Hírek

Jani, a Jani

ljaniLázár János indoklás nélkül kirúgta a GYSEV osztrák vezérigazgató helyettesét. Megtehette, a cégben – szerencsétlenségére – többségi tulajdonos a magyar állam, viszont senki sem érti, miért tette meg. Az osztrákok sem, ezért jogi lépéseket tesznek Lázár ellen, azaz, a magyar állam ellen, meglátjuk milyen eredménnyel. De ezt az ügyet (is) bízvást nevezhetjük delikátnak, ami jelzőről lassanként lekopik az irónia, és a szégyen lesz maga. Az osztrákok találkozhattak a magyar vircsafttal, Lázár fogta a karikás ustorát és csördített vele egy nagyot.

Nem tudni, mi lehet a baj a GYSEV-vel, talán az, a MÁV-val ellentétben működik, túl nagy a kontraszt, így ideje volna az is lerohasztani, hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Egyébként semmit sem tudunk, Lázárnak lehet ez a videós Bécs-fóbiája az ok, netán valamely sógorkomának kellene a hely, Mészáros ezt is szívesen megvenné, csak találgatni lehet, egy azonban bizonyos, nem szereztünk a döntéssel barátokat, ha úgy tetszik, az osztrák sógorság ideája a porba hullt, és kezdődik itt is a harc életre-halálra.

Bővebben ...

Ilyen a boksz

nagy-ervin_lVan az RTL-en ez a Sztárbox című műsor, ahol ismert emberek verik péppé egymás fejét. Róma és a gladiátorok óta semmin nem csodálkozunk, ha ez kell a népnek, akkor ezt kapja. A nézettség nagy, feltehetően a gázsi is, ami miatt – valljuk meg – a bokszolók hülyét csinálnak magukból, viszont az előbb említett két feltétel (nézők, lóvé) miatt mindenki elégedett, fanyalgásnak, szépelgésnek, filozofálásnak helye nincs. Arra ott vannak a könyvtárak, ez a műsor pedig maga a magyar valóság, annak minden szellemi színvonalával.

De nem is ez az érdekes, hanem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban NMHH), illetve a Mandiner nevű fideszes tudományos szaklap (szintén a továbbiakban M), akik, illetve amelyek fogást találtak a műsoron. De nem igazán azért, amiért amúgy gondolhattuk volna. Magyarország olyan hely ma már, ahol nem mindegy az sem, melyik adón csinál magából bohócot a színész, celeb meg a többi, tudvalévő, hogy az RTL-be a rendszerkritikusok járnak, a másik kereskedelmi csatornához meg a más érzelműek.

Bővebben ...

Laci megy, Attila marad

7sgh9vXFgv1517jjHsxVan itt nekünk egy kirúgásunk és egy lemondásunk, egy elengedésünk és tartóztatásunk. Egyikbe sem remeg bele a föld, csak a NER működését ismerhetni meg jobban általuk. Voltaképp egyik sem hat meg, háborít fel, egyiktől sem lesz rosszabb vagy épp jobb a magyar családoknak, illetve a mechanizmus, ami velük föltárul, mindenkitől messzire van, aki eddig – és ezután sem – feküdt vagy fekszik le Orbánnak. Azaz, a kívülálló józan hidegségével, tehát ajkunkon savanykás mosollyal nézzük, ahogyan a rezsim saját logikájából fakadóan dolgozik.

Tanulsággal csak annak szolgál, akik később gondolják magukat orbáncsicskaként elképzelni, például fiatalságunk számára, akik előtt ott áll az élet, és éppen most morfondíroznak azon, gazembernek álljanak-e vagy sem. Eladják-e a lelküket az ördögnek, amit az majd később kamatostul fog visszakérni, azaz, ha úgy tetszik, etikaórát tartunk nemlétező diákságunk számára, ha már testnevelést nem tudunk. Arra ott vannak az iskolák a sípoló tornatanárokkal, de még ők sem tudják elérni, hogy felnőve a delikvens el tudjon futni a gonosz elől.

Bővebben ...

Orbán két macska volt

vgy_sz30xNem lehet hazugságban élni” – jelentette ki Orbán Viktor a Századvég folyóirat harmincadik születésnapi konferenciáján, ami alcímként a szuverenitás szót viselte, talán a mostani irány miatt nem egészen véletlenül. És bár már nagyon sokszor gondolta azt az ember, egyáltalán nem érdemes foglalkozni azzal, amit ez az alak a kappanhangján és ajkait nyalogatva nagyon gyakran előad, erre azért már fölkapta a fejét, hogy nocsak.

Mert azonmód, mint valami villámcsapás hasított belé az, ami az idézett mondatból következik, hogy akkor ezek szerint maga Orbán Viktor immár nem is él, ha egyszer hazugságban nem lehet. Mert a szemünk előtt fetreng abban már három évtizede, mostanában azonban egyre inkább súlyosbodóan. Még továbbá az is elhangzott ezen a jeles eseményen, hogy „a liberálisok az új kommunisták”, ami azért már döfi.
 
Ránéztünk ezen a ponton a Liberális Internacionálé hajdani alelnökére, aki Orbán maga, immár viszont a sokadik alakban.

Bővebben ...

Gyerekhalál, stadion

vgy_stadionA hét végén Tarnazsadányban meghalt egy öthónapos kislány, aki mindössze három kiló volt, amikor a teste nem bírt tovább az élettel. Az első hírek szerint éhen halt, amiből a teljes magyar sajtó azt a következtetést vonta le, hogy a szülei nem etették, vagy nem bírták etetni, aztán az derült ki, ők szerették volna, de a kicsi valami miatt nem vette magához az ételt. Ilyképp valóban, ha nem is éhen, de alultápláltság miatt adta fel a szervezete, az internet népe pedig felelősöket kezdett keresni gyerekorvosban és védőnőben, szerte a vidéken.

A történet, a tragédia így sem egészen tiszta, annyi derült ki, hogy azért némi köze van – ha nem is közvetlenül – a szegénységnek a gyerekhalálhoz, hiszen a család, ahol meghalt a baba, egy kis házacskában él, tizenketten összesen. Minden bizonnyal nincsenek egyedül az ebbéli létmóddal az országban, de róluk nem nagyon szólnak a híradások egészen addig, amíg ilyesmi nem történik. Különben csendben nyomorognak, és mindenféle felhajtás nélkül halnak meg, csak egy ilyen gyerektragédia irányítja rájuk a figyelmet ideig-óráig.

Bővebben ...

A belügyminiszter és a szirénaszó

0825-orban-vPintér Sándor nagyon elfoglalt ember lehet. Gondoljuk csak meg, mi mindenen kell napra nap gondolkoznia: mi legyen a tanárokkal, legyen-e kréta a tanteremben, ugyanígy a kórházi vécépapír gondja is őt nyomasztja, a rendőrökről nem is beszélve. Mennyi könnygáz legyen velük, és kit fújjanak vele képen, csak diákokat, esetleg kordonbontó felnőtteket is. E kis szüzséből is kitetszik, minden bizonnyal káptalannak kell lennie belügyminiszterünk fejének abronccsal összetartva. Nehogy kipukkadjon a sok gondoktól.

Magunk közt szólván, mi porbafingó egyedek, akik csak zabálunk, meg húzgáljuk a csavarokat a gyártósoron, illetve böfögünk és gyártjuk a közjószágokat, el sem tudjuk képzelni, föl sem tudjuk fogni, ahogyan belügyminiszterünk egyfolytában a mi jó sorsunkról gondolkodik. A fájó bütykünkről, gyermekeink szellemi gyarapodásáról és a nyamvadt biztonságunkról, hogy az ilyesmi milyen fárasztó is bír lenni. Mi viszont a kocsmában dülleszkedve hálátlanok és tiszteletlenek vagyunk, azt sem tudjuk, mit csináljunk jódolgunkban.

Bővebben ...

És lett magyar narancs

szorgos_nerxNagy Márton minisztert eddig sem az eszéért szerettük. Illetve ez így nem egészen helyes. Egyáltalán nem szerettük mi őtet, mert valljuk meg, nincsen rajta semmi olyan, ami érzelmeinket ebbe az irányba mozdította, terelgette, noszogatta volna. Sőt és pláne, bozontos lelkünk egészen más stílusú mozgásokat végzett vele kapcsolatban, miközben kiváltképp őszintén olykor-olykor, nagyritkán, néhanap, naponta kritikus szemmel vizsgáltuk kognitív képességeit is, és nem csak mi. Magunk viszont őszintén szólván egészen guvadt szemekkel.

A Ryaanir vezére, egy bizonyos Michael O’Leary szó szerint „idiótának” nevezte, és szívesen küldte neki a „Közgazdaságtan tökfejeknek” című könyvet. O’Leary úr azonban egy mocskos kapitalista, aki nem érti a magyar (neres) közgazdaságot, ami nem, hogy unortodox, de ezt a betegségét azóta kinőve már egyszemélyi irányítás alatt áll, és a jelek szerint úgy működik, ahogyan a gazda füttyent. Erről majd később esik szó, most csak azt az alaphelyzetet vázoltuk fel, miért monda Nagy Márton tegnap azt, amit mondott.

Bővebben ...

Isten, élet, halál, Gulyás

guja23Egy gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő embernek jobbulást kívánni nem épp komilfó, mi több teljesen tahó cselekedet. Mindezt nagy nyilvánosság előtt (kormányinfó), és a nyilvánosság jellegéből fakadóan a kormány nevében tenni meg, tetézi a bajt, amelyre ekképp jelzőt nem találunk, mert nem is keresünk. Vannak kimondhatatlan dolgok, és a NER, benne pedig Gulyás Gergely miniszter elérte ezt a szintet, innen tehát hangunk higgadtsága, holott tudnánk kölcsönvenni átkokat Izsajástól is akár, amit viszont nem értenének a nerkeresztények. Így hát elmeséljük, ami van.

Karsai Dániel alkotmányjogász gyógyíthatatlan beteg, és így elsősorban, de más szemszögből sorstársai miatt is az aktív életvégi döntésért, közismertebb nevén az aktív eutanáziáért kampányol, amely hazánkban jelenleg tiltott. Kilátástalannak tűnő küzdelme már az Emberi Jogok Európai Bíróságánál jár, mert Magyarországon hiába érvelt. Karsai azért teszi ezt saját magáért, mert egy éve diagnosztizáltak nála ASL betegséget, ami a központi idegrendszer mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelős izmainak pusztulásával, idővel teljes bénulással és fulladással jár. Nincs rá gyógymód.

Bővebben ...

Rohambili, fakanál

sandorp_biliKellett pár nap, hogy a sokkoló élményt földolgozza az ember. Ahogyan a szaporodási kerekasztal megalapításának másnapján Novák Sándorpalotát egy harci járműben láttuk meg rohamsisakban (vö.: bili). És még akkor is bennünk volt a kétség, hogy miközben tudjuk és ismerjük ennek cirkusz voltát, amelyben Novák csak a legócskább bohóc, és azzal is tisztában vagyunk, hogy amikor ezek történnek, a háttérben folyamatosan rabolják ki az országot, akkor melyikről is kellene szót ejteni.

Mégis valami gombóc van az ember gyomrában, amikor úgy nézik hülyének az embert, hogy voltaképp saját magukból is kretént csinálnak, és mindebből valami olyan aljas tébolyda kerekedik ki, aminek manapság és végül is Novák az a bábja-bohóca, amelyik leginkább a maga teljességében mutatja meg nekünk, ahogyan villámgyorsan rohanunk a vesztünkbe. Ebben az erősített meg bennünket leginkább, amikor elnökünk mindezek után Brüsszelben összetrombitálta a mindenféle pártállású magyar képviselőket.

Bővebben ...