Hírek

A változás te vagy

magyorbiA film pereg tovább. Az a film, amelyről szóló első beszámolónkban a popcornkészítés rejtelmeibe is beavattuk a nyájas olvasót, jelesül, hogy nekiláttunk pattogtatni a mikróban, mert maratoni előadásra számítottunk. És így is lett. A szemünk előtt hullanak porba a hősök és születnek újak a semmiből előbukkanva, mint Varga J. (volt) elvtársnő hajdani férje, aki valami ismeretlen ihlettől vezérelve üti műanyagkalapácsával a NER ciklopi gránitját. A szélesebb közönség pedig gusztusa szerint nézi, mire megy vele.

A szélesebb közönség mi vagyunk. Akik, miként az utóbbi napok tapasztalatai mutatják, a hozzá való viszonyunkat, érzelmeinket, reményeinket vagy legyintésünket igen széles skálán mozgatjuk. Itt az ideje tehát, hogy érdekek és érzelmek nélkül vizsgáljuk meg, mi az, amit Magyar Péter momentán csinál, és mi lehet ennek a vége. Mert emlékszünk még Simicskára, aki első felhorgadásában O1G-zte tele az országot, és akkor mindenki azt hitte, olyat tud, vagy tudhat, ami megrengeti vagy meg is döntheti a rendszert.
 
Aztán mi lett belőle, és hová jutottunk. Így, amikor most a kukoricánkat majszolgatjuk előadás közben, föltűnik elsőként az az attitűd, amely a volt férjet, mint valami megváltót, közülünk kiemelkedő forradalmárt látja, akinek az az érdeke, mint a megalázott és elnyomott tömegeknek. Ez azonban már csak azért sincsen így, mert Magyar már e formájában való megszületésekor egyértelművé tette, ő a „nemzeti” oldalhoz tartozik, baja, ha akad, egy szűk réteggel van, felhorgadása rájuk irányul, és nem a rendszer lebontására.
 
Magyar kiállása, bármennyire is tiszteletre méltó, egyáltalán nem egyezik meg azzal a tudással, ami bennünk megvan, hogy az Orbán által a társadalomba föcskendezett méreg olyannyira szétterjedt, hogy ott van az egy a táborban, a falusi sparheltek falvédői előtt, az utolsó tankerületi csinovnyik tudatában, voltaképp minden kilométerkőnél. Magyarország mentális, morális és intellektuális romjait az nem építi újjá, ha Magyar sztorizgat Orbán és a rendszer aljas működéséről, mert ezzel eddig is tisztában voltunk.
 
Újdonsága, ha van, csupán annyi, hogy belső ember mondja, aki nagy valószínűséggel sokkal többet tud, mint amit eddig előadott, de meséljen akármilyen elborzasztó dolgokról, amíg az adoma szintjén marad kézzel fogható bizonyítékok nélkül, mindez mit sem ér. Illetve még akkor sem, hiszen Hadházy képviselő szinte naponta dokumentál egy komplett büntetőügyet, de csak arra jutott vele, hogy Orbán kiröhögje, és szőrehullató vidéki rókának nevezze. Ebből is látjuk, hogy Orbán tahó, sőt, ami a lényegesebb: érinthetetlen.
 
Pesty László, akit már el is feledtünk, mert voltaképp nincs miért emlékezni rá, a saját csapatában üdvözölte Magyart, mint akik fecskék volnának, és elhozhatják a tavaszt. Ám Pesty sem a haza, hanem a Fidesz tavaszáról ábrándozik, mint ami súlyos bűncselekményekkel terhelt halmaz újjászületne az ő szándékaiktól úgy, hogy kiveti magából a gonoszt. Orbánra azonban ő sem gondol, így innen is kitetszik, Pesty vagy hülye vagy naiv, illetve egyéb bajai lehetnek. Magyart azonban ezekben a napokban viszi a lelkesedés.
 
Pesty egyébiránt ott is lebukott, hogy Magyart félti a maffiaként működő Fidesz bosszújától, amiben lehet némi igaza, csak az a visszás ebben a történetben, hogy Pesty fideszesként meghatározva önmagát egyben ugyanúgy a maffia tagjaként aposztrofálódik. A történet tehát nagyon sok sebből vérzik, alig is tartja egyben valami a sztorit. Magyart viszont nagy valószínűséggel az tartja biztonságban, hogy a Fidesz bár tudja, mert tudnia kell, milyen információkkal rendelkezik, azt azonban nem, milyen papírokat tud kiteríteni.
 
Nagy valószínűséggel azonban semmilyet sem. Ugyanakkor a szélesebb közönség azon halmaza, amely a fentebb ábrázoltak miatt ugyanolyan fideszesnek tekinti, mint akiket Magyar szándékai szerint ütni óhajt, szintén tévedésben leledzik. Benne valami miatt van még valamilyen erkölcsi minimum, ami most arra elegendő, hogy amiként a Fidesz csahosai őt lerántani szeretnék, elő tud – és akar – húzni a tarsolyából olyan történeteket, amelyek a maffia alapvető romlottságát mutatják. És ez nem semmi.
 
Magyar minden egyes megszólalása a genny egy-egy újabb kifakadása abból a fekélyből, ami ezzel a kegyelmi üggyel megfakadt. Jól láthatóan ez erjedést indított el az eddig kábulatban élő magyar társadalomban, amely egyedüli letéteményese, kezdeményezője és végigvivője lehet a Fidesz eltakarításának (tokkal vonóval), mert csak úgy lehet. A változás tehát én nyájasom nem Magyar, nem az ezerszer elátkozott ellenzéki képviselők, hanem a változás te vagy, magad. Ha másra nem is, erre a ráismerésre jó ez az egész, elátkozott, popcornos mozi.
 
 

444.hu
Szentkirályi Alexandra szerint ő csak technikai díjátadó volt, amikor kitüntette a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét / 2024.02.16.
A meghívó szerint Gulyás Gergely (Magyar Péter – egykori – barátja) és Szentkirályi Alexandra (a 2015-ben a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját kitüntető kormányszóvivő) tartja a Kormányinfót. - Gulyás nem kért bocsánatot a bicskei áldozatoktól …

youtube / videó
Miniszterek egyeztettek Gulyás Gergellyel a kormányinfó előtt  / 2024.02.16.

youtube / videó
Elemző: A kegyelmi ügyben a politikai felelősség Orbán Viktoré  / 2024.02.15.

youtube / videó
Orbán tudja, hogy Rogán mit csinál ❌ Vétó Ruff Bálinttal #19  / 2024.02.14.

nepszava.hu
Nyomozás indult Varga Judit volt férjének NER-t leleplező kijelentései miatt / 2024.02.15.
Magyar Péter a többi között három- vagy hatszorosan túlárazott kommunikációs szerződésekről mesélt - Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, kényszerítés, tiltott adatszerzés és más bűncselekmények gyanúja miatt Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozást indított a Magyar Péternek, a Diákhitel Zrt. volt vezetőjének február 11-i interjújában szereplő állítások miatt – írja az Index a notórius feljelentőként ismert Tényi István közleménye nyomán …

444.hu
Magyar Péter: Minden eszközzel megpróbálnak majd vádolni, lejáratni, ellehetetleníteni / 2024.02.11.
Tisztában vagyok vele, hogy a rogáni propagandagépezet szemében a mai naptól egyszerre leszek áruló, bűnöző, bosszúálló, pszichopata, drogos, gyerekverő, brüsszelita, sorosbérenc, háború párti, stb… Egyik sem vagyok. - „Volt szerencsém személyesen is megismerni a rendszer és a szolgálatok működését, ezért tudatában vagyok annak, hogy mostantól minden eszközzel megpróbálnak majd vádolni, lejáratni, ellehetetleníteni és ehhez fel fogják használni a korábban hozzám közel állókat is, de innen is jelzem, hogy nem félek és azt kérem, hogy senki se féljen kiállni az igazságért, a hazánkért és az elesettekért.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

naripaterBalog püspök lelkiismerete / Készült: 2024.02.14
A kedves vezető már három napja hallgat. Eltűnt, felszívódott. Voltaképp Palik kommentátor felordítását is alkalmazhatnánk rá bízvást, mint emlékezhetünk, aki azt üvöltözte a mikrofonba: „de hová tűnt Damon Hill”. Miközben a keresett személy autóstul, mindenestül már a célban volt, igaz, csak a második helyen. Ekképp keressük mi most a kedves vezetőt, akiről azért tudhatjuk, még él, mert olykor üzen ezt azt a sameszaival, megnyilvánul és kinyilatkozat. Például Balog püspöknek is azt, hogy vállalja a felelősséget a pedofil-kegyelmi ügyben.

vgy_fenyeMozi / Készült: 2024.02.13
Szombaton, amikor az első hírek szállingózni kezdtek arról, hogy elnökasszonyunk különgépe elindult hazafelé, holott vasárnap még jelenése lett volna, szó sem volt arról, hogy ki kéne pattogtatni egy kis kukoricát a mikróban, mert maratoni előadás készülődik a legnagyobb gyönyörűségünkre. Három fekete autó indult el a reptérről és halad a Sándor-palota felé. Ez volt a következő jelenet sokat sejtetőn, bár a fekete autók funkcióik szerint egészen másfelé is vehették volna az irányt, ha A tanú című filmalkotásra gondolunk.