Hírek

Kokik és sallerek

topszlibika2Megválasztották hát az EB elnökének Ursula nagyasszonyt megint. Holott két napja Deutsch delegációvezető, aki, amikor még csak listavezető volt, és nem tudta, hogy patrióta lesz, de most meg már az, szóval Tamás patrióta kajánul nyilatkozta: rezeg a léc, nem lesz meg a szavazat. Előre ivott a medve bőrére aranyom, aztán így járt. Nem működött a ráolvasás, mint ahogyan előtte a fideszmágia, hogy kék plakátra került az ellenség. Az sem.

Nem funkcionálnak a fideszi dolgok manapság és mostanában, Török Gábor olvasatában ez a rohadt nagy siker. Az mégpedig, hogy egyrészt Orbán békegalamboskodása miatt kies hazánk uniós elnöksége totális kudarc, szóba nem állnak velünk, ide nem jönnek, leginkább fintorogva és orrbefogva elfordulnak a kedves vezetőtől, aki, amikor amúgy az Unió új felállásáról szólt Brüsszelben (Strasbourgban) a dolog, elvonult Horvátba’ biztonságba.
 
Nem kellene megjegyezni, de nem állom meg, hogy ott egy vendéglőssel fotózkodott, öklük magasban, a fölirat pedig a decens képhez nem egyéb volt, mint „Várjuk Putyint és Trumpot, késésben vannak”. Mondjuk, ezt nem igazán kellett volna, de az eltelt tizenöt év Fidesz kormányzásról ugyanez mondható, jobb lenne meg nem történtté tenni, de ez itt nem a mesék ideje, hanem az életünk, amely miattuk nyomorult.
 
Olybá tűnik, hogy Orbánnak már minden mindegy, ha nem így volna, nem várná Horvátba’ ökölbe szorított kézzel Putyint. Bár mentségéül felhozható, hogy a képet alaposan tanulmányozva, jól megnézve doktorminiszter urunk ábrázatát arra kell jutnunk, hogy sok volt neki a hűsi, egyszerűbben, tele van a valaga, magyarán részeg a lelkem. Hogy ez csak lazítás, vagy már a feledkezés, azt nem tudjuk, de majd kiderül.
 
Mindeközben azonban a Fidesz delegáció küzd Brüsszelben (Strasbourgban) mint malac a jégen, és Deutsch delegációvezető megtalálta a magyarázatot arra, hogy bár szerinte rezgett a léc, de mégis megválasztották megint Ursula nagyasszonyt. “Világos és egyértelmű politikai paktum született. A háborúpárti európai parlamenti többség azt várta el a szavazatokért cserébe, hogy Von der Leyen a lehető legélesebben támadja Orbán Viktor békemisszióját.
 
Ez egy egészen egyszerű és kézenfekvő magyarázat Deutsch eszéhez mérve, de csak ahhoz, nagy valószínűséggel, illetve minden bizonnyal a valósághoz semmi köze nincsen. Egyébként meg amúgy nem csak nekünk, hanem az EP-nek is most már teljességgel érdektelen, miket delirálnak össze ezek a patrióták (elnézést a patriótáktól, az igaziaktól), mert a karantén, amibe kerültek, tökéletesen működik, ami szintén a törökgábori siker ékes bizonyítéka.

topszlibika1

Még mielőtt Ursulát megválasztották volna, a mi kis édes petit patriótáink tematizálták volna az EP közbeszédjét. Az volt a vágyuk és az óhajuk, hogy vitatkozzon a parlament a politikai erőszakról (Trump), majd aztán adjanak ki egy állásfoglalást róla. Nem jött össze, leszavazták a patriótákat, mert őszintén, kinek hiányzott volna, hogy ott háborúpártizzák a többséget, ami nagy valószínűséggel a szándék volt, de ez sem sikerült.
 
Gál Kinga, a Fidesz delegációvezetője visított is egy sort, és ezt mondta: „A frakció követeli a politikai ellenfelek tiszteletét a baloldali párbeszédben, méltányos és kiegyensúlyozott bánásmódot vár a médiától. Elutasítja, hogy a középpártok minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegeznek és karanténnal fenyegetnek.” – Együk a lelkét Kinga asszonynak, de ezt a főnökével kellene megbeszélni, Orbánnal Horvátba’.
 
Ő volt az, aki korpa közé keverte őket, nem kellene szélsőjobboldalinak lenni vagy annak látszani, s akkor nem kapnák meg a billogot. De már rájuk sült, ami a kisebbik bajuk, a nagyobbik az, hiába van frakciójuk, semmire nem mennek vele, a saját szemétdombjukon kukorékolhatnak, de sehová sem hallatszik, s ezzel párhuzamosan Brüsszel nagy elfoglalásából semmi nem lett, s emiatt is Orbánhoz kellene fordulniuk feddőn.
 
Hogy nem erről volt szó. Hanem soha nem látott diadalokról, ehelyett meg otthagyja őket a saját piszkukban, még csak pelust sem cserél rajtuk. Szar ügy.  Ám, amint kitetszik Deutsch delegációvezető delirálásából, a háborúpártiság szajkózása megmaradt, rájuk nézve sajnálatosan azonban csak ez maradt. És ez is a saját gombáiknak szóló üzenetként, azaz, még mindig kampány van érdemi munka helyett, mint másfél évtizede permanensen.
 
Pedig Orbán megoszthatná velük azt a levelet, amit Charles Micheltől kapott, s amelyben az ET elnöke kifejtette a mi kedves vezetőnknek, hogy az Unió nem háborúpárti, épp ellenkezőleg, illetve: „a béke felé vezető legközvetlenebb út az, ha Oroszország minden haderejét kivonja Ukrajnából”. Erre kellene gombot varrnia mind az összes háborúpártizó patriótának, ami meghaladja a képességeiket. Ezért kapják – mint kitetszik – a kokikat és sallereket.
 
Tanulságot kellene levonnunk. Előhúzni a ládafiából egy katartikus befejezést, de ilyet az efféle szánalmas vergődés láttán képtelenség prezentálni. Azaz, a valóság még a mesélő képzeletünket is felülmúlja, sajnálatos módon azonban ez a valóság a patriótafideszt meg nem érinti. Ott óbégatnak a nyolcvan haverjukkal elhallgattatott kisebbségben, és majszolgatják a kitaszítottak szánalmas kenyerét. Teljes a siker. Az a kérdés, mi volna a kudarc.
 
 

youtube / videó
Lakner: Orbán Viktor negatív viszonyítási pont lett az Unióban  / 2024.07.19.

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgypatriotsFutásuk véget ért / Készült: 2024.07.17
A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja összeállt egy decens kis kép erejéig az MTI képalája szerint az Európai Parlament strasbourgi épületében. Mind a tizenegy mimagyar. Ránézésre mondhatnánk azt, hogy bizakodva tekintenek a jövőbe, de a kép készültének korrekt időpontja nem ismeretes. Hogy előtte vagy utána van annak, amikor nem álltak fel patrióta barátaikkal együtt az EU himnusza alatt, ami gesztus a taplóságon kívül mást is jelez.

prusszelelfFrakció lesz, elfoglalás folytatódik / Készült: 2024.07.08
Egészen érdekes dolgot mondott Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, miszerint a Patrióták Európáért frakció ott ül majd a döntéshozatal asztalánál, és az a stratégiai cél, hogy a magyar kormányerő, illetve szövetségesei „elfoglalják Brüsszelt”, ha nem is teljesül hétfőn vagy az alakuló ülésen, de „elindul a teljesülése”. Mindebből az derül ki, hogy – miként amúgy is tudtuk – csak összejön a kedves vezető álma, a Fidesznek lesz frakciója, ahol Brüsszelben csücsülhet. Nem gondoltuk volna egy hete.