Lopnak és lopakodnak
- Részletek
- Készült: 2021. november 17. szerda, 11:41
- Találatok: 2218
Varga Judit miniszterasszony módfelett elfoglalt. Temérdek a feladata, így napi rutinja közé tartozik Brüsszel ócsárlása lehetőleg külföldi tévécsatornákon, de a hazai sem rossz, hegedülgetés, dekázgatás a lasztival, pózolás a kameráknak, rövid távú menekülés újságírók elől, lájkok számolgatása, futkorászás, sportolgatás, különféle aljadék törvénymódosítások előkészítése (erről bővebben később), megfigyelési, lehallgatási engedélyek aláírása, és így tovább. Látjuk, hogy a föladat tengernyi, érthető tehát, ha olyan apróságokra, mint a rá bízott cég vezetése, aminek a neve Igazságügyi Minisztérium, kevéssé marad ideje. Mert egy nap csak huszonnégy órából áll, és a fentiek ezt mind az összeset kitöltik.
Piszlicsáré dolgokra idő nem marad. Így fordulhatott elő, hogy a miniszterasszony cégének kebelébe tartozó Digitális Szabadság Bizottság bűnöket követ el, éspedig olyképp, hogy cikkeket lopkod, és ezeket megjelenteti az oldalán minden további nélkül. No most, ez a bizottság hivatott foglalkozni – mégpedig kiemelten – a szerzői jogok védelmével, és látjuk, ezt milyen buzgón teszi. Mondhatnák, hogy nem nagy ügy, pedig debizony az, szellemi tulajdont lopni legalább akkora vétség, mint bankot rabolni, csak ennek belátásához a társadalomnak el kellene érni egy fejlettségi fokot, mi kipcsakok azonban még itt nem tartunk. Példa erre jeles köztársasági elnökünk, akiből ige lett. A megschmittelni ma már oly bejáratott, mint a jó reggelt. 
Nem igazán akarja a Fidesz ezt a 2006-ot elengedni, amíg szavazatot remél tőle. A narratíva azonban már kezd Dózsa László 1942- nívójára süllyedni, feltéve, ha egyáltalán van hová lejjebb ereszkednie. Most épp kerekasztal beszélgetésen hamisították a történelmet „Mit tettek velünk 2006-ban” címmel. Balog püspök és Gulyás miniszter nézte sajátos szemüvegen át a múltat, ami melankolikus történelem-átpingálás akkor vált komolytalanná, amikor Balog páter elmesélte 2006. október 23-i emlékeit, ekképp: „Imádkoztam, politikusként. Az Astoriánál a gyűlés úgy végződött, hogy három felekezet papjai mondtak imádságot, én voltam az utolsó, akkor már lőttek”.
Sem terv, sem késztetési ösztökélés okán nem akartam én egyáltalán arról a tegnapi Fidesz-szeánszról értekezni, amit kongresszusnak neveztek a bávatagok számára, mert minek. De hát van nekünk egy Varga Juditunk. Amikor őt lehetett olvasni a fölszólalók sorában, akkor úgymond bekkattant valami, közlési kényszer generálódott mintegy a bensőmben, hogy szólani kell. Ha nem is krónikásként, lineárisan, tudósítást srejboló slapaj módján, hanem elmesélni az érzelmeimet, amit generálnak ezek, már csak egészségügyi szempontból, megelőzendő az agyvérzést és aztán a gyomorfekélyt, amikor vért okádik az ember. Volt már ilyen.
Nem tudom, kedves olvasó, gyomrodban remegő izgalmakkal ébredsz-e ma bele a ködökbe, hálát adva az egy teremtő Istennek, hogy megérhetted ezt a napot is, amelyiken tisztújítást tart a Fidesz. Pedig azt tart, ha eddig nem is írtad föl magadnak, sejtetted vagy gondoltad volna, hanem úgy keltél ki a marasztaló ágyból, hogy na, megint egy nap, amit túl kell élni. Illetve másképpen: hurrá, fölébredtem világ, jó benned lenni. De mindegy is. Nékem a dédanyám jutott eszembe, a verébszerű alakja és a csomó a kendőjén az álla alatt, mikor is a dunna melegéből olvasta az okuláréjával az MSZMP megyei lapjának címoldalát fennhagon, miszerint „Kádár János ismét a körülbelül titkára lett”.
Demeter Szilárd szereti a magyar kultúrát. Ez – mivel annak korlátlan pénzügyi ura – megnyugtató, de kiábrándító is egyben. A magyar kultúrát a magyar ember – nem fideszi, hanem anyai és apai ágon – nem szereti, hanem ő maga a magyar kultúra. Benne él, az a lélegzete neki, a szíve dobbanása, azzal és abban születik és hal meg. A magyar kultúra a magunkfajta magyar embernek a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom, a piros, rakás falucska és a Krúdynál gőzölgő velőscsont. Ilyképp, ha Demeter szereti a magyar kultúrát, akkor azt kizárólag olyan szemmel teheti, mint ahogyan mi szeretjük a franciát, oroszt vagy akármilyet, érdeklődve hajolunk föléje, mint annak idején Szerb Antal, akit és a hozzá hasonlókat viszont Demeter nem szeret. De erről majd később.
„A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja.” – mondotta tegnap Varga igazságügyis olyan elégedettséggel, mintha ezzel az Uniót, annak kekeckedő sorosista ügynökeit egyszer s mindenkorra leszerelte volna. Ebben a mondatban benne van Varga, Orbán és a komplett NER, ahogyan néznek egymásra szerelmes szemekkel pezsgővel a kézben azzal a képzettel, hogy övék a nagy, kerek világ. Nem egészen. Valljuk be, jobban áll Varga Juditnak, amikor boszorkányüldözést visítozik, mint amikor igyekszik okosnak mutatkozni, és nekilát emlékezni egy jogi nyelvezetre, és ezen nyilvánul meg.
Várkonyi Andrea váratlanul bekerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatóságába, mint tegnap hírül kaptuk és vettük is nagy buzgalommal. Indoklást is csatolt hozzá a Mészáros Lőrinc üzleti kötelékébe tartozó vállalat, amelyben felsorolják az új igazgatósági tag érdemeit és az igazgatóság jogosultságát való indoklást, amiben szerepel, hogy Várkonyi orvosi, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkezik, tévésként pedig épp itt koptatta a képernyőt, formailag tehát ebben az egészben az ég egy világon semmi kifogásolni való nincsen. Mégis savanykásat böfögünk mindezeket olvasván, és az a dolgunk épp emiatt, hogy fölfejtsük rosszkedvünk telének okát.
Most, hogy Kósa Lajos Pegasus-ügyben végképp a Fidesz fejére borította a csordultig telt éjjeli edényt, azt hihetnők, hogy legalább egy pöttyet meghunyászkodik a galeri, ha jogi következményekben nem is reménykedhetünk. Balga ábrándok. Mintha mi sem történt volna. Kerényi János fideszes képviselő szerint pedig azért nem változik semmi, mert, idézem: „vidéken evvel olyan nagyon nem foglalkoznak”. Ebben a mondatban benne van az egész széles és lapos fideszvilág, ahogyan levitálni hiszik magukat mindenek felett. Megérteni nem, csak értelmezni tudjuk, illetve igyekszünk ezt az ugari gondolatiságot, amihöz elsőként egy kérdést teszünk fel.
Szijjártó megint alakított. Azt hihetnők, hogy ez ütős kezdés, és a nyájas olvasó dörzsöli a tenyerét, miszerint lássuk azt a medvét, mit hozott össze külügyminiszterünk, de ezzel nem megy semmire a krónikás. Mivelhogy Szijjártó úgyszólván egyfolytában alakít. Egy nagy alakítás az élete, tehát az mellbe csapós indítás az volna, ha ilyenről nem számolhatnánk be Az volna ám a trip, de ilyen elő nem fordul, ettől tartanunk nem kell, mivel minden napra jut valami csemege, olykor több is. És most, hogy elmeséltem az elbeszélés nehézségeit, nézzük külügyminiszterünk e napi delirálását azzal az örömmel, hogy most épp nem toporzékolt, nem ágaskodott a taraja fenyegetőn, mert baráti közegben adta elő agyának lucskos, iszapos tartalmait.