Hírek

Bárhonnan is nézzük, itt nagy szegénység van

rohadt_almakNyolcvanhétezer-ötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek a statisztikai hivatal szerint. Szakértők szerint hivatalosan több millió ember él ez alatt a szint alatt, a helyzet ráadásul 2009 óta folyamatosan romlik, a kormány pedig elengedte a legelesettebbek kezét.

Probléma ugyanakkor, hogy a minimálbér nem fedezi a létminimum összegét, erre megoldás lehetne az, hogy a minimumjövedelem szintjét a létminimum szintjére emelnék. A cégek ezt ki is tudnák fizetni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén is közölte, hogy pontosan mennyi az az összeg, amelyből havonta a különböző háztartások meg tudnak élni. Egyfős háztartásnál a havi létminimum értéke 2013-ban 87 500 forint, míg egy két felnőttel, két gyermekkel rendelkező családnál majdnem 240 ezer forint volt ez az összeg. Azt ugyanakkor a KSH 2011 óta immár negyedszerre sem közölte, hogy hány százezer ember is kénytelen ennél kevesebb pénzből megélni.

A titkolózás feltehetően nem véletlen, a szám minden bizonnyal igen nagy lehet. Elég lehet csak abból kiindulni, hogy Magyarországon a nettó minimálbér 66 ezer forintra jön ki – családi adókedvezmény nélkül –, vagyis a hivatalosan megszabott minimumbérből a KSH számítása alapján nem igazán lehet a a "folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését" biztosítani. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a létminimumérték alatti jövedelemszint mennyiben hoz magával anyagilag deprivált (megfosztott) életkörülményeket, az biztosnak tűnik, hogy egy pár ezer forintos eltérés nem változtat azon, hogy mennyi magyar van rendkívül nehéz helyzetben.

Romlik a helyzet 2009 óta, de árnyalni kell a képet

A létminimum nem tekinthető szegénységi küszöbnek, Magyarországon a legutóbb, 2011-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint majdnem 4 millió ember élt e szint alatt – mondta Bass László, az ELTE egyetemi tanára. A szegénységi küszöb a mediánjövedelem – az emberek felének e felett, másik felének ez alatt van a jövedelme – 60 százalékánál meghúzott szint jobban mérheti, ez alatt durván 1,5 millió ember él Bass szerint.

Bővebben ...

Elmúlt a Válság!

x-faktor“Panta rhei!“, azaz “Minden mozog!” – állította az antik filozófia. Igaz ez a modern korra is, különösen az egykor “Magyarország“-nak nevezett, 93 ezer négyzetkilométeres alapterületű … khm … “Elvarázsolt Kastélyra“. Itt is minden mozog: különös figurák a különböző minisztériumok között, különös minisztériumok különböző városok között. Közben pedig …

Elmúlt a Válság! Már csak néhány területen (oktatás, kultúra, egészségügy, szociális ellátások) köll takarékoskodni, de egyébként minden a legnagyobb rendben, s van pénz az eddig halogatott Nagy Tervek megvalósítására. Mindez azért lehetséges, mert Magyarország jobban teljesít! Világraszóló és követendő példáját adta annak, hogy Nemzeti Együttműködéssel és Patrióta Kormányzással, mindössze négy esztendő alatt ki lehet javítani két évtized hibáit, vissza lehet szerezni az ország megbecsültségét, önállóságát, amely így immáron a saját lábán áll. Nem mások pénzéből él. Nem szorul rá az autonómiáját folytonosan korlátozni igyekvő, nemzetközi szervezetek könyöradományaira. Működésének finanszírozását képes biztosítani azon szabadpiaci forrásokból is, melyek tiszteletet tanúsítva a Magyarság iránt, elismerik önrendelkezéséhez való jogát. Mindezeken túl pedig nem csak felismerte, hogy összeomlott a Liberális Demokrácia elmélete, meghaladottá vált a Jóléti Társadalom ideája, hanem cselekedett is! Bevezette a sokkal fejlettebb Néppárti Kormányzást és a Munkaalapú Társadalmat.

Elmúlt a Válság! Ezért osztán végre van elegendő anyagi forrás az eleddig bölcsen takarékos megfontolásokból halogatott Nagy Tervek megvalósítására. Ezek egyike “Európa legmodernebb és leghatékonyabb” kormányának megalakítása. Ennek azonban nem csak expeditívnek, de olcsónak is lennie köll. Mert ugyan van már elegendő pénzük (csak itt-ott szorulunk átmeneti kiigazításokra – lásd fentebb!), ámde a Miniszterelnök Úr – közismert szigora, s már-már aszketizmusba hajló pompa- és pazarlásundora okán – nem tűri a pocsékolást!

Így osztán a lehető legszükségesebb keretek közé szorították az államapparátust. Elegendő mindössze nyolc Szaktárca, a szintén minisztériumként működő Miniszterelnökség, no meg egy (nemzetpolitikai) államtitkárságot irányító Miniszterelnök-helyettes (Semjén apostol, a Nemzet Pacsirtavadásza Dr. Semjén Zsolt). Ezért lesz ez az egész olcsó … a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Bővebben ...

Így zúzhatna oda még jobban a kormánynak az RTL

x-faktorVolt kedden az RTL Klubnak ez a remek híradója, amiben kínos magyarázkodásra kényszerítették a kertévéket kártékonynak tartó Gulyás Gergelyt, aki igazából csak akkor tartja kártékonynak a kertévéket, amikor épp nem az X-faktor döntőjének élő felvételén izgulja végig Kocsis Tibor és Muri Enikő párbaját.

Persze lehetne írni arról is, hogy miért csak akkor kezdi szorongatni a saját maguknak ellentmondó fideszeseket az RTL, amikor a parlament már épp hurkot vont a csatorna nyaka köré a reklámadóval, de most inkább tippeket szeretnénk adni az RTL-nek, hogyan gyakorolhatna még ennél is nagyobb nyomást a kormányra.

1. Politizálni kezdenek a Barátok közt szereplői

- És mit szól a rezsicsökkentéshez, Vili bácsi?
- Rezsicsökkentés? Parasztvakítás! Mi lesz így a közműcégekkel? Nézze, mutatom!

És Kertész Vilmos már hozza is a grafikont, amin a csökkentett hatósági árú közműszolgáltatások fenntarthatatlanságát mutatja be pengeéles kormánykritikával.

Néhány nap múlva kiderül a híresen nagy fideszes Barta Zsoltról, hogy az EU-s pénzt, amit a Rózsa integrált közösségi térré alakítására nyert, londoni luxusutazásra költötte, és fiktív számlákat adott le az NFÜ szerepét átvevő Széchenyi Programirodánál. A DK-szimpatizánsnak tartott Novák Laci nem mulasztja el megjegyezni, hogy amikor ő volt a programirodában, bizony elég gorombán bántak vele.

Miklós trafik- és kaszinókoncessziót nyer, szegény Zsófit persze veri. Néha átmegy a szomszédba, és elveri Nórát is.

2. A következő X-faktorban az új választási rendszer szabályai szerint lehetne szavazni

Maga a módszer mindegy, a lényeg annyi, hogy bármi van, rommá nyerhesse magát az a versenyző, akire a zsűri is szavazott.

Bővebben ...

KIHÍVÁSSAL KÜZDŐ

paterAzért ehhez is kell tehetség – mármint, hogy ennyi szellemileg kihívásokkal küzdő politikust összeszedni ebben az árvalányhajas, pitypalattyos kis országban. Magam sem tudom, hogy miért ez jutott eszembe, amikor Balog Zoltán Lánchíd rádiónak adott interjújáról olvastam, valószínűleg tudat alatt kerestem valami pozitívumot, mellyel ellensúlyozni tudom Lámpásunk és Iránytűnk Tisza István szobrának leleplezésén elmondott veretes gondolatait.

De aztán rájöttem, hasonló a hasonlónak örül, így aztán nem volt nehéz dolga, amikor felfedezte Balog minisztert, aki orbánizmusból őstehetség, hiszen egy interjúban képes kétszerannyi baromságot összehordani, mint amennyit egy miniszterelnök egy szoborleleplezésen.

Pedig ott is lett volna mit leleplezni, jóllehet a Sztálin legjobb hagyományait követő szónok történelmi fejtegetései valóban szórakoztatóbbak voltak, mint a szikár tények.
Végtére is a Parlament előtt igazán célszerűbb az országot a világháborúba vivő vad, geszti bolondnak, a gyujtogató, csóvás embernek, az úrnak, magyarnak egyként rongynak szobrot állítani, mint a két világháború katonai és polgári áldozatainak és az állami közreműködéssel halálba küldött zsidók százezreinek.

Szóval a Mi Reménységünk is kitett magáért, és bár veleszületett szerénysége tiltotta, hogy a saját nevével fémjelezze, de meghirdette az új korszakot, mint mondá: Miért is ne következhetne a darabjaira hullott liberális korszak után egy felívelő és lelkesítő nemzeti korszak?”
Tényleg, miért is ne?
Jelzem, itt már bármely új korszak felívelő lesz, ami onnan, ahova jutottunk nem egy nagy kunszt, habár, mint jelenség arra emlékeztet, mint amikor a sült liba kitárja szárnyait a serpenyőben és felível, fel, a magas égre, hogy szakadna rá erre az idiótára, ugye…

Na, de vissza Balog miniszterre, aki világmegváltó terveivel szórakoztatta a Lánchíd Rádiónak a bölcsességek e tárházától elalélt hallgatóit.
A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a vállukon viszik Magyarországot". Mint mondta: így a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság gondoskodik az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról.

Bővebben ...

Alakul a szocialista állami tervgazdálkodás

5eves_tervLassan egy éve a magyar gazdaság makroszámai azt jelzik: elindult a növekedési folyamat, magunk mögött hagytuk a válságot, működik a gazdaságpolitikai unortodoxia. Elemzők és szakemberek mégsem értékelik az eredményeket. Itt az újabb támadás Magyarország ellen?

Bár a kormányzat már egy éve arról beszél: hamarosan a hitelminősítőknek is észre kell venniük a magyar gazdaság vitathatatlan eredményeit, a várva várt felminősítés még mindig várat magára. Az ellenzékhez sorolt gazdasági elemzők és intézetek évek óta kiáltják a farkast, hamarosan bekövetkező összeomlást jósolva, ami évről évre elmarad.

Sőt, az alap makroadatok rendre cáfolni látszanak a jóslatokat: a tavalyi enyhe növekedés után idén már 2 százalék fölött lehet a GDP-bővülés, az infláció (amelyet a szegények adójaként szokás emlegetnek) eltűnt, a számok szerint csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, rohamtempóban gyarapodik az ipar, tartjuk a költségvetési hiányt. Mindezek ellenére a hazai és nemzetközi szervezetek, elemzők csak fanyalognak. Újabb összeesküvés? Védjük meg eredményeiket? Béke menetet a közgazdászok ellen?

Egy ország gazdasági folyamatai a valóságban sokkal bonyolultabbak, mintsem hogy pontos képet lehessen róluk festeni egy-két makroadat vagy sommás kijelentés segítségével. Ennek ellenére - elsősorban a sajtó hibájából, amely mindig a leegyszerűsítések felé húz - a polgárokban joggal alakulhatott ki ez a kép. Az unortodoxia rossz, a gazdaság gyengélkedik - kontra minden remek, száguld a naszád, mindenki minket irigyel.

Az igazság persze most is e két, szélső álláspont között található. A legfrissebb IMF, OECD és uniós elemzések is azt mutatják: Magyarország végleg a háta mögött hagyta a 2008-as és 2012-es válságokat. Örülünk. Abban azonban szintén egyhangú az elemzői konszenzus, hogy nem ideális módon, jó eszközök alkalmazásával másztunk ki a gödörből. Ilyenkor joggal vetődik fel a kérdés: számít-e, hogy éltük túl a nehézségeket, ha már megtettük. A gazdasági folyamatok - konjunktúra, válság, recesszió - szakaszolhatóak és nem kizárólag az időben visszafelé. A rövid- és hosszabb távú jóslatok múlhatatlanul fontosak ahhoz, hogy a szereplők - legyenek bár hatalmas vállalatok vagy egyszerű állampolgárok - megalapozott adatok és információk alapján alkothassák meg terveiket. Ezek hiányában könnyen kialakulhatnak olyan piaci disszonanciák - katasztrófák akár -, mint amit a devizahitelezés esetében is láthattunk.

Bővebben ...

Lipótmező lovagjai

harcMég a Hidegháború idején létezett egy azóta feledésbe merült “tudományág”, melyet közkeletűen csak “Kremlinológiának” neveztek. Ennek “művelői” a szovjet párton és kormányon belüli mozgásokból (és pletykákból) igyekezték minél pontosabban megtippelni: kell-e, s ha igen milyen mérvű változásokra számítani a Birodalom ideológiájában, politikájában, stratégiájában, célkitűzéseiben. Nos, ez a “lógia” most ismét feltámadt … Magyarországon.

Nem is köll ezen csodálkozni, hiszen minden diktatúra jellemző sajátja, hogy a lehető legsűrűbb ködbe és homályba burkolja a döntéshozatali mechanizmust. Azt, hogy az uralt ország sorsát gyakorta milyen pitiáner intrikák, mocskos alkuk határozzák meg. Azt, hogy micsoda tehetségtelen, amorális gazemberek ücsörögnek a különböző főnöki posztokon. Ilyenkor meg ugyi nem marad más, mint a (gyakorta megalapozott) találgatás. Azt pediglen, hogy Magyarországon diktatúra van, csak a szépelgő hülyék és a sunyi rendszerszolgák tagadhatják.

Az egyik “kremlinológusunk” szerint, “rég nem látott hatalmi harc dúl” a Maffia-párton belül. A 444.hu oldalán publikáló “Véleményvezér” úgy véli, ez egyfajta “Proxy-háború” abban az értelemben, hogy az egymásnak feszülő párthatalmasságok nem nyíltan és személyesen (ezt nem engedhetik meg maguknak – lásd: Orbán!), hanem “csatlósaikon keresztül” vívják ütközeteiket. Ámde hogy kik is valójában eme összecsapás résztvevői, ki hová is tartozik, azt nagyon nehéz pontosan meghatározni … bár egyáltalán nem lehetetlen.

Az elénk táruló kép azt mutatja, hogy itt két “palotaháború” dúl. Az egyik a Maffia Gazdasági és Politikai szárnya között. Ennek harci kürtjét még maga Orbán szólaltatta meg a majd’ két esztendővel ezelőtt, Sárvárra kihelyezett, “szezon-nyitó” frakcióértekezleten. A Töpszli ekkor jelentette ki, hogy a kabinet az addigi “szakmairól”(?!) áttér a “politikai” kormányzásra, melynek legfőbb célja “a 2014-es választások megnyerése”. Ekkor már Lázár volt a miniszterelnökségi államtitkár (a “Szolnoki Klán” környékén sündörgő Varga Misu helyett), aki egyértelműen a Politikai brancshoz tartozik, s aki még azt is elérte, amit Vargának nem sikerült: az inkább a Gazdaságiakhoz tartozó Pintér kezéből kicsavarta a titkosszolgálatok felügyeletét.

Bővebben ...

Minden hiába, maradtunk a bóvliban

Ovi_ne_maaNem változtatott a Fitch Magyarország adósosztályzatán. - A magyar közadósság-ráta a jelentős költségvetési konszolidációs erőfeszítések ellenére nem sokat változott az elmúlt években - állapította meg ma reggel kiadott elemzésében a Fitch Ratings. Így tehát maradtunk a befektetésre nem ajánlott kategóriában. Az elemzők nagyobb része felminősítést várt.

Igaz, a Fitch szerint a növekedési kilátásaink javulnak, 2,7 százalékra javították a magyar gazdaság idei növekedésére adott prognózist az eddigi 1,8 százalékról.
Problémás azonban az, hogy miből lesz a növekedés, valamint az, hogy mennyire lehet fenntartható. A Fitch szerint ugyanis a gyorsulás fő hajtóereje az állami szféra, és ez "kérdéseket vet fel" azzal kapcsolatban, hogy mennyire tartható fenn a folyamat.

A magánszektor aktivitásának erősödésére utaló jelek továbbra is bizonytalanok - teszik hozzá. Így pedig már az sem segít sokat, amennyire a monetáris intézkedések - köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja - élénkítik a gazdaságot.

A nemzetközi hitelminősítő arra is kitér, hogy a GDP-hez mért államadósság-ráta - amely 2013 végén a cég számításai szerint 79,2 százalék volt - hozzávetőleg a kétszerese a Fitch besorolási listáján a Magyarországéhoz hasonló, "BB/BBB" osztályzati sávban szereplő szuverén adósok mediánértékének.

A Fitch alapeseti előrejelzése szerint a magyar adósságráta középtávon folyamatos csökkenésnek indul, de az évtized végén is még várhatóan 70 százalék felett lesz.

Bővebben ...

“Az egész almásláda rohad” – Korrupció a csúcson

rohadt_almakMiután Áder János államfő kinevezte a minisztereket, megalakult a harmadik Orbán-kormány. Ebből az alkalomból közöljük Jancsics Dávid korrupciókutató írását a hálózatos rendszerszintű korrupció elmúlt évekbeli kifejlődéséről, és hogy mindez miképp téríti el az állam intézményeit a normális működéstől. Profi szervezés, minimális lebukási esély, árulkodó jelek.

A Transparency International Magyarország már 2008-ban a Gyurcsány-kormány idején megkongatta a vészharangot az állami adminisztrációban egyre inkább intézményesülő korrupció miatt. (Jancsics Dávid is írt akkoriban cikket a témában. – szerk.) A hazai és EU-s fejlesztési pénzek legalább negyedét már akkoriban is mutyiban osztották, azonban a mostani kormányzat korrupt szereplői már sokkal tudatosabban szabják hozzá a szabályokat az érdekeikhez. Szinte minden ugyanúgy működik, mintha egy igazi vállalkozást menedzselnének, attól az apróságtól eltekintve, hogy az egész ügylet az állam, tehát adófizetők megfejéséről szól.

A hálózat csapdájában

De mit jelent az a sokat hangoztatott értékelés, hogy Magyarországon ma a politikai és gazdasági élet csúcsát hálózatos rendszerszintű korrupció szövi át? A hálózatos jelleg azt jelenti, hogy a korrupció nem két egyén elszigetelt tranzakciója, hanem komplex személyes és szervezeti hálózatokon keresztül bonyolódik. Az ilyen többszereplős korrupt ügyletek száma a 2000-es évek eleje óta folyamatosan növekszik hazánkban.

Míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig nálunk a hálózatok működtetik a kormányzati intézményeket. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van egy jól szervezett hálózat, amely mindent kézben tart, hanem inkább úgy, hogy néhány nagyobb, sokszor egymással is harcban álló vagy éppen együttműködő érdekcsoport küzd az erőforrásokért. Ezek kapcsolatrendszereiken, szorosabb vagy gyengébb kötéseiken keresztül átszövik az állam összes nagy intézményét, egyes önkormányzatokat és a magánszektort.

Bővebben ...

Lázár: a Káosz és a Végzet robotosa

beintTalán az egész civilizált világ legfurcsább kormánya van alakuló félben Orbanisztánban. Egy olyan, kétszintű kabinet jön létre, amelyben van nyolc Kamuminisztérium, meg egy Valódi: a minden lényeges területet magába olvasztó Miniszterelnökség. Ennek élén pedig Lázár János áll, az ország (táskahordóból lett) második leghatalmasabb embere, a Káosz és a Végzet robotosa.

Egy héttel ezelőtt, emigrant köztársammal azon “röhécseltünk”, hogy micsoda állatság (öszvérség) a külgazdaságot a külüggyel összeboronálni. Olyan ez, mint ha megalakították volna az Ipari és Oktatási Minisztériumot. Elvileg van ugyan összefüggés a két terület között, hiszen az oktatás adja az iparnak a szakembereket, az meg az oktatáshoz szükséges “hardware”-eket állítja elő, de egyetlen közigazgatási egységbe ezeket összegereblézni nyilvánvaló ostobaság.

Ámde ahogyan lassan kibontakozik előttünk a Harmadik Maffia-kormány struktúrája, lényegében mindegy is, hogy melyik minisztériumi épületre milyen táblát tesznek ki. A Belügy, melynek élén a pandúrból lett rabló Pintér Sándor áll, elvileg az állami erőszakszerveket felügyeli, de a rendőrséget valójában a Legfőbb Ügyészség (Polt Péter) utasítgathatja arra, amire csak akarja (meg amit Felülről neki is megmondanak). Trócsányi Bástya nertárs úgy csinál majd, mint ha igazságügy-miniszter lenne, időnként talán még törvényjavaslatokat is benyújthat, de legfőbb feladata, hogy “az ország szuverenitásának, alkotmányos identitásának“(?!) védőbástyája legyen az EU “lopakodó jogalkotásával” szemben (Anyám, borogass!). Navracsics elmolyolgathat majd őszig(?), mint kamu-külügyminiszter, osztán némi nettó zsarolások árán, alpárian hisztizős, Unió-ellenes kampánnyal benyomják őt az Európai Bizottságba – gondolom, mint “Vécépapír-ügyi és Hulladék-ujrahasznosítási Biztos“-t, azzal a kikötéssel, hogy az EB üléseire nem köll bejárnia.

Bővebben ...