Hírek

Várkonyi igazgató et.

varkonyi-anaVárkonyi Andrea váratlanul bekerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatóságába, mint tegnap hírül kaptuk és vettük is nagy buzgalommal. Indoklást is csatolt hozzá a Mészáros Lőrinc üzleti kötelékébe tartozó vállalat, amelyben felsorolják az új igazgatósági tag érdemeit és az igazgatóság jogosultságát való indoklást, amiben szerepel, hogy Várkonyi orvosi, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkezik, tévésként pedig épp itt koptatta a képernyőt, formailag tehát ebben az egészben az ég egy világon semmi kifogásolni való nincsen. Mégis savanykásat böfögünk mindezeket olvasván, és az a dolgunk épp emiatt, hogy fölfejtsük rosszkedvünk telének okát.

Elsőként amellett nem mehetünk – vagy legalábbis én, Kázmér nem mehetek – el szó nélkül, hogy amíg Bochkorné volt a mostani Mészárosné, bár a papírjaival már akkor is minden bizonnyal rendelkezett, ámde nem tartotta fontosnak egyfolytában az egész széles világ orra alá dörgölni mérhetetlen tudásait. Míg most viszont igen. Szinte minden vele vagy róla készülő írásműbe bekerülnek ezek, amitől az embernek az a képzete keletkezik, hogy hősünk valamit kompenzálni szeretne nagyon. Házasságát Orbán strómanjával a mindent felperzselő szerelemmel magyarázza, ez utóbbi kényszeres okosság-igazolásnak indoka viszont nincs.
 
Magam tudnék sokat sorolni, de ez az egész nem ide tartozik, a férj szellemi képességeiről sokan és sokfélét meséltek már, nem szaporítom tovább a szakirodalmat. Olybá tűnik, hogy Várkonyi a rengeteg papírjaival a férj kognitív funkcióit szidolozza azt képzelve és sugallva egyben, hogy egy ilyen túlművelt nőszemély csak nem áll szóba egy szellemi egytálétellel. Pedig ismerjük Mészárost, és azt is, hogy „legyetek bátorak”, ami mindent megmagyaráz. Egyszerűbb volna azt hazudni, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, és minden rendben is lenne, így viszont nincsen egyáltalán. Már a kezdetekkor belekeveredett ebbe a hálóba, ami nem ereszti.
 
De ez mindegy, is, legfőképp annak fényében, hogy nem a diploma és a papír a tudás meg bölcsesség forrása. Jobb érzésű ember, bármennyi is van neki, nem dicsekszik vele, mert egyből kiderül az, ami Várkonyiról most lett világos, miszerint ez az egész csak kirakat. Itt kerítek sort rá, mert már régóta el szerettem volna mesélni, hogy a névjegykártyák hőskorában, amikor boldog-boldogtalan csináltatott ilyen készséget ebben is a szabadságot látva, a legkedvesebb nekem az volt, amikor egy ismerősöm egyszerű fehér papírra íratta, ami róla tudható volt: X. Y. segédmunkás. Nagyon jókat lehetett vele Nietzschéről dumálni.
 
És most, hogy elmeséltem az életemet, azt is vegyük észre, hogy Várkonyi papírjai már a Mészárossal megkötött nász előtt is megvoltak, tévézett is, a csatorna – vagy médiacsoport – viszont nem gondolta úgy, hogy csakis az ő mérhetetlen tudása mentheti meg a kócerájt, míg most viszont igen. Ezzel sem volna különösebb baj, eljöhetett volna most is épp az ő ideje. Ha viszont a sormintát kirakjuk, miszerint Orbán-Mészáros-Várkonyi és aztán majd az általa dirigált ótvaros televízió, akkor már egyáltalán nem mindegy, mert azt mutatja, hogy Várkonyi ezzel a friggyel nemcsak gazdag, hanem egyben jó és megbízható elvtárs is lett.
 
Mérhetetlen bölcsességét tehát a párt szolgálatába állítja, amihöz házassága révén hivatalt is nyert. Így vezet a fényesen fölívelőnek tetsző karrier egyenest a pocsolya mélyére, az iszap alá. És itt érünk el a legnagyobb dilemmához, amely az, a házassággal megszerzett mérhetetlen pénzt mért nem élvezi úgy, hogy naphosszat a körmét reszelgeti, ám erre is van magyarázat. Míg a világ más tájain munkával szereznek vagyont, itt, minálunk másképpen jutnak pénzhez, amit utólag akarnak munkával vagy legalábbis annak látszatával igazolni. Innentől átlátszó az egész sztori, és bűzlik is nagyon, mert a pénznek igenis, van szaga.
 
Főleg az első generációs milliárdosoknál, akik a szemünk előtt nőnek ki a ganyéból, és nincs meg az a távlat és feledés, ami miatt a leszármazott már tükörbe nézhet, míg az apja vagy a nagyapja még nem. Tudjuk a mészárosi ideát a meggazdagodásról, miszerint abban a jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak van szerepe, valamint, hogy ne feledjük, Mészáros munkájának és legfőképp eszének. Tényleg, most ötlik be, hogy okosabb mint Zuckerberg, innentől viszont már nem is sok Várkonyi orvosi, közgazdászi és pszichológusi papírja. Ők ketten együtt a tudósklub, nincs itt semmi látnivaló tessenek oszolni.
 
 

youtube.com / videó
Bödőcs: Mészáros Lőrinc - Nyári gondolataim

youtube.com / videó
Kicsoda Mészáros Lőrinc? – 1. rész | PartizánINFO

youtube.com / videó
Kicsoda Mészáros Lőrinc? – 2. rész | PartizánINFO

 

Kapcsolódó cikkeink:

d_kom2017046Orbán Viktor megpróbálta megindokolni, miért vesszük meg Mészárosék erőművét, de nem sikerült / Készült: 2020.01.13
Ezer sebből vérző érvekkel próbálta megindokolni Orbán Viktor, hogy miért kell megvásárolnia az államnak a Mátrai Erőművet barátjától, Mészáros Lőrinctől.

40515Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lehet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke / Készült: 2019.02.09
Nem állítjuk, de feltételezzük. A kormány sajtója is szeret feltételes módban fogalmazni. „Tízezrével indulhatnak el migránsok Európa felé!” „Soros György zsoldosai állhatnak a tüntetések mögött.” „Migráns molesztálhatott a pályaudvaron”. „Még az idén gyorsulhat a gazdaság”. „Jobban járhatnak a nyugdíjasok.”

meszaros_lonMészáros Lőrinc közpénzjellegétől megszabadított vagyonának minden egyes milliárdja felröhög valahol a messzi távolban / Készült: 2019.02.03
Soha nem értettem – és szerintem ez már aligha fog változni – miért van az, hogy egyes, a versenyszférában sikeres, szakmailag elismert, egzisztenciális értelemben nem az árokparton egyik-napról a másikra túlélni kényszerülő, jellemzően nem is Kósa Lajos szellemi színvonalán vegetáló, világot látott, külföldön tanult csúcsértelmiségiek életében miért érkezik el a pillanat, amikor beteges kényszert éreznek arra, hogy a NER kebelére boruljanak. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főfejese pontosan egy ilyen ember.

kedves_vezetoMészáros Lőrinc emberei gondozzák Orbán Viktor kutyáját egy titokzatos luxusmajorságban / Készült: 2016.03.05
Úgy néz ki, megvan Orbán Viktor egyesek által nemlétezőnek tartott kuvasza, Nárcisz, csak éppen nem ott, ahol eddig gondolták volna.