Egy mondat a zsarnokságról
- Részletek
- Készült: 2021. október 30. szombat, 12:48
- Találatok: 2140
(Gyuszi bácsi majd megbocsát) Csütörtökön Gulyás miniszter beszámolt arról, kormányunk mit tesz teljhatalmával azért, hogy itt a negyedik hullámban ne hulljunk, mint az őszi legyek. Mint az a kormányinfón kiderült, nem igazán áll szándékában tenni semmit sem. A vadászatinak, eucharisztikusnak vége, a CÖF is kitombolta magát egyelőre, így az a szabadság, amely ezek idején volt – azért, hogy egyrészt Semjén elélvezzen, másrészt a pátoszok is elterüljenek, és végül, hogy ezeket megspékelve mintegy beborítsák a nyüves életünket gyűlölettel – szóval a végtelen lehetőségek beszűkültek azzal, hogy a buszon maszkot kell ölteni.
Azt hihetnők, hogy kormányunk nem igazán ép elméjű, hogy mást a járvánnyal kezdeni nem is akar, hanem csak ül és a körmét reszelgeti, mint valami unatkozó nyuszi. És voltaképp ezt is teszi, amikor a munkaadókat bízza meg azzal, hogy oltásügyileg élet-halál uraként döntsenek a munkavállaló felől, hogy oltakozik vagy megy a levesbe. Ami jogokat a munkavállaló teste fölött a rabszolga és gazdája viszonyához lehetne hasonlítani, ami szintén megérne egy misét, és majd meg is fog, de ma egyéb okok, hogy úgy ne mondjam, ontológiai, Németh Szilárd kedvéért lételmélet, fogunk hörögni, ha nem is hallatszik az égig. 
Mintha maga a lenyugvó nap álldogált volna a falu közepén, olyan narancssárga dzsekiben nyomta a csengőt a falu közepén egy középkorú férfi, kezében mappa. Frissen borotvált volt a férfi, illatozott, mint egy bazsarózsa, haja élesen elválasztva, a dzsekin pedig Fidesz logó, hogy mindenki láthassa és tisztában legyen, kivel is áll szemben a magyar ugaron.
Mint az tegnap módunkban állt megtudni, a Kárpátok csúcsait ostromló benzinár oka: Gyurcsány. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szíves közlése világosított föl minket, s így – habár tudtuk, a tébolyda teljes kapacitással üzemelt eddig is –, most talán és ezúttal szintet lépett mégis. S holott kies hazánkat sokan nevezték már Abszurdisztánnak, maradjunk csak a jól bevált Neriánál, mert ebben benne foglaltatik az abszurd és az Örkény által éteri magasságokba emelt groteszk is. Ez az az irodalmi műfaj, mint tudjuk, amelynek élvezése közben a bávatag állampolgár nem tudja, mert nem képes eldönteni, sírnia kell, zokogni-e, vagy harsányan röhögni.
A magyar egészségügy alapja a kereszténység – jelentette ki Kásler Miklós miniszter egy díjátadón, amivel azt a kényszerképzetet keltette az emberben, hogy létezik időutazás, és elrepültünk mi együtt valahová nagyon messzire. A XXI. században egy vallási fanatikusra bízni életünket és/vagy halálunkat, nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, de majd a végén megtudjuk az igazi megfejtést. Amikor a tízparancsolat betartásától remélte a betegségek elkerülését és a gyógyulást, akkor azt hihettük, volt egy rossz pillanata, azóta viszont kiderült, hogy ez a pillanat végtelenül hosszú.
Németh Szilárd kilátogatott egy film forgatására. Hogy miért, azon majd mélázunk pöttyet, de most in medias res vagyunk, és a nyájas közönség elé tárjuk a sztorit, ami úgy megdobogtatta lankadozó szívünket. Szóval tehát, mint olvassuk a lapokban Molnár Áron színész szíves közlése nyomán, „Találkoztam ma egy forgatáson Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével. Jó napot – kezdtem egy kézfogás után, Molnár Áron vagyok, Gvadányi Józsefet játszom ebben a filmben. Milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát?” – Molnár szerint erre Németh visszakérdezett, hogy miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van? Mire Molnár közölte, hogy nem.
Tegnap úgy játszásiból elmerengtem kicsit egy fikcióban, karikatúrában, amely azt volt hivatott vizsgálni kik azok, akik Orbán-beszédet hallgatni járnak, hogyan kerülnek oda és miért. Ám jól láttuk, perszehogy, az ujjamból szoptam az egészet, de nem bűnös, hanem ábrázolási, mintegy tömörítési szándékkal. És ezen a ponton tessenek felidézni esztétikai tanulmányaikból az egyes és általános viszonyát, azt, hogy ezekből aztán hogyan fakad a valóság megmutatása és a rejtett ítélethozatal. Ilyképp tegnap előttünk állt az a típus, akiknek Orbán beszél, és a linearitást megborítva ma lesz az a nap, amikor pedig megnézzük, miket is beszél ez az alak összevissza. Hogy ne mondjuk, hadovál.
Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.
Tegnap a mozi felé menve láttam, annak ajtajánál bebocsátásra várva rengeteg gyerek – ilyen kamaszformák – ácsorog ott. Többen voltak, mint egy osztály, egy középiskola valamely évfolyama lehetett, képtelenség volt elférni mellettük a járdán, inkább átmentem a túloldalra. Iskolamozi mindig létezett, szerencsés esetben délelőtt, amivel pár tanítási órát meg lehetett úszni, ezek a gyerekek viszont már iskolaidő után ácsorogtak ott. Délután iskolai moziba akkor megy a kamasz, ha ráparancsolnak, mert szívesebben koslatna lányok után, bandázna a haverjaival, vagy ülne a számítógép előtt. De nem tudom, mivel töltik az idejüket a mai kamaszok.
Ne tessenek egyből rosszra gondolni, hogy a méretei fölötti tűnődés (átugrani vs. megkerülni) mondatja velünk, miszerint a kedves vezetőt le kellene mázsálni. Mert kik vagyunk mi, hogy élcelődjünk bárkai alkatán és deformitásán, és ez nem is komilfó, mert volt gyerekszobánk. Bár a háború mostani állásában már minden lehet, de nincs értelme semminek sem, ahogyan a költő mondja, ugye. No most, Orbán Viktor tömegét (és nem a súlyát, mert a Holdon a hatoda volna mint a sártekén, a menyekben meg semennyi) nem csúfolódási vagy egészségügyi szándékkal vizslatnánk nagyon szívesen, hanem besorolási szándékkal, hogy vajh, boszorkány-é ő maga is, vagy pediglen nem egészen.