Hírek

Készülődés és retus

vgyvszamDélután háromkor évértékelő lesz tehát. Doktorminiszter urunk fogja tartani szigorúan zárt körben, barátok és a kebelbéli sajtó jelenlétében, mert aki rosszalkodott, azt helyszűke miatt nem engedik be. Hogy lesz ilyen szeánsz, azt tudtuk már régóta, de kétségeink támadtak az elmúlt héten, mert a főszereplő olyan mélyen hallgatott. Mintha elvitte volna a cica a nyelvét, miközben nem megrengetőn, de azért csapkodtak a villámok odakint.

Ezt a hallgatást törte meg tegnap az estébe hajló délutánon. Akkor, amikor birodalmának fővárosában tízezrek voltak az utcán, és nem elsősorban azért, hogy őt és a rendszerét éltessék, de mindeközben jelent meg egy kép a Facebookon, amelyen ilyen képünkbe világító reflektorok látszottak, akárha vallatószoba valami pince mélyén, s rajta a felirat „Készülünk”. Hogy kik és mire, azt nem közli a fotó, tehát olyan ez, mint amikor pörög a dob a manézsban.
 
Bár ez tévedés. Mert ott tudjuk, hogy halálugrás következik, vagy azon izgulunk, hogy az oroszlán leharapja-e az idomár fejét. Mindezen túl azért megnyugodtunk, hogy doktorminiszter urunk akkor jól van, mert a sűrű eseményű héten, ha nem is aggódtunk az egészségéért, de azért gondolkodtunk róla, hogy milyen állapotban lehet. Azért, mert nem természete neki ez a fene nagy kussolás, amit most épp előadott.

aldozovgy

Viszont, mint kitetszik, készülődik, a rend tehát helyreállott. Ha rendnek lehet nevezni egyáltalán, hogy senki emberfia be nem teheti az évértékelőre a lábát, aki nem doktorminiszter urunk alfeléből szemléli a kajla világot. Ez pedig óhatatlanul kérdéseket generál és párhuzamosságokat mutat a távolinak tűnő, de egyre közelebbre kerülő történelemben. Hogy vannak olyan helyzetek, amikor a rezsim jobbnak látja csak a sajátjai előtt szólani.
 
Ilyen dátum volt 1943. február 18-a (mint látjuk, majdnem napra esik egybe a két mágia), mikor is, mint az tudvalévő Göbbelsz József a berlini sportpalotában hirdette meg a totális háborút. Kizárólag kiválogatott közönség előtt, akiket aztán filmen mutogattak, ahogyan rajongó lelkesedéssel üdvözlik az eszement ötletet. Oda sem mehetett be az ellenzéki sajtó, mert ott akkora már nem is volt, Orbán rendszere tehát még messze van a tökéletestől.
 
De halad az úton. Majd elgondolkozunk azon is, milyen dumával szórakoztatja ma délután a kedves vezető az ő klakőrjeit (képzeljük oda Győzikét, a Csótányt meg a többit), de előtte azért elmeséljük, milyen bűvészkedések történtek a cibertérben, ahol és ahonnan egyetlenünk és a stábja azon nyomban törölte az Azahriah-s opuszt akkor, amikor kiderült, a friss magyar szupersztár is csatlakozott a tüntetés arcaihoz, ami tarthatatlan.
 
Legalábbis Orbán stábjának, akik nem látják, hogy abba a hibába esnek, mint a bajuszos piktor mellett a másik nagy előd, Sztálin apánk, aki úgy retusáltatta a régi képeket, ahogyan végeztette ki az azokon szereplő régi harcostársakat. Mintha attól más lenne a múlt, ha letagadjuk és átírjuk. De látjuk, ezek a diktátorok mindig ebbe a hibába esnek, mielőtt megbuknak, kivert kutyaként halnak meg vagy kivégzik őket. És nem szoktak jó véget érni.
 
Mostani vigaszunk a fent emlegetett párhuzamosságokban az, hogy a végtelenben ezek találkozni szoktak, de addig is itt lesz nekünk ez a mai délután. A dilemma, hogy a kedves vezető milyen diadalmakat föst majd elibénk, illetve az is mindenképp, hogy vajon ő is meghirdeti-e a totális háborút valaki, valakik, mindenki ellen, mert ennek kell következnie akkor, amikor a feje körül csapdosnak a hullámok erősen. Mert csapdosnak, ő pedig menekülni fog nyiszogva.
 
Van mi elől, ami „mi” maga a valóság, ezt pedig át kell fösteni, hogy a szokásos diadalmak meglegyenek. Ha szikáran és nem rózsaszín szemüvegen keresztül nézzük a tavalyi esztendőt, ami doktorminiszter urunk lódításának tárgya lesz, akkor az egész lehangolóan kiábrándító. Soroljuk. A gazdaság a béka segge alatt volt. Nőtt az államadósság. A reálbérek még jobban bezuhantak. Új adókat vezettek be. Az infláció az EU-ban a legmagasabb volt.
 
Illetve most már az EU második legszegényebb országa lettünk. Látjuk a teljes sikert, amihöz még hozzá tehetjük a külpolitika totális csődjét, és erre jött ez az eget rengető kegyelmi botrány, ami után a komplett vezérkar dolgozik azon, hogy magát a kedves vezetőt el ne sodorja az ár. Arra őszintén kíváncsiak vagyunk, hogy ilyen cuccból mit tud kihozni, de mint már szőrmentén utaltunk rá, az ottani közönségnek teljesen mindegy lesz.
 
Jobban belegondolva, nekünk is. Hogy az „ellenzéki” és a külföldi sajtó sem lehet ott, annak oka lehet az is, hogy a szétesésből esetleg még nem sikerült teljesen összerakni a kedves vezetőt, és nem akarják, hogy testközelből lássák a tüneteket. Amiket amúgy jól ismerünk az ajkak nyalogatásától a kényszermozgásokig, s innen nézve, a stáb majd ezeket is retusálja, hogy a vezér eladható legyen a nagyvilágnak, mint aki még nem borult meg teljesen.
 
Viszont tényleg és őszintén várjuk a délutánt, a nagy mutatványt, amit mindezek után Orbán, a stábja, a komplett Fidesz és a markában lévő sajtó mindezek után majd bemutatni képes lesz. Várjuk azt is, teljesíti-e ígéretét Varga J, lelkes volt férje, aki az évértékelőre meglepetést ígért Orbánnak és nekünk is, viszont eleddig (reggel 7 óra 45 perc) ebből semmit nem teljesített. Összefoglalva: azért izgalmas napnak nézünk elébe, jó reggelt, jó szurkolást.
 
 

youtube / videó
Flaszter – Ad hoc: Ki merik-e valaha mondani, hogy Orbán is hibás?  / 2024.02.17.

youtube / videó
Elemző az évértékelőről: Orbán mártírt avatott Novákból és Vargából  / 2024.02.17.

rtl.hu
Orbán Viktor „zaklatott szívvel” köszönte meg Novák Katalin és Varga Judit munkáját / 2024.02.17.
Orbán Viktor rémálomként beszélt évértékelőjében a kegyelmi botrányról. A miniszterelnök először szólalt meg nyilvánosan Novák Katalin és Varga Judit lemondása óta. Előbbit helyesnek, de nagy veszteségnek nevezte, utóbbit kellő, de igazságtalan következménynek tartja. A kegyelmi döntésről ki nem kényszerített hibaként beszélt. Új gyermekvédelmi szabályokat ígért. Orbán Viktor szerint javulnak a kapcsolatok Svédországgal, így a parlamenti ülésszak kezdetén ratifikálhatják a svéd NATO-csatlakozást.

hirklikk.hu
Csak az első tíz perc volt Orbánnak fontos, de abban is akadtak furcsaságok / 2024.02.17.
​​​​​​​„Nem tudom hova tenni, hogy mennyire gyenge előadó Orbán, arról nem szólva, hogy egyetlen olyan épeszű gondolatot sem lehetett találni az évértékelőben, ami ne lenne butaság, hazugság vagy megtévesztés” – mondta el első benyomásait a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard. Az alkotmányjogász, politológus szerint a miniszterelnök stabilitást akart felmutatni, saját maga örökkévalóságát, és persze a mindehhez szükséges magabiztosságot, de mindezt színvonal alatti minőségben adta elő …

hirklikk.hu
A nagy magyar törpe / 2024.02.17.
Kormányzásának legszörnyűbb időszakát éli Orbán Viktor, gondolnám, ha nem tudnám, hogy az emlékezet igencsak kopott, hogy elég gyorsan elfelejtjük a múltat, azokat az eseményeket, amikor rendre azt hittük: itt a vég, ezt már nem tudja miniszterelnök a propaganda hagyományos – értsd: goebbelsi – eszközeivel leszerelni. A múlt ködébe vész Szájer József, Borkai Zsolt, Schmitt Pál, hogy csak párat említsek. Pár olyan eset, amely – véltük akkor – képes lesz megrázni a monolit hatalmat, a mély államot (deep state). Egyik sem rázta meg, a rendszer kompakt módon működött, és lábon kihordta a botrányt …

nepszava.us
Orbán nem vállalja nyilvánosság előtt a szavait / 2024.02.17.
Orbán fél, hazudik és nem vállalja a nyilvánosság előtt a szavait. Egy demokratikus politikai vezető így nem viselkedik, csak egy szektavezér. A Hit Gyülekezetében vannak olyan zárt, a nyilvánosság (a gyülekezeti nyilvánosság elől is) elzárt gyűlések, mint amilyet Orbán tart a Várkert Bazárban „évértékelő” címen, ahova nem engedik be a hazai és nemzetközi sajtót. - Az évértékelő (State of the Union) az amerikai gyakorlatból került a magyar közéletbe, kezdettől fogva meghamisítva azt. Az amerikai elnök a Kongresszusban mondja el hatásos beszédét, amelyet minden magára adó televíziós társaság közvetít, az elnök beszéde ezért teljesen nyilvános. Orbán ezt úgy hamisította meg, hogy saját híveinek tart beszédet …