Öngól
- Részletek
- Készült: 2018. január 26. péntek, 23:42
- Találatok: 1934
Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.
A helyzet az, hogy kiderült, hogy a kormány, miközben évek óta ádáz harcot vív az Európai Unió menekültpolitikája ellen, legalábbis szóban, lényegében azért csak befogadott majdnem ugyanannyi menekült- és oltalmazott státuszt kapott embert, mint amennyi ellen amúgy a kvótarendszer ürügyén ágált. Vagyis az történt, hogy miközben ezerrel magyaráztak valamit, annak pont az ellenkezőjét csinálták. De őszintén szólva nem ez az első ilyen eset – csak ez a kékre plakátolt utcák tükrében valóban látványosra sikeredett.
Hisz ez volt a cél.
Az, hogy sikerüljön éveken át fenntartani az erős, harcos, a magyar érdekeket védő politika látszatát. Hogy sikerüljön háborús retorikával elhitetni, hogy amennyiben nem ez a kormány kormányoz, akkor az egész országot felfalják a brüsszeli bürokraták, a keletről érkező migránsokkal karöltve.
Innen nézve az, hogy négy évvel ezelőtt a rezsicsökkentés volt a mantra (Németh Szilárd azt is hasonló lendülettel tudta nyomni, mint most a sorosozást), már tényleg megmosolyogtatónak tűnik. Pedig a séma ugyanez volt: elhitetni, hogy ha nem a Fidesz marad hatalmon, az embereket betemetik a gázszámlák. És persze utólag kiderült, hogy a gázszámlák a legrászorulóbbakat így is betemetik – csak ez akkor már senkit sem érdekelt.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy fatális véletlenre (meg Altusz Kristófra) volt szükség ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Illetve hát itt nem is a kiderülés a jó szó, hanem a megerősítés. Hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű cikk, tanulmány, nyilatkozat és állásfoglalás született már arról, hogy a kormány bevándorlásellenes kampánya (pláne megfejelve a Soros-topikkal) konkrét hazugságokra, félinformációkra és barokkos túlzásokra épült.
Tudtuk, hogy az egész, 2015 óta tartó migránsokkal riogató retorika hamis.
És mégse történt semmi.
Ami jól mutatja azt is, miben rejlik a kormány ereje: hiába álltak tények szemben a propagandaanyagokkal, mégsem sikerült egyszer sem akár csak egy fél pillanatra zavarba hozni velük a kormánypárti politikusokat. Egyszer sem ingott meg senki alatt a szék, szempilla se rezzent, hiába derült ki újra meg újra, hogy nem mondanak igazat, hogy feleslegesen keltenek pánikot. És mindezt képesek voltak pusztán azzal elérni, hogy egyszerűen nem reagáltak a tényekre, és ha kicsit lankadt a figyelem (vagy éppen más, kínosabb ügyekre terelődött), még eggyel erősebb fokozatra kapcsoltak. Ennyi kellett ahhoz, hogy elvegyék a teret a nem kormánypárti nyilvánosság elől, leuralják a közbeszédet, és ezzel kézben tartsák az irányítást.
A mostani eset annyiban nyilván különleges, hogy belülről erősíti meg mindazt, ami kívülről mindig is egyértelmű volt. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.
Ha azt nézzük, hogy politikai tőkét ki tud kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem állunk túl jól. Annyit már látunk a kormánypárti reakciókból, hogy a migránsozás helyét minden eddiginél erősebben veszi át Soros démonizálása (arról pedig már nagyvonalúan kezd elfelejtkezni a propagandagyár, hogy miért is kellett Sorost belekeverni ebbe a történetbe). Persze, adott most egy óriási támadási felület, amin keresztül lehet ütni a kormányt, ehhez viszont az is kéne, hogy az ellenzék megfelelően tudja lereagálni a kialakult helyzetet (ez egyelőre még nem igazán sikerült senkinek). 
Időbe telik legörgetni a Financial Times internetes portálján azt a cikket, amely Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke politikai karrierjéről szól. Az írás címe elárulja, mit gondolnak erről a szerzők: The rise and rise of Viktor Orban. Szabadon fordítva: Orbán Viktor szárnyalása.
Karácsony van, hirtelen felindulásból. 
Létre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
© Túry Gergely
Horn Gyula volt pénzügyminisztere inkább bízik egy, a Macronéhoz hasonló mozgalomban, mint a jelenlegi ellenzék összefogásában, de még ha utóbbi működne is, szerinte azt az állandó háborús hangulatot fenntartó Fidesz nem hagyná annyiban, és akár a szükségállapot bevezetésével is elfojtaná.
A közéleti, politikai viták kilencven százaléka arról zajlik manapság, hogy verhető-e egyáltalán a Fidesz, hogy a különböző ellenzéki taktikák (közös lista, koordinált jelöltállítás, stb.) hozhatnak-e eredményt, „kijöhet-e a matek”, ahogy divatosan mondani szokás.
Elérkezett Polt Péter legfőbb ügyész nagy pillanata, amikor bizonyíthatja, hogy Magyarország jogállam, ő a köz érdekét képviseli, képes független szakértelemmel végezni a munkáját, akkor is, ha Szigetvári Viktor pert nyert ellene, és nyíltan nevezheti fideszesnek. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF kényes ügyet firtat, a miniszterelnök családjához köthetőt, s igazságügyi ajánlással fordult a Legfőbb Ügyészséghez. Valamit muszáj lesz lépnie.
Akkor Románia is elveheti a magyar szervezetek pénzét, ugye?