Hírek

Elmúlt a Válság!

x-faktor“Panta rhei!“, azaz “Minden mozog!” – állította az antik filozófia. Igaz ez a modern korra is, különösen az egykor “Magyarország“-nak nevezett, 93 ezer négyzetkilométeres alapterületű … khm … “Elvarázsolt Kastélyra“. Itt is minden mozog: különös figurák a különböző minisztériumok között, különös minisztériumok különböző városok között. Közben pedig …

Elmúlt a Válság! Már csak néhány területen (oktatás, kultúra, egészségügy, szociális ellátások) köll takarékoskodni, de egyébként minden a legnagyobb rendben, s van pénz az eddig halogatott Nagy Tervek megvalósítására. Mindez azért lehetséges, mert Magyarország jobban teljesít! Világraszóló és követendő példáját adta annak, hogy Nemzeti Együttműködéssel és Patrióta Kormányzással, mindössze négy esztendő alatt ki lehet javítani két évtized hibáit, vissza lehet szerezni az ország megbecsültségét, önállóságát, amely így immáron a saját lábán áll. Nem mások pénzéből él. Nem szorul rá az autonómiáját folytonosan korlátozni igyekvő, nemzetközi szervezetek könyöradományaira. Működésének finanszírozását képes biztosítani azon szabadpiaci forrásokból is, melyek tiszteletet tanúsítva a Magyarság iránt, elismerik önrendelkezéséhez való jogát. Mindezeken túl pedig nem csak felismerte, hogy összeomlott a Liberális Demokrácia elmélete, meghaladottá vált a Jóléti Társadalom ideája, hanem cselekedett is! Bevezette a sokkal fejlettebb Néppárti Kormányzást és a Munkaalapú Társadalmat.

Elmúlt a Válság! Ezért osztán végre van elegendő anyagi forrás az eleddig bölcsen takarékos megfontolásokból halogatott Nagy Tervek megvalósítására. Ezek egyike “Európa legmodernebb és leghatékonyabb” kormányának megalakítása. Ennek azonban nem csak expeditívnek, de olcsónak is lennie köll. Mert ugyan van már elegendő pénzük (csak itt-ott szorulunk átmeneti kiigazításokra – lásd fentebb!), ámde a Miniszterelnök Úr – közismert szigora, s már-már aszketizmusba hajló pompa- és pazarlásundora okán – nem tűri a pocsékolást!

Így osztán a lehető legszükségesebb keretek közé szorították az államapparátust. Elegendő mindössze nyolc Szaktárca, a szintén minisztériumként működő Miniszterelnökség, no meg egy (nemzetpolitikai) államtitkárságot irányító Miniszterelnök-helyettes (Semjén apostol, a Nemzet Pacsirtavadásza Dr. Semjén Zsolt). Ezért lesz ez az egész olcsó … a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

A szaktárcák legfontosabb feladatai: az előkészítés, a döntés és a végrehajtás. Mármint abban az értelemben, hogy rendszeresen előkészítik magukat a következő reggel érkező döntések végrehajtására. Persze mindezt csakis megfontoltan, körültekintően, tehát ahogy illik! Sietniük, kapkodniuk nem köll (nem is szabad!), ráérnek azonnal is, de ha ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges, akkor meg tegnapra.

A Döntések pedig természetesen a Miniszterelnökségről érkeznek, melyet költséghatékonysági okokból egyetlen Miniszter irányít (Lézer Janó, a Nemzet Fácánvadásza Dr. Lázár János). Őt meg (magától értetődően) a Miniszterelnök Úr instruálja. … Ezért lesz az egész nem csak modern, de gyors és hatékony is. No meg főleg néppárti! Hiszen ez a szisztéma nem csak azt akadályozza meg, hogy az április hatodikán Április Hatodikán lezárult, de már korábban is teljesen felesleges viták ismételten kialakuljanak, hanem azt is, hogy a Miniszterelnök Úr begombázottan idióta bölcs döntéseinek végrehajtása elakadjon a diffúz, partikuláris érdekek dzsungelében.

Teljes cikk: http://szendamondja.wordpress.com/2014/06/11/elmult-a-valsag/

Kapcsolódó cikkek:

  • TUDNI KELL SZÉKELNI
    Mit mondjak, ha valakinek, nekem végképp nem fog hiányozni Hende hadügyér. Tőlem aztán igazán jó helyen lesz Székesfehérváron, tán még jobb helyen is, mint a Székesfővárosban. Legalább nyugodtan gyakorolhatja a kardlengetést, tágas arrafelé a tér, nem szúrja ki senkinek a szemét, emellett ennek a magyar hadseregnek még túlzás is egy ekkora város. Ha a jelentőségének megfelelően kellene minisztériumi székhelyet választani, lehet, Röjtökmuzsaj arányosabb választás lenne, habár a község legalább tökéletes annak, ami, és ez több, mint amit a Magyar Honvédségről jelen pillanatban elmondhatunk.