Hírek

Mozi

vgy_fenyeSzombaton, amikor az első hírek szállingózni kezdtek arról, hogy elnökasszonyunk különgépe elindult hazafelé, holott vasárnap még jelenése lett volna, szó sem volt arról, hogy ki kéne pattogtatni egy kis kukoricát a mikróban, mert maratoni előadás készülődik a legnagyobb gyönyörűségünkre. Három fekete autó indult el a reptérről és halad a Sándor-palota felé. Ez volt a következő jelenet sokat sejtetőn, bár a fekete autók funkcióik szerint egészen másfelé is vehették volna az irányt, ha A tanú című filmalkotásra gondolunk.

De ne legyünk telhetetlenek, semmi sem lehet tökéletes. Popcornra még akkor sem gondoltunk, amikor peregtek a dobok, és fanfárok helyet gyászzene szólt, amikor híre jött, elnökasszonyunk mindjárt rendkívüli bejelentést tesz. Tudtuk, mit fog mondani, hiszen azt mégsem remélhettük, hogy esti mesét mond a közjószágoknak, ha már a család, meg minden. Olybá tűnt tehát, hogy szombaton úgy délután öt óra tájban szépen bejelenti a távozását, aztán véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények.
 
Ám ugyanekkor elindult útjára a forgatókönyv másik ága, Varga J. lemondása és dicstelen távozása, aki azon a Facebookon közölte ezt, ami felület amúgy nagy hangú harcainak eddigi hordozója volt, de aztán hirtelen csend lett a vidéken. Nem volt már se kivont kard Brüsszel ellen, sem vívódás a jogállam titokzatos fogalmával, csöndes eloldalgás volt. Ha színdarabot írtunk volna, akkor az szerepelt volna a szerzői utasításban: „Varga jobbra el”. Vagy balra gusztus szerint, de ez az irány az előzmények miatt nem reális.
 
Még mindig a sűrű szombat délutánnál tartunk. De még ekkor sem mozdult meg bennünk az az érzet, lehet, hogy történelmi időket élünk, hogy a szemünk előtt alakulnak a könyvek leendő lapjai, amikor megszólalt a volt férj, az új főszereplő, aki úgy elkezdett dalolni, mint Vejnemöjnen koma, aki énekével föl tudta forgatni az egész világot. Magyar (volt) férjuram azonban ekkora erővel nem rendelkezik, vagy a Fidesz hatalmi építménye túl monolit, hogy ugyan ledönteni nem lehet, de repedést okozni rajta igen. Itt kapcsoltuk be a mikrót.
 
És ez a készség azóta is működik szakadatlan, önti magából a rágnivalót, hogy zavartalanul élvezhessük az előadást, ami királydrámából alakul tragikomédiává, és közel áll a vérbő bohózathoz. Mindeközben pedig olyan mennyiségű mocsok szivárog elő, hogy Orbán sajtófőnöke elővette azt a formulát, amit akkor szoktak alkalmazni, amikor a szájukig ér már a sár, és tehetetlenek. Ez pedig a következő varázsmondat: „Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik”.
 
Az ilyesmikre szoktuk mondani szótárunkból a delikát jelzőt, de a mostani helyzet már ezt is túlhaladja. Utalás szintjén azért megjegyezzük Balog miniszterpáter fölbukkanó szerepét az egész mocsokban, Orbán legszűkebb családi körét úgyszintén, a volt férj kijelentései után már megszületett Rogán elleni feljelenést. Kitetszik, hogy csak egy kicsit kellett megvakarni a NER burkát, és rögtön előbugyog belőle mindaz az elképzelhetetlen morális – és jogi – fertő, amit a propaganda eddig oly jól eltakart, de tudtuk, hogy ez nem fog örökké tartani.
 
Ezért és ezen a ponton kezdtük el azt érezni, hogy tán történelmi idők részesei lehetünk, aminek a kimenetele ugyan bizonytalan, de hatása azért messzehordó lehet. Mert még korántsincs vége, ma Balog páter is belebukhat, mert Orbán nyüszítő menekültében már őt is megnevezte felelősként csak azért, hogy önmagát ne kelljen. Ezen a ponton még bizonytalan, hány dominó fog eldőlni, mint ahogyan az is, hogy a bukottak közül mennyien állnak neki dalolni, vagy azért, mert nekik már teljesen mindegy, vagy, mert netán megvilágosodnak.
 
Mindeközben persze, ahogyan a popcornunkat eltelten majszolgatjuk, túl sok reményt nem táplálunk a számunkra kedves végkifejlet eljöveteléhez. Hiszen látható, más, normálisan működő államokban a mostani – meg ezer más régebbi – sztori töredéke elég lett volna a totális bukáshoz. Itt azonban erődemonstrációkat szerveznének (Bayer), az erkölcsi fölényüket hangoztatják, és az ellenzéket hibáztatják a szentéletűek távozása miatt. Semmi nem utal arra, hogy a Fidesz szobra ledőlne, még csak nem is inog igazán.
 
Jelenleg. De lehet olyan forgatókönyv, aminek ez a végkifejlete, csak a hozzá vezető út nem egészen világos. Rossz nyelvek szerint Orbán azért nem szólal meg, mert annyira szétesett, hogy most rakosgatják össze a szombati évértékelőre. Ott sokminden eldől, de ilyen előzmények után már csak a hatalmi logika és a diktátorok egyedfejlődése szerint is, még harcosabb, még elvadultabb Orbánt fogunk hallani, aki nagy valószínűséggel azt is érzi, a mostani, nyári választás az utolsó esélye. Ha az nem jól alakul, megindul a lejtőn. Meglátjuk.
 
 

rtl.hu
Orbán Viktor hallgat: napok óta nem reagált sem Novák Katalin, sem Varga Judit lemondására / 2024.02.13.
Napok óta hallgat a miniszterelnök. Hiába várnak válaszokra az ellenzéki pártok, Orbán Viktor csütörtök óta nem posztolt a közösségi oldalaira, nem reagált sem Novák Katalin, sem Varga Judit lemondására. A Momentum szerint a közmédia sem számol be az elmúlt napok eseményéről. Hasonlóan látja a Media1 főszerkesztője is. Szalay Dániel azt mondta: Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek az interjúját sem szemlézte a kormányközeli média jelentős része.

rtl.hu
Magyar Péter, Varga Judit exférje: A volt feleségem azt az ukázt kapta Rogán Antaltól, hogy nem kommunikálunk / 2024.02.13.
Magyar Péter válaszokat vár Rogán Antaltól és Tiborcz Istvántól – a legfrissebb Facebook-bejegyzéses szerint. Varga Judit volt férje azt kérdezi a kommunikációért is felelős minisztertől, miért bujkál évek óta a sajtó elől. A miniszterelnök vejétől pedig azt, mennyi állami támogatás kapott. A kormányfő sajtófőnöke még tegnap egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásának minősítette Magyar Péter kijelentéseit.

rtl.hu
Marad a református egyház élén Balog Zoltán / 2024.02.13.
Balog Zoltán erről nyilatkozatot adott ki este, miután órákon át tanácskozott az egyház legfőbb döntéshozó testülete a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügye miatt. Azt mondta, kikérték a véleményét és támogatta, hogy a férfi kegyelmet kapjon, de – mint a nyilatkozatban fogalmazott – hibázott. Az ülésen jelenlévők 86 százaléka a bizalmáról biztosította Balog Zoltánt. Azt kérték azonban, gondolja át közéleti szerepvállalását.

444.hu
„Ennél sokkal tökösebb csávónak tűntél” – Magyar Péter felkelt, megitta a kávéját, majd felkérdezte Rogánt és Tiborczot / 2024.02.13.
Érdeklődött Tiborcz István sikerének titkai iránt is. - Magyar Péter, Varga Judit volt férje tegnap azt ígérte, ő is igyekszik majd témát szolgáltatni a hétvégén esedékes Orbán-évértékelőre. Már neki is kezdett. Ma reggeli posztjában két embert szólított meg: Rogán Antalt és Tiborcz Istvánt …

nepszava.us
A Vatikán is elhatárolódott a pedofilvédőnek adott kegyelemtől / 2024.02.12.
Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára kapta a megtisztelő feladatot, hogy a Vatikán kérésére közölje: Ferenc pápának és a Vatikánnak nincs köze a pápalátogatás alkalmából a pedofilbűnöző társának adott kegyelemhez. Ezzel a Vatikán is elhatárolódott a pedofíliát támogató kegyelmi ügytől. - Ezt onnan lehet tudni, hogy Kovács ezúttal egyetlen gyalázkodó és provokatív megjegyzést nem tett sem a baloldalra, sem Brüsszelre, sem a neki diplomát adó Soros Györgyre, csak hivatalos formában közölte: „a magyar kormány tisztázza, hogy a Vatikán nem érintett a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi botrányban” …

 

Kapcsolódó cikkeink:

nagyvezirSózzuk Katika sebeit / Készült: 2024.02.12
Orbán Viktor csütörtökön este jelentette be a beismerő vallomással megegyező alkotmánymódosítás kármentőnek tartott ötletét a Novák-kegyelmi ügyben, azóta azonban erről egy rohadt szó el nem hagyta a száját. A hét végén, amikor így vagy úgy, de azért dráma zajlott az országban, leginkább Ukrajna vereségéről ábrándozott, ami azt jelzi nekünk, semmit nem tanul és mindet elfelejt, vagy inkább, hogy a külső körülményektől egyáltalán nem zavartatja magát, mintha ő kívül és felül állna ezen az egész hozzá méltatlan ügyön.

megint_vgyMásnap / Készült: 2024.02.11
Lemondott hát a Katalin. Ezekkel a szavakkal költögetjük magunkat voltaképp úgy, ahogyan Svejket a házvezetőnője a nevezetes napon, amikor azt tudatta vele, hogy lelőtték azt a Ferdinándot. Ennek folyományaként aztán rövid időn belül kiderült a Kehelyben, hogy nem sokkal azelőtt a császár őfelsége arcképét is leszarták a legyek, és ezzel a szimbólummal vágunk neki a krónikának, amiről azt tanakodjuk magunkban, drámai-e, vagy más jelzővel illessük. De maradjunk inkább abban, hogy sűrű volt. Mármint a nap.

ovi_kurtAz alapbigyó tizenharmadik módosítása / Készült: 2024.02.09
Ahogyan az Neriában már elég régóta szokásban van, tegnap egyszer csak elkezdtek peregni a dobok, mint a manézsban a salto mortale előtt, hogy jön, jön, mindjárt, csak egy kis türelem. A Fidesz propagandája valami miatt hasznosnak tartja ezt a módit, hogy elhinti, Orbán Viktor atyuska hamarosan bejelentést tesz, a nagyközönség pedig elkezdi a körmét rágni óriásian hatalmas izgalmában, mit fog hallani tőle, ami miatt neki ezután jó lesz.

80pvsk2beurÁllítsátok meg Novák Katalint / Készült: 2024.02.07
Momentán ott tartunk, hogy titkosszolgálati eszközökkel akarják megbuktatni Novák Katalint. Delikát. Leginkább azért, mert az immár az idők kezdete óta hatalmon lévő Fidesz ellenében ezek szerint a titkosszolgálatok valaki más kezében kell legyenek ezek szerint. Sejtetve van, hogy kiében, sőt meg is nevezi a deliráló egyed, mégpedig a „titkosszolgálat-rendőrség-ügyészség-bíróság maffia” volna az, amely föld alatti szervezkedés le akarja járatni Novákot. Mintha nem tenné meg ezt önmaga minden lélegzetvételével.