Hírek

Nemzeti disznóvágás

vgy_presHa azt hinné a nyájas olvasó, ennek a Kázmérnak elment az a kevés maradék esze is, ami esetleg valamikor volt neki (feltéve, ha), akkor nagyot tévedne. Mindezzel azonban csupán arra szeretnék bizonyságot adni, nem én hülyültem meg, hanem a világ körülem. Bár, mint tudjuk, az őrület és józanság megítélése szimplán nézőpont kérdése. Ebből fakad, hogy azon, amin magam eltelten mosolygok – na jó, fetrengek a röhögéstől -, mint annak bizonysága, hogy valakinek elment az esze, az épp neki halálosan komoly. Mi több, pátoszos hitvallás.

Ilyen a nemzeti disznóvágás is. Ha ilyenről eddig nem hallottak, akkor most majd fognak, s nem is egyszerűen nemzeti ez a Dezső gyilkosság, hanem egyben a Kárpát-medence legnagyobbja is. Ezt pedig nem az ujjamból szoptam, hanem a hét végén, Győrváron lezajlott esemény szervezői aposztrofálták így a nagy öldöklést, ahol a meghirdetett program szerint közel harminc Dezsőnek kellett meghalnia. Következésképp fröcsögött a vér, és disznósivalkodástól volt hangos a mező és a rét, amit visszavertek a hegyek. Meg a bércek.
 
Ha ezt a bukolikát el tudtuk képzelni, akkor már helyben is vagyunk. És ami ez után következik, az nem az esemény nagyságának megkérdőjelezése, hanem a nemzeti jelző értékvesztése lenne. Ami fogalom akkor indult el a mélyrepülésben, amikor minden lószarhoz hozzá biggyesztették, így lett nemzeti a dohánybolt és a kiskutya kunkori farka is, mert a Fidesz rezsim ezzel a tévedésben leledző műtakonnyal próbálta és próbálja bizonytani magyarságát és akkora hazafiságát, ami igazából már a Kárpát-medencében sem fér el.
 
Így lett turulszaros csöpögő takony az életünk. S ha hozzávesszük, hogy a NER-ben a magyar vidék leginkább egy skanzenhez hasonlatos, ahol a lányok és a legények népviseletben énekelgetnek és táncolgatnak reggeltől estig, akkor előttünk áll a Horthy-rendszer idillje, ahová a kollégista fiúk szíve önös hatalmi érdekből visszahúz. S ha azt mondtuk, a magyar falut képzelik el ekképp, akkor annyiban tévedtünk, hogy nem, inkább az egész nyüves országot, amelyben nincsen helye azoknak, akiknek a talpa nem lép egymásra.
 
És most, hogy elmeséltem az egész nyomorult életünket, csak egészen halkan kérdeznék rá, mitől is lesz nemzeti egy disznóölés. Netán, hogy nemzeti színű pántlikát kötnek közben a disznó csavaros farkára, vagy összegezve és egészen röviden: mi a franc van. Mélázásunk azonban erősen költői, mert tudjuk a választ, amit magunkban hordozunk azóta, amióta Orbán a kokárdát kisajátította, amióta a haza nem lehet ellenzékben, s amióta ez a nemzeti takony előttünk áll bocskaiban és bávatag tekintettel. De, hogy már a disznóölés is, nos, ez delikát.

vgy_bela

Érteni véljük azonban a csoportos rituális gyilkosság szervezőinek szándékát és gondolkodását, ami nem egyéb, mint a szervilizmus kifejlett formája. Voltaképp ennél több szót kár is vesztegetni rá, de találunk a programban olyan elemet, ami még tovább lódítja a fantáziánkat, amit nevezhetnénk bízvást asszociatív bázisnak is. Ez a látványosság pedig a disznók sírása közben a boszorkányok üldözése volt (eszünkbe jut a Gyalog galopp), de ezen túl Varga Judit maga. Aki, mielőtt dicstelenül távozott a harcmezőről, egyfolytában ezzel riogatott.
 
Illetve panaszolkodott inkább, hogy az Unió folytat boszorkányüldözést kies hazánk ellen. A haza szót összemosva természetesen a vele egyáltalán nem egyező Fidesszel. De most, hogy épp akkor, az időben egybeesve mintegy, amikor Varga elvtársnő lelépett a színről a rohadt nagy botrány miatt, felemelően lehangoló így ezt az egészet egyben látni. Azt jelesül, hogy amiként a rendszer odafönt recseg és ropog, itt, az alvégeken úgy megy tovább annak szellemében a buli, mintha mi sem történt volna. Semmi egyáltalán.
 
Így, ha és amennyiben belátjuk, milyen a fundamentuma a nagy, nemzeti lózungnak, ezzel párhuzamosan a nemzetinek nevezett disznóölés maga a bohózat, holott nagyon jól tudjuk, nem annak szánták. Hanem talpaik egymásra lépésének annak bizonyítékául, hogy abban a skanzenben, amelyben a Fidesz az alattvalók életét képzeli és élni engedi, mennyire csodálatos a létezés, hogy ez egyenest a lehető világok legjobbika. És hát nem. Egyáltalán. Viszont ebből is kitetszik, ide le semmi nem szivárog, a bávatagok ölik a disznót és ropják a táncot.
 
Ez a magyar ugar, hogy Ady Bandit idézzük meg újra és megint, mint akinek százéves szavai egyetlen betű változtatása nélkül aktuálisak ma is. De nevetést ígértem, s lám, a józan ész megint elvitt a ború felé, ám hogy tehetek-e erről, az vizsgálat tárgya kell legyen. Hogy jobb volna-e a barlangom mélye helyett nemzetien disznót vágni, és nem törődni a világgal, az is megfontolandó. De addig is legyen velünk a nevetés, ahogyan Kierkegaard tata tanítja, csak őt meg ma már nemigen olvassák. Ha olvasnak egyáltalán valamit is.
 
 

zaol.hu
A Kárpát-medence legnagyobb nemzeti disznóvágása Győrváron / 2024.02.09.
A Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny elnevezésű nagyszabású gasztro-kulturális programot – amin közel harminc csapat vesz részt, s ezek egy része a határon túlról érkezik – immár 11. alkalommal rendezik meg, s annak egyik célja a tradicionális disznótoros ételek bemutatása. A résztvevő csapatok mindezt a saját ízlésviláguk szerint teszik meg, hiszen a saját tájegységeikre jellemző ételeket készítenek. A reggel hat órakor kezdődő, a várhatóan kora estig tartó rendezvényhez számos kísérőprogram is társul, az idei fesztivál egyik különlegességét a sorkikápolnai hagyományőrzők boszorkányüldözése adja, amit közvetlenül a disznóvágás előtt mutatnak be. A kulturális programok sorát a Triász zenekar koncertje zárja …


Szenzációs megtekintés Jászapátiban - Nem mindennapi attrakcióra készült Fazekas Sándor miniszter. De vajon sikerült-e neki? Izgulja végig a Nagy Megtekintést az Index videójában!

www.youtube.com / \ / videó
OVTV Extra: Disznóvágás  / Közzététel: 2010. jan. 26.

4082;4076;3768;3724;2868
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgy_kalbaszA kolbász-hadművelet / Készült: 2023.04.11
A magyari ember húsvétkor – mint akármely ünnepen, de köznapon is – zabál. Természete ez már neki, ha Arany Családi köréből veszünk ideillő, képet „Szavuk sem igen volt azalatt, míg ettek”, innen is látszik, hogy korokon, téren és időn átívelő tulajdonságunk ez nekünk, és talán ez is mutatja a kedves vezető bájos, náci kitételét a tiszta-fajúságunkról. Mint akik nem keverednek más, nem übermensch népekkel, akik még zabálni sem tudnak úgy, ahogyan kell. Mindezen túl már a beleink megtömése is „hadművelet”, miként Orbán előadta a kisonokákkal végbevitt akciót a pékségben, a disznóól mellől.

annyit_erAz út közepét fölveri a gyom / Készült: 2023.04.05
Lázár János, amikor még filozopter volt, felállította a Fidesz alaptételét az életre vonatkozóan, egyszersmind kijelölve azt a mezsgyét is, amelynek mentén érdemes leélni (szerinte). Hiába egy kereszténységet hazudó csürhe tagja Lázár J., eszméiben kőkemény materialista, mikor is ezt az értelmet és egyedül üdvözítő igazságot az anyagi javakban határozta meg, mint emlékezhetünk: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Innen fakad az, hogy a pártja mindent meg is tesz, hogy jelesnek vélt tagjai, rajongói, s akiket fontosnak gondol a központi bizottság, efféle anyagi javakban hiányt ne szenvedjenek, s itt kapcsolódik működésükhöz a második tétel magának Orbánnak tulajdonítva: „Senkit nem hagyunk az út szélén”.

vgy_korompaleszOrbán és a hős parasztok / Készült: 2022.05.22
Csehország az egyik legnagyobb fegyverszállítója az életéért küzdő Ukrajnának, a lengyelek azok lengyelek, ha az oroszokról van szó (mert ők nem felejtenek), a szlovákok pedig sorra csukogatják le a korrupcióba keveredett nagyjaikat. A V4 idillje oda, barátaink elhagytak minket illiberális álmainkban, a világ egyre szűkösebb és ellenségesebb. Nincs kinek pancsolt koviubit ajándékozni, és az erkélyre is egyre kevesebben járnak velünk csodálni a panorámát, a város képét, amelynek lakói utálnak minket nagy győzelmeinkben. S holott csak tavasz van, de közelít a tél, amikor a tapasztalatok szerint hideg van, és a gyomrok is egyfolytában korognak.

orban-csirktNeria csodaszép, Neria csodajó / Készült: 2022.04.07
Ha nem lenne teljesen formán kívül, azt kellene mondanunk, hogy formában van Orbán Viktor Mihály, a magyarok – immár tényleg – örökös miniszterelnöke, aki a megszokott kétharmados győzelme után újult erővel lakja be a NER-t (vö: Neria), mintha nem töltötte volna ki már eddig is egészen. Minden zegét és zugát. Emlékezhetünk, mert emlékeznünk kell – és nem azért, mert oly jó –, midőn minden egyes megyei lapban ugyanott és ugyanaz a kép, szöveg és borzalom jelent meg Orbánt tolva a képünkbe, mintha megtöbbszöröződve egyszerre adott volna interjút ugyanakkor Borsodban és Vasban, Szabolcsban és Zalában.

lisztkukackSült vér és tücsökcomb, Németh és Kövér / Készült: 2022.02.20
A Fidesz a NER élcsapata. Miként elődje, az MSZMP volt a munkásosztályé, ha élnek még olyanok, akik emlékeznek az Orbán előtti időkre, amellyel csak az volt a baj a kedves vezető kijelentése szerint, hogy nem ő terpeszkedett a trónon. Most azonban már teljesült az ifjúkori vágy, ott ül az erkély mélyén, él és uralkodik örökkön örökké, ámen. Mindeközben azonban a Fideszben is vannak az élnél is élebbek, a krém a pártban, a különösen szépek és okosak, mint amilyen például Németh Szilárd vagy épp Kövér László. (Hogy a többit ne is említsük, csak szőr mentén Kósát.)

2016-11-02_7Magyarságtudat teszt / Készült: 2019.11.25
Gondosan és megfelelő körültekintéssel összeállított tesztünk segítségével néhány perc alatt kiderítheti, hogy mi magyarnak tartjuk-e Önt, valamint képet kaphat arról is, hogy százalékban mérve mennyi magyarságtudatot tartalmaz és milyen mértékben buzog föl Önben a hazafias nemzeti érzés.