Hírek

Tizenkét tanár és öt orvos

svejkmanholeNagy idők nagy embereket kívánnak. Ezekkel az intő szavakkal küldi mindenféle kalandok felé Hasek Svejket, hogy bemutassa aztán a világ ostobaságát. Máma nincsenek nagy idők, mocskosak vannak csupán Menyhárt Jenő óta kitartóan, sőt, aljasak is, éspedig nagyon. Hősök sincsenek, csupán megalázott és megszomorított emberek vannak, akiken másképp tapad a haj, a fülük olykor lekonyul és lukas a zoknijuk.

 
Ezek közülünk való alakok, akik lehetnénk akár mi is, és olykor valami ismeretlen okból föllázadnak, amely jelenséget Camus rögzített nekünk örök időkre: „…Néha leomlanak a díszletek. Ébresztő, villamos, négy óra hivatal vagy gyár, ebéd, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás és hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat – általában könnyedén végigcsinálja az ember. Ám egyszer csak felmerül a miért, s ezzel a csüggedt rácsodálkozással kezdődik minden…”
 
Ilyen váratlanságokkal nem számol a rezsim, hogy a robotok egyszer öntudatra ébrednek, és ezek ellen tehetetlen igazán. Az elmúlt pár órában fölmondott tizenkét tanár egy gimnáziumban, a tanári kar negyede, egy kórházban pedig öt orvos, az intenzív osztály minden orvosa, miután az összes ápoló is lelépett. Egyre gyakoribbak az ilyen jelenségek kies országunkban, ami azt mutatja, miközben szállnak a légben a győzelmi jelentések, valami elemi indulat fortyog a mélyben, amely így kezdett el pöfögni.
 
Ezek repedések a NER monolit falán. Az ilyen számok mögött, hogy tizenkét tanár meg öt orvos, ha tragédiák nem is, drámák bőven megbújnak. Az istenkáromló szenvedések odébb vannak ugyan, a kilakoltatottaknál, a lakásukban csendben megfagyóknál, viszont a NER és benne Magyarország, illetve ami maradt belőle, amint kitetszik, ott billeg Shakespeare és Ibsen tolla között, és mindkettő iszonyú a maga módján.
 
Ezek az orvosok és ezek a tanárok hosszas vívódás után mondták azt, hogy elég. Bizonyára mérlegelték a rájuk váró megpróbáltatásokat, lehet, hogy volt hová tovább lépniük, de az is előfordulhat, olyan is akad – és nem feltétlenül e tizenkettő, hanem a címlapokra nem kerülők között -, aki a semmibe lépett bele, amikor fölállt. Ha ez a tendencia folytatódik, ha egyre többen teszik fel a Camus-i miértet, akkor harangoznak a NER-nek.
 
Lehet, hogy hamar bekövetkezik ez, lehet, soha, és a rendszer csendben rohad el. Ha viszont összeroskad, akkor csak és kizárólag a tizenkét tanárok, öt orvosok, hat traktoristák és nyolc informatikusok miatt, és a kávét főző nyolc Jolánt se feledjük. Mindenki keresi-kutatja a NER lebontásának módját, amit csak így lehet. Nem Orbán ábrázatját püfölve egy kivénhedt hordón, és nem úgy, hogy gyere ki a térre, ott mondok okost a mikrofonba, aztán nézzük egymás fátyolos és jámbor szemeit.
 
Ez így nem megy, és talán meg is adtam a választ az évek óta indázó kérdésre, hogy akkor viszont hogyan. Ha az emberben megbújna a forradalmár, akkor országos sztrájkról ábrándozna, viszont nincsen neki Aurórája, esetleg egy csöpp aurája, és nem rendelkezik országos hálózattal sem, hogy noszogassa a népeket, a pártok viszont – és az ellenzékiek még egyelőre – igen. Meggondolhatnák, mit kezdenek vele.
 
Azt a három milliót, aki most Orbán seggébe beleájulva bír csak létezni, a királyi ánuszból úgy lehetne előcsalogatni, ha szétrobbanna a feje a fogfájástól, és nem találna orvost, aki segítsen. Ha nem tanítaná senki a kölkét, és nem tudna metróra szállni, ilyenek. Ekkor rájönne, hogy ez nem a lehető világok legjobbika, és nem a Soros lebegne a fejében, hanem a vezér kurvaannya esetleg, de még ez sem biztos egészen.
 
Diktatúrát egyedül nem lehet működtetni, alázatos és kiszolgáló tömegek kellenek hozzá. Ha ezt kivesszük alóla, összeroskad, minden más ellen ott vannak a tankok meg a TEK. Én hülye vagyok és tehetetlen, és csupán krónikás. Hogy a bamba hangyákat milyen babramunkával lehet öntudatra ébreszteni, az nem az én dolgom. Arra ott vannak a pártok, és bármilyen röhejes, erre kapják a milliókat, és épp Orbántól.
 
Viszont nem erre költik, ez is hozzá tartozik a képhez, és itt értünk tehetetlenül körbe. Éljenek és virágozzanak tehát a civilek: a tanárok, orvosok, traktoristák és Jolánok. Ez van, ezt kell szeretni, és nem utolsó sorban kezdeni valamit velük.

Bővebben ...

Egyre nehezebb

mindenkit utalunk nuszbaum tiborEgyre nehezebb azonosulni a mieinkkel, azt hiszem, hogy valóban másoknak kellene jönniük, pedig ezt idáig marhaságnak tartottam, de azokkal menni tovább, akik semmiből sem tanulnak, legfeljebb a lemmingek számára lehet vonzó. itt volt ez a remek lehetőség - Európa véleményt mondott Magyarországról, és most ne kínlódjunk azon, hogy nem is Magyarországról, hanem a magyar kormányról, ez evidens.

Mégis, a vélemény mindahányunkat minősít, a hatalom seggnyalóit és a bárgyú ellenzéket is, mert ezt a helyzetet nem lehetett volna előállítani nélkülünk.
A magyar baloldal nem áldozat, hanem idióta, és ez nem csak az MSZP-re, de a DK-ra is igaz, jóllehet, még az is kérdéses, hogy ez a két párt egyáltalán baloldali párt-e?
Sajnálatos módon ezt a kérdést joggal lehet feltenni a szocialistákkal kapcsolatban is, akik hiába keresik magukat, soha nem találják, de lassan lehet, hogy ez egy szerencsés helyzetnek minősíthető.
Itt volt a lehetőség, hogy megerősítsük pozíciónkat, erre elindul a megszokott műsor: mindenki mindenki ellen, mindenki Gyurcsány ellen, Gyurcsány a józan ész ellen - ez az egész katyvasz elképesztő.
 
Hogy miből vonta le Gyurcsány azt a következtetést, hogy itt ma forradalmi helyzet van, azt nem lehet tudni, de azt igen, hogy a vágyvezérelt ötletek ritkán sikeresek.
Hogy a szocialisták vezetői miért nem képesek túllépni Gyurcsány semmi hasznot nem hozó gyűlöletén, az sem igen érthető, hiszen arra már régen rá kellett volna jönniük, hogy saját készletből egyetlen valamirevaló kommunikátort sem tudnak kiállítani.
A szoci Demosthenesek ott tartanak, hogy kaviccsal a szájukban szónokolnak - még senki nem mesélte el nekik, hogy tanulmányai végén a neves szónok azért kiköpte a kavicsot - nemmellesleg tudta, miről akar beszélni.
Gyurcsány nehéz helyzetben van, mert rengeteg hibát vétett, szerintem ő tudja legjobban, de ezek között egy sincs, amivel a Fidesz mamelukjai vádolják, viszont sikerült őt teljesen leamortizálni
A nép csak legyint a neve hallatán.
 
A liberálisok eltűntek, mint szürke szamár a ködben, visszahúzódtak megszokott csigaházaikba, ahol egymást szórakoztatják végtelen bölcsességük szilánkjaival, és vörösre tapsolják a tenyerüket, mikor valamelyik fideszes zombi belerúg egyet Gyurcsányba.
A fiatal versenyzők közül a Momentum zavaros elvei mellé még felettébb ellenszenves is - beképzelt kis pöcsök gyülekezete, rosszabbul néznek ki, mint a Fidesz az elején, ez pedig nem sok jóval kecsegtet.
És még mindig színen van az LMP, nem is tudom, hogy még hány árulást kell elkövetniük az ország népe ellen, hogy végre megértse a nép: ezek Orbán ügynökei.
Nem, nem a talpasaik, hanem a vezetőik.
A kiürült baloldali politikai teret pedig valaki be fogja tölteni, hiszen ilyen a politika természete.
 
Az egész baloldali politizálás arról szól, hogy Orbán szemétségeit mantrázza az aktuális szónok, akit hajlandó meghallgatni háromszáz/háromezer ember, akik meg hallgatják őket, azért vannak ott, mert tudják, itt Orbánt fogják szidni, és ez kellemes érzéseket kelt bennük, melyeket persze egy tábla csoki is kiválthatna, de a pofázás ingyen van.
A DK legnagyobb baja az, ami az erőssége is egyben: Gyurcsány pártja.
Namármost vannak emberek, akik nem szeretnek senkinek a pártjában lenni, akik egy párttól nem gurut, hanem olyan társadalmi modellt várnak, melyért érdemes dolgozni, melyet érdemes lenne megvalósítani.
Melyik párt ad erre ma lehetőséget?
Egyik sem, mert ha van is valami víziójuk a jövő társadalmáról, azt olyan szerencsétlenül képesek tolmácsolni, amit Józsi meg sem ért, de azt bezzeg igen, hogy báncsák a magyart!
Gyurcsány roppant tehetséges ember, okos is, remek könyveket tudna írni a XXI. század szociáldemokráciájáról, lát is a pályán, alkalmas is lenne arra, hogy vezesse a népet a szebb jövőbe vezető úton, az csak a baj, hogy ritkán néz hátra, hogy követik-e még.
Persze követik, ugyanaz a háromezer ember, de ezzel sokra nem megy, neki hatmilliót kellene meggyőznie, ez viszont láthatólag nem megy.
 
Ilyen esetben vagy a programnak kell mennie, vagy a vezetőnek, már ha valaki változást akar elérni.
Csak hát Gyurcsány küldetéstudatos, és egyszerűen nem képes elképzelni, hogy neki le kell szednie pártjáról a saját cégérét és tehetséges embereket kell keresnie, ezeknek kell körülvenni az új vezetőt, neki meg hátrébb kellene lépnie - akár a felesége javára, már az is sokat segítene...

Bővebben ...

Orbánnak valóban minden oka megvan a rettegésre az Európai Ügyészségtől

ovi_rabloA részrehajló, főleg az éppen aktuális elit hatalmát bebiztosítani hivatott állami intézmények nem üldözik, hanem eltűrik, néha egyenesen ösztönzik a korrupciót, ami által az uralkodó hatalmi kör tagjainak még nagyobb hatalma lesz, a társadalom viszont szegényebbé válik. Ezért lenne szükség az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra, amiért Hadházy Ákos már függetlenként indít egymilliós aláírásgyűjtést.

Csütörtökön délután kettőkor, a budapesti Blaha Lujza téren indult Hadházy Ákos független parlamenti képviselő országos akciója, melynek célja egymillió aláírás összegyűjtése annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
 
Hadházy szerint az uniós ellenőrzés képes lenne megakadályozni, hogy a Fidesz ellopja a Brüsszelből érkező pénzeket, Polt Péter legfőbb ügyész ugyanis rendre blokkolja a hatalmi szférát érintő bűncselekmények felderítését. A volt LMP-társelnök figyelemfehívásában arról ír:
 
„Magyarország nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez, mert Orbán Viktor fél, sőt, retteg a felelősségre vonástól. Orbán rendszerét az EU-s pénzek tartják fennt, ebből a pénzből fizeti ki saját embereit és némíttatja el ellenfeleit.”
 
Hadházy szerint Orbán Viktor miniszterelnök félelemből nem mer csatlakozni az Európai Ügyészséghez, erre pedig minden oka meg is van. Csak a miniszterelnök veje, azaz Tiborcz István ügyeit, vagy éppen Mészáros Lőrinc mesés gazdagodását elnézve, a képviselő úgy látja: Orbánnak személyesen is minden oka megvan a felelősségre vonástól való félelemre.
 
Hadházy szerint ha az EU-s pénzek leállnak – „márpedig ha nem mutatjuk meg, hogy nem lophatja el a Fidesz kontroll nélkül, akkor leállnak” –, akkor előbb jön el és súlyosabb lesz a Matolcsy György és Orbán Viktor által emlegetett válság, mint más országokban. „De többről van szó, mint az EU-s pénzekről, az uniós tagságunk is veszélybe kerülhet. Ha a miniszterelnök nem kaphatja meg a kontrollálatlanul ellopható EU-s pénzeket, onnantól Orbánnak nem lesz érdeke bennmaradni és kivezethet minket az Európai Unióból, hogy ne kelljen szembesülnie tettei következményeivel” – érvelt Hadházy.
 

De miről is van szó valójában?

A nemzeti költségvetések Európa-szerte évente legalább 50 milliárd eurós bevételtől esnek el a határokon átnyúló csalások miatt. Ezért a Bizottság 2013-ban – Viviane Reding, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős korábbi biztos vezetésével – javaslatot tett az Európai Ügyészség létrehozására.
 
2017 júniusában 20 tagállam ennek megvalósítása mellett döntött.
 
Az Európai Ügyészség (EPPO) az Európai Unió független szervezete, amit a Lisszaboni szerződésben foglalt megerősített együttműködés elve alapján hoztak létre az Európai Unió tagállamainak vezetői, azaz az Európai Tanács. Székhelye az Európai Bírósághoz és az Európai Számvevőszékhez hasonlóan Luxemburgban van.
 
Feladata az EU-költségvetéssel szemben elkövetett csalásokkal és más, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel, úgy mint az EU pénzügyi alapjait érintő 10 ezer eurót meghaladó csalások, vagy a határokon átnyúló áfa-csalások kapcsolatos nyomozás és vádemelés. Az Európai Ügyészség létrejöttét megelőzően ilyen bűncselekményekkel kapcsolatban csak a nemzeti ügyészségek nyomozhattak, kizárólag saját országukban. A európai bűnüldöző szervezetek, az Európai Csalás Elleni Hivatal, az Eurojust és az Europol sem végezhetnek nyomozati munkát.
 
A szervezet decentralizáltan működik minden egyes tagállamban. A luxemburgi központi irodában az európai főügyész és 20 európai ügyész irányítja a technikai és nyomozó állomány munkáját. Az EPPO kezdeményezheti a gyanúsítottak letartóztatását, de ezt egyeztetnie kell a nemzeti hatóságokkal.
 
Magyarán az Európai Ügyészség eljárása egyáltalán nem fenyegeti a nemzet szuverenitást, ugyanakkor a politikai befolyástól mentes eljárásokat segíti. 168ora_logo

Bővebben ...

Soros György te vagy

george-sorosOrbán Viktor Mihályt megint bántották, és persze jogtalanul, ami miatt ő vigasztalásért Moszkváig szaladt, vagy csak a jutalom kockacukrát vette át farokcsóválva, tök mindegy. Viszont, ha nincs idehaza, megáll az élet, még a kormány sem tudja, mit csináljon. Ott van ez a Sargentini-ügy, nézegetik a papírfecnit, mi legyen, mígnem a Kocsis Máté-Gulyás Gergely duó együttes erővel siet a sok miniszter segítségére, hogy a megbomlott rend helyreálljon.

Határozati javaslatot készített ez a kettő, amit majd nagy tusakodás után el is fogad a T. Ház minden bizonnyal. Ebben a javaslatban az országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, ilyenek. Hogy mért kell ez a színjáték, azt én nem tudom, illetve dehogynem, ez az MSZMP-s idők zsigeri maradéka. Lehet játszani ilyet is, ha még szánalmasabbnak akarnak tűnni, de az van, hogy még ezt sem érzik. Ez is mindegy azonban.
 
Az viszont nem, hogy fölkiáltott a frakció, vagy a kormány, vagy együtt az egész csürhe, hogy szüret, megyünk lopni, ahogyan azt Dopeman is megénekelte egy fülbemászó slágerben, mint emlékezhetünk. Ez az örök fideszi reflex, hogy guvad a szemük és visznek mindent, amit csak látnak, mindhalálig. Most épp hatmilliárdnak fog lába kélni, ennyiből lesz kampány, klafa, kék plakátok, tévés, netes, újságos hirdetések lepik el az országot szügyig, hogy ki sem fog látszani belőle még a felcsúti templom tornya sem.
 
És bármilyen iszonyú is, most már ez is mindegy. Viszont csak egészen addig, míg végig nem gondoljuk, hogy ez a kampány – meg az összes eddigi és ezután következő – kinek szól és mért szól, hogy mit mond nekünk a kormány, ha fölbukik a habból. Soros György most már, hogy mitikus gonosszá nőtte ki magát, nem egy személy, nem egy nyugdíjas bácsi, bár vele jelenítik meg az ördögöt, hanem az univerzum egésze.
 
Soros György minden, ami Orbán Viktor Mihályon és az ő érdekkörén kívül áll. Soros és sorosista az Európai Uniótól lefelé haladva a más pártokon és civileken keresztül az összes ember a ma született bárányig bezárólag, aki nem a Fidesz szavazója és Orbán Viktor Mihály gyönyörűségét valamint mindenhatóságát hirdető organizmus. Alsó hangon hétmillió ember ebben az országban. A Fidesz az új iszlám, Orbán az új Mohamed, és folyik a dzsihád a hitetlenek ellen, amelynek az összefoglaló neve: Soros.
 
És ha te, jámbor olvasó, abba a dicséretes bűnbe estél, hogy nem vagy ezek szavazója, nem vagy ezek rajongója és ütemes tapsoló, Soros vagy te is, és pláne hazaáruló. Mert a paranoid diktatúrák törzsfejlődésének azon szakaszába érkeztünk el kies hazánkban, amelyben a monolit hatalom körein kívül eső, sőt, már a más véleményen lévő is ellenség, azaz Soros. Őt és őket a delírium jelen fázisában szóval, később tettel is üldözik, mert ilyen a fasizmus evolúciója.
 
Lehetne itt szépítgetni, egyrészt-másrétozni, ahogyan töketlen elemzők és még töketlenebb ellenzékinek hazudott pártok teszik, miközben darálják le őket, de azok az idők már elmúltak végleg. Vagy-vagy: így tehető fel ma már a kérdés. Beállsz a sorba, megdöglesz vagy menekülsz. Más választás nincsen. Egyszer majd, nagyon sokára a karma igazságot tesz, és végül a Soros fog nevetni a plakátok ellenére, mert, mint tudjuk, a Soros az nem a Gyuri, hanem maga a józanság.
 
Másrészt, az ember már akkor is röhögött, amikor a plakátokon azt olvashatta, ne hagyjuk, hogy Soros György nevessen a végén. Csapkodta a térdét féktelen jókedvében, mert vele volt a kierkegaardi nevetés:
„…Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot. Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint…”

Bővebben ...

TGM: Európa-komplexus

hatarMindenki tudja, hogy a Sargentini-jelentés alapján az Európai Parlament többsége – mindenekelőtt a jogállamiság hiányai miatt – elítélte a magyar kormány, a magyar állam politikáját. A nagy hatalmú magyarországi kormánypárt talán kieshet a konzervatív európai pártszövetségből. Kevesebben vették észre, bár legalább ennyire fontos, hogy az ENSZ is elmarasztalta a magyar állam joggyakorlatát és alkotmányos teljesítményét.

A strasbourg-i szavazás végkimenetele átmenetileg megerősítheti a hivatalban lévő magyar kormányt, mert sokan nemzeti szégyennek érzik a magyar állam elmarasztalását, ráadásul a magyarországi ellenzéki pártok – amint megszokhattuk – megint idétlenül viselkednek, ami ezt az érzést és a belőle fakadó haragot csak fokozza.
 
A lényeg az, hogy az Európai Parlament (és az ENSZ!) a magyar állam által is hivatalosan elismert kritériumok szerint elmarasztalta Orbán Viktor jobboldali (sok tekintetben szélsőjobboldali) kormányát, megállapította, hogy a mai magyar állam nem tekinthető alkotmányos-szabadelvű jogállamnak.
 

Ez – akármilyen mércével mérünk – hatalmas morális vereség.

De az autoritárius, etnicista politika nagyon népszerű az egész világon, bár nem jár együtt mindenhol a hatalomnak az államtól a hatalmat gyakorlók informális körébe való átzsilipelésével, a formális állam leépülésével és az informális, ún. mély állam hatalomátvételével, a nemzeti vagyon hajmeresztően nagy részének az államvezető vazallusai és tágabb családja birtokába utalásával, mint – sajnos – Magyarországon.
 
Orbán Viktor miniszterelnök Kirgiziában világossá tette (nem először), hogy a magyar nemzet szellemi otthonát nem Európában véli föllelhetni. A magyarországi lakosság véleménye ambivalens: erős a Nyugat-ellenesség és erős dr. Orbán úr kormánypártjának tekintélye, de paradox módon az Európai Unió is népszerű, legalábbis mostanáig népszerű volt.
 
Mindez azonban csak a fölszín.
 
A mélységet idézettel fogom megvilágítani, amely az Orbán-rezsim egyik legfontosabb ideológiai és kulturális exponensétől, a magyarországi jobboldal legbefolyásosabb publicistájától származik. Írásának alkalma a Serena Williams amerikai hivatásos teniszjátékosról megjelent durva gúnyrajz, amelyről a nagyhírű Bayer Zsolt így beszél:
„…karikatúra, amely igen találóan és tényszerűen kibaszott hisztis picsának ábrázolja a mérkőzésen kibaszott hisztis picsaként viselkedő teniszezőt. Igen ám, de a mai világban ez nem megy, ha kibaszott hisztis picsaként ábrázolsz egy kibaszott hisztis picsát, akkor mindjárt kiderül, hogy szexista vagy meg rasszista vagy. Ez persze már a nevezetes mérkőzésen szóba került, amikor Serena Williams leszexistázta és rasszistázta a bírót, aki merészelte figyelmeztetni, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy kibaszott hisztis picsa. Sőt, le is tolvajozta és megfenyegette a bírót. Abban a biztos tudatban, hogy ő ezt megteheti, azon egyszerű oknál fogva, hogy néger. Na, ezért tessék szépen megnézni és jó sokfelé terjeszteni ezt a karikatúrát.
 
Nehogy azt hihesse a világ egyik legjobb teniszezője, nyugodtan viselkedhet kibaszott hisztis picsaként, csak azért, mert feka, és csak azért, mert az idióta liberális világ majd úgyis megvédi őt.”
Bayer Zsolt nem tehetségtelen ember, nekem régi személyes ismerősöm, ma a kormánylap, a Magyar Idők vezető kolumnistája, kormánytévék állandó szereplője, műsora van a Karc FM rádióban, a békemenetek (és minden nagyobb kormánypárti rendezvény) egyik „arca”, a hivatalos magyarországi (szélső)jobboldal kevés igazi szellemi vezérének egyike. Ezt a blogbejegyzését a Magyar Telekom hírcsatornája sok százezer mobiltelefonra továbbította.

Bővebben ...

Bartus László: Gyurcsány Ferenc macskája

gyurcsany-fcLassan eljutunk a lényegig, beszéljünk végre a lényegről. Nem számít mennyien voltak az ellenzéki tüntetésen (egyébként kevesen), mert ez egyik napról a másikra megváltozhat. A független képviselő Mellár Tamást tiszteljük, de nem a politikai progaramalkotásáért, mert amit az ellenzéki tüntetésen előadott, az a kilincs fényesítése a süllyedő Titanicon.

Iványi Gábor civilként és egyházi vezetőként részt vehet bármilyen ellenzéki tüntetésen, és amúgy is bűnös mulasztás, hogy a “keresztény” nevet istengyalázó módon magára aggató Orbán-rezsimmel szemben nem mutatják fel a közéletben levő egyetlen keresztény lelkészt és egyházi vezetőt, aki a bibliai normákat képviseli és a krisztusi természetet bemutatja.
 
Az MSZP-ről azért nem érdemes beszélni, mert ez a párt nem tudja, hol van, nem tudja, kicsoda, saját magával sincs tisztában, a belső viszonyait sem látja át. Érdektelen az, mit mondanak, mert olyanok, mint egy filmgyári díszlet, amit lehet ide-oda tologatni, de nem jó semmire, csak porosodik a sarokban. Beszéljünk a lényegről, amit Gyurcsány Ferenc a lelkiismerettől gyötörve felvetett.
 
Bevallotta: az ellenzéki pártok olyanok a parlamentben, mint Orbán kalapján a pávatoll. A parlamenti ellenzéki politizálásnak nincs értelme, és sehova nem vezet. Bevallotta, hogy a közvetett demokrácia nem működik, mert a szavazók jogait nem képesek képviselni, mert semmiféle eszközük nincs ehhez. Üzent a választóknak, ne reménykedjenek, ne bízzanak abban, hogy majd ők képviselik az érdekeiket, mert erre semmiféle lehetőségük nincs.
 
Felmerül a kérdés, ha a parlamentben semmit nem tehetnek, mi értelme van ott maradni? Erre nem adott világos választ Gyurcsány Ferenc, mert nem tárta őszintén a hallgatóság elé a dilemma lényegét. Pedig elmondta, hogy hónapok hallgatása ezen való töprengéssel telt, ami egyébként a magyar ellenállás Achilles sarka. A hallgatóságát azonban nem avatta be abba, hogy a dilemma legsúlyosabb kérdése a pénz.
 
Ott van nem tudom én hány ember, akiknek családjuk van, ez a munkájuk, meg kell élniük. A pártnak is működnie kell. Mi, akik nem politikából élünk, részvétlenül vetjük az ellenzéki pártok szemére, hogy pénzért legitimálják a rendszert, emiatt ülnek bent a parlamentben, amivel meggyőződésük ellenére demokráciának láttatják a diktatúrát. Az alábbiakban erről szeretnék beszélni, hogyan lehet és kell feloldani ezt a dilemmát, ami mindennek a kulcsa.
 
A párt nem tudja az embereit fizetni, ha kivonul a parlementből, elveszíti a finanszírozást, mert ilyen nagyságrendű egyéb forrásai nincsenek. Ezért kell bent maradni pávatollnak és a demokrácia díszletének a parlamentben. Ez valódi dilemma. Csakhogy Gyurcsány Ferenc nem csupán azt hallgatta el, hogy vívódása egyik oldalán a megoldatlan pénzkérdés és sok ember egzisztenciája áll, hanem a tekintetben sem bontotta ki az igazság minden részletét, hogy ők a parlamentben nemcsak pávatollak Orbán kalapján. Ennél súlyosabb a szerepük.
 
Ha csak arról lenne szó, hogy nem tudnak tenni semmit, de így megszerzik a működéshez szükséges pénzt, akkor túljártak Orbán eszén. Mert annyira vegyük komolyan egymást, és tiszteljük egymnást, hogy nem beszélünk olyanokat, hogy ez az adófizetők pénze, és nem Orbán pénze, ez pedig nekik jár. Magyarországon az adófizetők minden pénze, és az ország teljes vagyona Orbán tulajdona, annak adja, akinek akarja. Senkinek nem jár semmi.
 
Az állami pártfinanszírozásra kifizetett pénzt sem adná ellenzéki pártoknak, ha nem lenne szüksége rájuk a parlamentben. Az ellenzéki pártok ugyanis nem csak a pávatoll szerepét játsszák el Orbán seggében, hanem legitimálják a diktatúrát, a demokrácia hamis látszatát kölcsönzik neki. Ez Orbán elemi érdeke, ez az Orbán-rendszer létezésének az alapja.
 
A Sargentini-jelentés lényege éppen az, hogy ezt a hazugságot kezdi ki. Ezért fájdalmas, mert a rendszer alapját döntögeti, miközben az ellenzéki pártok parlamenti jelenléte ezt az alapot erősíti és hitelesíti. Az ellenzék parlamenti jelenléte ellene megy és tagadja ennek a jelentésnek a lényegi tartalmát és üzenetét, amit Gyurcsány Ferenc kimondott: az Orbán-rendszer diktatúra. Ezért a parlamenti jelenlét nem csupán etikai kérdés, hanem a rendszer alapját érinti.

Bővebben ...

Mátyás Győző: Brüsszel visszaüzent Orbánnak

xvmf6a6d80a7Addig üzengettünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék… míg végül megértették. És Brüsszel vissza is üzent. Igaz, Strasbourgból, viszont kétharmaddal.

 
És innentől egyfolytában az hallatszik kormányoldalról, hogy a sok Soros-bérenc (inkluzíve Sebastian Kurz, aki tán még egy hete is világraszóló bruder volt) kommunistákra valló koncepciós perben hamis vádak alapján megbünteti a magyar népet. Ja és ne feledjük, hogy az ENSZ is bosszút lihegve rágalmaz és fenekedik. Meg amúgy el se fogadták a Sargentini-jelentést, mert csalás volt. (Értsd: a szokásos szavazási rendet nem változtatták meg a Fidesz kedvéért. S nem írták jóvá nekik a le nem adott szavazatokat. Meg a ruhatári vállfák számát.) Hazai terepen eddig is ez a moszkvabrüsszelezéssel tarkított tohuvabohuzás ment, de nemzetközi színtéren ez a vagdalkozás némileg új. A brüsszeli politbüró tagjai elég jól tűrték, hogy a bölcs vezető kettős mércét alkalmazó zsarolónak, hatalmukkal visszaélő tisztességtelen rágalmazónak nevezze őket, de arra a vádra már kiakadtak, hogy ők egy egész népet akarnának elítélni. Ez „a gyávák mellébeszélése. Ne próbáljanak elbújni a kormány bírálata elől azzal, hogy azt mondják, nem őket, hanem a népét támadják!” mondta indignálódottan Frans Timmermans.
 
De azért voltak derűs pillanatai is a vitának, amikor a mi bölcs vezetőnk tréfálkozott, ekként szólva: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” Mondja ezt egy olyan hatalom fejeként, amelyik (strómanja révén) újságot zárat be, a sajtó nagy részéből propagandagenerátort kreál, a kritikus civilszervezeteket vegzálja. S amelyikkel kapcsolatban az ominózus jelentés egyik legsúlyosabb vádpontja éppen a szólásszabadság korlátozása. Hát jót derültünk.

Többek között ez az epizód mutatott rá arra is, hogy mennyire meddő egy ilyen vita, pontosabban mennyire reménytelen vállalkozás meggyőzni a NER korifeusait bármiről.
 
Jó dolog, hogy az európai közösség képviselői – félbehagyva a pártpolitikai iszapbirkózást – nagy többségben demonstrálták, hogy fontosak számukra a demokrácia értékei, a jogállam, az alapvető emberi jogok tisztelete, olyasmik, amiktől az Európai Unió az, ami. S ekként kijelölik a határt, amit nem léphet át az, aki ennek a közösségnek a tagja kíván lenni. Ez a fajta önterápiás kiállás nagyszerű dolog, csak igazán sok értelme nincs olyanokkal szemben, akik kétharmados magasságból tesznek mindenféle elvre, s csupán hatalomtechnikai (na jó: pragmatikus) megfontolásaik vannak. Minek következtében az érvelés koherenciája vagy tárgyszerűsége sem tartozik fő erényeik közé.
 
Nem csoda, hogy Orbán Viktor Strasbourgban előállt a Világok Harca politfantasy hardcore változatával, azzal, hogy itten a megveszekedett bevándorláspárti összeesküvők azért állnak bosszút rajtunk (bántják a magyart!), mert nem engedjük, hogy kedvükre telemigránsozhassák az országunkat. Hogy ez a fikciós elbeszélés nem teljesen kvadrál az igazsággal, az nem zavarja, mint ahogy az sem, hogy a vita nem erről a kérdésről szólt. Minthogy a jelentésnek csak töredéke foglalkozott a migrációval, s annak is főként emberjogi vonatkozásaival. A riport azt taglalta, hogy a NER égisze alatt mivé is sikerült silányítani a demokráciát és a jogállamot. A mi bölcs vezetőnk azonban csak színezte a víziót a migránssimogató gonosz és a hős bevándorlásellenes végvárvédők csatájáról. Nyilván, hiszen ez a retorika eddig népszerűséget és győzelmeket eredményezett. Ami érthető, mert a Fidesz egy súlyos problémát, illetve az azzal kapcsolatban kialakult morális pánikot és félelmeket használta fel politikai narratívája kialakításához. (Ami elég sajátos pályára tereli a hős kormányerőket a tényleges megoldás terén is. 168ora_logo 

Bővebben ...

Uram, a kényszerzubbonya

ovi_zubbonyOlykor megsűrűsödik az élet, és tömény eszenciaként, arcán bamba vigyorral ott áll előttünk a téboly maga (tízpontos festmény). Csak rá kell nézni Orbán Viktor Mihály szétfolyó ábrázatjára, s nem kell ahhoz Lombrosonak lenni egyáltalán, hogy megveregessük a szomszédunk vállát, föltéve neki a kérdést, hogy hát, hülye ez? És ő teljes bizonyossággal felelné, persze, nem látod? De, és ez nagy baj.

Az őrültek paranoiával társult hatalomvágya mindig hullahegyekkel járt, ami nem jó ómen. S ezen a ponton módosítanom kell pár napos tételemet, amelyben lenáciztam Orbán Viktor Mihályt, tévedtem. A nácik élcsapata többnyire elég jó intellektusú manus volt, így például Himmler – a történetírók szerint – éles eszű, nagy munkabírású gonoszként élt, racionálisan beteg gondolkodással.
 
Hozzá képest ez a mi elvetemültünk, bár a katyvasz a fejében nem kevésbé démoni, de mégis csak egy útszéli degenerált. Erre kell jutnunk, ha a lingviszták azon igaz tételét vesszük alapul, hogy a nyelv a gondolkodás tükre és terméke, s ha ránézünk arra, ami ennek eredményeként Orbán Viktor Mihály fejéből a száján át kifolyik, kétség sem férhet hozzá, minősített esettel van dolgunk.
 
A dolgok logikája mentén az sem meglepő, hogy munkatársai, akik segítik őtet a világ elleni permanens küzdelemben, hasonló problémával küzdenek, mint a gazdájuk. Így, ha egyben rájuk néz az ember, egy komplett és összkomfortos tébolydát lát, olyan késztetésekkel, hogy, mielőtt rájuk zárja az ajtót, még benyújtsa a megfelelő ruhadarabot így szólva, itt a kényszerzubbonya, uram, ne felejtse el magára ölteni.
 
Nem a levegőbe beszélek, elég csupán a tegnapi csudálatos nap történéseit föleleveníteni, és máris írhatjuk a zárójelentést azzal az iszonnyal, hogy bassza meg, ezeknek a kezében van az ország, következésképp az én sorsom is. Így egyben nézve a dolgot pedig erős késztetést érzek, hogy engedelmes szívvel készülődjek a kegyes halálra, mert megkezdtük a zuhanórepülést.
 
Az alaphangot Orbán Viktor Mihály adta meg a Kossuthban, midőn arról ábrándozott, hogy
 
“Brüsszel a magyar fiaink, a határt őrző és védő magyar rendőrök és katonák helyett zsoldosokat küldene, akik beengednék a migránsokat.”
 
– Aztán erre nap közben egy egész szimfónia rakódott, kezdve azzal, hogy csöppet sem késlekedve a rezsiember örömmel számolt be a bevándorlásellenes kabinet megalakulásáról, amit ő dirigál majd.
 
Innentől tudta az ember, hogy el van veszve teljesen, de a Kocsis Máté-Harrach Péter duó még erre is bírt tenni pár lapáttal. Én kifejezetten rajongok Marquez bácsi mágikus realizmusáért, amely technika segítségével minden megtörténhet, a legszürreálisabb dolgok is, de még szegény mester is sírva könyörögne azért a receptért, amit ez a kettő előadott.
 
Nincs nehéz dolgom, kékszegélyű kistányéron nyújtották át a hülyeséget masnival átkötve, elég csak szemezgetni belőle. Megtudtuk, hogy ezek az országgyűlés elé visznek egy olyan határozattervezet – amelyet majd állva tapsolva el is fogadnak -, hogy
 
“A Sargentini-jelentés hazug, melyet csalással fogadott el az Európai Parlament, és a határozatban ki szeretnék mondani, hogy a jelentést Soros György emberei írták, és az ő emberei fogadták el.”
 
Továbbá:
 
“Egy olyan dekadens ideológia képviselői gyakoroltak erős nyomást a jelentést megszavazókra, amely elítéli a normális világot megvalósító Magyarországot, így a jelentés megszavazása nem a kormány, hanem Magyarország ellen irányult, ezért az ezt megszavazó magyar képviselők hazaárulást követtek el.”
 
– Ilyen tömény őrülettel nem sok mindent lehet kezdeni, maximum az emlegetett ruhadarab átnyújtását szíves viselésre.

Bővebben ...

Ma is bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és emberei nem tudnak igazat mondani uniós kérdésekben

orban_junck5Orbán brüsszeli zsoldosokról beszél, pedig a közös uniós határvédelem az állami hatóságok felügyelete, és a nemzeti jogszabályok szerint működne a bizottsági javaslatcsomag szerint. De vannak más gondok is a kormánykommunikáció valóságtartalmával.

 
„Magyarországtól el akarják venni a határőrizet jogát, Brüsszelből zsoldosokat akarnak ideküldeni, akik be fogják engedni a migránsokat” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban szokásos péntek reggeli rádiós igehirdetésében. Beszámoltunk arról, miféle hazugságokkal igyekezett tüzelni választóit a kormányfő az Európai Unió összefogása és fellépése nyomán, amely valójában a magyar állampolgárok jogainak védelmét szolgálja.
 
Ezzel szemben Orbán tovább szőtte fantazmagóriáit arról, hogy „a terv az, hogy ha Magyarországot nem lehet rákényszeríteni a migránsok beengedésére, akkor el kell venni tőle a határvédelem jogát. Magyarországot meg akarják bélyegezni, a magyar ellenállást meg akarják gyengíteni. (...)
A magyar határőrök és katonák helyett, akik esküt tettek és akiknek fontos a hazájuk, zsoldosokat akarnak ideküldeni Brüsszelből, akik be fogják engedni a migránsokat – állította a miniszterelnök. 
Csakhogy Orbán Viktor ismét hazudott.
 
Megírtuk azt is: szeptember 12-én, az Unió helyzetéről szóló beszéde alkalmával Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kijelentette: „Nem folytatható az, hogy minden egyes új hajó érkezésekor eseti megoldásokon kezdünk el civakodni. Az ideiglenes szolidaritás nem elégséges. Több szolidaritásra van szükségünk most és a jövőre nézve is – tartós szolidaritásra.” Az Európai Bizottság javaslatot a migrációkezelés és a határigazgatás reformjával kapcsolatos kompromisszumhoz még szükséges utolsó elemekre tett javaslatot, amint azt Juncker az Európai Parlamentben szerdán reggel, évértékelő beszédében is ismertette.
 
A dokumentumcsomagban az Európai Határ- és Parti Őrség további megerősítését és hatásköreinek bővítését javasolja, többek között egy 10 000 fős műveleti személyzetből álló készenléti alakulat létrehozása révén, hogy az intézmény megfelelhessen azoknak a közös kihívásoknak, amelyek Európa előtt állnak a migrációkezelés és a határigazgatás területén. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége megerősítésére annak érdekében van szükség, hogy a tagállamok teljes körű uniós műveleti támogatást vehessenek igénybe. Ez az, amiről a magyar kormányfő el akarja hitetni, hogy az állami rendvédelmi szervek – így a magyar határőrség – feje felett dolgoznának. Csakhogy a javaslatcsomag világosan leírja:

Jean-Claude Juncker beszéde, s a benyújtott javaslatcsomag is világos, Orbán Viktor azonban ismét hazudik belpolitikai céljai elérése érdekében

„Az Európai Határ- és Parti Őrség, az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége és az Europol szakértőiből álló csapatokat a Bizottság fogja koordinálni. A fogadó tagállam felügyelete mellett képesek lesznek ellátni az érkezők fogadásához, a védelemre szoruló és a védelemre nem szoruló személyek közötti különbségtételhez, valamint a menekültügyi és kiutasítási eljárásokhoz kapcsolódó összes feladatot.” 168ora_logo

Bővebben ...