Hírek

És lett magyar narancs

szorgos_nerxNagy Márton minisztert eddig sem az eszéért szerettük. Illetve ez így nem egészen helyes. Egyáltalán nem szerettük mi őtet, mert valljuk meg, nincsen rajta semmi olyan, ami érzelmeinket ebbe az irányba mozdította, terelgette, noszogatta volna. Sőt és pláne, bozontos lelkünk egészen más stílusú mozgásokat végzett vele kapcsolatban, miközben kiváltképp őszintén olykor-olykor, nagyritkán, néhanap, naponta kritikus szemmel vizsgáltuk kognitív képességeit is, és nem csak mi. Magunk viszont őszintén szólván egészen guvadt szemekkel.

A Ryaanir vezére, egy bizonyos Michael O’Leary szó szerint „idiótának” nevezte, és szívesen küldte neki a „Közgazdaságtan tökfejeknek” című könyvet. O’Leary úr azonban egy mocskos kapitalista, aki nem érti a magyar (neres) közgazdaságot, ami nem, hogy unortodox, de ezt a betegségét azóta kinőve már egyszemélyi irányítás alatt áll, és a jelek szerint úgy működik, ahogyan a gazda füttyent. Erről majd később esik szó, most csak azt az alaphelyzetet vázoltuk fel, miért monda Nagy Márton tegnap azt, amit mondott.
 
Mielőtt azonban a szózatot, a kinyilatkoztatást ismertetnénk, alámerülünk egy kicsit A tanú című filmalkotás elképesztő világába elsősorban esztétikai gyönyörök beszerzése okán, másodjára utalásul arra, ez a mi világunk már majdnem ugyanaz azzal a toldással, hogyha lehet, annál egy fokkal aljasabb. És most, hogy elmeséltem a nyomorult életünket, ezért és így, mielőtt magunkba roskadnánk tényleg tegyük meg ezt a kirándulást már csak azért is, hogy szemünk elől ellebbenjen a propaganda mocskos fátyla (by.: RK)

vgy_sf

Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.” – mondta Virág elvtárs az elképedt Pelikán gátőrnek a citromról, és itt jön a képbe Nagy Márton, aki azon örömködött, hogy a KSH szerint októberben tíz százalék alá kúszott be az infláció, bár a bőrünkön egészen mást érzünk. De ez mellékszál. Ennél sokkal érdekesebb Nagy előadásában az, miért és hogyan értük el a világra szóló eredményt, amitől a miniszter éppenhogy csak nem csűrdöngölt széles jókedvében.
 
Orbán Viktor miniszterelnök világos célt tűzött ki a kormány elé: először le kell törni, majd 2023 végéig egy számjegyűre kell csökkenteni az inflációt” – utalt az előzményekre Virág-Nagy elvtárs, majd ugyanebben a stílusban folytatta is a mi legnagyobb gyönyörűségünkre: „A kormány lebirkózta, és egy számjegyűre csökkentette az inflációt, idő előtt teljesítve korábbi vállalását”. Majdnem azt mondta, lett magyar narancs, mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán. Nem mondta. De mondhatta volna, nem zökkent volna meg a stílus.
 
Kis kitérőt teszünk most abba az irányba, hogy ez a diadalmi jelentés nem biztos, hogy kiállná az igazság próbáját, mert a boltba járó sokaság egészen mást tapasztal. De a KSH bizonyos adatai és statisztikái olykor megdöbbentik azokat, akik látják, illetve a bőrükön érzik a valóságot, innen nézvést tehát tök mindegy nekik, a KSH mit hablatyol, és ennek nyomán Nagy-Virág elvtárs mitől és hogyan fakad dalra. Mert amit itt most megmutatunk, arra bizonyság, hogy voltaképp minden mindegy, avagy minden számít, semmi sem használ (AE Bizottság).
 
Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.” – Így aggódott-kukacoskodott Pelikán, mint emlékezhetünk, de jött Virág elvtárs lehengerlő válasza: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!
 
Stimmt, és rossz érzés, hogy ezek ugyanazok, mint ahogyan számtalanszor megállapítódott róluk. De nem is ez, hanem a küzdelem maga, amit ki is feledtünk, hogy a kedves vezető hány módon adott utasítást az infláció legyőzésére, üstökön ragadni, lebirkózni, fülön ragadni, fejszével menni neki, s lám, csak ki kellett adni az útmutatást, és sikerül is. Az ő tanácsai nélkül ez biztosan nem ment volna, viszont magától, ahogyan valóban történt, már igen. Duplacsavar van ebben, dupla átverés, ha igazából és őszintén belegondolunk.

nkxx

Közgazdászok mondják, Orbán olyan célt választott ki, amikor ilyen nagyot ígért, amiben majdnem biztos lehetett, hogy sikerülni fog akkor is, ha a kormány szinte semmit nem csinál. Ezt teljesítette is, a célt is elérte, hogy ezt viszont Nagy-Virág elvtárs hogyan tárja elibénk, és így, ahogyan láttuk, az már nem csak az ő nyomora, hanem az egész elképesztő, panoptikumba illő bagázsé. Viszont ebből is győztesen jönnek ki, és leleményes népünk mindehhez lelkesen és elképesztően, nem is olyan sokára pedig majd ütemesen tapsol.
 
 

youtube / videó
A tanú - Magyar narancs  / 2020.11.19.

rtl.hu
Orbán Viktor a kormány sikerének tartja az infláció csökkenését, az elemző szerint az emberek szegényedése az oka / 2023. november 10.
Tíz százalék alá csökkent az éves infláció októberben – ez volt a kormány egyik legfontosabb gazdasági ígérete erre az évre. Az árszínvonal vártnál gyorsabb csökkenésének a Híradónak nyilatkozó elemző szerint az az oka, hogy az emberek már nem tudnak annyit költeni, mint korábban, és a háztartási energiával is spórolni kezdtek. A kormány a saját sikerének állítja be az eredményt, a DK szerint viszont továbbra is Európa legmagasabb inflációját kell elszenvednie a magyaroknak.

atv.hu / videó
Egyszámjegyű, 9,9% lett az októberi infláció / 2023. november. 10.
Októberre sikerült elérni a kormány által kitűzött célt, hiszen a KSH friss adatai szerint, ha minimálisan is, de 10 százalék alá csökkent az infláció, 9,9 százalékra. Túl nagy örömre ez egyébként nem adhat okot, mert uniós szinten továbbra is sereghajtó Magyarország az infláció tekintetében.

 

Kapcsolódó cikkeink:

orbistan1Márton miniszter bölcsességei / Készült: 2022.06.21
Azt hittük már, az a félelem élt mibennünk, libsikben, hogy azt a mérhetetlen űrt, amit Kásler miniszter hagyott maga után intellektusban, mókába hajó kijelentésekkel a tiszta hittől csurig átitatva, már soha senki nem fogja betölteni nekünk, és csak bolyongunk a világban árván és elhagyottan. Nagy Márton miniszter azonban, ha nem is irántunk való szívbéli jóságból, hanem inkább a belőle fakadó elemi erejű, ősi, mintegy a mélyből feltörő egyszerűségből eredően olyan pörformanszt ad elő itt már napok óta, hogy rosszkedvünk tele huss, tündöklő nyárrá változott, pedig nem is süt reánk York napsugára.