Lengyel László: A csillagos ég fölöttem
- Részletek
- Készült: 2018. január 27. szombat, 17:21
- Találatok: 1446
Az európai választók mintha megijedtek volna a radikális döntésektől. Elégedetlenek a fennállóval – nemzeti kormányzó és ellenzéki elitjeikkel, az európai elitekkel -, változást is akarnak, de nem sokat. Jöjjön a rendszerek kijavítása, átalakítása, de ne jöjjön rendszerváltás.
A 2008 után elhúzódó válságra, először "európai tavasszal" válaszoló tömegmozgalmak és radikális pártok, a görög Szirizától a spanyol Podemosig és olasz Cinque Stelle-ig a színpadon vannak még, de nem váltak Európát meghatározó erőkké. Hasonlóképpen, a fenyegető populista és nacionalista radikálisok is a kapuk előtt állnak, de nem sikerült betörniük őket. A Brexitet választó brit döntést nem követték hasonló radikális döntések. Az európai társadalmak elfogadnak immár kisebbségi kormányokat, nemszeretem nagykoalíciókat, kormányozhatatlanságot vagy éppen autokrata kormányzást, csak legyen nyugalom és biztonság.
A globális kapitalizmus és ezen belül az európai kapitalizmus, és a liberális parlamenti rendszer válsága kiváltotta az alternatíva keresését. A nagyra törők a globális kapitalizmusnak kerestek és keresnek versenytársat, Macron és Merkel egy európai alternatívát próbál kialakítani, a kelet-európaiak egy része pedig a nemzeti antiliberális rendszert igyekszik a globális rendszerrel szembeszegezni. Nemzeti történeti alternatívát. Keleti nemzet. Keleti történet. Keleti alternatíva.
A rendszer-alternatíva hiánya
Gyanítom, hogy a magyar választók többsége elfogadta a rendszert. Elfogadta Orbánt. Elfogadó nemzet vagyunk. Csak a rendszer javítását, a vadhajtások lenyesését szeretnénk. A régi jó Orbánt. Az elmúlt évtized – egyesek szerint sajnos, mások szerint szerencsére -, azt bizonyította az ország többségének, hogy nincs alternatíva. Most vagyunk az évszázados nemzeti úton, ahol mindig voltunk: kelet-európai értékek és érdekek, paternalizmus, ellensúly nélküli állam. Ez van, ezt kell szeretni. Ahogy a Horthy- és a Kádár-rendszernek, Horthynak és Kádárnak se volt, Orbánnak sincs alternatívája. Nem rossz, nem jó a rendszer, tőlünk, magyaroktól ennyi telik. Ebben vagyunk otthon. Kelet-európai politikai gének. Nyugat-európaiság, liberalizmus, a nemzeti közösség és a szabadság ügyének egybeesése tőlünk idegen. Horthy és Kádár se voltak nagy személyiségek, elkövettek ők is egyet és mást, de nekünk magyaroknak ilyen vezetők kellenek, hozzánk ők illenek: Orbán Viktor. Miénk a felvilágosult vagy tudatlan abszolutizmus, a látszat-demokrácia és autokrácia, az antidemokratikus nacionalizmus, ahogy az oroszoknak a rendcsináló diktatúra – járjon mindenki a maga ruhájában, ne idegen módiban.
Lássuk be, az elmúlt évtizedben se a politikai pártok, se a gazdasági nagyságok, se a szellemi vagy médiaelitek nem voltak képesek előállítani olyan rendszer-alternatívát, Orbán-alternatívát, amely hitelesen versenghetett volna. Az egyáltalán nem néma, aktívan választó középrétegek se igyekeztek arra szorítani a régi eliteket, hogy állítsanak elő már valami újat, valami mást, nem szültek új eliteket, hogy kikényszerítsenek egy másfajta rendszert. Ellenkezőleg, helyezkedtek, izegtek-mozogtak, hogy minél jobb helyet foglaljanak el a rendszerben. A társadalmi és politikai némák pedig csak áldozatai maradtak a politikai és gazdasági brutalitásnak. Nincs nyugat-magyar, liberális demokrata, a nemzeti közösség birtokbavételét, az ember felszabadítását és a modernizációt összehangoló alternatíva. Egy alternatívát nem elég elképzelni, elő is kell tudni állítani. Hozzászoktunk, hogy azt mindig a külvilág állítja elő számunkra. Nem jelent meg olyan társadalmi-politikai erő, amely a társadalmi felemelkedés dinamikáját képviselni tudná. Az egymást kölcsönösen fékező, lassító és semlegesítő erők között egyedül Orbán és rendszere tudott mozgást előidézni.
A létező kapitalizmus
Orbán és a rendszer működik. A rendszeren belüli és kívüli ellenzék nem működik. 
Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.
Időbe telik legörgetni a Financial Times internetes portálján azt a cikket, amely Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke politikai karrierjéről szól. Az írás címe elárulja, mit gondolnak erről a szerzők: The rise and rise of Viktor Orban. Szabadon fordítva: Orbán Viktor szárnyalása.
Karácsony van, hirtelen felindulásból. 
Létre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
© Túry Gergely
Horn Gyula volt pénzügyminisztere inkább bízik egy, a Macronéhoz hasonló mozgalomban, mint a jelenlegi ellenzék összefogásában, de még ha utóbbi működne is, szerinte azt az állandó háborús hangulatot fenntartó Fidesz nem hagyná annyiban, és akár a szükségállapot bevezetésével is elfojtaná.
A közéleti, politikai viták kilencven százaléka arról zajlik manapság, hogy verhető-e egyáltalán a Fidesz, hogy a különböző ellenzéki taktikák (közös lista, koordinált jelöltállítás, stb.) hozhatnak-e eredményt, „kijöhet-e a matek”, ahogy divatosan mondani szokás.
Elérkezett Polt Péter legfőbb ügyész nagy pillanata, amikor bizonyíthatja, hogy Magyarország jogállam, ő a köz érdekét képviseli, képes független szakértelemmel végezni a munkáját, akkor is, ha Szigetvári Viktor pert nyert ellene, és nyíltan nevezheti fideszesnek. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF kényes ügyet firtat, a miniszterelnök családjához köthetőt, s igazságügyi ajánlással fordult a Legfőbb Ügyészséghez. Valamit muszáj lesz lépnie.