Márki-Lázáry
- Részletek
- Készült: 2022. május 04. szerda, 10:07
- Találatok: 2065
Látványosan kötött úgymond fegyverszünetet Márki-Zay Péter és Lázár János. A rommá vert ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és az újra kormányzati pozícióra vágyó rókaképű annyit is ér. Gusztus dolga, hogy erről ki mit gondol, mert a világ csak hangulat, mint azt Reviczky Gyula polgártárstól tudjuk, aki csak névrokona a nyalakodó színésznek, de az ilyesmi már nem üti át a közlés kényszerének falát. Ám, mint kitetszik, saját gusztusunk és késztetésünk talán az ész ellenében arra kényszerít, hogy ezt az összeborulást megénekeljük, mert okádhatnékunk van a PC-től. Főleg azok után, hogy ez a kettő aztán teli pofával szidta Gyurcsányt. Fröcsögve.
Lázárnál ez alapeset, Márki-Zay is erre fűzte fel az életét a kampányban, de idáig elmenni talán mégsem kellene. Pedig nem vagyunk Gyurcsány-fan, egyáltalán senkinek nem vagyunk a rajongója, jó, talán Tom Waitsnek és a hasonlóknak 2Pacig bezárólag, de ez jófajta esztétikum, míg emez meg morál és gyomor. A praktikum felől közelítve, s mint ahogyan a látványosan eggyé váló két alak állítólag a jó hódmezővásárhelyi polgárokért cseresznyéznek eztán egy tálból, formailag ugyan talán megáll, de egyéb ítélőszék előtt egyáltalán nem. A NER-ben pedig ez utóbbiak a hangsúlyosabbak, ha az emberben maradt még abból valami, ami azelőtt volt. 
Voltaképp tegnap vette kezdetét egy négy évig játszódó színdarab. Leosztották a szerepeket, a társulatot kies hazánk kegyes népe egy hónapja választotta meg hozzá, tudva azt, mi várható tőlük, de egyben magas ívben le is szarva az egészet. Farhát legyen meg ne háború. Ez volt a kegyes nép minimumelvárása az élettől, ami nem biztos, hogy teljesül, de móka és kacagás lesz dögivel, mint ahogyan tegnap, a fennkölt és pátoszos alakuló ülésen már előre is vetítődött. A nap íve a reggeli misétől a délutáni szelfizésig húzódott, mert a Fidesz-frakció istentisztelettel indított a parlamentbe menet, és az, hogy ezt röhögés nélkül tudták végigcsinálni, mutatja aljasságuk fokát.
Varga Isaura Judit, a rabszolgalány, a róla készült szívszaggató sorozatot maga írja permanensen, és minden afelé mutat, nehéz neki a gyapotültetvényeken. Ott morfondírozik derékszaggató hajladozás közben a jogállamról, hogy mi is az, és legfőképp J. A. polgártárs szavaival élve: miért nincs, ha van, és bánatában olykor hegedülget. Nem tudjuk, miért érzi magát olyannyira elnyomva és kihasználva, de ez szűrődik le a visítozásából. Varga Judit, ahogyan transzformálódik át nekünk Isaurává, hogy hajlandóságot érzünk már gyűjtést indítani a ki-, és felszabadítására, igazságüggyel nem foglalkozik egyáltalán már, ha foglalkozott valaha is, hanem bús, magyar sorsáról posztolgat, míg meg nem unja valaki nagyon.
A nagy háború tizenharmadik évében a Párt és Ő is egyben úgy gondolták, az egyre nagyobb drágaság, a térkövekből okádott mélabú és az égen ennek kontrasztjaként pimaszul ívelő szivárványok ellensúlyozására ki kell találni valamit, amivel a munkás népet, a keményen dolgozó kisembert megörvendeztetik, és új utat mutatnak lanyhuló szellemének, hogy kötődése, rajongása a Párt és Ő irányába új alapokra helyeződjék és tartalommal töltődjék ki öblösen.
Semjén Zsolt könyvet írt. Megint. Vagy csak összeállította, egymáshoz rakosgatta a dolgokat, hogy kijöjjön a végeredmény, ami ez lett: „Cselekvő nemzet – az újraegyesítés erőforrásai 2010-2022”. Ez a könyv címe, és látatlanban véljük, nem lesz egy bestseller, Semjént, mint jótollú szerzőt nem ostromolják majd a könyves sátraknál aláírásért a rajongó olvasók, de ballagásra még megvehető a most maturáló diákoknak, hogy felnőtté válásuk kiteljesedjen, láthassák, hol is élnek. A most maturálók éppen csak kiléptek az óvoda kapuján, amikor a NER épülni kezdett, eszmélésükben ők mást nem ismernek, számukra Orbán oldalán Semjénnel mozdulatlan állócsillagok a magyarság tajtékos egén, és az élet zavartalanul csodaszép.
„Amit most aláírok, egy rendelet, a kormány fogadta el a tegnapi ülésén” – ezekkel a szavakkal tette ki a Facebookra Orbán Viktor a képet, amelyen tényleg ír, hallani, ahogyan szuszog erősen, nyögdécsel a megfeszített figyelemtől, holott azt hihetnők, hogy a kampány már véget ért. Hát, lófaszt mama, hogy a klasszikushoz (Gy. F.) forduljunk újólag, mint a magyari néplélek tükre és veleje. A kampány soha nem ér véget, itt marad velünk örök időkre, míg a NER, s még hét nap. Kaptak a nyugdíjasok újabb három egész kilenc tizedet (vö: novemberben jön nyolcvan, Feri bátyám), amiben az a csudálatos, hogy mire valóban megkapják, annyit fog érni, mint amit Gy. F. a kedves mamának vizionált ha nem is a valagába, csak miheztartás végett.
Akkoriban, amikor kinyílt a világ, és a nagymamákat a Wartburgba zsúfolva (valutakeret) kellett Gorenjét venni Ausztriába járni, jelentek meg egyes osztrák boltokban a „Magyar, ne lopj!” táblák. Nem volt ez szép a sógoroktól, hiszen általánosítottak, és úgy sütötték rá az összes magyarra a tolvaj jelzőt, hogy nem is ismerték az mindet, de az vesse rájuk az első követ, aki más módszert talált volna a jóléti Ausztriára szabadult éhes, barbár hordák megállítására. Legalábbis az ő szempontjukból. Eladdig csak módjával, három évente és kék útlevéllel szagolhattak ki a magyarok a Lajtán túlra, amíg pár lézengett arrafelé, még lehetett velük bánni.
Kásler Miklós emberminiszter utoljára adott át valamit, és ebbéli minőségében – nagy valószínűséggel – nem hallunk tőle több bölcsességet. De túl fogjuk élni. Szipogva és szomorún merengve Kásler Miklós pótolhatatlan hiánya fölött, de megmaradunk azért. Május másodikán összeülnek a parlamentben megint a fiúk, már többen mint százharminchárman, és Mészáros L. intelmei szerint megint bátorak lesznek nagyon. Ebbéli állagukban pedig közfelkiáltással választják (szavazzák) meg újólag Orbán V. Mihályt a magyarok kirá…örökös miniszterelnökévé, hogy éljen és uralkodjon fölöttünk, míg a világ s még hét nap.
Mindig külön élmény Orbán Viktort hallgathatni. Kiérlelt, nyílegyenes, konzekvens és előremutató gondolatait, ahogyan mutatja nekünk az utat a munka alapú kereszténydemokrácia építésének útján. És ezt az utóbbi szót, „útján”, tessenek kádári zamattal elgondolni, mikor is, mint emlékezhetünk, a szóbelseji „t” és „j” hangok nem olvadnak össze a kiejtésben egy zamatos „ty”-vé, mint az általában szokásban van, hanem hangsúlyosan ejtődnek külön, hogy a beszélő műveltsége kitűnjék. Már ahogyan ő gondolja, de van, aki emlékszik még erre, az ifjabbak pedig most tudták meg. Leginkább azt, honnan is jött kies hazánk Európa színpadára, és összegzésként, hová is tart, míg ki nem zuhan onnan egészen.