Hírek

A rock ’n’ roll az nem egy tánc

Duro-doraAmikor Dúró Dóra a butaság eposzi bátorságával elérte Csák miniszternél, hogy a Nemzeti Múzeumban elhelyezett World Press Photo 2023 kiállítást tizennyolc év alattiak ne látogathassák, azonmód kellett volna pofára esnie, mert a múzeum előtt elkezdtek nőni a sorok. Ugyanaz volt a reakció, mint amikor ledarálta a Meseország Mindenkié könyvet. Akkor boldog-boldogtalan szaladt a könyvesboltba megvenni a kötetet, sőt, a szerkesztője felkerült a Time magazinnak a világ száz befolyásosabb emberét tömörítő listájára.

De ez csak mellékszál. Akkoriban még nem fóliázták a könyveket, igaz, ma meg ezeket a betekert köteteket viszik, mint a cukrot. Mindebből látszik, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan Dúró Dóra képzeli vagy szeretné, ebben a fotókiállításos esetben még akkor sem, ha Csák miniszter a maga szintén mesebeli sötétségével a segítségére sietett. Ez is megérne egy misét, egy kis álmodozást, hogy milyen rendszer már az, ahol egy náci pártocska visítására a nagy, demokratikus miniszter fiatalokat tilt ki egy kiállításról. De ismerjük a jellegzetességeit.
 
Milyen leleményes is ez a mi népünk – mondta annak idején Virág elvtárs Pelikán gátőr konyhájában a hajában sült krumplit csámcsogva, s utalva arra, mit ki nem talál „ez a mi népünk” az éhendöglés ellen. De ő még nem tudta azt, amit mi már igen, hogy van szellemi éhség is, amitől azok viszont nem szenvednek, akik éppen ennek a szellemnek a nyomorúságban leledzenek. Különösnek is mondhatnánk, ha nem lenne egyértelmű az összefüggés: föntebb már szóltunk a mihazánkos ostobaságból eredő bátorságról.
 
Népünk leleményessége azonban tényleg határtalan, és valóban igaz. Viszont most, ami leleményességgel Dúró Dóra incifinci eszén túljártak, az minden pénzt megér. És itt kezdődik a történet, induljunk el tehát a kályhától megint. A legutóbbi vészterhes napokban – bár melyek nem azok manapság szakadatlan -, a gyermekeink erkölcseiért és lelki egészségéért oly igen aggódó könyvdarálós náci kisasszony (bocsánat nacsasszony) kifogással élt a Nemzeti Múzeum már emlegetett kiállítása ellen, ami meglátása szerint veszélyes ifjúságunkra.
 
Több se kellett Csák miniszternek, rendelkezett, hogy tizennyolc év alattiak oda be ne mehessenek, mert például olyan képeket láthatnának – vagy láthatnak -, amelyen meleg idősotthon lakói szerepelnek, ahogyan szeretetben élik az életüket. Dúró Dóra – és elvbarátai – meg itt vicsorognak és visítoznak. Tessenek eldönteni, melyik a károsabb vagy lehangolóbb. Illetve a náci kisnacsasszony azt is elérte, hogy szerte a nagyvilágban elborzadjanak, mi folyik nálunk. Mert a kiállítás sok évtizedes történetében még sehol sem találkoztak cenzúrával.
 
Neriában viszont igen. Még egy adalék hírünkhöz a nagyvilágban, és újabb bizonyság arra, milyen ócska hely lett valaha volt hazánk, ahol élünk. De mindenből van kiút és menekülési útvonal. Mert és ugyanis, amint kiteljesedett a botrány, azonmód indult mindenki a múzeumba kiállítást nézni, hogy az utcán álltak a sorok. Nos, ekkor szerettük volna megtekinteni Dúró Dóra együgyű pofiját, de ebben az időben épp azzal volt elfoglalva, hogy L. Simont, a Nemzeti főigazgatóját ekézze, aki megköszönte neki a kéretlen reklámot.
 
Szeretjük, amikor egymás torkát harapják át, vannak ilyen apró örömeink, és vannak nagyobbak is. Ugyanis azzal nem számolt sem Dúró erkölcsvédő, sem Csák igen okos miniszter, hogy a múzeumnak nincsen joga személyit kérni azoktól, akik hozzá látogatóba érkeznek, így a sorok azért lettek olyan hosszúak, mert a szülők fogták gyermeküket, és együtt mentek megtekinteni a Dúró által fertelmesnek ítélt képeket. Senki nem tehetett velük semmit, és ez a gesztus voltaképp egy hatalmas bemutatás, egy középső ujj Dúrónak meg a többinek.
 
Nem kell a világuk, bármennyire is szeretnék és erőltetik az avas szagú Horthy-érát. Mert vannak más bíztató jelek is. Egyik óvodánkban ugyanis felmérést készítettek az ovisok magyarságtudatáról és erkölcsi értékrendjéről, amitől sok szülő lett ideges és nem is kicsit. Mert inkább azt szeretné, ha egyetlen gyermekét hagynák a sárban ugrálni, nem pedig a bús magyar sors miatt kellene keseregnie, vagy nem is tudjuk, igazán mit szeretne elérni a nemzeti óvoda a közjószágokkal. Valószínűleg felnőve sok-sok Dúró Dórát látna szívesen.
 
Itt jutunk el oda, hogy levonjuk a keserű tanulságot, s egyben némi reményt, ami ez: a hatalomnak van egy elképzelése a magyar társadalomról, erkölcsről, a jóról, a rosszról a szépről. Ezt pedig minden áron át akarja nyomni a gyerekeken és a szülőkön, miközben ezt a fajta normát nem mindenki üdvözli, de akkor is rá van kényszerítve, ha ő nem ezeket az értékeket vallja. Itt jutunk el aztán szépen lassan a bugyogóban matatásig, a vak komondorokig, és a Neurotic zenéjéig, hogy a rock ’n’ roll az nem egy tánc.
 
Egészen egyszerűen, hogy vannak más életérzések és életcélok, ideák és eszmék, mint a tábori szürke gondolkodás. De Dúró Dóra azért is kiváltképp ostoba, mert képtelen észrevenni, épp az ellenkezőjét éri el, mint ami a célja volna. Illetve, ha csak az a cél, hogy öt percre figyeljenek rá, nos, az kétségkívül sikerül, de így összességében az ő szempontjából elég nagy ára van. Egy társadalomban – a miénkben is – a hülyék száma limitált. Ettől tehát több szavazója nem lesz, csak töményebben áll össze a sötét massza. De ezt is megértük, és ezt is tudjuk.
 
Viszont azt is tudjuk már, hogy az erőltetett kereszténységre annak megtagadása vagy eltitkolása a válasz, ahogyan a népszámláláskor kiderült. A fóliázásra vásárlás, a tiltásra annak kicselezése, az ordításra a legyintés, mert a jelek szerint az emberekben még megvan valami elemi életösztön. Illetve a világossághoz való ragaszkodás összefoglalva ezt az egészet, egy kiolthatatlan igény a szabadság után, ami pislákol ilyen apróságokban, csak még nem állt össze elsöprő erejű áradattá. De, ha sokat piszkálják, még ez is meglehet.
 
 

rtl.hu
A múzeum nem egy rendészeti szerv: mégis bemehetnek a 18 év alattiak a World Press Photo kiállításra / 2023. november 2.
A Magyar Nemzeti Múzeum személyzete nem rendészeti szerv, nem igazoltathatnak, így nem is tudják jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, amellyel kizárnák a 18 éven aluli látogatókat a World Press Photo kiállításról. Erről az AFP francia hírügynökség írt elsőként. Csütörtökön stábunk is azt tapasztalta, hogy 18 éven aluliak is gond nélkül bejutottak a kiállításra, amelyre egész nap hosszú sorokban várakoztak belépésre a látogatók.

rtl.hu
Néhány centin múlhat, ki kell-e tiltani bizonyos könyveket a boltból / 2023. november 2.
Tolómérővel mérték le a Nógrád megyei kormányhivatal munkatársai hétfőn, milyen messze van egy pásztói könyvesbolt a katolikus iskolától, illetve a templomtól. Erről elsőként a hvg írt. Az úgynevezett gyermekvédelmi törvény szerint azokban a könyvesboltokban, amelyek 200 méteren belül vannak iskoláktól vagy templomoktól, egyáltalán nem lehet a homoszexualitást, vagy egyéb, szexuális másságot bemutató műveket árulni. A kormányhivatal nem reagált arra, milyen büntetésre számíthat a pásztói üzlet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

szivarvany-sBevezetés a szépirodalomba / Készült: 2023.09.12
Azon megy a rugózás így utólag – mintha nem lenne teljesen mindegy -, hogy a gyereket kivágták-e az Alexandra könyvesboltból, vagy csak eltanácsolták a felnőtt irodalom polcaitól. Felnőttön itt ne olyan tartalmakat tessenek érteni, mint a felnőttfilmek, amelyeket amúgy oly nagy előszeretettel élvez a magyar, hanem mondjuk Tolsztojt – vagy akárki hegyomlást -, akik könyvei borítóján nem szerepel az ifjúsági-, vagy gyermekirodalom kitétel. Azaz, akármely világirodalom (vagy magyar) remekét, amelyeket amúgy olvasni jó. Nem, mint például Orbán idézeteket a falon.

ovi_somoly1Orbán barnaingesei / Készült: 2023.08.30
Cigányellenes tüntetést tartott a Mi Hazánk a Venyige utcai börtön előtt, ahol két óhajukat fejezték ki: mondjon le Pintér Sándor, és legyen létjogosultsága a „cigánybűnözés” szónak. Enélkül ők nem tudnak élni nagy valószínűség szerint. Ha nem mondhatják naponta ötször, hogy „cigánybűnözés”, akkor az a nap el van cseszve. Ennél azonban többről van szó, mert az ott megjelentek, akik erősen hasonlítottak valamely futballmeccs „B” középnek nevezett törzsközönségéhez, így egyben az elnöki kegyelemmel szabadult Budaházy híveihez is, tíz éven belül szeretnének hatalomra kerülni.

1349126Pintér Sándor szívhangjai / Készült: 2022.09.14
Pintér Sándor rendeletet alkotott arról, hogy Magyarországon csak akkor végezhető el az abortusz, ha előtte a nő meghallgatta a magzat szívhangját. A rendeletet megértve, de tudomásul nem véve az első kérdés, ami ilyenkor fölvetül: milyen jogon? Tudjuk a választ, a hatalom jogán. Ámde kérdésünk az volna, ha már Pintér, mint röneszánsz ember annyi mindenhez is ért, ez az irányítása alá tartozó területek melyikébe tartozik. Mert és ugyanis belügynek nem tűnik, oktatásinak sem, s habár egészségügyinek látszódik ugyan, de ez leginkább morális kérdés, nem egyszer egzisztenciális megfontolásokkal fűszerezve. És nem ismerünk olyan hatalmat, amelynek ezek fölött rendelkezési joga volna.