Hírek

Orbán két macska volt

vgy_sz30xNem lehet hazugságban élni” – jelentette ki Orbán Viktor a Századvég folyóirat harmincadik születésnapi konferenciáján, ami alcímként a szuverenitás szót viselte, talán a mostani irány miatt nem egészen véletlenül. És bár már nagyon sokszor gondolta azt az ember, egyáltalán nem érdemes foglalkozni azzal, amit ez az alak a kappanhangján és ajkait nyalogatva nagyon gyakran előad, erre azért már fölkapta a fejét, hogy nocsak.

Mert azonmód, mint valami villámcsapás hasított belé az, ami az idézett mondatból következik, hogy akkor ezek szerint maga Orbán Viktor immár nem is él, ha egyszer hazugságban nem lehet. Mert a szemünk előtt fetreng abban már három évtizede, mostanában azonban egyre inkább súlyosbodóan. Még továbbá az is elhangzott ezen a jeles eseményen, hogy „a liberálisok az új kommunisták”, ami azért már döfi.
 
Ránéztünk ezen a ponton a Liberális Internacionálé hajdani alelnökére, aki Orbán maga, immár viszont a sokadik alakban. Konzervatívból kereszténnyé, majd illiberális fasisztává alakulva át, és képes azt a szemünkbe mondani, hogy hazugságban élni nem lehet. Holott az a buborék, amit magának kialakított, amiből képtelen kilátni, a hazugság maga, ezért bátorkodtunk megjegyezni, hogy a saját maga által kreált definíció szerint voltaképp nincsen is.
 
Ennek ellenére vagy tán éppen ezért ez a beszéd, illetve kinyilatkoztatás valójában egy pályaívet rajzolt önmagáról, így az országról is, ami a hazugság maga. S ha kéretlen kelletlen foglalkozunk vele, az azért van, mert ez az alak tulajdonképpen Magyarország, bármennyire is szomorú ezt megállapítani. Ellent vetni ennek a kijelentésnek ugyan lehet, ám, ha alaposabban belegondol az én nyájasom, kettőt lépni nem tud, ahol ne lenne ott a sajnálatos lenyomata.
 
A sötét árnya vagy árnyéka inkább. Ilyképp, amikor e beszéd kapcsán is megállapítjuk majd Orbánról azt, amit, akkor saját magunkról is készítünk jellemrajzot úgy, hogy voltaképp azok sem mi vagyunk, így a skizofrénia halmozott esete forog fenn dolgozatunkban, mint a szürreális Magyarország képe-mása. Mert összességében az a lehangoló kép, hogy a magyarok nagy része istenként tiszteli ezt a kétséges állagú alakot, a bizonyítvány tehát közös.
 
Hogy azzal, amit majd alább slágvortokban megmutatunk egy meghasadt elméről, magunkat jellemezzük, hiszen miattunk van hamarosan másfél évtizede hatalmon, mi juttattuk oda, mi tartjuk ott, és nekünk mond ilyeneket: „Akik liberális hegemóniát akarnak, azok történelmi értelemben kommunisták”. Mondhatnánk erre az igazat, miszerint, akik konzervatív hegemóniát akarnak, azok történelmi értelemben nácik. De ennek se lenne semmi értelme.

apolt

Hogy e beszéd alapján Orbánnak minimum két énje van, az most már teljesen világos. Kiderült, hogy a kommunistákat elkergették, miközben a 80-as években csak estefelé merte hangosan kimondani, hogy utálja a kommunistákat. Kérdés, mit mondott nap közben. Egészen fura módon, miközben azt a képet erősíti egyrészt, hogy ő zavarta haza az oroszokat, most vallomásként elhangzott ez: „Vivát Gorbacsov!” – hogy az embernek elkerekül a szeme is.
 
Nagy malomkeréknyire, de akkor még inkább, amikor emlékszünk, nem is oly rég még 2032-ig tervezett hatalmon maradni, ezúttal, ebben a beszédben viszont az is elhangzott, a „szocik” mást sem csinálnak, mint ugrálnak a milliárdosság és a politika között egyetlen szándékkal, hogy hatalmon maradhassanak. Holott, ha körülnézünk, azt látjuk, a hatalom közelében sincsenek. Esélyük sincsen oda jutni, maradnak tehát ezek szerint milliárdosok.
 
Hallottunk arról, hogy Orbánék már akkor közölték a Molotov-Ribbentrop paktumot annak bizonyítására, hogy a nácik és a kommunisták fölosztották maguk közt Európát. Hogy ezzel mire akart utalni a költő, azt nagyon nagy homály fedi, egy bizonyos csupán, óriási a káosz a manus fejében. Ha csak játssza a hülyét, akkor is, mert ennyi blődséget nagyon kevesen szopnak be. De ez is visszhangtalan, tehát bekerül a köztudatba a mindent is tudó vezér képe.
 
Nem lehet hazugságban élni – jegyezzük ezt meg azért, és ha volna olyan, akinek az orra alá lehetne dörgölni, szíves örömest meg is tennénk, s ha azt mondanák ez az írás is voltaképp az, lehangoltan kell közöljem: a rossebeket. Magunknak dúdolgatjuk az évtizedes mesét, Orbán pedig építi a lufiját, írja át a múltat, még saját magát is, hogyha találkozna fiatalabb önmagával, tán pofán is köpné azt az alakot, de ez sincsen. Semmi sem igaz, ezért értelemszerűen már minden is.
 
 

hirklikk.hu
Nemrég még a Fidesz is külföldi támogatásokból élt / 2023.11.14.
Nem volna meglepetés, ha az idén a szuverenitás lenne az év szava. Ez a kifejezés ugyan meglehetősen későn rajtolt, ám az utóbbi hetekben annyira beleerősített, hogy még a csapból is ez folyik. A Századvég Szuverenitás címmel konferenciát is rendezett a napokban, a Fidesz pedig egy szuverenitás-védelminek elnevezett törvényben rögzítené, hogy a külföldről elfogadott támogatások bűncselekménynek számítanak. Néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor pártja még nem volt ennyire finnyás, akkor – például a Konrad Adenauer Stiftung és a Hans Seidel Stiftung pártalapítványokon keresztül – milliókat kaptak a németországi testvérpártoktól …

 

Kapcsolódó cikkeink:

sapka_tokonStraight outta Felcsút / Készült: 2023.10.27
Bújnak elő a csótányok. Tegnap szőrmentén érintettük Orbán baseball sapkáját, amit Trumptól kapott, mint Törökország nagyhatalmú ura, s amelyet Csák miniszter hozott neki személyesen. De úgy, hogy miközben a kedves vezető mögött vigyorgott a képen, azon időben egyúttal az USA-ban is volt. Ez a sapka azonban ennél több lett, önálló életre kelt, s akkor kezdte kifutni a pályáját, amikor boldog tulajdonosa már vétózgatni készült épp az EU-t megint, úgyhogy nagy valószínűséggel a kör szélén áll majd kezét zsebébe rakva, gondolkodva önmaga meghatározhatatlan nagyságán.

apoltBolondokháza / Készült: 2019.01.15
Bezárták a fővárosban a Merényi Kórház pszichiátriáját. Érdekes fejlemény, különösen, ha arra gondolunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen az ilyen páciensekre lett optimalizálva, akik akár saját érdekeik ellen is képesek támogatni a Vár Fura Urát.

viktorkaBartus László: Mitől érezzük bolondokházában magunkat? / Készült: 2017.05.18
Egy érdekes cikk jelent meg “The little boy president” (“A kisfiú elnök”) címmel a CNN online oldalán Michael D’Antonio tollából. A szerző az írás elején idézi Trump vallomását, amelyben azt mondja, “ha megnézem magamat elsőosztályosként, és ha megnézem magam most, alapvetően ugyanaz vagyok.” Nem lát különbség mostani és 6 éves önmaga között.

GyuloletA gyűlölet népe / Készült: 2016.10.07
Elgondolkodtató, hogy mivé lett az ország, mivé lettünk mi, magyarok, hová süllyedtünk és süllyedhetünk-e még alább? Itt élünk, egy áthiszterizált társadalomban, mentális és szellemi, morális kihívásokkal küzdő emberek irányítása alatt, és értetlenül nézzük hárommillió honfitársunk szellemi vergődését, miközben tudjuk, hogy ők nem a teljes népesség, kiket meghülyített a félelem.