya. Azon lehettek olyan adatok, telefonszámok, beszélgetések nyomai, amelyek nyilvánosságra kerülése számos kellemetlenség forrása lehetne az úri közönség berkeiben. (Urambocsá’, talán még a Videoton összeállítását is azon tárolták.)

A Légy jó mindhalálig óta tudjuk, ha egy jobb helyen eltűnik valami, mindig a kiszolgáltatottakat gyanúsítják tolvajlással. A Nyilas Misiket, akikbe bármikor belerúghat bárki, naná, hogy jelen esetben is a személyzetet vették elő. Abból indultak ki, hogy az Orbán Ráhel lagzijára vendégként hívott illető nem lehetett a tettes, hiszen oda kizárólag csupa feddhetetlen előéletű, minden gyanún felül álló személy tehette be a lábát. Olyanok, akiknek a kezéhez nem tapad közpénz, és a nap 24 órájában, sőt, azon túl is valamelyest, az ország gyarapodásán, valamint a haza üdvén munkálkodnak.

Magyarán: a nemzet legjobbjai./ fsp

Bővebben ...