Ez a londoni meccsnézés azért volt különösen visszataszító és lehangoló, mert épp a közepén volt annak a botránynak, amely során azt vitatta a közvélemény, hogy az ország első embere csupáncsak adócsaló, vagy a velejéig romlott, korrupt féreg, tolvaj, vagy ezek stramm elegye. Erre kijelenti, hogy a kérdéses utazgatásait eddig is így abszolválta, s ezután is így fogja, majd elégedetten és nagy pofával repülőre szállt újra. Ezzel a gesztussal azt üzeni mindenkinek, az imádóinak és gyűlölőinek egyaránt, hogy minden és mindenki le van szarva, azt csinálok, amit csak akarok, a törvények rám nem vonatkoznak, illetőleg nekem külön paragrafusaim vannak.
A hívek azért kaptak a képükbe ezzel a röpködéssel egy langyos adagot, mert tán épp azon morfondíroztak, hogyan igazodjanak az újabb irányhoz, vagy, hogy miként mosdassák ki a ganajból a gazdájukat, az pedig most már végképp és végérvényesen fölöttük állónak határozta meg magát. De nem egyszerű társadalmi rangsor ez, hanem szakrális különbség, amely az istenkirályság sajátja, és piramisok építéséhez vezet. Az ellenérdekelt oldalról szót sem kell ejteni, ők – a fenséges elgondolás szerint – örüljenek, ha luk van a seggükön, és nincs még kötél a nyakukon. Itt tartunk most a diktatúra evolúciójában.
A múltba révedve azért arra is emlékezhetünk, fenséges urunk saját magát és eszméit – ha egyáltalán van ilyenje neki – is rendszeresen és látványosan sercintette képen, midőn az ateista liberálistól eljutott a katolikus fasisztáig. De ezek csupán – ha létezhetik ilyen megengedés – hatalomtechnikai csulázások voltak, s mint ilyenek, ha ótvarosak is, de még ép ésszel magyarázhatók. Az a dacos szembenállás viszont, amely a kisvasút dafke Bicskéig hosszabbításában, a csak azért is röpködésben szarja le látványosan az összes rajta kívül álló organizmust, már egy, a csoportszoba sarkában kantáros rövidnadrágban toporzékoló kisdedóst mutat nekünk.
Viszont az ilyenekből lesznek a veszedelmes fölnőttek, akik gondolkodás nélkül, csupán férfias dacból emésztik el a világot. Mint a jó Adolf is ’45-ben, aki arra jutott a sok férfias kiállás után – vissza nem vonulunk, meg nem adjuk magunkat, ilyenek-, hogyha a népe győzni nem tud, akkor nem méltó arra sem, hogy éljen, ezért jobb, ha vele hal. Utasította is a patkány Speert, hogy égesse fel az országot, de helyette megtették azt a szövetségesek. Ezzel, ha úgy is tűnik, hogy párhuzamot vontam, ezt csak a te játékos képzeleted mutatja, csupáncsak egy habitust föstöttem le, aki azt hiszi, hogy férfias faszagyerek, holott csak közveszélyes őrült.
Csütörtökön derült ki az is, hogy ebben a tébolydában, amit ez a röpködő debil megalkotott nekünk, az alattvalók lelkét úgy is óvni óhajtják, hogy Hernádi Juditot nem engedik boci szemekkel szerepelni a köztévé szilveszteri műsorában. Ez engemet nem nagyon érint, szilveszterkor már nagyon régóta aludni szoktam. Nem valami dacból, hanem, mert öreg vagyok és álmos. Ez a kitiltás azért fogott meg mégis, mert ennek kapcsán mondta el nekünk Hernádi művésznő a tutit, hogy még én is azt mondtam, jé, télleg, s ami ez: szerinte kies hazánkban momentán háború van, és ebben “nem kell megmagyarázni, hogy mi volt tegnap, nem kell arra gondolni, hogy mi lesz holnap”.
- Részletek
-
Készült: 2018. október 06. szombat, 00:21
-
Találatok: 1376
Nyolc éve minden nap, ha beleolvasok a kormány intézkedéseire adott nyilvános reakciókba, ugyanazt a kínos vergődést látom.
A legismerősebb talán az, amikor vicceskedő stílusban leplezik le az újságírók, hogy mennyire irracionális, a korábbi kormányzati jelszavakkal ellentétes, amit aznap a kormány csinál.
Vagy, hogy mennyire átlátszóan hazug, cinikus és komolyan vehetetlen minden indok, amit felhoznak legújabb lépésük igazolásául.
Mint amikor az Alkotmánybíróság döntéseinek betartását a „demokrácia vastörvényének” nevező 2010 előtti Orbánt idézték az Alkotmánybíróság hatalmát 2010 után brutálisan megtörő Orbán ellenében. Ilyenkor aztán röhögünk, sírunk, felháborodunk, de nem történik semmi. Nem omlik össze a kormány népszerűsége az ilyen leleplezésektől, sem a gúnytól, ahogy annak idején Jerikó falai leomlottak a kürtök hangjára.
Egy másik, nem kevésbé gyakori, de semmivel nem kevésbé kiábrándító eset, amikor szakértők, szakpolitikusok próbálnak egymással is vitatkozva értelmet találni a kormány szakpolitikai lépéseiben.
Vajon mi lehet az MTA átalakításának célja? Az egyetemek megerősítése? Egy vitatható hatékonysággal működő szervezet javítása? A centralizáció? A megfélemlítés? Ki tudja…
Hasonlóképpen: vannak-e érvek a CEU hazai jelenléte ellen? Tudomány-e a társadalmi nemek tanulmányozása? Kell-e közpénzből alapkutatás? Indokolt volt-e szakmailag annak idején a magánnyugdíjrendszer felszámolása? Vannak-e szakmai érvek az önkormányzati rendszer tényleges felszámolása mögött? Elképzelhető-e bármiféle igazolása a választási rendszerben a győzteskompenzáció intézményének? Gazdaságilag indokolt volt-e a Népszabadság bezárása? Segíti-e a közmunka a munkaerőpiacra visszakerülést? Lehetséges-e a Sargentini-jelentés tényeit és az azokból levont következtetéseket kisebb-nagyobb részben kritizálni? Igazolható-e az egykulcsos személyi jövedelemadó? Megéri-e Magyarországnak a nagy autógyáraknak adott óriási adókedvezmény? Van-e komoly érv a közműszolgáltatók államosítása mellett? Mi védhető a NAT-tervezetéből és mi nem? A sor még folytatható lenne.
Kormányhoz való viszonytól, vérmérséklettől, az első, általában brutális kormányzati tervek javíthatóságába vetett hit meglététől függően különféle szakmai, politikai, erkölcsi érvek hangzanak el.
De, a legvadabb rendszerellenzéki hangokat leszámítva mindenki megegyezni látszik abban, hogy a szakmai, erkölcsi, politikai érvek számítanak.
Hogy vagy meg lehet ezt a kormányt győzni arról, hogy rossz, amit csinál vagy legalábbis, hogy a kormányzat politikai intézkedéseit a józan ész bírósága elé lehet citálni, s ott ítéletet mondani róluk olyan érvek alapján, amelyek mindenki számára, aki kellő jóindulattal áll a dologhoz és hajlandó a józan ész szabályait követni, átláthatóak és a legtöbbjük számára elfogadhatóak.
Mondanom sem kell azonban, hogy Jerikó falai éppúgy nem omlanak le szakmailag kicsiszolt észérvek hatására, ahogy a könyörtelen gúnytól és a kínos leleplezéstől sem.
Több mint nyolc éve tartó vergődésünkért persze nem magunkat akarom elsősorban hibáztatni. A Fidesz kormányzása ugyanis mostanra alapjában véve nem demokratikus, hanem autoritárius logikát követ, s akkor is immunis a demokratikus nyilvánosságban megszokott kritikákra, amikor azok a kritikák megalapozottak. Ez egy olyan helyzet, amire senki sem lehet felkészülve, hiszen ugyan ki akarná a lehető legrosszabbat feltételezni politikai ellenfeléről, és ki szeretne abban hinni, hogy egy igazságtalan világban él?
A baloldaliakhoz képest a kormányhoz ideológiailag közelebb állók helyzete a maga módján még faramucibb, az ő tanulási folyamatuk még kínosabb és még szánalomra méltóbb, hiszen nekik jó okuk volt feltételezni, hogy az ellenzéki kritikák sokkal kevésbé megalapozottak és sokkal elfogultabbak, mint amilyennek magukat ezek a kritikák mutatni próbálják.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. október 05. péntek, 06:12
-
Találatok: 1388
Szombathelyen, a helyi választási bizottság – amit nevezhetnénk akár Fidesz alapszervezetnek is – úgy határozott nagy bölcsen és hűvösen, hogy megbünteti a Momentumot valami plakát miatt ötvenezerre. Az ilyesmi fölött már röhögve átsiklik az ember, és azért, mert boldog, hogy nem kötötték föl, lőtték főbe, ami engedmények azt mutatják, hogy a hatalom kegyes és jóságos.
Viszont hozzácsaptak egy indoklást is az ítélethez mintegy desszertként, amelybe belecsempészték az egész elcseszett NER-t, szőröstül és bőröstül, miszerint a plakát szövege a: “…Fidesz-KDNP jelöltjének választási esélyeit csökkenti…” – Itthon vagyunk, a lábunkhoz térdepelt néhány bokor. Ha ezt lefordítom, akkor az jön ki, hogy egy ellenzéki párt nem csökkentheti a Fidesz-KDNP esélyeit, a választási rendszer pedig egyenesen arra való, hogy növelje azokat.
Végül is, tudjuk ezt a körzetek megrajzolása, a zsák krumplik, a lefagyó számítógépek, az utaztatott ukránok, a választási bizottságok és az ügyészség sajátos működése óta. Hogy a Kárpátok alatt ennek a csürhének nemhogy az esélyeit csökkenteni nem lehet, hanem egyenesen kiváltságokat élveznek. És sajnos nem csak a választások során, hanem a nagy büdös élet minden szegletében és szeletében. Ez az illiberalizmus lényege ugyanis, csak most épp kereszténydemokráciának nevezik.
Ne áltassuk magunkat a téboly kilencedik évében. Aki a rendszert működteti, vagy csak kellően lelkesen tapsol, annak előjogai vannak, és meg is van győződve róla, hogy az neki jár. Ezért nem érti, mert föl nem foghatja, miért zavarja a többséget a magániskolája, a röpcsije, a jachtja meg a helikoptere, a kastélya és az alanyi jogon elnyert pályázatai, ahogyan ott tartunk képletesen, hogy a fagyos utcáról az ablakra tapasztott arccal nézzük, ahogyan a benti melegben dőzsölnek.
És ebben az egészben az érdemtelenség a legtaszítóbb, hogy a gázszerelőt és a vejt is azóta szereti az Isten csak, amióta bemásztak a cimbora/após valagába. És például Simicska a megmondhatója, mi történik, ha öntudatra ébred valaki, mert eltapossák, mint egy nyamvadt szúnyogot. Esélyt sem kap senki, aki nincs benne a brancsban, s itt nem az új, nemzeti tőkésosztály kiépítése folyik, mint arra hivatkoznak, hanem kasztok kialakítása, amelyek átjárhatatlanok.
Éppen ezért, drága nyájasom, egyenes kaszával a kézben kellene noszogatni a változást, hogy az unokádnak a csámpás Tiborcz gyereke ne mondhassa “szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, és te is az maradtál”. Illetve hát, nem fogja ilyen elnézően mondani, mert belé fog rúgni egyet miheztartás végett, a felesége pedig a húszmilliós órájában vezényli a nappalijában a fölmosást, amit az unokád kedvese végez majd.
Sarkítva ugyan, de erről szól a Momentum ötvenezre, amely azokat a folyamatokat szimbolizálja, amelynek a vége az lesz, hogy az új földesuraknak születésük okán jár minden, akár a címbéli ius primae noctis (az első éjszaka, ugye), amiről kiderült, ugye, hogy így élesben talán soha nem is volt, ámde azért vitték be a köztudatba mégis, hogy ezzel is szimbolizálják a totális kiszolgáltatottságot, ami, ím, megadatott nekünk is.
Úgy fogják föl ezek az életet, mint egy lejtős futballpályát, ahol minden madár nekik fütyöl, és esélyük sincs észhez térni, hiszen való élettel, piaci viszonyokkal soha nem is találkoznak. A kölkeik pedig ebben szocializálódnak a magániskolás mellénykéjükben, és az anyjuk nem fogja föl, mi is ezzel a baj. És ez nem a jövő, hanem a lehangoló jelen, amit Márai egyszer már bemutatott:
“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harminc éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen…”
)
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. október 03. szerda, 20:59
-
Találatok: 1428
Megnéztem ezt a videót (lásd alább) és bevallom, tátva maradt a szám. Ha a szemrebbenés nélküli hazugság, a parttalan, korlátlan pofátlanság szobrát valaki valaha el akarja készíteni (miért akarná?), tökéletesebb modell biztosan nincs Orbán Viktornál.
Odaül ez az ember a maga kreálta idősszervezet közepébe és miközben belehány a nyugdíjas társadalom arcába, a szeme sem rebben. El sem szégyelli magát, még futólag sem. Azt mondja ez a félelmetesen alattomos figura az elégedetten mosolygó házi nyuggereinek, hogy itt most mindjárt kitör a jó világ. Ő elintézte. Mert egyrészt fizet nekik nyugdíjprémiumot (helló, röfik, úgy vannak a számok), másrészt ezután majd kaphatnak fizetést és nyugdíjat is. Mert ő egy jó ember és micsoda igazságtalan dolog az, hogy elvették a nyugdíjat, ha valaki dolgozott? Na de most, hála a puritánságáról, igazmondásáról, becsületességéről híres felcsútinak más világ köszönt a nyugdíjasokra.
A pofám szakad le és ez most nem is költői túlzás. Az a figura mondja ezt, aki egyszemélyben felelős azért, mert a nyugdíjasoknak választani kell a nyugdíj és a fizetés között. Kivéve Harrach Péternek, mert ő szemrebbenés nélkül felvette a fizetést is, a nyugdíjat is és még bele is röhögött a pedagógusok, orvosok, bírók arcába, akiktől ezt megtagadták. Az az ember beszél úgy, mintha valaki – gyurcsánybajnailiberálisok – elvette volna a nyugdíjasoktól a nyugdíjat és ő, mint a nagylelkű várúr most visszaadja, aki saját maga vette el. Senki más, az Orbán-kormány vezette be azt a szemétséget, hogy közalkalmazottként vagy nyugdíjat kap az ember, vagy fizetést, egyszerre a kettőt nem. Mert el kellett üldözni a bírókat, a pedagógusokat, az egyetemi oktatókat, az orvosokat. Mindenkit, akinek elég tapasztalata és elég esze van hozzá, hogy átlássa ennek a bűnbandának a kártékony működését. Járulékos haszonként így lehetett papíron csökkenteni a munkanélküliséget.
Most pedig munkaerőhiány van, jól jönnének az idősek. Úgyhogy van pofája a kivénhedt focistának azt mondani, más élet jön most a nyugdíjasokra, akik joggal várják el, hogy ha nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntesse, hanem támogassa őket ebben az állam. Eszem faszom megáll! Aki ezt a geci szabályt kitalálta és bevezette, most úgy tesz, mint aki nagy jót cselekszik, amikor eltörli ezt a mocskos, az első pillanattól kezdve szemét szabályt. És elégedetten röfög, hogy micsoda jó ember ő. És az egész bagázsban ott körülötte egyetlen ember nincs, aki ki merné nyitni a száját és megkérdezné a hazugot, hogy miért néz hülyének mindenkit? Milyen alapon, milyen jogon? Ki a fészkes fene ő és miért gondolja, hogy az idők végezetéig meg tudja úszni a hazugságokat, az aljasságokat?
Eleve, milyen vastag bőr kell ahhoz, hogy az, aki egy ilyen szemét szabályt bevezet és ugyanő később eltörli, akkor jótevőként ünnepeltesse magát? A nyugdíjprémium szintén nem a kormány, pláne nem Orbán Viktor jótette. Azt a Bajnai-kormány vezette be – egyébiránt a 13. havi nyugdíj kivezetésének kompenzálására, de ebből Orbánék annyit böfögnek bele a társadalom fülébe, hogy a rohadékbalosok elvették a szegénymagyarkisnyugdíjastól a 13. havi nyugdíjat, bezzegafidesz nyugdíjprémiumot fizet – törvény kötelezi rá a Fidesz-kormányt is. Szó sincs arról, hogy a focimeccsről focimeccsre röpködő hazudós kisember mérhetetlen szociális érzékenysége, embersége, bármi pozitív tulajdonsága csúcsosodna most ki. Mégsem jut eszébe senkinek, hogy szembesítse a tényekkel.
Én azt is megkérdezném tőle – ha már ott vigyorognék dísznyuggerként – hogy miből fizeti a nyugdíjprémiumot? Az ellopott magánnyugdíjakból, vagy azt már elköltötték (jó, ellopták) és hitelből inkább?
Ideje lenne már befejezni az indokolatlan udvariaskodást. Rohadtul nem szolgált rá Orbán. Bátran nevezzük annak, ami. Hazug, tolvaj gecinek. Az ilyet nem áhítattal kell hallgatni, hanem a képébe tolni az igazságot és kiröhögni. Erre szolgált rá, ezt érdemli. Semmi mást.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. október 03. szerda, 08:58
-
Találatok: 1436
Nem a restség az oka, hogy szűkösen bánok máma a szavakkal, hanem a heuréka-élmény kegyes pillanata, és a ráismerés arra, ez önmagában megáll, sőt, csak úgy áll meg. (Vagy nevezhetném fennhéjazón a Hemingway-féle regényelméletnek, amelyben azt vallja a nagy vadász az úgynevezett jéghegy-elvben, hogy az elmondandónak elég tíz százalékát megmutatni, a többi fölfejlik magától.)
Szóval, tessenek figyuzni ezekre itt alant:
“…A Te vezetésed érdeme drága Rákosi elvtárs, hogy hét éves szakadatlan harcban sikerült legyőzni és szétzúzni azokat a reakciós erőket, amelyek népünk felemelkedésének útjában állottak, amelyek a régi, népellenes rendszer visszaállítására az imperialista háborús uszítók sötét hatalmaival esküdtek össze. A Te forradalmi éberségednek köszönhetjük elsősorban, hogy rendre-sorra sikerült lelepleznünk és megsemmisítenünk a külső és belső reakció ügynökeit, népünk gaz ellenségeit. De Te neveled pártunkat és népünket arra is, hogy ne nyugodjék meg babérain, legyen továbbra is éber az ellenség aknamunkájával szemben, tárja fel és küzdje le bátran a hibákat és hiányosságokat, a fegyelmezetlenséget és elbizakodottságot. Szeretett Rákosi elvtársunk! A Te vezetéseddel harcoltunk eddig és fogunk harcolni továbbra is az imperialisták beavatkozási kísérleteivel belső ügyeinkbe, védtük és fogjuk védeni ezután is nemzeti függetlenségünket, szocializmust építő népi demokráciánk nagy vívmányait. Te vagy békénk első harcosa, akinek szava: “Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján” egész népünk szent fogadalma. A Te vezetéseddel teremtettük meg Néphadseregünket, amelyet éppúgy a Te szellemed hat át és tesz erőssé, mint egész dolgozó népünket…”
(Szabad Nép, 1952. március 9.)
Illetve és pláne, valamint sőt:
“…Bodoky Tamás, a Soros-pénzből finanszírozott, de magát folyton függetlennek hazudó Átlátszó.hu főszerkesztője a napokban elszaladt Brüsszelbe, hogy hálálkodjon kicsit Judith Sargentininek a Magyarországról készült hazug Soros-Sargentini jelentés megalkotása miatt, erről képet is töltött fel a Facebook-oldalára. Így ha bárkiben kétség merült volna fel, hogy Sargentini a hazai Soros-fiókák érdekében, a Soros-birodalom szerves részeként járt el, vagy hogy az Átlátszó Soros utasítására figyeli meg drónokkal az ellenségnek tartott magyarokat, ez a kép minden kétséget eloszlat. De vajon miről egyeztettek? A Soros pénzből fizetett főszerkesztő tehát már nem is próbálja meg tagadni, hogy „egy családba” tartoznak Sargentinivel, elégedetten mosolyognak, hiszen elvégezték a rájuk bízott „közös munkát” és – legalábbis szerintük – meggyalázták végre Magyarországot. Mint ahogy azt korábban megírtuk, Sargentini a Soros-hálózat megbízható tagjaként járt el hazug jelentésének elkészítése során, és a hazai Soros-katonákkal erős szövetségben, az ő tollbamondásuk alapján fogalmazta meg a vádpontjait Magyarországgal szemben. Nem csoda, hogy a közös nagy „sikerre” egyszerre tört ki örömujjongásban a teljes hazai Soros-birodalom. A hála persze Sargentinit illeti meg, aki elvégezte a gazda által rábízott feladatot, és formába öntötte a Soros-Sargentini jelentést…”
(Origo, 2018. szeptember 28.
)
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. október 01. hétfő, 23:51
-
Találatok: 1334
Nem úgy él, ahogy a családlátogatós, disznóvágós, országjárós videók sugallják. - Szívem legmélyéig megrázott Orbán Viktornak a pénteki, a Kossuth Rádióban elhangzott interjúja, melyből kiderült: megint támadják a magyart. Már ha szeretett vezetőnket és barátait egy az egyben azonosítjuk a magyarokkal.
Hogy így tegyünk, arra már rég megkaptuk a direkt és indirekt ukázokat. A kormányzati kommunikációs modell szerint életbevágó ezt sulykolni, hiszen a hatalmas fenyegetettség valóban csoportaktivizáló erejű: hogy a magyar megőrizze a magyarságát, össze kell zárni és fel kell zárkózni a nagy vezér mögé, csak így van mód arra, hogy legyőzzük a „másikat”, például az EU-t, Sargentini-t, Sorost, és így tovább.
Egységben az erő, a józanész ellenében is.
Védekezni, küzdeni, harcolni kell, mert veszélyben a haza.
Most a szokásosnál is nagyobb a baj, személyében támadták, immár sokadszor a hőst, ráadásul, jaj, bizonyítékok is vannak arra, hogy bizony a miniszterelnök úr nem úgy él, ahogy mi, egyszerű halandók. Annak ellenére, hogy ezt szereti sugallni a sok családlátogatós, disznóvágós, országjárós, mátyáskirályos videó.
A minapi mondanivalóját szokás szerint teletűzdelte emberi elemekkel, melyeket mindenki ért, a suhintás, az adjonisten bizony ugyanazt jelenti a csehóban, mint a közszolgálatin:
"Tehát világossá kell tenni, hogy ha valaki idesuhint, akkor arra számíthat, hogy olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten. Mi nem támadunk meg senkit, mi nem akarunk rákényszeríteni senkire semmit, mi nem mondunk senkiről rosszat, mi nem szapulunk, mi fölöslegesen nem kritizálunk senkit, nem akarjuk megmondani, hogy mit csináljanak, hogy éljenek, hogy döntsenek, de amikor ezt akarják velünk szemben megtenni, akkor mi a függetlenségünket, a magyar emberek felfogását mindig meg fogjuk védeni."
Megható. Mutatja azok világlátását, akiket ez a beszédmód megcéloz. „Mi is emberből vagyunk” – hangzik még el, és meg kell kapaszkodjak, hová lehet még lemenni. De, ah, igen, ebben is ott van, hogy az ember gyarló, szereti a szépet és a jót, ugye. És mi lenne szebb és jobb, teszem azt, egy Gucci táskánál vagy egy luxusjachtnál? Vagy annál, amikor az ember felszáll egy (magán)repülőre, és amerre ő és barátai járnak, bámul a világ.
24.hu
Garancsi repteti Orbánt a luxusgépen / 2018.09.24.
Miután az Átlátszó megírta, hogy a kormányfő egy magángépből szállt ki a ferihegyi repülőtéren július 25-én, a MOL-Vidi FC bolgár bajnok elleni BL-meccse után, most kiderült, hogy Garancsi István utaztatja a kormányfőt. A Népszavának Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt mondta, Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden meccsére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége …
Sajnos a bámulásnál (és dokumentálásnál és közzétételnél) többet nem tehet a világ, mert hiába minden disznóság, következmény nincs.
A kormánysajtóban elkenik az ügyet, hivatalos sajtótájékoztatón
megy a mosdatás, és mint hallottuk, a legfelsőbb szintről hangozhat el (nem először) nyílt fenyegetés.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. szeptember 30. vasárnap, 23:19
-
Találatok: 1419
A hétvégeken mindig Rétvári Bence szokott szórakoztatni minket különféle jó hírekkel. Ilyenkor, a vasárnapi mise környékére időzíti általában az olyan kijelentéseket, hogy kinek miért nagyon jó éppen, s kinek lesz majd, mely társadalmi rétegek részesülnek a NER jótéteményeiből, ők pedig hogyan fáradoznak szakadatlan a boldogulásunkon, ilyenek.
Ezen a héten másfajta örömöket kínált. Nem arról mesélt, hogy mért mosolyog az egész ország szünetmentesen a rohadt fogával, mert kapott egy zsák krumplit, hanem utat mutatott mintegy, kijelölte az ösvényt, amelyen haladni szükséges az elhülyüléshez, hogy úgy általában akadályok nélkül fogadhassa be az egész lakosság, komplexen és kollektíven a szent lelket, és az Isten csavaros farkát.
Az államtitkár rámutatott – szólnak a híradások -, szóval rámutatott, s magunk látjuk is, midőn acélos tekintettel, a jövőbe vetett hittel lengeti a mutatóujját, szóval, még egyszer: rámutatott, hogy “az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független”. Ezt egyszerűbben úgy mondják, folyik a rekatolizácó, és alattvalókat tenyésztünk.
Én ilyesmin élcelődni már nem bírok, így momentán Rétvári államtitkárról szóló gondolkodásomat be is fejezem azzal a toldással, hogy ördögi körbe kerültünk mi ketten – államtitkár úr meg én, de az egész NER is -, mert a permanens hülyeségekre hasonképp szünet nélkül kell reflektálnia az embernek, mert a végén még azt hiszik, hogy nekik van igazuk.
Rétvári államtitkár viszont nem azért menekül meg, mert olyan jámbor a szívem, hanem, mert kihívója akadt az eseményekben, de még milyen. Orbán Viktor emlékérmet kapott ugyanis, mégpedig az 1956-os mártírról, Szobonya Zoltánról elnevezettet, és ez az esemény mutatja nekünk, Rétvári államtitkár ábrándozása a kívánatos oktatásról – amely nem független – milyen eredményekhez vezethet. – Ilyenekhez.
Olvasva ugyanis, hogy “a díjat azok vehetik át, vagy kaphatják posztumusz, akik életüket áldozták a forradalomban való részvételért, példát mutattak a harcok alatt, vagy példát adnak a magyarság felvállalásáról”, és végig gondolva, hogy Orbán Viktor Mihály milyen fajsúlyos szerepet játszott ’56-ban, előttünk áll az odaítélés aktusában megtestesülő kiforrott szervilizmus, amely már az idiótaságba hajlik, így tökéletesen NER kompatibilis.
A díjat ugyanis a Szobonya család legidősebb tagja ítéli oda, mint a kuratórium elnöke. Ebben a gesztusban tehát mást nem láthatunk, mint a vallásos imádat és rajongás megtestesülését, lévén, Orbán Viktor Mihály egyetlen kritériumnak sem felel meg, ami miatt a díj elnyerhető. Életét nem áldozta a harcokban, példát sem mutatott a küzdelmek során, ugye.
Magunk közt szólván ’56-hoz annyi köze volt a most ennek okán kitüntetettnek, hogy még szakállasan Nagy Imre szimbólumával kurválkodott, és zavarta ki a már úgyis poroszkáló oroszokat. Létezése tehát már akkor hazugságban fogant, hiszen láthatjuk, hogy akinek a szimbolikus koporsójánál akkor verte a nyálát, annak a szobrát most készül eltávolítani, hogy újraírja a történelmet.
Már évek óta annyira tarja csak ’56 hőseit, hogy a Forradalom lángja nevet viselő alkotást is egy kutyafuttató mellé költöztette. Ott tartunk, hogy Dózsa László a legnagyobb király, és Wittner Mária az egyetlen hős, mert ők egyelőre még ugyanúgy kéznél vannak, mint a Szobonya család legidősebb tagja, akinek senki nem mondta meg, hogy tévedni tetszik, sőt, ez így valahogyan olyan perverz gesztus.
Nem tudom, hogyan illik viselkedni ilyen kitüntetésekkel, de, ha a Kossuth-díjat vissza lehet utasítani, hogy komcsiktól nem veszem át, ilyen Szobonya emlékéremre is lehetne annyit mondani, hogy nem vagyok méltó rá. Ilyenről azonban ne is álmodjunk, mert ahogyan az odaítélés gesztusát belengi a mindennapos agyvérszegénység, a jutalmazottat pedig hasonképp üli meg a romlott gonoszság.
S ez, hogy szimbiózisba került az elvakult szervilis imádat, s kitenyésztődött az, aki élvezi, sőt, hovatovább elvárja a személyi kultusz játékos formálódását, több más mellett mutatja, hogy abba a történelmi korba jutottunk vissza, ami ellen azok harcoltak, akiket most nem tüntettek ki, hanem helyettük az érdemtelen és nevetséges Orbánt. Szintet léptünk megint.
Bővebben ...
Érdemi hasznot nem hozott a letelepedési kötvény az országnak, sőt, 30 milliárd forintot buktak az adófizetők, miközben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak be az országba komoly ellenőrzés nélkül - állapította meg a Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest.
Most mit mondjak? Tudnék csúnyát, de visszafogom magam. Azt mondom, jóban kell lenni az Orbán lánnyal, Ráhellel, aki a divat szakma lábára is ráállt. Ő ehhez is ért, olyan nagyon, hogy sutyiban a hozzá kötődő Magyar Divat- és Designipari Ügynökség képviselte Magyarországot a londoni biennálén a Kiss in Budapest nevű installációval – írja a HVG. Semmi pályázat, az állami Magyar Turisztikai Ügynökség úgy döntött, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy reprezentálják az országot, a szakmát.
Van, akinek a divat mondja meg, hogy ki is ő, a divatnak meg Orbán Ráhel
Amikor Orbán Viktor Mihály csütörtökön este ült a Stamford Bridge lelátóján, és nézte a meccset, az volt az a pillanat, amikor szembefordult a saját pártjával, a politikai ellenfeleivel, a választóival, és pofán köpte őket, miközben elhelyezte magát képzeletben az Olimposzon. Ám, hogy milyen taknyosan mókás ez a rongyos élet, épp Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Róla újságíró iskola kapta a nevét, ma pedig Habony lapjához úgy keresnek tollforgató embereket, hogy a szükséges készségek közt az írásé nem szerepel. A dolgok így felelnek meg egymásnak a NER-ben.